Az Európai Parlamentbe delegált magyarországi szocialista képviselők segítségével az Európa Tanács parlamenti közgyűlése elutasította a totalitárius kommunista rezsimek bűneit elítélő határozattervezet konkrét teendőket meghatározó részét szerdán. Szabó Zoltán képviselő szerint ostobaság és hazugság, hogy az úgymond közép-kelet-európai országokban a kommunizmus több mint egymillió áldozatot követelt volna. Szabó kijelentése nem más, mint az áldozatok teljes mértékű megcsúfolása, egy kegyetlen, embertelen, agresszív számháború.

Európa már régen leszámolt a náci, fasiszta eszmékkel, szinte minden hivatalos fórumán hitet tett az elhurcoltak emlékének megőrzése mellett. Frekventált helyet kapott programjában az áldozatok kárpótlásának kérdése. A két világháború közötti fasiszta diktatúra széles körű bemutatása kiemelt szerepet kapott az iskolai oktatásban és a tömegkommunikációban.

A zsidó holokauszt a mindennapi közbeszéd részévé vált, az európai országok szinte versenyeznek egymással abban, hogy ki hoz létre több múzeumot, kiállítótermet emlékére. Filmek, színdarabok, könyvek százai foglalkoznak a zsidók szenvedésével, és ítélik el határozottan és egyértelműen a német világuralmi törekvéseket.

A II. világháború befejezése után Európában éles határvonal húzódott a nyugati erők és a szovjetek által megszállt területeken. Míg az előbbiekben begyorsulhatott a gazdasági-társadalmi fejlődés, az utóbbiakban a véres vörös szuronyok árnyékában totális embergyilkos kommunista diktatúrák jöttek létre. Az ezekben az országokban bekövetkezett fordulat után indult meg az a folyamat, amelyben az európai közösség szinte minden korábban vörös megszállás alatt lévő országot a saját táborában szeretne látni, és ez az európai rendezési elv a különböző népszavazások tükrében úgy látszik, az adott országok állampolgárai többségének is a kérése.

A kelet-európai rendszerváltozások véghezvitelében, lebonyolításában élen járó Magyarország mellett a 80-as évek végén, a 90-es évek elején számos elnyomásban sínylődő ország próbálta levetni a kommunista rabigát, és mára ez az öreg kontinensen be is következett. Éppen itt volt az ideje tehát, hogy Európa végleg leszámoljon a múlt azon káros, embertelen és véres örökségével, amit a kommunista diktatúráknak köszönhet.

Joran Lindblad svéd képviselő asszony benyújtott egy határozattervezetet az Európa Tanácshoz (ET), amelyet január 24-én tárgyaltak meg. Az ET parlamenti közgyűlése többórás vitában felemás döntést hozott a kommunista rezsimek bűneit illetően. A cselekményeket elítélték, de elvetették a konkrét teendőkről szóló részt. Így az európai országokban nem lesz emléknapja a totalitárius diktatúrák áldozatainak és az ET szerint az sem szükséges, hogy múzeumok, kiállítótermek emlékeztessenek az embertelen közelmúltra.

A magyar delegáció vezetője, Szabó Zoltán MSZP-s képviselő már korábban azt nyilatkozta, hogy a határozati javaslatot vissza kellene utalni a bizottságokhoz. A távirati iroda jelentése szerint Szabó úgy vélte, hogy tele van ostobaságokkal, tévedésekkel. Szerinte egyszerűen nem igaz, hogy a Szovjetunió területén kívül a kelet-közép-európai országokban több mint egymillió áldozatot követelt volna a kommunizmus.

Az erzsébetvárosi címerbe menórát erőltető Szabónak tehát egyszerű játék a számokkal a kommunista diktatúra. Pedig elég, ha csak hazánkat nézzük. Mintha nem végeztek volna ki itt ezreket koncepciós perekben, mintha nem kényszerítettek volna százezreket munkatábornak álcázott megsemmisítő lágerekbe, mintha nem lett volna Recsk, ÁVO, földalatti kínzókamrák. Mintha nem menekültek volna a kifosztás, megalázás, megbecstelenítés miatt halálba tízezrek, mintha nem pusztult volna el a verések, kínzások, kitelepítések hatására bekövetkezett általános egészségkárosodásban nagyvárosnyi ember, mintha nem lőtték volna le az osztrák-magyar határon az úgymond disszidálókat. Szabó elvtársat ez nem érdekli, ezzel nem foglalkozik.

Felmerül a kérdés: vajon mit tenne akkor, ha valaki azt mondaná, hogy nem hatszázezer, csak ötszázkilencvenkilenc?

Szabó mellett párttársa, a pasaréti kádergyerek, korábban a balatonboglári Teleki-szobor avatásán púposkodó Hegyi Gyula bizonyos szempontból még ennél is tovább ment. Úgy látszik, nála is nyomon követhető az a kevert identitástudat, ami a Magyar Szocialista Munkáspártból kifejlődött MSZP-hez való tartozásból és az úgymond szociáldemokrata elkötelezettség közötti ellentétből fakad. Bűntudat, vagy erőteljes magyarázkodás - ez a kettősség meghatározója. Közleményében ugyanis azt tudatta: sajnálatos, hogy az ET a kommunizmus elítélésével foglalkozik, a bűnöket ugyanis természetesen minden tisztességes ember elítéli, de a mai kommunista képviselők épp oly kevéssé felelősek Sztálin rémtetteiért, mint a "nemzeti oldal" európai parlamenti képviselői Hitler, Franco, vagy Szálasi bűneiért.

Az alapszakmáját tekintve építőmérnök Hegyi vagy amnéziában szenved, vagy hiányzott a történelemórákról, hogy csupán a szovjet kommunista diktátor rémtetteit említi meg a kommunista csapatból. Felejti Rákosit és bandáját, Kádárt és kiszolgálóit, de konkrét német, olasz és magyar személyeket is megnevez egy, a kommunista diktatúránál jóval rövidebb ideig tartó korszak főbűnöseiként. Nálunk meg a bárányok és az áldozatok is csak hallgatnak.