Komáromi csata
(2005. július 4.)

   Már régen felfigyeltünk a szlovák újfasiszták, soviniszták egyik legjelentősebb, egyben legmarginálisabb szervezetére, a Slovenska Pospolitos-ra. A szervezet összetartója az a nem túl bonyolult gondolat, hogy „Szlovákia a szlovákoké!” és minden magyart az Ural mögé kell deportálni. Bár ez minden normális magyar ember szemében elég ok arra, hogy a Pospolitost az ellenségeink közé sorolja, azért mégsem elég arra, hogy úgymond keressük velük a „személyes kapcsolatot”.

Az azonban, hogy tevékenységük nagyrészt arra szorítkozik, hogy magyarlakta felvidéki városokba járnak demonstrálni, beteges nézeteiket hangoztatni és a magyar lakosságot megfélemlíteni, már pont elég volt nekünk arra, hogy mi is ellátogassunk a 2005. július 4-én Komáromban (Komárno) tartott rendezvényükre.

  Jelenlétünkkel akartuk megakadályozni, hogy ebben a többségében magyarlakta városban is leköpdössék a magyar szobrokat, nemzetiszínű koszorúinkat szétszaggassák, mint pl. június 4-én Rozsnyón, a Trianont éltető akciójukkor. Ezzel szerettük volna megmutatni a felvidéki magyarságnak, hogy a szégyenletes népszavazás ellenére az ország józanabbik része kiáll mellettük, akár úgy is, hogy nem engedjük egy ősi magyar város utcáin randalírozni ezeket a félembereket.

Szokásához híven a magyar rendőrség sem könnyítette meg a dolgunkat, ugyanis „valamilyen rejtélyes módon” tudtak arról, hogy Fehérvárról is megyünk páran a rendezvényre, sőt, a vonatunk indulását is pontosan ismerték! A fehérváriak közül én értem először a vasútra, ahol nemsokára megjelent 10-15 rendőr. Én naiv, nem is gondoltam, hogy miattunk jöttek, örültem, hogy a zsebesek körmére néznek. Sajnos inkább az én személyimbe néztek bele… Ekkor jöttek meg a többiek is, így ők is bekapcsolódhattak az igazoltatásba. Miután egyikünknek sem volt dolga azelőtt a rend őrzőivel, priuszunk sem volt, így kénytelen-kelletlen felengedtek a vonatra, megvárták, amíg az elindul, és szépen távoztak.   Itt kell megjegyeznem, hogy a procedúráért nem az eljáró rendőröket (akik amúgy egész korrekten viselkedtek), de még csak nem is a rendőrség intézményét okolom, hanem a nekik parancsot adó politikusokat, nemzetbiztonságiakat. Róluk amúgy érdemes megjegyezni, hogy kicsit érdekes az a módszerük, hogy a nemzeti szervezetek megfigyelésével és akadályozásával akarnak gondoskodni a nemzetbiztonságról…

   Mikor vonatunk besiklott a Komáromi pályaudvarra, az ottani „kollégák” véletlen pont ott várakoztak a vágány mellett, úgyhogy ismét kezdődött az igazoltatás… Azonban nem olyan fából faragtak minket, hogy ettől sírva fussunk hazáig! Indultunk a határra, ahol uniós állampolgárként személyigazolványunkat előkészítve vártuk az átlépést.

Mi szerencsére egy barátommal előre mentünk, hogy köszöntsük a már odaát lévő ismerősöket. Ez volt a szerencsénk, mert bár a határőrök tudtak a rendezvényről, mi ketten nem keltettünk feltűnést, így simán átjutottunk. Nem így az utánunk érkezők, akik közül kb. 20 embert, és egy motoros klubot is visszafordítottak. A tapasztaltabbak hivatalos papírt követeltek a határőrtől, aki mivel ilyent nyilván nem tudott adni, kénytelen volt átengedni őket.

Miután a sikeresen átjutottak egyesültek a Klapka-téren, kezdett fel-forrósodni a levegő, mert a pospolitososok is rende-ződni kezdtek.

A tót rendőrök is össze-szedték magukat, és felsorakoztak a két csoport közé. Akkor jött nekik a hidegzuhany, mikor a tér túlsó oldalán megjelent csapatunk másik fele… Na volt ott nagy futkosás, ami nem lehetett túl könnyű golyóálló mellényben, sisakban, pajzzsal meg kutyával a kézben. Mi meg legalább derültünk egy kicsit…

Mikor egy idő után sikerült többé-kevésbé körbeállniuk a tótokat, kezdetét vette a két tábor közötti szóváltás. Nálunk a „Vesszen Trianon!”, a „Ria-ria-Hungária” volt a sláger. Ők különböző magyargyűlölő, ellenünk uszító rigmusokkal feleltek.

Ennek az vetett véget, hogy a tót rendőrség abszolút „pártatlan” legényei a felzengő magyar Himnuszra gumibottal és rohammal feletek, melynek során pl. én is megsérültem. Na ennyit az EU-ról!

Többszöri rohammal, letartóztatásokkal szétzavartak minket, így rendeztük sorainkat egy közeli magyar sörözőben, majd hazaindultunk. Persze a 3 letartóztatott srácnak utána érdeklődtünk, de megtudtuk, hogy ellenük nem emelnek vádat, nemsokára kiengedik őket.

A hazafele út már különösebb események nélkül zajlott.

 Azért van pár különbség a két nemzet hatóságai között, amin érdemes lenne mindenkinek elgondolkodni az ügy kapcsán:

 Természetesen pár hét múlva hivatalosan is lefoglaltuk a teret jó előre, hogy az összecsapás jövő évi évfordulóján a mi rendezvényünk legyen inkább a téma a felvidéken, mint a soviniszta tótok magyargyűlölete.

 

Vissza