FŐOLDAL

3. MINTATERÜLET

EGY VÍZIVILÁG EMLÉKEI

Amiről a térképek mesélnek
Két tájegység találkozásánál, Ibrány és Buj térségében a változatos buckás felszín még a Nyírségre emlékeztet, viszont a mélyedéseket valaha a Tiszával élő kapcsolatban levő, nagy kiterjedésű, mocsaras-lápos területek uralták. A Tisza szabályozása és a Lónyai-főcsatorna megépülése előtti térképek (I. és II. Katonai Felmérések) arról árulkodnak, hogy a déli irányból benyúló (eredetileg minden bizonnyal erdős) buckahátakat már a korai időkben szántóként hasznosították, míg a vízállásos területek peremén rét-legelőgazdálkodás folyt. A szabályozási munkálatok után a táj képe drasztikusan megváltozott: a vizek elvezetésével hatalmas területek váltak művelésre alkalmassá, a gyepterületek, mocsarak egymástól elszigetelődve a mélyedésekben maradtak fenn. Az egykor virágzó halászó-vadászó életmód egyszer s mindenkorra eltűnt. A beszántás és a fragmentáció különösen az ötvenes években volt erős (V. Katonai Felmérés), a XX. század második felére pedig a további csatornázások révén a kiszáradás, a vízállásos területek rétté alakulása jellemző. A mai kép viszont azt sugallja, hogy a vizeken mégsem sikerült teljesen úrrá lenni: a mélyebb területeken újra összegyűlnek a máshonnan elvezetett vizek, és olyan területeken is találunk mocsarakat, ahol néhány évtizede, vagy éppen pár éve kaszálók, szántók voltak. A természeti területek aránya a XVIII. század végétől a mai napig 59%-ról 25%-ra csökkent.

Még megmenthető
A kisebb-nagyobb vízállásos területeken nagy vitalitású, de sajnos eléggé fajszegény, gyomos mocsarakat találunk. Ezek az élőhelyek történetük során kiszáradáson, esetenként beszántáson mentek keresztül, ezért inkább csak hangulatukban idézik az egykori vízivilágot. Állatviláguk így is kiemelkedően gazdag, és egy védett növénnyel, a Kárpát-medencei bennszülött kisfészkű aszattal is nagy tömegben találkozhatunk bennük. Az üde rétek, kaszálók, legelők is fontos értéket képviselnek.

Leginkább fajgazdagnak azok a rétek maradtak meg, amelyek most is elöntést vagy tartós belvízborítást kapnak. Ilyen élőhelyeken fordul elő védett orchideafajunk, a pompás kosbor. Az üde gyepek többsége azonban a kiszáradás, esetenként a beszántás, valamint a vízrendezéseket követő másodlagos szikesedés miatt egyre jellegtelenebbé vált. A legnagyobb legelők-kaszálók azonban még így is fontos táji jelentőséggel bírnak. Különleges értéket képviselnek a területen a kis foltokban található, igen erősen sós talajú ősi szikesek. Ezeken a szikes réteken él a védett egypelyvás csetkáka, a vakszikeken, szikfok-társulásokban pedig a ritka csutaksás. Egyedülálló természeti, kultúrtörténeti, és tájképi érték a területen található két kunhalom. Sajnos ezeken az eredeti szárazgyepi növényzet már csak nyomokban maradt meg, a Fekete-halom tetején mégis előkerült egy különlegesség: a védett macskahere, amelynek sem a Nyírség, sem a Rétköz területéről nem ismerjük más termőhelyét.

Hogyan, merre tovább?
A mai tájhasználat sajnos sok esetben figyelmen kívül hagyja a terület természetadta sajátosságait. Az utóbbi években számos beszántás történt művelésre teljesen alkalmatlan belvizes vagy szikes területeken. Szerencsére ezeket a termőhelyeket a természetes növényzet gyorsan visszahódítja (amennyiben nem előzik meg őket idegen származású özöngyomok, mint a parlagfű, vagy a magas aranyvessző). Nagy lehetőség rejlik tehát a belvizes laposokon és azok közvetlen környezetében a mocsarak, rétek újjáélesztésében. Amennyiben ezek a területek folyamatos vízellátást kapnak, igen gazdag élővilág alakulhat ki bennük, és a vízvisszatartás révén a mezőgazdasági és lakott területek mentesíthetők a belvíztől. Mindezek kapcsán feltétlenül érdemes átgondolni az ártéri tájgazdálkodás lehetőségét is. A szikes területeken is ésszerűbb és természetvédelmi szempontból indokolt a rét-legelőgazdálkodásra való visszatérés. Sajnálatos jelenség, hogy ezen a fában, erdőben igen szegény területen az elmúlt években több idős nyaras-füzes állományt, fasort is kivágtak. Kívánatos lenne a tendenciát megfordítani, és őshonos fajokat (hazai nyarakat, füzeket, magyar kőrist, kocsányos tölgyet, szileket, mezei juhart) alkalmazni a fasorok, erdők telepítésénél. A történeti és természeti emlékként jelentős kunhalmokat méltó módon kellene megőrizni, mindenekelőtt indokolt a rajtuk levő tájidegen fás növényzet visszaszorítása. A Lónyai-főcsatorna töltésén az egyedülálló kilátást nyújtó Fekete-halom bekapcsolásával gyalogos vagy kerékpáros tanösvény kialakításával helybeliek és turisták is megismerkedhetnének a terület természeti szépségeivel.