Tabi László

Zöld

— Jónapot, Karcsi. Mit csinál itt a Belvárosban?

— Csak úgy sétálgatok ebben a szép verőfényben.

— Na, jöjjön, kísérjen el.

— Igenis. És hova?

— Veszek magamnak egy zöld pulóvert.

Most hát kísérem Lujzikát. De már régen nem a Belvárosban járunk. A Belvárosban ugyanis — mint kiderült — sokféle zöld pulóvert árulnak, de almazöldet nem. Lujzikának almazöld pulóver kell, tengerzöld nem jó, borsózöld sem jó, fűzöld egyáltalán nem jó, csak az almazöld jó, talán azért, mert az alma egészséges, vitamindús, kivált ilyenkor, nyáron. Huszonhárom üzletbe fordultunk be s ugyancsak huszonháromból ki, de almazöld pulóvert csak egy, egyetlenegy helyen találtunk, sajnos, az sem volt megfelelő, mert csak egyszerűen almazöld volt, holott Lujzikának rétesalmazöld pulóverre van szüksége, hat hete spórolt rá. Már két és fél órája kísértem Lujzikát, amikor a Gyömrői út egyik boltjában arra a kérdésre, hogy van-e vajon rétesalmazöld pulóver, igenlő választ kaptunk. Örömöm azonban amilyen nagy volt, éppoly korainak bizonyult. Lujzika ugyanis megtekintve a kérdéses pulóvert, kijelentette, hogy ő nem ilyen rétesalmazöld színű pulóvert keres, hanem egy árnyalattal világosabbat, úgynevezett éretlen rétesalmazöld színűt. Gondoltam, most már elköszönök Lujzikától, s meg is mondtam neki, hogy nem bírom idegekkel a dolgot, de csak nevetett rajtam és arra kért, hogy még egy üzletben, az Újpesti Nagyáruházban nézzük meg. — Hát jó — mondtam magamban —, ha már itt vagyunk Kőbányán, már csak átugrunk Újpestre. S megtörtént, amit már-már remélni sem mertem; az Újpesti Nagyáruházban, arra a kérdésünkre, hogy mutathatnak-e egy éretlen rétesalmazöld pulóvert, igenlő választ kaptunk. Lujzika azonban fejcsóválva nézegette a pulóvert, melyet tüstént elénk hoztak. Igen, igen — bólogatott —, de ez sajnos kissé éretlen rétesalmazöld színű pulóver, neki pedig nagyon éretlen rétesalmazöld színű pulóverre van szüksége. És most jön a meglepetés, amelyre a legkörmönfontabb olvasó sem számíthatott: az eladó ismét belenyúlt a fiókba s elővett egy nagyon-éretlen rétealmazöld színű pulóvert. Magam is azonnal láttam, hogy ezt a színt hajszoltuk a fél városon által, s a pulóver színe minden kétséget kizáróan azonos volt a nagyon éretlen rétesalma színével. Lujzika is szívdobogva próbálta fel a tükör előtt. De arca csakhamar elkomorult.

— Nem áll jól nekem. — mondta egyszerűen s már húzta is le magáról.

— De Lujzika — jajdultam fel —, hiszen ezt kerestük reggel óta.

— Most már mindegy — felelte higgadtan. — Veszek egy meggypirosat.

Az eladó hozta a meggypiros pulóvert, Lujzika kivitte az ajtóba, aztán viszahozta:

— Ez meggypiros — mondta —, de én olyan spanyolmeggypirosat keresek.

Innen aztán már nem emlékszem semmire.