Ede - A magyarok dicsősége

A téren ezrek sorban állnak
Az indító parancsra várnak.
Egyikük sem akar harcba menni.
Családjával akar boldog lenni.

De a parancsszó elhangzik,
Megindul a hadsereg,
Utánuk csak a por látszik.
Mik maradnak csak könnycseppek.

Sír az asszony, sír a gyerek
Ők tudják: szeretteiket többet
Viszont nem látják.
"Szeretlek!" utánuk kiáltják.

De ők ezt már nem hallják
Csak a bakancsdobbanást
Egyszerre lépnek előre
Az ellenség nem győzhet!

Már ott állnak a csatatéren
A nap megcsillan a kardélen.
Megkezdődik a harc, életért halálért.
Egy nemzet fennmaradásáért.

Hősiesen küzd az egyszerű nép
Ereikben folyik ősi magyar vér.
A vér, mely ezt a földet védte
És teszi azt mindörökre!

A harc lassan véget ér,
Többségben az ellenség.
De a fölény semmit sem számít,
Csak a tényekkel szembe állít.

Bár többen vannak a támadók
Még nem hallottak a magyarról.
A népről, mely kitart végig
Az utolsó csepp vérig!!

Kitört a had, nyomult előre
Küzdött minden erővel.
Az ellenség ezt látva
Rémülten vonult hátra.

Mi utánuk maradt, csak halott
És néhány fegyver halom.
Maguk mögött hagytak mindent,
Céljuk volt menekülni innen.

Elfutott az ellenség
Éjen a magyar dicsőség
Tisztelet a magyar hadé
Kik kiálltak egy akaratért.

Nem engedtek a magyar földből
Egy marékkal sem a szent rögből
Ezrek élete ért úgy véget,
Hogy e nemzetet védte.......

Ede - Nyolcvanöt éve (2005)

Nyolcvanöt éve megölték nemzetünk.
Egy szerződéssel elárulták népünk.
Nyolcvanöt éve elvették hazánk földjét,
Ezer magyar hullatta könnyét.

Folyók áradtak a könnytől,
De távol folyik e földtől.
Ott folyik, hol még magyar él
De nem magyar a név.

Nyolcvanöt éve rettegnek, félnek,
Azok, kik az elrabolt földön élnek.
Nyolcvanöt éve elapadt a vérünk
Nem élünk,  hontalan létünk.

Kárpátokban élek, magyar honban,
Érzéseimet magamba fojtva.
Nem mondhatom ki, mi fáj:
Szívtelenül elrabolták hazám!

Nem mondhatom, hogy adjátok vissza
A földet mellyel, most idegenek bírnak.
Egyedül kevés vagyok, csatlakozz hát hontárs.
Miénk lesz még e föld, ne add fel, kitartás!

Nyolcvanöt éve boldogan élt a magyar,
Szegénységben, de nagy szeretettel laktak.
Volt hazánk, hol boldogan éltünk,
S most van hazánk, hol holtan fekszünk.

Nyolcvanöt éves az árulás
Nyolcvanöt éve nem volt kiárusítás!
Mégis megszerezték bérceink.
Mit szólnának őseink?.........