Főoldal
Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom
Untitled Document

 

87 éves gyalázat

Ma 87 éve, hogy aláírták a trianoni békeszerződést. Az 1920-as trianoni döntés értelmében Magyarország területe harmadára, lakossága 18-ról 7,6 millió főre csökkent.

Június 3-án a hagyományos trianoni felvonulását tartotta meg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM). Idén a demonstrációhoz csatlakozott a Jobbik és a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM). Az indulás előtt, a Regnum Marianun keresztnél beszédet mondott Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke és Toroczkai László a HVIM alapítója és tiszteletbeli elnöke.Toroczkai hangsúlyozta, bár egyes magyar politikusok felszólaltak a trianoni igazságtalanság ellen, ezek a törekvések nem hatékonyak. A volt HVIM elnök hiányolta az erdélyi magyarok számára biztosítandó autonómia garantálását.
A beszédek után a mintegy kétezer résztvevő elsőként a francia, majd a szerb, a román és a szlovák nagykövetség elé vonult, ahol a magyar kisebbségeket ért jogsérelmeket tartalmazó petíciót akartak átadni. ”A legtöbb helyen finoman elzárkóztak, a szlovák nagykövetség pedig egyenesen megmondta, hogy szó sem lehet róla és lecsapták a telefont, amikor megkerestük őket. A francia nagykövetség azt a választ adta, hogy faxon küldjük el nekik." - nyilatkozta a hírTV-nek Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke.

A felvonulás első állomása a francia nagykövetség volt, ahol Nicolas de Lamberterie, a HVIM franciaországi elnöke tartott beszédet.
A megemlékezők azt ígérték, ha üzenetük nem jut el a magyar származású Nicolas Sarkozy-hez, akkor francia napi és hetilapokban jelentetik meg.
A második állomás, a szerb nagykövetség volt. Itt a petíciót Gyurkovics Virág, a HVIM délvidéki alelnöke olvasta fel. Majd beszédet tartott a HVIM szabadkai elnöke, Lavró Tihamér, akit nemrég szerb rendőrök magyarsága miatt brutálisan megvertek. A román nagykövetség előtt a petíciót Lokodi Ferenc Attila, a HVIM alelnöke és erdélyi elnöke olvasta fel. A felvonulás a szlovák nagykövetség előtt ért véget, ahol elsőként Kovács Géza a MÖM tiszteletbeli elnöke tartott beszédet. Utána következett beszédével a HVIM elnöke, Zagyva György Gyula.

A rendőrség nagy erőkkel biztosította az összes fővárosi rendezvényt, a négy követségi épületet körbekordonozták és rendőrsorfal is vigyázott a külképviseletekre.

(hírTV-kuruc.info- szentkoronaradio.hu)


Vissza a rövid hírekhez <<