FŐOLDAL

ÁTTEKINTÉS

Áttekintésünk a Nyírség tájhasználatának történetéről természetesen korántsem teljes és kimerítő. Négy mintaterület 10.000 hektárt érintő példája nem elég arra, hogy egy egységes, de mégis rendkívül változatos táj egészére általánosan érvényes történeti megállapításokat és tájrehabilitációs javaslatokat eredményezzen. A korlátok ellenére azonban kimutathatók a legfontosabb momentumok, amelyek a nyírségi táj természeti képét formálták az utóbbi kétszáz esztendőben:

1.) A természetes (főleg tölgy-) erdők eltűnése, a tájidegen (főleg akác- és nyár-) ültetvények arányának növekedése. Az eredeti erdők kiirtása túlnyomórészt több száz esztendeje megtörtént. A mégis megmaradt ősi erdőtömbökben a XIX. század második fele óta egyre nő a tájidegen telepítések aránya. 2.) A vizes élőhelyek kiszáradása és területük csökkenése. Ezért leginkább a lecsapolások, csatornázások felelősek, de az utóbbi évtizedek szárazsága tovább súlyosbította a helyzetet. 3.) A rossz termőképességű, száraz homoki szántók, gyümölcsösök művelésének felhagyása. Ez a folyamat főként az elmúlt pár évtizedre jellemző. A felhagyott területeket tájidegen fajokkal erdősítik (sokszor csekély eredménnyel), máskor legeltetés folyik rajtuk. 4.) Tájidegen özöngyomok terjedése. A téves gazdasági számításból (pl. kései meggy, gyalogakác, selyemkóró), vagy dísznövényként (pl. aranyvessző) betelepített, illetve véletlenül behurcolt (pl. parlagfű) növényfajok némelyike ma agresszív módon terjed a természeti és kultúrterületeken is. Ez a folyamat az elmúlt évtizedekben gyorsult fel, és a közeljövő egyik legnagyobb fenyegetését jelenti.

 Az általános tendenciák mellett viszont fontos látnunk az egyes területek közti különbségeket. Mindegyik kis tájegységben vannak olyan élőhelytípusok, amelyek viszonylagos épségben maradtak meg, vagy könnyen helyreállíthatók, védelmük teljesen összeegyeztethető a rajtuk folyó kíméletes gazdálkodással. Ugyanakkor vannak olyan, erősen fenyegetett típusok, amelyek megőrzése – noha nagy erőfeszítéseket kíván, és gazdaságilag esetleg áldozatokat követel – mindenképpen fontos feladat.

Az 1. mintaterület esetében a legnagyobb lehetőség a lápok, mocsarak megőrzésében van, de a száraz homokpuszták regenerálódására is lehet számítani. A 2. mintaterületen az üde kaszálórétek, legelők és a szikesek megőrzése, esetleges vízpótlása lehet a természetkímélő gazdálkodás fő iránya. A 3. mintaterületen a mélyebb foltokban a mocsarak vízpótlással történő újjáélesztése a legígéretesebb lehetőség, de a kis kiterjedésű szikeseket és a kunhalmok különleges növényzetét is meg kell őrizni. A 4. mintaterületen a legnagyobb jövő előtt a száraz homoki gyepek állhatnak, de a természeti sokféleség érdekében mindenképpen erőfeszítéseket kell tenni a kiszáradóban levő üde és nedves élőhelyek megtartása érdekében. Ezen a területen rendkívüli értéket képviselnek a tölgyerdő-maradványok. Megőrzésük nagy feladatot jelent és komoly munkát igényel a jövőben.

Bízunk abban, hogy a Nyírség természeti értékei nem csak a szakemberek, hanem minden itt élő ember számára is fontosak. Hosszabb távon csak egy olyan település, térség lehet életképes, amelynek lakói kötődnek szülőföldjük tájaihoz, és tenni is képesek azért, hogy gyermekeiknek és unokáiknak egyebet is tudjanak mutatni, mint egyhangú szántókat, klónozott nyárültetvényeket, vagy éppen végtelen parlagfűmezőket. A jelenlegi támogatási rendszerek mellett a természetkímélő gazdálkodás remélhetőleg nem csak áldozatot jelent, hanem egyre inkább megélhetési lehetőséget is kínál.
Reméljük, hogy a Nyírség tájtörténetének kutatói a következő kétszáz éves visszatekintésben már kedvező változásokról adhatnak hírt.

Az eredményekről részletesebben 'Tájtörténeti vizsgálatok és a tájrehabilitáció lehetőségei a Nyírségben' című ingyenes kiadványunkban olvashatnak. Megrendelhető az E-misszió Egyesület tanácsadó irodájában, ill. letölthető alább.