2. MINTATERÜLET
Amiről a térképek mesélnek
A Nyírség nyugati részén a homoki buckás táj folyamatos átmenettel simul bele a
löszös talajú Hajdúhátba. Újfehértó, Érpatak és Bököny határában ez az átmenet
már érezhető: a buckavonulatok szelídebbek, a homokkal elegyedő lösz sokkal jobb
termőképességű talajokat eredményez, mint keletebbre. Ezen a vidéken a
természetes erdők már kétszáz éve is csak nyomokban voltak meg, mára pedig
teljesen hiányoznak. A víz által nem befolyásolt helyeken már a XVIII. század
végén szinte mindenütt szántókat találunk. Ekkor, és még száz évvel később is, a
legnagyobb széles laposokban nyílt víztükörrel rendelkező szikes tavak terültek
el. A vízrendezések nyomán ezek fokozatos kiszáradása rajzolódik ki a
térképeken: mára többnyire szikes réteket, mézpázsitos szikfokokat, kisebb
részben szikes és édesvizű mocsarakat találunk a helyükön. A nem szikes talajú
vízjárta helyeken található kaszálórétek aránya is csökkent, és növényzetének
jellege (egykor lápi elemekben gazdagabbak voltak) megváltozott a terület
általános - bár nem egyenletes - kiszáradásával. Az üde gyepek beszántása az
1950-es évekre igen nagy mértékűvé vált, az eredetileg összefüggő rétek erősen
feldarabolódtak. Noha a későbbiekben megfigyelhető a rétek kis mértékű
regenerálódása, a rendszerváltást követő újabb beszántási hullám további fragmentációt eredményezett. Nehezen értelmezhető a szárazabb típusú gyepek
kiterjedésének változása. A valódi szárazgyepek, a homoki sztyeprétek már igen
korán szinte teljesen eltűntek. A szikes területek magasabb részein elhelyezkedő
szikes puszták megjelenése, tájhasználati módja és a térképezők általi
megítélése az adott év vízviszonyainak megfelelően ingadozott a száraz és nedves
típus között. Általánosságban is jellemző a mintaterületre, hogy a gyepi és
mocsári növényzet a talajnedvesség csekély változása esetén lokálisan könnyen
felváltja egymást. A természeti területek aránya a XVIII. század végétől a mai
napig 53%-ról 35%-ra csökkent.
Még megmenthető
A terület megváltozott állapotában is rengeteg megőrzendő értéket kínál. A
hajdani szikes tavak helyén tavasszal ma is rendszerint megáll a víz, gazdag
madárvilágnak adva életteret. A kékeszöld mézpázsit, a vereslő veresnadrág
csenkesz kiterjedt állományai, a kéklő bárányparéjjal benőtt vagy a vakítóan
fehér vakszikes foltok és a rajtuk legelő birkanyájak, tehéncsordák egyedülálló
szépséget adnak a tájnak. Hazánkban egyedül a Nyírségben, ezeken a szikes
legelőkön és környékükön él a fokozottan védett szikipacsirta. A szikes rétek és
mocsarak gyakori védett növénye a Kárpát-medencében bennszülött kisfészkű aszat.
Ahol a talaj nem szikes, ott kiterjedt, lápréti elemeket is őrző mocsárrétek,
fás legelők és édesvizű mocsarak találhatók. Az igen fajgazdag, színpompás
kaszálók egyik legfontosabb természeti értéke a május-júniusban ezerszámra
nyíló, védett pompás kosbor, továbbá az ugyancsak védett, hazánkban bennszülött
fűféle, a Jávorka-fényperje. Egyes itteni rétek különlegessége a védett fátyolos
nőszirom, amely az egész Nyírségben csak erről a területről ismert. A rétekből
kiemelkedő kisebb magaslatokon, valamint az utak meredek rézsűin csak nyomokban,
leromlott fajszegény állapotban maradt meg az ősi sztyepréti növényzet, de egyes
védett állatoknak, például az ürgének ezek a kizárólagos élőhelyei.
Hogyan,
merre tovább?
A tájhasználatban ma megfigyelhető tendenciák a természeti területek lassú
fogyatkozása, leromlása irányába mutatnak. A mocsárréteket, sőt, a szikes
területeket is egyre több helyen szántják be, annak ellenére, hogy ezek a
termőhelyek többnyire nem alkalmasak gazdaságos szántóföldi művelésre. Ennek
következtében elsősorban a kisebb élőhelyek egyre inkább feldarabolódnak,
elgyomosodnak. Ésszerűbb és természetvédelmi szempontból is kívánatos az eredeti
növényzet helyreállítása, és egyes helyeken a vízvisszatartás. Ugyancsak
megfigyelhető, hogy a csökkenő legelőállat-állomány miatt egyes ősi legelőkön
megindult néhány tájidegen fafaj, elsősorban a keskenylevelű ezüstfa, az akác
és a bálványfa ('ecetfa') terjedése, amelyek akár egy évtized alatt
átjárhatatlan bozótossá változtatják a gyepeket. Szerencsére a legnagyobb
összefüggő rétek és szikes laposok egyelőre nincsenek közvetlen veszélyben.
Ezeken a helyeken mindenképpen érdemes az eddigi kaszáló-legeltető,
állattartáson alapuló gazdálkodást fenntartani, ami akár összeköthető egyfajta
szelíd turizmussal is, ami újabb megélhetési forrást nyújthat az itt lakóknak. A
terület erdőkben igen szegény, és a meglévő kisebb állományok és a fasorok is
szinte teljes egészében tájidegen fajokból állnak. Természetvédelmi, tájképi
szempontból indokolt lenne az őshonos füzes-nyaras állományok kiterjedésének
növelése (elsősorban a művelésből kivont belvizes szántókon), a tájidegen
fasorok őshonos fajokra való lecserélése.
I. katonai felmérés | II. katonai felmérés | V. katonai felmérés | VII. katonai felmérés | Napjaink |
1763-87 | 1807-69 | 1953-59 | 1975-90 | 2004 |