HVDSZ 2000

Üdvözöljük a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetének oldalán!

A TIDOSZ tevékenységéről

1989. május 31-én a TIDOSZ választói értekezletet tartott, melyen ideiglenes alapszabályt fogadott el és tisztségviselőket választott, majd megkezdte kongresszusának előkészítését, egyben önálló szakszervezetként való működését is.

Feladat akadt bőven, hiszen erre az időszakra került napirendre a személyi szolgáltatások terén az újabb decentralizáció, s a megalakuláskori 134 alapszervezet száma - a taglétszám stagnálása mellett - 200 fölé emelkedett. A politikai helyzetben bekövetkezett változások az előprivatizáció és a rendszerváltás egyéb negatív hatásai terhelték ezt az időszakot. A legnagyobb erőfeszítések ellenére sem sikerült elérni a személyi szolgáltatások területén a "kényszer-vállalkozás" intézményének kialakulását, illetve tömegessé, egyes területeken (pl.: fodrászat, elektromos karbantartás, stb.) szinte kizárólagossá válását. Az itt dolgozó szakszervezeti tagok vállalkozóvá alakulása kiüresítette az érdekvédelmi igényt. A szakszervezeti taglétszám rohamosan csökkenni kezdett. Ezt a folyamatot súlyosbította az önkormányzati törvény megjelenése, mely a vállalkozási tevékenységet megengedte ugyan az önkormányzatoknak, de anyagiak hiányában erre az önkormányzatoknak egyre kevesebb jutott, sőt abban érdekeltek, hogy vagyonukat likvid formákra váltsák. Ugyanakkor a privatizációs törvények nem kezelték önkormányzati tulajdonként a volt tanácsi ipari és szolgáltató vállalatokat, hanem a privatizációs Szervezet részére, mint értékesítendő vagyont biztosították. Az Önkormányzatok az értékesítés tiszta bevételéből viszont részesedést kaptak. Ez a folyamat oda vezetett, hogy a TIDOSZ alapszervezetinek létszáma rövid idő alatt megfeleződött, taglétszáma is jelentős mértékben csökkent. A folyamatot tetézte, hogy Vezetői szinten - tisztelet a kivételnek - a vezetők nem érezték a szakszervezet szükségességét, sőt sokszor a privatizációs elképzelések, illetve a tőkeigények ellenzőjének tartották a szakszervezetet, s elvárták a középvezetőktől is a szakszervezettől való elfordulást. Szinte csak a kétkezi munkások maradtak szaktársaink. A hajdani 46 ezres tagság 5 év alatt negyedénél kevesebbre fogyott, a cégeken belüli szervezettség pedig a 90 % feletti értékekről sok helyen 50 % alá került. Jól mutatja, ezt az ÜT választások eredménye is, hiszen a támogatottság szintjének változatlansága mellett 1993-ban a volt HVDSZ terület több, mint 20 %-át reprezentálta a TIDOSZ, míg 1995-re részaránya 12.68 %-ra esett vissza. Természetesen a létszámcsökkenés a tagdíjbevételekben is jelentős visszaesést eredményezett, annak ellenére, hogy a TIDOSZ III. kongresszusa már az arányokon is változtatott, az alapszervezetek és a szakszervezeti központ fele- fele arányban részesedtek a tagdíjakból.

A negatív folyamatban azért sikerült eredményeket elérnünk. Sikerként könyvelhetjük el, hogy meg tudtuk tartani a célvállalati kört a privatizáció viharaiban is, ami a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának egyik kulcsa, csakúgy, mint a szociális foglalkoztatók teljes ellehetetlenítésének megakadályozása. A privatizációban több helyen is eredményes volt a munkavállalók tulajdonszerzésének biztosításáért folytatott tevékenység, több MRP szervezet, illetve dolgozói tulajdonú társaság alakult. Sajnos ez a foglalkoztatottságban nem jelentette a korábbi létszámok megőrzését. Eredmény volt az elektromos karbantartóknál a kollektív keret-szerződés, mely a kényszervállalkozóvá váló kollégák vonatkozásában jelentős védettséget jelentett, különösen az induláskor. Ennek alapján sok munkaügyi pert is nyert a szakszervezetünk által biztosított jogi képviselet.

A TIDOSZ 1990-ben felmérte, hogy a tanácsi ipar mennyire külpiac-függő. Ebből a felmérésből kitűnt, hogy a vállalkozások összteljesítményének Csupán töredéke jut exportra, a termelés nagy része belföldi felhasználásra, hazai igény kielégítésére készül. Aztán a KGST megszüntetésekor kiderült, hogy a belföldön értékesített teljesítmény nagy része más üzletek révén (pl.: épületek berendezéseiként, alkatrészekként, stb.) került a piacokra, tehát a termelés volumenének jelentős részére nem volt igény. Ez sok tanácsi vállalatból alakult társaság piac nélkül maradását jelentette. Elsősorban a könnyűipari vállalkozások - korábbi bérmunka kapcsolataik révén - tudtak piacot váltani. Ezeken a területeken maradt meg leginkább a szakszervezeti tagság is.

A szakszervezet a taglétszámvesztéssel és a bevételkieséssel, illetve a külső környezet szakszervezet-ellenes fellépésével kapcsolatosan keletkezett meggyengülését nehezen viselte. Alapítvány létrehozásával legalább részben biztosítani tudta tagjai részére szociális rászorultság alapján a segélyezést, az üdülési lehetőséget, illetve támogatni tudtuk egyes alapszervezeteinket sport és kulturális téren. A kilencvenes évek második felében az alapítvány évi mintegy 6-8 millió forintos támogatást tudott biztosítani az előzőekben felsorolt célokra.

Ugyanakkor elkezdte felélni a tevékenységében nélkülözhetetlen "szervezetet" is, hiszen a megyei képviseletek fenntartásában a KDSZ-szel közös megyei apparátus finanszírozására nem futotta, társadalmasítani kellett a feladatok megoldását. Ez viszont rontotta a két együttműködő szervezet közötti viszonyt.

1997-98-ra sikerült a taglétszámot és a bevételeket stabilizálni, de ez csak a lassú fennmaradáshoz volt elegendő, a tagság hatékony érdekvédelme és képviselete ennél többet igényelt. Ezért a TIDOSZ intézőbizottsága többször foglalkozott az erők egyesítésével történő előrelépés gondolatával. 1992-ben még korai volt e gondolatot felvetni, hiszen a testület tagjai akkor még nem látták előre a csak sejthető folyamatokat, a fokozatos leépülést, de 1997-ben már eljutottunk az egyesülés szükségességének megfogalmazásához. A vezetés kétirányú felhatalmazást kapott: a hagyományok alapján a HVDSZ utódszervezetei felé való kezdeményezésre, illetve a könnyűipari szakmák irányába való tájékozódásra.