Visszaadta Horthy nékünk - 137 évvel ezelőtt született Vitéz Nagybányai Horthy Miklós

137 évvel ezelőtt született Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, a két világháború közötti időszak meghatározó magyar államférfija. A szociál-liberálisok bemocskolnák emlékét, és bűnös időszakként jellemzik azt a kort, amelyben a Horthy vezette magyarság egyebek mellett elindult visszaszerezni. Felvidék, Délvidék, Kárpátalja és Erdély népe ünnepelte felszabaduló lelkesedéssel a bevonuló magyar bakát és vezetőjét, a fehér lovát táncoltató Horthy Miklóst.

Tény és való, hogy vannak olyan történelmi lépések, amelyeket másként kellett volna megoldani, mint azt Horthy tette, de egy államférfi, egy politikus megítélésénél mégiscsak mérlegelnie kell az utókornak. Összességében Horthy kimagaslót alkotott, mert kezdésképpen szembeszállt a hazánkra szakadt és belülről is szított vörös terrorral, majd a trianoni traumában kábult országot vezette ki a csüggedésből és a reménytelenségből.

A két világháború közti időszakban, míg Horthy volt a kormányrúdnál, a "nem, nem, soha" és a "mindent vissza" szellemében, legalábbis részben gyógyírt kapott a magyarság sérelmeire, s elcsatolt országrészek tértek vissza az ősi honba. Az, hogy a magyarságot mindenképpen az idegen nagyhatalmak országdarabolása elleni harc lelkesítette a legjobban, és minden politikai lépést ennek a szent célnak rendelt alá, meghatározta a kormányzó mozgásterét. A lecsupaszított ország magához tért, és ha bele is sodródott a II. világháborúba, milliók szívébe költözött vissza a remény.

Ez idáig Horthy korszaka volt az utolsó olyan pár évtized, amikor a magyarok többsége egyet akart, amikor a Hiszek egy Istenben, Hazában és Magyarország feltámadásában hármas jelszó és gondolattartalom hatotta át a lelkeket és a szíveket. Olyan korszak kimagasló személyisége volt, amikor érződött az ilyen mértékben azóta sem tapasztalható magyar-magyar összetartás.

 
Forrás: www.hungaria.gportal.hu

Vissza