KIVÉTELES LÁTNOK VOLT

                                                                                                               100 éve született Wictor Charon     

                                      W. CHARON SZAVAI ITT ÉS MOST

                                   MINDEN ÚJ TUDATOSSÁGÚ EMBERANGYAL SZÁMÁRA

                                     MEGTAPASZTALHATÓ VALÓSÁGGÁ VÁLNAK

                                                                                                                                                                     D. D. Desiderius munkája

                                                                                                                               Köszönetemet fejezem ki Németh Katalinnak, korrektori segítségéért!

                                                                                                                                 CENTENÁRIUMI TISZTELGÉS

                                                                                                                                  Készült 2005-2007.- ben, W. Charon születésének 100. évfordulójára

"Ha évezredek távolából szemléljük az emberi szellem fejlődéstörténetét, úgy látjuk, hogy az emberi kultúra történetének nagyjai valami különös képességgel rendelkeztek, ami egy tekintetben élesen megkülönbözteti őket kortársaiktól.  A nagy bölcsek, vallásalapítók, misztikusok, adeptusok és mesterek mintha egyetlen összefüggő láncot alkotnának. A mód, ahogyan az egészen nagyok a világot és az emberiséget szemlélték, meglepő módon egyező a legtávolabbi földrajzi koordináták szülötteinél."

Ezeket a sorokat 1947. Szűz havában írta Wictor Charon, az Ákasha krónika Bevezetés fejezetének kezdő mondataiként.  

Bizonyára elhárította volna a 60 évvel későbbi, mindenképpen jogos megállapítást, miszerint Ő is a felsoroltak közé tartozik, az "egyetemes összefüggő láncolat" egy értékes láncszemeként. 

Erre már 1990-ben sokat sejtetően utalt a Mester húga, Szepes Mária írónő is, Wictor Charon Atlantiszi mágia című nagysikerű könyvének Előszó részében.

"A zseni: látó. Tágabb, átfogó tudata nem csupán jelenségeket, eseménytöredékeket fog fel, hanem összefüggéseikben, analógiákban, szintézisként értékeli őket. Elolvassa jelbeszédüket.

W. Charon ilyen kivételes látnok volt."

Emellett és ezzel együtt, vagy talán éppen emiatt, W. Charon nagyon sokrétűen szerteágazó érdeklődésű személyiség volt.

A gondolatiság szabad szárnyalásának szinte korlátlanul tág teret biztosító környezetben élte ifjú éveit, így mindig kedve szerint foglalkozhatott a zenével, a sakkfeladványok készítésétől az igazi ezermesterekre jellemző kézművességen át a biológia és fizika magas szintű műveléséig, a számára nélkülözhetetlennek tartott nyelvek perfekt ismeretéig.  Huszonkét éves korától amerikai szakfolyóiratokat olvasva tudott minden számára fontos információt megszerezni az őt érdeklő kérdéseket illetően.

Dimenziófilozófiai műveit érett férfikorában készítette, amikor olyan szintre jutott az univerzális jóga és az univerzális kozmikus koncepció módszertanában, amely a múlt században egyedülállónak számított, és annak számít a mai napig is.

Ez tette számára lehetővé - rendkívüli egyéni adottságai mellett -, hogy a számunkra oly ismeretlen távlatokba visszanyúló emberi múlt létfolyamatainak eredetére, az abszolút jelenre vezesse el mai civilizációnk embereinek erre fogékony egyéneit.

Wictor Charon az Ákasha krónikában egyértelműen rámutat, hogy az általa leírtak forrásai mindeddig - évezredeken keresztül -, mint Manual  Secretorum fogalmi kör hagyományozódott a titkos ezoterikus szinteken és színtereken belül. 

"... de ma, a Vizöntő-korszak kezdetén, kedvezőbb helyzetben vagyunk, mint évszázadokkal ezelőtt. Amit valaki a közelmúltban felfedezhetett, azt egy másik ember is megteheti."

Minden eddiginél szabadabb szellemi korszakba lép korunk civilizációjának emberisége. Ahhoz, hogy a kínálkozó lehetőséggel, a szabad szellem által megközelíthetővé váló tradicionális, univerzális kozmikus koncepció ismereteinek lehetőségeivel élni is tudjunk, kellő intelligenciával kell közelíteni a korábban titkos ősi tudás megmaradt, ránk hagyományozódott részletéihez. Kellő alázattal és elmélyült, új tudatú gondolatisággal kell e részleteket tanulmányozni, üzeneteiket a mai tudatszintnek megfelelően értelmezni, és a mindennapi gyakorlatba beépíteni.

Figyelemmel kísérve korunk élenjáró tudományainak eredményeit és jelenlegi irányultságait, egyértelmű tendenciaként állapítható meg, hogy az ősi tudás és a mai "új felfedezések" tartalmilag ugyanazt a pontot célozzák meg, más-más megközelítésben és más-más szellemi alapokat figyelembe véve. Ez a közös pont pedig egyre inkább nem más, mint az ember, az embert körülvevő és életfeltételeit biztosító "Bios" kozmikus eredetének volta.

Mint minden tényező az érzékelhető világban, úgy az ember is az univerzális kozmosz Teremtő Intelligenciája által teremtődött.

A sok-sok évmillió alatt minden egyes embert alkotó tényező bejárta önmaga sajátos útját, az átalakulási folyamatok sokrétűségét, amíg kialakult a mai állapot, amely csak pillanatnyi, hiszen a változások időtlen folyama következetes irányultsággal, univerzális kozmikus vezényléssel halad a maga útján.

Ahhoz, hogy korunk és az elkövetkező korszak embere ne vesszen bele az átalakulások folyamába, szükséges számára az univerzális kozmikus eredet, és az abból fakadó összefüggések rendszerének mind alaposabb ismerete, és ezen ismeretek univerzális kozmikus irányultság szerinti felhasználása.

Ezért dolgozott Scherbák Viktor az 1900-as évek második harmadától 1976. október 22-én bekövetkezett haláláig.

Írásaiból - az akkori ideológia szűkre szabott keretei között - csak néhány jelenhetett meg, Wictor Charon szerzői névvel.

                                       TARTALOM

 - AZ INTERPRETÁCIÓK ELÉ

 - UTALÁS AZ ELŐSZÓRA

 - INTERPRETÁCIÓ I.

    AZ EMBER KÉT ÉLETE

 - INTERPRETÁCIÓ II.

    AZ ÁLOM ÉS A HALÁL

 - INTERPRETÁCIÓ III.

    AZ ASZTRÁLSÍK

 - INTERPRETÁCIÓ IV.

    AZ ASZTRÁLTEST

 - INTERPRETÁCIÓ V.

    HOGYAN ÉRINTKEZHETÜNK A MAGASABB SÍKOKKAL

  - INTERPRETÁCIÓ VI.

    AZ EGYÉNI HULLÁMHOSSZ, AVAGY A TRANSZCENDENTÁLIS KARAKTER                

    BEHANGOLÁSÁNAK MÓDJA

- INTERPRETÁCIÓ VII.

    A MEMÓRIA TELJESÍTŐKÉPESSÉGE

 - INTERPRETÁCIÓ VIII. 

    A LÉLEK FILOGENETIKAI FEJLŐDÉSE

 - INTERPRETÁCIÓ IX.

    EMLÉKEZÉS ELŐZŐ ÉLETEKRE

                                                                                                                                      AZ INTERPRETÁCIÓK ELÉ

Nincs kezdet és nincs vég, hiszen ahol, és amikor valami látszólag saját létfolyamata végstádiumához közeledik, tulajdonképpen nem szűnik meg, csupán az univerzális kozmosz éppen adott, aktuális létformájából egy következő létformájába lép át. Ahogy korábban divat volt hivalkodni vele: "az anyag nem vész el, csak átalakul."

Ma már egyértelműen bizonyítható, és a regresszív pszichológiai módszerekkel tudományosan bizonyított tény, hogy a tudat, a szellem is örökéletű, vagyis mind az anyag, mind a szellem, melyek az univerzális teremtő erő energiáinak különböző szintű megnyilvánulásai, örökké léteztek és örökké létezni is fognak. Hiszen az úgynevezett ősrobbanás pillanata előtti állapot is valami azt megelőző energetikai állapotból jött létre, nem a semmiből.

Annak a pillanatnyi, feltételezésen alapuló gigantikus sűrűségű energiakoncentrátumnak is kellett valamiből létrejönnie, amely a tudomány mai állításai szerint, mintegy 450 milliárd évvel ezelőtt a mai, általunk érzékelhető anyagi világegyetemet létrehozta, a Teremtő Erő energiáinak éppen akkor megnyilvánuló, aktuálisan következő folyamati ciklusában.

A mai tudomány visszatekintő képességének, csak ezt a pillanatot követően van lehetősége és adottsága feltételezéseket megnyilvánítani.

Az új korszak beköszöntével egyre jobban szárnyalhat a mesterségesen teremtett önkorlátozásaitól mindinkább megszabaduló emberi szellem eredendő létsíkjának, az univerzális kozmosz mentális koordinátáinak számára örökké az éltető forrást jelentő pszichikai szféráiban. 

Ez a szellemi szabadság pedig lehetővé teszi, az anyagi világ fizikai síkja sűrű viszonyrendszereinek sötét labirintusaiban megedződött, és mindmáig mintegy palackba zárt emberi szellemnek, hogy szabaddá válása alkalmával visszataláljon arra a tradicionális útra, amely a Halak korszakát megelőző sok-sok évtízezreden keresztül vezette a Fény felé.

Új korszakunk, a Vízöntő kora szükségszerűen hozza magával az új sajátosságainak megfelelő univerzális kozmikus változásokat, a világegyetem teljes vertikumában permanens módon zajló, örök evolúció mozgásainak folyamatában.

Az átállás, az újhoz való alkalmazkodás pedig olyan mértékben jár nehézségekkel és áldozatokkal, amilyen mértékben igyekezett a letűnő korszak emberisége eltérni sajátosan antikozmikus tudatával, az univerzum erői által meghatározott irányultságoktól.

Nem lesz könnyű, gondtalan séta visszatalálni az eredendően helyes útra, de a lehetőségek mindenki számára egyformán adottak.

Wictor Charon útmutatásai nagy segítséget jelenthetnek az útra kelőknek, a zarándoklatra indulóknak.

                                                                                                    UTALÁS AZ ELŐSZÓRA

Az 1992-ben kiadott, AZ EMBER KÉT ÉLETE című W. Charon könyv Előszó részében Bistey Zsuzsa ezt írja:

"A Vízöntő kora olyan kesztyűt dob a harmadik évezred embere elé, amelynek kihívását -  egyénenként és kollektívan - valamennyiünknek fel kell vennünk. Nem kevesebbről van itt szó, mint a Föld - lélegző, élő organizmus - megőrzéséről vagy megsemmisüléséről, s ezzel együtt büszke, de megtépázott fajunk, a homo sapiens túléléséről."

Wictor Charon munkáiban - jelesül az előbb idézett műben is - erről lényegesen többről van szó! 

Ma már nyilvánvaló, hogy a miénket korábban megelőző emberi civilizációs korszakokhoz hasonlóan, lezárulóban van az önmagát homo sapiens sapiensként jelző emberi civilizációs korszak időszaka is.

Az elmúlt évszázadban, a Vízöntő korszakba való betorkolással, kezdetét vette az új korszak új embertípusának, a kreatív tudatú "Homo  Transzdimenzionális" emberfajta első új tudatú egyedeinek a megjelenése a földi létsík adott szintjén.

Ez az univerzális kozmikus evolúció folyamatainak egyik legtermészetesebb megnyilvánulási formája.

A Földön mintegy nyolcmillió éve, a mai Kenya térségében két lábra állt emberi lét kezdete óta, nyilvánvalóan nagyon sok emberi fajta létezett a tudatosság legkülönbözőbb szintjeit végigjárva, a mai szintet általánosságban még meghatározó, úgynevezett homo sapiens sapiensig, illetve a már létező, és a jövő emberének csíraállapotát magában hordozó és egyre jobban megnyilvánuló, kreatív tudatú "Homo Transzdimenzionális "- ig.

Csak ez az új embertípus lehet képes, az új tudatosságának megfelelő irányultság alkalmazásával, a kollektív emberi tudat magasabb szintre emelésére.

Ezzel, a mai létformától teljesen eltérő módon ugyan, de az elkövetkező kozmikus ciklus hatásainak túlélése után, a maga transzdimenzionális módján, az emberi lét mainál valóságosabb céltudatosságával élve, képes visszatérni arra az útra, amelyen az univerzális kozmikus evolúció, önálló szellemi - lelki - tudati funkciókkal ellátva, elindította.

Mert igaz az, ami a fentebb idézett Előszó végső konklúziójaként is értelmezhető:

"De olyan messze vándoroltunk a tudás forrásától, lelkünk

 igazi otthonától, oly fölényesen dobtuk el régi korok kipróbált

 irányjelzőit, úgy megszédültünk a fizikai világ előttünk    

 megnyilvánuló csodáitól, hogy nem vesszük észre: a legelső 

 lépcsőn próbálunk fészket rakni a csúcs helyett!"

Igen, ez jellemző az úgynevezett homo sapiens sapiens tudatossági szintjére.

"De még van remény."- írja az előszó szerzője.

Valóban! 

És ezt a reményt, mintegy a "szelíd üzenethordozók" egyikeként erősíti, és az ember transzdimenzionálisan kozmikus voltára való utalásokkal teszi kézzelfoghatóan megvalósítható céllá, W. Charon összes munkája.

Bemutatja a ma még csak kevesek számára nyilvánvaló, és még kevesebbek számára látható univerzális kozmikus összefüggés- rendszereket, és azok hatásfolyamati összefüggéseit.

Akik még nem érzik, illetve ebből eredően nem képesek átlátni ezeket a transzdimenzionális létmegnyilvánulásokat, azok is kellő elszántság és komoly, elmélyült tudati ráhangolódás során megérthetik mindezek lényegét: az ember transzdimenzionális kozmikus eredetét és meghatározottságait.

Megérthetik, hogy mi az ember összekötőkapocs funkciójának lényege a földi lét fizikai síkú megnyilvánulásai, és az e megnyilvánulásokat legalapvetőbben létrehozó és szabályozó, univerzális kozmikus entitások és energiarendszerek között.

Olyan szempontok alapján értheti meg minden, új iránt fogékony, más világkép elfogadására nyitott tudatú személy, az univerzális kozmikus világegyetem működését és összefüggéseit, mely szempontok a legkülönbözőbb okok miatt sem a vallások, sem a tudomány jól ismert egysíkú világképeinek nem képezhették tárgyát.

 

                                                                                                                                               INTERPRETÁCIÓ I.

                                                                                                                                             / Az ember két élete /

Mi az élet, mi a halál, és mi a lélek?

Mi a lélek szerepe, funkciója, helye, az élet és a halál egymást váltó létszakaszainak egy olyan más felfogásában, amely új paradigmás világképet mutat be, és mind a vallások, mind a mai hivatalos tudomány végletesnek mondható szélsőséges felfogásaitól merőben eltér?

Mert nem beszél sem mennyországról vagy pokolról, illetve nem beszél az egyszeri fizikailag megnyilvánuló élet befejezését követő teljes megsemmisülésről sem.

Sem a vallási, sem a tudományos állásfoglalás nem ad tényleges magyarázatot - sőt meg sem kísérli! - arra, hogy végül is mi az élet, mi a halál, és mi a lélek funkciója mindebben a folyamatban.

Mindkét felfogás mereven ragaszkodik saját hitvilága dogmáihoz, s nem hajlandó egyetlen lépéssel sem közelíteni egymás irányába, egyetlen lépést tenni a valahol az őket elválasztó hatalmas távolság középvonala táján létező, univerzális kozmikus valóságállapot mezeje felé.

Wictor Charon vette a bátorságot és vette a fáradságot, és különleges adottságait, valamint mesterfokúra kifejlesztett képességeit e szent cél érdekében nem kímélve, bejárta e létező valóság mezejének számára elérhetővé vált régióit, s igazi révész módjára kalauzol el bennünket a mai átlagemberek számára jelenleg még hozzáférhetetlen világokba.

"A következőkben olyan szempontból fogjuk vizsgálni a kérdést, amely az eddigi nézetek egyikével sem azonos. Ennek szempontjából nézve a gordiuszi csomó kettévágható minden különösebb nehézség nélkül, s a túlvilág koncepciója egészen más színeket mutat." (9. old.)

Wictor Charon magas színvonalúra fejlesztett jóga-meditációs képességei lehetővé tették számára, hogy végigjárja annak az ősi tradicionális tudásnak azt a - számára elérhetővé váló - útját, amely egyértelműen bizonyítja a magas felkészültséggel bíró egyén empirikus tapasztalata számára, hogy minden ember - ha tudja, ha nem, ha elfogadja, ha nem - egyidejűleg két létsíkon éli mindennapjait.

E két létsík, a fizikai emberi lét úgynevezett éber tudatállapotú, mesterségesen kontrollált állapotában, illetve a magasabb tudatállapotot lehetővé tevő, nem korlátozott, mentális-szellemi létében, az emberi mentális tudat úgynevezett "álomvilágon túli" szintjein játszódik le.

Ez pedig végső soron nem jelent mást, mint azt az eddig ki nem mondott, meg nem fogalmazott tényt, amit W. Charon ekképpen határozott meg:

"a túlvilág mindenütt jelen van, s térbeli meghatározással megközelíteni nem lehet." (10. old.) 

Még jobban leegyszerűsítve, azt mondhatjuk, hogy a régi tudatosságú, korlátolt felfogás szerinti Én-en kívüli, azon túlinak tartott világ meghatározásaként fogható fel a túlvilág jelentése.

"a fizikai világ és a túlvilág közötti különbség mindössze szemléleti" - fogalmazta meg W. Charon. (10. old.)

Tegyük hozzá, az emberi agy működésének mai ismeretei alapján, hogy ez a "szemléleti" jelző nem jelent egyebet, mint az éppen aktuálisan működő agyi tevékenységek által, az adott helyzetben megvalósuló tudatszint milyenségét.

Ez az úgynevezett éber és alvó állapotra egyaránt igaz.

Minden "szemléleti" aspektust alapvetően a szemlélő egyén tudatszintjének adottan megnyilvánuló minősége határoz meg.

A különbség csupán annyi, hogy az éber állapotban, az életünk megelőző időszakában belénk sulykolt különféle korlátozó képzetek köre uralkodik agyunk tudati tevékenysége felett, igyekezvén erőteljesen határt szabni tudatunk eredendően szabad, esszenciális szellemi indíttatásainak.

Ebből a hamis képzetek alkotta, régi, korlátolt tudati magánzárkából is van azonban kilépési lehetőség, a továbblépést biztosító új tudatosság által.

Ennek megvalósítása csupán az egyén szabad szándékának és erős elhatározásának, valamint kitartó benső önátalakításának függvénye.

Az ember alvó állapotában a külső, a saját esszenciális Én-jén kívülről eredő, így akár túlviláginak is nevezhető hamis korlátok nem működnek, mivel nem sajátjai a tudatilag manipulált fizikai Én-nek.

Így, a külsőleg kialakított tudati falaktól megszabadult, esszenciális Én-tudat szabadon szárnyalhat, az Én-jén túlinak tartott, de valójában a saját multidimenzionális részét képező univerzális kozmosz különböző létsíkjai és koordinátái között.

Ahogy W. Charon megfogalmazza:

"... énünk visszatér a pszichikai síkra, hogy ott régi sziderikus életét folytassa."      (10. old.)

De mi is ez a pszichikai sík, hol is található, és a korlátozásaitól megszabaduló esszenciális  tudati-Én miképpen is mozog ezen a létsíkon?
Tulajdonképpen, ennél a kérdéssornál lép be a képbe a lélek fogalmi meghatározása.

Ez utóbbi idézet alaposabb értelmezése során azzal a ténnyel is szembekerülünk, hogy "énünk visszatér a pszichikai síkra" minden álmodás alkalmával, akár emlékszünk álmainkra az ébredést követően, akár nem.

Visszatérni pedig csak oda lehet, ahol már voltunk. És ez a legelső - még megszületésünk előtti - álmunkra vonatkoztatva is igaz.

Ma már a modern, agyi energetikai hullámokat vizsgáló és rögzítő készülékekkel egyértelműen bizonyított tény, hogy az anyaméhen belül

is álmodunk.

Vajon miről?

Itt ismét az ősi tradicionális tudáson alapuló ismeretekre hivatkozva, a mai, úgynevezett regresszív hipnózis gyakorlati tapasztalatait tudományos tényként felsorakoztatva, egyértelműen kijelenthetjük, hogy vagy a "régi sziderikus életét" álmodja újra a fizikai síkú életét éppen megkezdő Én, külső korlátozó hatásoktól még mentes, esszenciális tudati működése, vagy még régebbre visszamenve az Én önazonosító tudatosságában, egy korábbi fizikai síkú életének tapasztalatai közül idéz fel valamit.

De honnan idézheti fel ezeket? Hol raktározódnak el ilyen tapasztalati emlékek?

 

Mindnyájan ismerjük a lelkiismeret fogalmát. Nagyon kevesen ismerik viszont eredeti, valós jelentését.

A lelkiismeret a lélekben felhalmozódott tapasztalatok összességeként definiálható. A lélek pedig, amely ezeket az ismereteket időtlen idők óta elraktározza, majd egy idő után szelektálja, és újabbakkal erősíti meg.

Ez a lelki ismereti tárházunk nem más, mint a lélek, mint a magasabb szintű szellemi Én-ünk, mindent meghatározó vezérlő központjának memóriája.

Lényegében, egy nagyon finom rezgésű, és ezért rendkívül érzékeny energetikai központja minden egyes, Én-tudattal rendelkező entitásnak.

Ez az a lényeg, az a szubsztancia és eszencia, amely örök.

Ez az örök esszenciális szubsztancia nyilvánul meg a fizikai világban, egy-egy létciklus idejére, valamilyen általa megválasztott testi formában.

Ahogy az anyagi világ fizikai létformái igen sokrétűek és változatosak, hasonlóan a mentális világban, a lelkek létformái is ennek megfelelően igen sokrétűek és változatosak.

Az univerzális kozmosz minden egyes, organikus vagy anorganikus tényezőjének, van egy hozzá kapcsolódó lelki eszenciája.

Ez az univerzális kozmikus energetikai központ örökkön ott rezeg, a neki megfelelő rezgésszintű energetikai szférában.

Hogy éppen milyen a neki megfelelő energetikai rezgésű környezet, azt mindig a lélek aktuális állapota határozza meg.

Az úgynevezett lelkiállapot pedig leginkább a lélek, és a hozzátartozó fizikai test együttműködési eredményességének a függvénye.

Szokás beszélni emelkedett, sőt szárnyaló lelkiállapotról, és hanyatló, rosszabb esetben mélypontra zuhant lelkiállapotról.

Ezek a lényegre törő szóösszetételek nagyon szimbolikusan fejezik ki a lényeget. A lényeg szükségszerű irányultsága pedig a mentál síkon is az emelkedés, a minél magasabb lelki energetikai szint elérése és stabilitása.

Egy szárnyaló lelkiállapotú egyén, minden megnyilvánulásában hűen tükröződik a fizikai síkon is ez a meghatározottság.

Emeli a fizikai síkon megnyilvánuló anyagi organizmus tudatszintjét, ami magasabb szintű tapasztalatok megszerzését teszi lehetővé, tovább javítva a lelkiismeret tárházának megújuló és felfrissülő adathalmazát.

Ezáltal fejlődik a lélek, változik a fizikai lény energiaszintje, ami élete minden területére hatással van. És ha ez kedvező irányultságú, és permanens módon tud működni, egyre magasabb szintre juttatja el mind a fizikai síkon testtel megnyilvánuló egyént, mind a mentális síkon

energiaközpontként funkcionáló lelket, azaz a lelkierőt.
 

A mentális sík energiamezőiben működő lélek fizikai testhez kapcsolódása és kötődése, bizonyos rezgésszint elérése után már esetivé válik, szemben az alacsonyabb szintű lelki energiaközpontok viszonylag hosszabb kapcsolatával.    

"... a lélek a születés alkalmával nem hagyja el egyetlen pillanatra sem eredeti tartózkodási helyét, hanem az emberi tudat tökéletlenségénél fogva, időnkénti kábulatában - amely a lélek szempontjából biológiai tevékenység - megfeledkezik valódi rendeltetéséről, s egy számára idegen világban folytat átmeneti tevékenységet." - írta le a lélek emberhez kapcsolódását és földi megnyilvánulását 

W. Charon.

Ez a nyugati orvostudomány múlt évezredes problémájának gyökere. Érzik a lélek emberre, így egészségi állapotára gyakorolt meghatározó hatását, de hiába keresik, nem találják ezt a funkcionális forrást az emberi szervezetben sehol. Így aztán nem tudnak igazán mit kezdeni, a lélek szomatikus hatásainak számukra is egyre inkább felismerhetőbbé váló megnyilvánulásaival.

De ugyanez a helyzet a többi, úgynevezett természettudományos szakterülettel is. Nem tudják elfogadni - mert még nincs érzékelő műszerük hozzá -, hogy a lélek ott rezeg abban az energetikai szférában, amelyről még fogalmuk sincs.

Így aztán, foggal-körömmel ragaszkodnak régen elavult dogmáikhoz, miszerint csakis a mérhető és érzékelhető dolgok alkotnák kizárólag az univerzális kozmosz valóságát.

Ezzel csupán egyetlen problémájuk van: matematikus kollégáik számításai bizonyították, hogy a mai természettudomány az univerzális kozmosz összetevőinek mintegy 80-85 százalékáról még semmit sem tud.

Számukra ez a döntő többség nem más, mint az úgynevezett sötét anyag és sötét energia fogalma. Vagyis sötétben tapogatóznak saját korlátjaik között, saját "főtudati" labirintusukban.

Márpedig, mintegy 15 százalék feltételezett ismeret alapján, tudományosan megalapozott univerzális kozmikus valóságképről beszélni, talán mégsem egyértelműen tisztességes dolog.

"Ezzel szemben a helyzet az, hogy a dolgok ilyen beállítása puszta optikai csalódás, mert az elementáris világnak semmivel sincs több realitása, mint a pszichikumnak." - fogalmazta meg szelíden véleményét W. Charon.

És azonnal rámutat e képzelgés eredendő okára:

"A csalódás alanya a lélek másodlagos képviselője: a főtudat."  (10. old.)

Mai szóhasználattal megközelítve: az anyagi test anyagi agya, anyagi működése során, főtudatként anyagi értelmezést vetít ki, a sokrétű multidimenzionális valóság helyett, "főtudati" kép formájában.

Mert az anyagi agy önmagában funkcionálva csak erre képes.

Anyag anyagot szül. Hasonló a hasonlóval hasonlót alkot.

A fizikai szinten működő egyszerű tudatú organizmusok számára ezen a szinten ez a természetes, hiszen az ennek a szintnek megfelelő lelki és tudati szintjük igen sekélyes, így nem alkalmas magasabb tudatosságú kontrolltevékenységre sem. Ezért válhatnak kiszolgáltatottá.

A valamilyen szinten szellemi síkon is tevékenykedő egyéniségek lelki ismereti szintje, már alkalmas a tudatalatti hatások kifejtésére, így lelki eredetű kontrolljelzések megnyilvánítására, az emberi tudat adott szintjének megfelelően.

Nyilván ezért nehezebb az ilyen egyének tudatmanipulációját egykönnyen végrehajtani, ami pedig napjainkban sajnos a mindennapok permanens és egyre intenzívebb gyakorlatává vált.

A lélek tehát kapcsolatot teremt az anyaméhben fejlődő testtel, és az agyi funkciók egyikeként létrehozza a tudatot, amit W. Charon után nevezzünk főtudatnak. Ennek a főtudatnak a feladata nem más, mint a  "fizikai világában való gyors tájékozódás."  (10. old.)

Nagyon praktikus, nagyon egyértelmű, és nagyon valósághű mindaz, amit a szerző a főtudatról megemlít:

"Ennek az eszköznek hatásköre kizárólag az időben van, és pusztán azt foghatja meg, amit egyes időpontokra korlátozhat. Feltudatunk koncentratív és észleletszűkítő mechanizmusok összessége, amely a dolgokat csak a tér bizonyos pontjain, egymás utánjuk rendjében tudja világossá tenni. Ezt a képességét azonban azon az áron nyeri, hogy az univerzális látás szintetikus élményeit felcseréli a részleges látás analitikus észrevételeivel. Természetes, hogy a pszichikai energia kis térre való szűkítése fokozottabb világot nyújt az éppen szemlélet tárgyát képező objektum speciális viszonylataiba. De mert ez a látás az univerzális szemlélet korlátozása, a megadott tárgynak csak szűk körű jellemzését adhatja. Másrészt a feltudat analitikus szemüvegén át vizsgált objektum sokat mutat a dolgok relatív összefüggéseiből, de majdnem semmit azok abszolút hátteréből és származásából."

 

Vagyis az anyagi test anyagi agyának egyik működési funkciója, melyet tudati tevékenységnek nevezünk, ezt a "fizikai világban való gyors tájékozódás" műveletét csak erősen leszűkített tér- és időkoordináták egyidejű figyelembevételével képes felfogni, és valamilyen szinten értékelni.

Így tehát, csak részleges valóságképet képes alkotni és kivetíteni, amelyről azonban az az illúziója támad, hogy az a teljes valóság képe.

Ezen a módon, évezredeken keresztül, részigazságokból építi fel önmagának az emberiség döntő többsége illuzórikus képzeletvilágát,

az univerzális kozmosz tényleges valóságának sokszínű és sokoldalú megismerése helyett.

Ezen részismereteken alapuló, mint egy 15 százalékot felölelő, illuzórikus képzetek birtokában hirdeti a homo sapiens sapiens tudománya, hogy az ember a világ ura és a természet legyőzője.

Aztán döbbenetről döbbenetre csodálkozik azon, hogy az univerzális kozmosz természeti törvényei milyen megnyilvánulási formákban és erővel cáfolják meg naiv állításait, és ennek mi az ára.

Korunkban azonban megjelent a transzdimenzionális tudatcsírájú, kreatív tudósok egyre népesebb csapata, akik már az univerzális-kozmikus szempontok egyre hatékonyabb figyelembe vételével, régebbi szóhasználattal élve, "holisztikus szemlélettel" közelítenek a dogmatikusan materiális tudomány által megtagadott és félresöpört témákhoz.

Általuk, alapvetően közelít egymáshoz a korábbi pszichikai és logikai megközelítési módok közötti távolság, az analizáló, különálló és elzárkózó tudományoskodó gyakorlatot ez által egyre inkább felváltja majd a szintetizáló, nyitott és más tudományterületek eredményeit is felhasználó, gyakorlatiasabb és új, reálisabb eredményeket produkáló, kreatív, valóságosabban tudományos munkamódszerek megvalósulása.

Az univerzális kozmosz mindenre kiterjedő és folyamatos evolúciós működési tényezői, az új korszak beköszöntével megteremtik az új tudatosság képviselőit is, akik az elkövetkezendő korszakokban képesek lehetnek transzdimenzionális lényként, multidimenzionális kozmikus emberangyali valóságukat mind hatékonyabb formákban megélni.

Eljött az idő, amikor az evolúció adott szintjén, az emberi főtudat vagy feltudat intellektuális működési szintje, szinkronba kerül az altudat vagy lelkiismeret működési szintjével, s az ITT és MOST szent pillanatában, az örök egységként működő univerzális makrotudat szerves kozmikus részévé válva, abszolút kozmikus létfeltételek közé emeli az emberi Én önmagát.

Itt már minden kívül van a fizikai sík régi, elavult és korlátozó tér és idő meghatározottságán, és az ebből eredő, nyilvánvalóan és egyértelműen egysíkú megközelítéseket biztosító, ok-okozati összefüggés-rendszeren.

"Ezeken a területeken a másik látást alkalmazva, vagyis a pszichével figyelve, feltárul előttünk a dolgok igazi lényege. Nem okokat fogunk találni, hanem az objektum mibenlétét fogjuk közvetlen közelről átélni."  (12. oldal)

Mindezeket figyelembe véve, mindenki számára felismerhetővé és megérthetővé válik a W. Charon által is megerősített ősi tudás, miszerint "az ember két életet él."

Ébernek nevezett - az esszenciális Én-jén kívüli, mesterséges befolyások által erősen beszűkített - tudatállapotában az anyagi világ fizikai létsíkján, míg alvónak nevezett, az esszenciális Én-en kívüli, mesterséges befolyásoktól függetlenített, természetes módon kitágult tudatállapotában pedig, az asztrálsík és mentálsík koordinátái között éli

 - tudatszintjének függvényében - életét.

Tulajdonképpen mindkét létsík, a fizikai és a nem fizikai jellegű is - a régi tudatosságú, korlátolt ember számára - az esszenciális Én-en kívüli, látszólagos túlvilágot jelentik.

A fizikai létsík lett a hamis tudatúvá, korlátolt nézőpontúvá tett emberiség valóságos és egyetlen létező életterévé meghatározva, az évezredekkel ezelőtti "oszd meg és uralkodj felette" indíttatású, az emberi civilizációk feletti hatalom biztosítását célzó tevékenységek során.

Ez a hamis állítás lett beleplántálva minden egyes úgynevezett civilizált emberi lény tudatába. A nem fizikai létsíkok pedig, csupán és egyre inkább, a "mennyek és poklok" különféle, hitvilági meghatározottságú fogalomköreiben kitüntetett célpontokká, meghatározásaiknak sejtelmes tényezőivé lettek minősítve.

                                                                                                         INTERPRETÁCIÓ II.

                                                                                                                                              / Az álom és a halál /

Az előzőekből világosan következik, hogy az alvás és a halál asztrális állapota, a fizikai testtől független, egymással rokon tudati-szellemi folyamatokként fogható fel.

Ahogy Wictor Charon is említi:

"...a halál nem valami különleges állapot, hanem a mindennapos mély alvás ikertestvére."   

 (17. old.)
 

A halál állapotában a lelki egyéniség asztrális-mentális része, tehát a fizikai anyagi tényezőktől teljesen megszabadult, letisztult esszenciális önvalója a meghatározó mindaddig, amíg egy következő testetöltés, újraszületés, fizikai testhez való kapcsolódás-kötődés folyamatában, egy következő egyéniségmegnyilvánító ciklust nem valósít meg a lélek.

A letisztult lelki-tudati esszenciális önvalónk, a nem fizikai lét állapotában, képes a maga teljességében önmaga tiszta esszenciális lényegét megnyilvánítani, és teljesen eredeti, univerzális kozmikus energetikai erőcentrum jellegébe visszatérve, önmaga osztatlan egészévé válni.

Ez a lelki lét fizikai testtől független nyugalmi állapota.

A haldoklás és a halál tipikus emberi megnyilvánulási folyamatát, ebben a rövid fejezetben a lehető legkorrektebb aprólékossággal és áttekintéssel írja le W. Charon. Bemutatja, az e síkokon tett személyes meditatív asztrális utazásainak tapasztalatai alapján, a lélek állandó lakhelyének világát is.

Az itt tartózkodó két lelki csoportot megkülönböztetve ezt írja:

"Az első csoport azokból áll, akik a már említett kettős egzisztenciát folytatják (vagyis a kettős életű létet - D. D. D.), időszakos kábulatukkal, amelyet itt is álomnak neveznek; a többiek azok, aki állandóan ezen a síkon tartózkodnak anélkül, hogy a munkájukat félbe kellene szakítaniuk."               (19. old.)
 

Tehát, ahogy az ember álomként éli át a szellemi világba történő álombéli kiruccanásait, fizikai agya korlátozó magánzárkájából, hasonlóan a pszichikai világban munkálkodó lélek is álomszerűnek tűnő kiruccanásként tapasztalja meg a fizikai testben való megnyilvánulásai „időszakos kábulatát.”

Ottani mértékkel egy itteni emberi élet egyenlő egy álom időszakával. Hiszen az idő fogalma az anyagi emberi agy szüleménye.

Innentől kezdve pedig, teljesen értelmetlen univerzális kozmikus folyamatokban időről beszélni.

Ott más viszonyok és más viszonyítási alapok a meghatározók, nem a megrögzötten földi emberiek.

W. Charon meditációi során felismerte "a kettős állapot", a lélek - fizikai test kötődés célját is.

"Úgy látszik, bizonyos ideák gyakorlati kipróbálása a cél." - írja.         (19. old.)
 

Vagyis nem többet tapasztalt meg, mint azt az indíttatást az "inkarnációk mozgató eleme"-ként, amely szellemi ideák sűrű energiaviszonyok közötti kipróbálására irányul. Azaz a fizikai sík anyagi világa, a szellemi sík lakóinak kísérleti gyakorló tere. Vagy másképpen fogalmazva: a lélek edzőtábora és kísérleti laboratóriuma egyben.

Ez a fejezet, az előzőnek szerves folytatásaként mutatja be az asztráltest által elfoglalt lokális viszonyokat és környezeti tényezőket, a halál utáni időszakban, az asztrálsíkon.

A földi fizikai sík anyagi létében, az anyag sűrű voltában megmerevedett környezeti kulisszák között, az emberi anyagi testnek kell mozognia, ha kellő változékonyságot kíván tapasztalni.

Az asztrális létsík viszonyai között nem létezik ez az anyagában megmerevedett környezeti valóság, hanem minden, az univerzális kozmikus viszonyok között örök léttel rendelkező Én-öntudat által, gondolati indíttatással megjeleníthető.

Erről így ír W. Charon:   

"A kulisszák valószínűtlensége és labilitása: talán ez az, ami leginkább jellemző az egész helyzetre. Az egyetlen realitás az individuum öntudata, amely minden ellenkező beállítással szemben, teljes épségében megmarad, és az egyetlen biztos támpontot nyújtja ennek a síknak szünet nélkül szétfolyó világában."        (21. old.)

Ennek következtében, folyamatos a változás az öntudati gondolati tevékenységnek megfelelően, hiszen nyilvánvaló, hogy lévén minden csupán finom szerkezetű energiarezgés megnyilvánulása, a legcsekélyebb, rájuk irányított tudati gondolati energia is hatással van ezekre a megnyilvánuló energiahalmaz jelenségekre, és azonnal meg is változtatja e tüneményeket.

Ez a folyamatos átváltozás adja a tapasztalható labilitás alapját, a rögzült beazonosíthatóság földi viszonyok között tapasztalt megszokottságának lehetetlenségét.

A szerző asztrálsíkon szerzett tapasztalata teljes összhangban van azzal az ősi tudással, amely szerint:   

"... az asztrálsík anyaga teljesen formátlan, plazmaszerű állag, azonban rendkívül érzékeny a formaalakító ideákkal szemben, és rögtön kész a feléje vetített gondolat struktúráját felölteni. Olyan anyag tehát, amely puha viaszként formálható a képzelet működése által."

Majd néhány sorral később még egyszer megerősíti ezt a tapasztalatát: 

"... az asztrális anyag azonnal engedelmesen felveszi a feléje sugárzott képzetek formáját."      

(22. old.)

Ezzel bebizonyosodik az, hogy az egyéni, univerzális kozmikus szintű tudat számára az asztrálsíkon sem más valóság, mint a makrotudati gondolat kivetített képe.

A különbség azonban, az anyagi test anyagi agyának tudati - gondolati kivetítési tevékenységéhez képest az, hogy a földi, úgynevezett civilizált ember tudati - gondolati folyamatai egyre inkább beszűkítetteké, és direkt módon mesterségesen korlátozottakká lettek téve.

Előzetesen meghatározottak lettek azok a tudati - gondolati határok, amelyek meghaladása a régi tudatosság rendszerében abnormálisnak lett minősítve.

Az asztrálsíkon a gondolati teremtés egy pillanat műve, míg a fizikai síkon hosszú, kemény és sok - sok ellenhatás sikeres leküzdése után, bonyolult és összetett cselekvési folyamatok eredménye lehet csak.

És a végeredmény így sem egyértelmű.

Mint ahogy az asztrális síkon felbukkanó látvány tüneményei sem azok, "... mert az egész csak káprázat, amit képzelete varázsol eléje.”         (22. old.)

                                                                                                INTERPRETÁCIÓ III.

                                                                                                    / Az asztrálsík /

Aki viszont nem csak alkalmi látogató az asztrálsík koordinátái között, hanem földi működéséről visszatérve, ismét kizárólag az asztrális létformára hangolódik vissza, ő az asztrál síkúvá válás után, a kettéosztottság megszűnése utáni egységessé váló lelki funkciók eredményeképpen "megtalálja útját a másik világban folytatott életéhez."         (22. old.)

Mert nem másról, mint a földi fizikai sík anyagi világában próbát tett lélek időszakos kettéosztottságú funkcionális működésének az ismételt egyesítési folyamatáról van ilyenkor szó.

A léleknek ismét asztrálisan egységessé kell válnia, a szerzett tapasztalatok által megújult lelki ismeret új szintjének megfelelően. Alapvetően ez a lelki ismereti megújulás volt a földi próbatétel célja és eredendő indíttatása.

A lélek által begyűjtött új tapasztalatok módosították energiaszintjét, ezzel megváltozott a lelkierő energiaszintje is, s ezen új lelki minőség alapján kerül a lélek az őt megillető koordinátába, az asztrális lét szintjei között.

"Ez olyan átmeneti állapotot jelent, amelyben a szellemnek módja nyílik, hogy áttekintse eddigi élete konzekvenciáit, s ha arra érett, kilépjen az újjászületések körforgásából."        (22. old.)

Az "áttekintés" tárgya elsősorban a lélek tisztasága, jósága, kellően sokoldalú tapasztaltsági szintje, önérzékelése, vagy más szóval önérzete, megváltozott energiaszintje, és ebből fakadóan a lelkierő állapota. Mindezek által meghatározva pedig, a Teremtő univerzális kozmikus energiaszintjéhez való viszonyulás lehetősége.

Mert a lélek legvégső irányultsága a Teremtő Energiával való egyesülés, annak ismételt alkotórészévé válás. Ezzel a lélek visszatérése eredendő Otthonába.
 

Ebbe az ideális és vágyott helyzetbe, csak nagyon fejlett, sokat tapasztalt és letisztult lelkek kerülhetnek.

Ennek megfelelően, a Mester részletesen ismerteti a különböző előzmények után, az asztrálsíkon megnyilvánulni megjelenő lelkek lehetséges változatait.

Az eddigiek alapján nyilvánvaló, hogy az asztrálsíkon minden nem más, mint különböző szinten rezgő energiahalmazok sajátos megnyilvánulási formája, s ezek a formák univerzális szimbólumokként funkcionálnak.

W. Charon megfogalmazását idézve: 

"Az asztrálsík nyelve jelképes. Ott minden tárgy embléma és minden cselekvés kozmikus tendenciák ábrázolása.  Minden kép, ami felmerülhet és kívánságot hozhat, kozmikus tendenciák emblémája, amely az egész processzus származását, lefolyását és konzekvenciáját tartalmazza."   (25. oldal)
 

Vagyis, itt nincs tévedési lehetőség.

Minden elképzeléskor azonnal kivetül a következmény is. És ez a leszületést követő földi emberi élet folyamatára is igaz. Földi létének sorsát minden egyéni lélek a leszületés előtt előre tudja és önként vállalja.

A földi lét során minden emberi gondolat kivetül az univerzális kozmosz szféráiba, teremtő erővel rendelkezve ott folyamatosan megteremti az elképzelés manifesztált változatát.

Ennek megjelenése a gondolatot kibocsátó ember földi létében, csak a teremtési folyamat egyéni sebességének függvénye.

                                                                                               INTERPRETÁCIÓ IV.

                                                                                                                             / Az asztráltest /

Az emberi testet W. Charon is, a tradicionális tudást követve három, egymással szoros egységet képező részre osztja:

"Egy fizikai, azaz elementáris, egy asztrális, azaz érzelmi, és egy mentális, ill. szellemi részre. Mindhárom rész külön dimenziót képez az élmények és szellemi jelenségek elraktározására, s külön anyagi, félanyagi és pszichikai burokkal rendelkezik."  (27. old.)   

Vagyis, így épül fel valóságos teljességében örök idők óta, az ember transzdimenzionális teste, ami által univerzális kozmikus összekötő kapocs az emberi lény szerepe, a Föld és a Földön kívüli lét között.

Ezt mindig is tudták az elmúlt korszakot megelőző korok civilizációinak tudósai, hiszen ebből a tudásból erednek a legkorábbi, még természeti alapokon létrejött vallási tanok.

A ma még létező természeti népek pedig, szinte változatlan formában gyakorolják is mindazokat a természetes, transzdimenzionális kultikus hagyományokat, amelyek évezredek távlataiba nyúlnak vissza, és biztosítják számukra a folyamatos kapcsolattartás lehetőségét őseikkel, az asztrálsík koordináta világában.

Mert az érintetlen, a civilizáció befolyásai által be nem szűkített, el nem tompított, manipulálatlan, tiszta tudati szemlélet ezt lehetővé teszi számukra.

A gőgös és önmagát felvilágosult, modern gondolkodású, mindenek felett állónak képzelő, "civilizált" homo sapiens sapiens csak legyint erre, s mosolyogva szánakozik, az általa primitívnek bélyegzett embertársai ezen természetes transzdimenzionális megnyilvánulásait látva. 

Közben egy dolgot figyelmen kívül hagy.

A természeti népek nem ismerik a civilizált világ betegségeit, nincsenek stressz okozta egészségkárosodásaik, mert kiegyensúlyozott, harmonikus viszonyban élnek az univerzális kozmikus természettel, melynek minden tényezőjével folyamatos transzdimenzionális kapcsolatot tartanak fenn.

Ezek a népcsoportok, saját átélt, mindennapi tapasztalataikból tudják, hogy az emberi test nem ér véget a bőrfelületnél, nem azonos az anatómia tudománya által meghatározott fizikai anyagi szervek szövethalmazainak szervezetten működő összességével.

Ennél sokkal kiterjedtebb és összetettebb, az élettan tudományos meghatározásainál többsíkúbb, mentális - asztrális - fizikai folyamatok afferens és efferens energetikai megnyilvánulásaiból tevődik össze.

Nagyon szűken véve, és még inkább leegyszerűsítve ezeket az összetett, horizontálisan és vertikálisan be nem határolható működéseket, tagadhatatlan létüket megsejtve, a materiális tudományos szemlélet a közelmúltban megalkotta a pszicho-neuro-szomatika fogalmát.

Ezzel le is fedte lepelként maga előtt, ezt a számára megközelíthetetlen, és a régi, önkorlátozó tudatossággal természetesen megérthetetlen területet.

Arról is szót kell ejteni, hogy ezeknek a létező transzdimenzionális működéseknek a fizikai testen kívüli, ma már modern számítógépes technikákkal kiválóan megjeleníthető megnyilvánulása, e folyamatok energiaszintű kivetülése, az aura fotózása.

A technikai fejlődés eljutott arra a szintre, hogy az ember fizikai testének teljes energia-kisugárzásaként emlegetett, és évszázadokon át a tudomány által tagadott energia-megnyilvánulás, sajátos, egyénenként különböző jellegzetességeiben képileg rögzíthető.

Már nem csak az EKG, nem csak az EEG, és más egyéb lokális funkciók energetikai kisugárzásai mérhetőek és rögzíthetőek, hanem az ember fizikai anyagi testének az asztrálsíkra is átnyúló félanyagi és energia összetevői is. Persze még nem a maguk teljességében, ehhez a ma meglévő technikai eszközök még fejletlenek.

De legalább már nem tagadhatóak a fizikai anyagi testen kívüli emberi élet megnyilvánulásai, inkább új kutatási területeket kellene, hogy jelentsenek, a transzdimenzionális élet minél teljesebb feltárása érdekében.

Az ősi tradicionális tudás szerint:

"... a fizikai testet az asztráltesttel az éterikus test köti össze, amely az elementáris test pontos mása. Ez nem tévesztendő össze az aurával, ami nem más, mint a szervezet élettani működésének kisugárzása. Aurája mindhárom buroknak van."  (27.old.)

Közismert, hogy vannak olyan adottságokkal rendelkező emberek, akik látják az aurát. Közülük kerülnek ki azok az úgynevezett tisztánlátók, akik ránézésre meg tudják mondani az előttük nagykabátban álló emberről, hogy melyik szervének milyen problémája van.

Ennél egy szinttel magasabb adottságú, és kellő képzettségre szert tett társaik azok a gyógyító emberek, akik energetikai szinten képesek az általuk tapasztalt rendellenességeket korrigálni, és így a fizikai test adott tüneteit is megszüntetni.

Ők nem csodadoktorok, ahogy általában a köznyelv nevezi őket, hanem az örök transzdimenzionális emberi lényeg újra és újra felbukkanó, és lehetséges transzdimenzionális, kozmikus teljességünkre folyton-folyvást emlékeztető képviselői.

Valamennyiünkben benne lakozik ez a kozmikus teljesség, az összes transzdimenzionális képesség csírája, csak az úgynevezett civilizációs hatások vastagon és keményen rájuk rakódva, mélyen elfojtják ezeket.

Az asztráltestet vizsgálva W. Charon rövid egyszerűséggel világít rá a lényegre:

"Az asztráltest a lélek közvetlen megnyilvánulása a félanyagi síkon."  (27.old.)

Tudjuk, hogy a léleknek ez a közvetlen megnyilvánulása a mentális sík lelki energiaközpontja és a fizikai test agyi funkciója között, az asztrálsíkon keresztül történik, és ennek a folyamatnak az alanya az asztráltest.

Az is ismert, hogy a fizikai anyagi test "... halála után az asztráltest tölti  be azt a szerepet, amit azelőtt a fizikai test. E fölött most már csak egy lepel van, a mentális test burka, amely már teljesen mentes anyagi vonatkozásoktól, s benne a psziché eredeti mivoltában nyilatkozik meg."  (27.old.)

Vagyis ennyi az út a lélekig, a transzdimenzionális tudatú ember számára.

Munkájában W. Charon megemlíti, hogy "Bizonyos irányzatok - így pl. az egyiptomi és a modern filozófiai rendszer - a hármas felosztás helyett hétszeres beosztást alkalmaznak, de ez csak komplikálja a dolgokat és félreértésekre ad alkalmat."   (27-28.old.)

Természetesen minden rendszert lehet tovább bontogatni, de nem mindig célszerű, és még kevésbé indokolt.

Az emberi test transzdimenzionális működése minél átláthatóbb megértéséhez a hármas beosztás teljesen megfelelő, és lényegében a valóságot tükrözi.

Az e témában járatosabbak előtt nyilvánvaló, hogy a valóságosan létező síkok száma szinte egyező az emberi egyéniségek ősszámával, így pontosan megszámlálhatatlan.

A hetes bontás az ősi tradicionális asztrológia "hét ősbolygó" felfogásából ered, de ma már tudjuk, hogy ebben a témában is sokkal tágabb a létsíkok megnyilvánulása az egyének szintjén.

És "... ha a beláthatatlan gazdagságú szellemi területek valóságszerű ábrázolása úgysem lehetséges, akkor sokkal célszerűbb nagy  általánosságban való rendezése..." véli joggal a szerző. (28.old.)

Tehát maradjunk továbbra is az egyszerűbb hármas felosztásnál.
A létsíkokban való tájékozódásunk folyamatában vizsgálódva, figyelembe kell venni azt a nyilvánvaló körülményt, hogy a földi egyéniségek sokféleségéhez hasonlóan, az asztrálsíkon sem egyformák az egyéniségek.

Az egyéniség ott is megőrzi egyéni jellemzői esszenciális sűrítményét, így az asztráltestek is mind egyéni felépítésűek.

Minden egyéniség más és más elmúlt életek sorozatával, azok egyéni tapasztalataival, bevésődött lenyomataival, ennél fogva különböző szintű lelki fejlettséggel bír, s az asztráltestben "az egyéni lét múlandó elemei" nyilvánulnak meg.

Ahogy korábban is idéztük a szerző megállapítását: "Az asztráltest a lélek közvetlen megnyilvánulása a félanyagi síkon."   (27.old.)

Mivel a földi, fizikai anyagi létek tulajdonképpen eszközként szolgálnak a lélek folytonos fejlődési igénye teljesüléséhez, az asztráltest is elveszti fejlődése során egyszer a létjogosultságát, s hasonlóan a fizikai test halál utáni leépüléséhez, megszűnik.

Ez pedig egyrészt akkor következik be, amikor a lélek folytonos fejlődése során eléri azt a szintet, hogy nincs szüksége több földi tapasztalatra, hanem a következő létciklusában eggyé képes válni az univerzális Teremtő Erővel.

Ha nem lesz a léleknek több földi megnyilvánulása egyéni fizikai anyagi testben, akkor szükségtelenné válik számára az összekötő kapocs szerepét betöltő asztráltest, így az is lebomlik félanyagi voltából.

Tehát a sziderikus vagy éteri test szükségtelenné válik, és megszűnik.
 

A másik, talán ritkább módja az asztráltest lélektől való elszakításának az az eset, amit W. Charon így ír le:

"Ha a közeg tulajdonosa már annyira mélyre süllyedt a durva matériában, hogy nem remélhető önkéntes felemelkedése, s ennek jele az asztráltest állati eltorzulása a benne felhalmozódó bestiális emlékek és ösztönök folytán, a psziché lekapcsolja magáról a sziderikus testet, s azt önálló élettel ruházza fel. A lélek ez által megszabadul az elmúlt életekben elkövetett bűnök közvetlen tanújától, s új asztráltestet épít magának, hogy zavartalanul léphessen a jó irányba vezető ösvényre."  (29.old.)

Vagyis tulajdonképpen az adott lélek előröl kezdi egész emberi szintű önfejlesztését, mintegy függetlenítve önmagát az eddigi, emberi földi életek sorozatának teljesen célt tévesztett, rossz irányultságaitól és következményeitől.

Ezzel, az újrakezdés minden keserves nehézségeit megismételve, új lehetőséget ad önmagának, az igazi emberré válás megvalósításához vezető út teljesítésére.

W. Charon megállapítása szerint: "Ez azért szükséges, mert egy ponton a démoni múlt már áttörhetetlen akadályt képez a haladás előtt, s a bénító ideogrammoktól, amelyek az asztrális krónikákban fel vannak jegyezve, ha rövid időre is, de meg kell szabadulni ahhoz, hogy a nagy fordulat, a morális átlényegülés munkája megtörténhessék."  (29.old.)

Ez "a nagy fordulat" pedig, minden vonatkozásban óriási nehézségekkel és gigászi küzdelemmel jár a lélek számára.

A leválasztott asztráltest nem szűnik meg, hanem sajátosan önálló létet folytat, ahogy a szerző írja: "...  valóságos szörnyeteggé válik , amely az individuum vitális energiáiból lett, s ezért az éterhullámokon keresztül azzal mindig összeköttetésben marad."  (30.old.)

Vagyis: kísért a múlt.

Ezzel a fennmaradó éteri összeköttetéssel, az önálló létet folytató asztráltest folyton-folyvást jelentős energiamennyiséget szív el az adott földi személy egyéni vitális energiarendszerétől, ami fokozza a földi ember számára a mindennapi létezési nehézségeket, és "őrá nézve rettenetes hatása van."

                                                                                                                                               INTERPRETÁCIÓ V.

                                                                                                                                                     / Hogyan érintkezhetünk a magasabb síkokkal /

"A magasabb síkokkal való érintkezés háromféle módon lehetséges" - írja W. Charon. (37. oldal)

            Eszerint, a ceremoniális mágia tudományterületéhez tartozó nekromancia, a szellemtan tudományához tartozó pszichikai közvetítő általi kapcsolatteremtés, és az ezoretikus misztika területén alkalmazott, személyesen történő, asztrálsíkra való mentális ráhangolódás közül   "az utóbbi a legmeggyőzőbb és legtökéletesebb módszer, de alkalmazása bizonyos előtanulmányokat, szellemi tréninget követel."  (37. oldal)

         A Mester részletesen megindokolja véleményét, felsorolva mindazokat a tényezőket, melyek itt szempontként felmerülhetnek, kiemelve a hermetikus tanítás és módszer követelményeit is.

Tapasztalatai szerint, mindkét gyakorlat csak hosszú, folyamatos, kitartó felkészülés után hozhat csak valamiféle eredményt a magasabb síkokkal történő érintkezés területén.

Ma már, az új energetikai feltételek segítségével, lehetővé vált az új tudatossággal élők számára, hogy

az előzőekben felsorolt, koncentráltan irányított tudatmódosító praktikák helyett, a benső emberangyali

      esszenciában természetes módon jelenlévő makrotudat kiteljesítésével, minden ceremoniális praktika mellőzésével jöhessen létre nyitás és kapcsolat a magasabb síkok felé.  

De vizsgáljuk meg kicsit részletesebben, hogy mi is az alvás, mi is az álom folyamata és jelentősége?

Korábban megfogalmazódott, hogy "... az ember álomként éli át a szellemi világba történő alvásbéli kiruccanásait fizikai agya korlátozó magánzárkájából..." .

Vagyis az álom folyamata nem más, mint időleges megszabadulás az úgynevezett éber tudat mesterségesen felépített, szűk korlátok közé szorított, az univerzális kozmikus irányultságtól mindinkább elszigetelt és eltérített működésétől.

"Az alvás egyszerre biológiai és pszichikai folyamat, amelynek nem kevésbé jelentős szerepe van a két világ energiáinak csereforgalmában, mint az ismert biológiai funkciók kiegyensúlyozásában."     (39. Oldal) - írja W. Charon.

Ugyanakkor rámutat arra a téves nézetre, amely szerint  "az alvás pusztán biológiai folyamat, amely az ébrenlét alatt felgyülemlett bomlástermékek eltávolítására és erőgyűjtésre szolgál."     (39. Oldal)

Mert az álom nem más, mint a lélek esszenciális lényegének szabad megnyilvánulási formája, a fizikai test anyagi agyának korlátozásától függetlenül, ennek megfelelően az anyagi világ direkt hatásaitól mentesen, az univerzális kozmikus lét végtelen koordinátái között.

A szabaddá vált emberi elme ilyentén, könnyedén behatol az általa eddigi léte során felhalmozott ismeretek, érzékelések és megélt tapasztalatok halmazait magába foglaló lelki adattárba, a lelki ismeret információs bázisába, és az ott éppen legaktívabban megnyilvánuló, lelki feladatot jelentő témakört, az álom tárgyává téve igyekszik megoldani, feldolgozni.

Ebben a problémamegoldó álomfolyamatban óriási segítség az emberi elme számára, hogy alvás közben általában nem hatnak az éber állapotra jellemző mesterségesen létrehozott tudati korlátozások, így a szabaddá vált elme szellemi tevékenysége korlátlanul választhatja meg mozgásterét és megnyilvánulási formáját.

Ebben kizárólag csak az adott lélek fejlettségi szintje a meghatározó.

Ez pedig, leginkább az előző földi fizikai létformák eredményességének függvénye.

Az álomfolyamatok értelmezése és értékelése során kellő tapasztalatra, emberismeretből származó körültekintésre, és kozmikus szemléletű nagylátókörűségre van szükség, a lehetséges viszonyrendszerek és az összefüggések mind teljesebb áttekintőképességéhez. És így is csak általános megközelítésekhez juthatunk az álmodó személyiségének és életvitelének alapos és részletes ismerete hiányában.

Az ilyenkor aktiválódó, és egyfajta magyarázatot felszínre küldő tudás, az előzőekben felsoroltak mellett, az általános emberi információhalmazból, az úgynevezett kollektív tudattalanból származó, de nem az adott konkrét személyre vonatkozó kizárólagos ismeretanyag.

Ilyenné csak az álmodó személynek a kellően elmélyült, alapos önismereten alapuló, a saját személyisége viszonyrendszereit reálisan áttekinteni képes, elemző tevékenysége által válhat az álom jelentése.

      Ezért nélkülözhetetlen, hogy minden álmodó saját benső Én-jének legmélyén dolgozza fel az álmával kapcsolatban elhangzó információt.

           A személyes tudattalan, az egyéni lelki ismeretanyag, senki más számára nem hozzáférhető, csak az adott lélek számára, de ez sem korlátlanul.

Nem minden egyes egyén számára azonos mértékben és mélységben.

Az Én-en belül is számtalan tudatszint-megnyilvánulás lehetséges, melyek kiterjedései és egymáshoz való viszonyulásai, még a legmagasabb fejlettségi szintet elérő egyén számára sem mindig teljes keresztmetszetükben érzékelhetőek, a maguk tényleges valóságában. 

Tehát az álominformáció legszemélyesebb és legkörültekintőbben korrekt feldolgozása is, legfeljebb egy valószínűen lehetséges koncepció kialakulását eredményezheti.

Ezeknek a koncepcióknak, a mindennapi álomfolyamatok által alkotott újabb és újabb alkotóelemeivel kialakítható egy olyan legszemélyesebb belső fogalomkép az álmodó tényleges önvalójáról, amely a legkifinomultabb módon érzékelteti a lélek legbenső, legmélyebb folyamatait, és viszonyítási alapot nyújt a személyiség mindennapi, éber tudata korlátai által meghatározott, cselekvéseit összehasonlító egyfajta értékeléshez.

Rálátási lehetőséget ad az adott személyiség megosztottságának, tudati kettősségének a feltárásához, a korábban úgynevezett abnormalitás új magyarázatához.

Mert minden olyan személyiség megnyilvánulás, ami ezt a kettőséget felismerhetővé teszi, az adott egyén legmélyebb lelki esszenciájától, lényegétől különböző, ehhez képest külső hatásokra létrejött, és az éber tudatba mesterségesen beépített magatartási normákat, erkölcsi dogmákat, és ki tudja még, hányféle és miféle ideaképzeteket tartalmaz és nyilvánít meg.

Ezek pedig, mint mindenki előtt teljesen nyilvánvaló, népcsoportokként, tájegységekként, kultúránként és vallásokként teljesen eltérőek.

Nem a lélek legbenső lényegének esszenciáját tükrözik, csupán az ahhoz vezető lelki kiteljesedés útjának egy adott szakaszát szemléltetik.

Az adott egyén lelki fejlődésének ebben a szakaszában, nyilván ennek megtapasztalására van szükség, s ezért nyilvánul meg lelke az adott anyagi testében, az adott feltételek közé leszületve, ITT és MOST.

Az álominformációk folyamatos elemzése, és a permanensen alakuló új tudatosságú benső fogalomképhez való illesztése, egy idő után, a lelki megnyilvánulások ismereteinek olyan érzékelő képességét fejleszti ki az álomélet elemzőjében, amely szabad átjárást biztosíthat az általános kollektív tudattalan, és a legszemélyesebb belső lelki ismereti esszencia, a személyes tudattalan között.

Az általános kollektív tudattalan tárháza tartalmazza azokat, a minden emberre vonatkozó alapmintákat, amelyek az emberiség hatalmas, megelőző korszakokat átfogó létezése során felhalmozódtak, és iránymutató hatóerőként elraktározódtak.

Ugyanakkor az egyén belső lelki esszenciája, az ő lelki ismereti tárháza, tartalmazza az adott lélek eddigi multidimenzionális léte során felhalmozott, és összeadódott egyéni tapasztalatai által képződött sajátos, csak a rá jellemző egyéniség irányultságot meghatározó koncentrátumot.

           Az álomélet korrekt elemzése teszi lehetővé e két minta egymáshoz való viszonyítását, és az egyéni irányultság által létrejött egyéniségminta saját szabad szándékból történő, tudatos megváltoztatását mindaddig, amíg a két minta egybevágósága meg nem valósul az egyénen belül.

           Ekkor a személyiség kettőssége, a korábban úgynevezett abnormalitása megszűnik, tiszta tudattal és kreatív hozzáállással rendelkező tagjává válhat a dimenziókon átható, új földi létet teremtő embertípus, a homo transzdimenzionális egyre növekvő létszámú földi családjának.

           Mai átlagemberek, ITT és MOST, leginkább a vakok és csökkentlátók módján, csak tapogatózunk a minket körülvevő világban, valódi átélésen alapuló érzékelés és megtapasztalás helyett apró sejtelemszilánkok felszíni és csökevényes érzékelései alapján alkotunk képzeteket, hamis illúziókat és fiktív tartalmú összefüggés-koncepciókat a világról.

A legújabb és legmodernebb tudományos technológiák alkalmazásán alapuló megállapítások szerint, a létező valóságnak mintegy 85%-áról korunk fejlett tudományának még csak fogalma sincs.

Ennek ellenére, az elmúló korszak homo sapiens sapiense kikiáltotta magát a világ urának. Ez az, ami még nagyon sok következménnyel jár az elkövetkező időszakban, a régi tudatosságú emberi létre.

De az emberi nagyagy folytonos fejlődése, átalakulása nem áll meg.

Új korszak kezdődik az emberiség és a Föld permanens evolúciójának ciklikusságában.

Az univerzális kozmikus energiák új minőségei új erőket generálnak, melyek a világegyetem evolúció folyamatait sem hagyják érintetlenül.

           Az emberi nagyagy belső struktúrája, önmagán belüli milliárdnyi kapcsolatrendszere új minőséget kénytelen létrehozni, ami az új tudatú kreatív gondolkodású embertípus megjelenését eredményezi.

          Egyre nagyobb számban jelennek meg közöttünk a Vízöntő kor új tudatú emberei. Ők azok, akik képesek arra, hogy sok tízezer év eltelte után ismét, ITT és MOST, magasabb tudati szintre eljutva, tudatosan használják azokat a ma még mágikusnak nevezett, bennünk egykor elrejtett emberangyali képességeket, amelyek segítségével ismét alkalmassá válhatunk az univerzális kozmikus valóság teljességének az érzékelésére, és sokrétű transzdimenzionális átélésére.

Sajnálatos módon, ma még csak elutasítás, kiközösítés, terápiás kezelések, és javarészt értetlenség jut ki részükre, a múltba kövült jelen emberiségének döntő többségétől.

Akik viszont tudják, hogy kik ők, és miért vannak jelen ITT és MOST, azok nem bélyegeket nyomnak rájuk, nem gyógyszereket nyomnak beléjük erőszakkal, nem akadályokat állítanak útjukba, hanem örülnek új szellemű testvéreink jöttének, segítő kezet nyújtanak nekik, és sok-sok szeretetet, bátorítást sugároznak feléjük.

Visszatérve e kis szükségszerű kitérő után, az irányított meditációval kapcsolatos gondolatsorhoz, ennek lényegét W.  Charon a következőképpen fogalmazza meg:

"A fent említett világos tudattal való meditáció olyasvalamit akar elérni, ami a normális élettani folyamatok rendjében soha nem jön magától létre. Ugyanis az alvás alatt kikapcsolódik a szimpatikus idegrendszer, s a paraszimpatikus idegrendszer veszi át a vezetést. Ez - amint látjuk - a főtudati tevékenység eltompulásával jár. Az irányított meditáció azonban azt kívánja, hogy egyik idegrendszer se kapcsolódjék ki, hanem mindkét szisztéma egyesült idegenergiái vegyenek részt a túlvilági utazásban. Csak így érhető el az olyan világosság, amely a jelenségek helyes értelmezéséhez szükséges."     (45. oldal)

Ehhez nincs mit hozzátenni. A korábbi energetikai viszonyok között ez csak így tudott működni.

          Ha sikerült az irányított meditáció gyakorlatában megvalósítani az egyébként alapvetően elkülönülő intenzitással működő idegrendszeri funkciók egyidejű energetikai működését, az asztrálvilág ébrenléti

állapotban is érzékelhetővé válhatott, a fizikai világ egyidejű valóságát sem mellőzve.

          Másképpen fogalmazva: "Így a főtudat éles megvilágító képessége egyesül az altudat szimbolikus intuíciójával, s a két világ kitárul a kutató szem előtt."         (45. Oldal)

      Az új tudatossággal leszülető mai gyermekek, már irányított meditáció alkalmazása nélkül is képesek "megvalósítani az egyébként alapvetően elkülönülő intenzitással működő idegrendszeri funkciók egyidejű energetikai működését."

Mert az ő agyuk a makro-tudatosságra van programozva.

           Csakhogy, ezt ITT és MOST, a mai hivatalos tudomány még régi tudatossággal, és ebből eredően korlátolt felfogással rendelkező tudós képviselői kórosnak minősítik.

Az irányított meditáció gyakorlásához "a nem irányított, azaz univerzális meditáció" gyakorlásán át vezet az út - állapítja meg W. Charon.

De hogyan is működik ez a meditációs érzékelés? Mi is az alapja?

Ahhoz, hogy az altudatnak nevezett lelki esszencia dinamikus szimbólumokban és sajátos belső érzetekben kifejezett üzeneteit, a főtudatnak nevezett intellektus erőteljes és jól irányított szellemi erőkifejtéssel, statikus fogalmak valós tényeket kifejező füzérévé fűzze fel, az adott egyéniség tényleges haladási irányának megfelelő fénysugárrá, hogy így ezek átlátható összefüggésrendszerré és viszonyítási alappá váljanak, ahhoz hídnak kell lennie e két szélsőségesen végtelen emberi funkcionális megnyilvánulás között.

Ez a híd pedig nem más, mint az emberi agy egyik funkciója, az adó-vevő közvetítő funkció.

Tudjuk, hogy az ember maga is közvetítő kapocs a szellemi világ magasabb szintjei és a fizikai világ anyagi szintjei között.

Ezt a közvetítő funkciót, szerepet, jól fejlett agya, mint "mentális transzformátor" segítségével képes adott esetben elvégezni.

"...az agyban olyan transzformáló állomás dolgozik, amely mindkét irányban közvetít képsorokat.

Az altudat szimbolikus nyelvét és homályban lappangó érzeteit (a lelkiismeret üzeneteit - D. D. D.) a főtudat csak úgy tudja felismerni, ha a közvetítő szerv, (mint a központi idegrendszer transzformátora -  D. D. D.) azokat átalakítja főtudati áramokká (idegrendszeri elektromos jelekké - D. D. D.), s az altudat is csak akkor hozzáférhető a felsőbbrendű én rendeletei számára, ha a mentális transzformátor a parancsokat emblémákká változtatja."     (44. oldal)

           Vagyis olyan jelzés értékű érzeteket hoz létre, amelyek az altudatnak nevezett lelki szférában ilyen vagy olyan hatást váltanak ki.

Mielőtt továbbmennénk a meditációval kapcsolatos gondolatsor lépcsőfokain, röviden térjünk ki az emberi agyra, annak szükségszerű kialakulására és folyamatos változására.

Hivatkozván a legújabb archeológiai kutatási eredményekre, melyek szerint az évtízezrekkel ezelőtti ember, az úgynevezett "nyújtott fejű" embertípus még nem rendelkezett kifejlődött nagyagyvelővel. Ugyanakkor rendkívül fejlett volt a tobozmirigye, melynek funkciója a "harmadik szem" ma ismeretes fogalmával volt analóg. Vagyis olyan univerzális-kozmikus érzékelő-készülék volt, amely a teljes lényeglátást lehetővé tette az egyidejűleg természetes módon több létsíkon működni képes akkori embertípus számára.

Egyszóval mindent látott és érzékelt, ami az univerzális kozmoszban megnyilvánult. Így alapvetően nem is különülhetett el, része kellett hogy legyen teljes átéléssel e folyamatoknak.

           Mára egyre nyilvánvalóbbá válik a kreatív tudatcsírával már rendelkező, önmagukat elődeik dogmáitól függetleníteni tudó, új paradigmás kutatók számára, hogy az ősrégi leletek isten-ember, ember-isten ábrázolásain, a különböző civilizációk és kultúrák egykori, egymástól távoli világaiban, nem véletlenül szerepelt a homlok közepén, az erre utaló szimbolikus jelek különféle ábrázolása.

Az akkori korok univerzális látással bíró embere átlátta, és szó szerint átélte a különböző dimenziókat, a miénknél sokszorosan összetettebb módon tapasztalta meg a létformákat, az élet és a halál végtelen folyamatának ciklusosságát, az univerzális kozmikus természet mindent átfogó és irányító összefüggéseit.

          Tapasztalatai az úgynevezett kollektív tudattalanban, az akkori csoport lelkület tárházában, évtízezrek folyamán egyre felhalmozódtak.

         Az emberi nagyagy kifejlődésének kezdeti időszakától, az érzékelő képesség folyamatos csökkenésével, ezek, a mindenre kiterjedő, egykor hétköznapinak számított, univerzális kozmikus képességek egyre inkább múltba vesző emlékképekké, szimbólumokká lettek leértékelve.

            Később, az egykori érzékelő képességeinek minimumára is alig képes, korlátolt tudatú emberiségünk 

            ITT és MOST végét járó korszakában, kiátkozott tanokként, hihetetlen mesékként, és lehetetlen zagyva

Az előzőekben említett és felvázolt magas szintű, többdimenziós lelki-tudati szinkronizációba eljutva, a személyiség meg tudja határozni és meg tudja valósítani életútja irányultságát.

Befolyásolni képes folyamatos előrehaladásának ütemét, hiszen nap, mint nap, egyre elmélyültebb, bővülő tudással rendelkezik önmaga legbensőbb, intim, mások elől teljesen elszigetelt világáról, amelyből mindennapi álmai származnak.

Ez a világ pedig érzékelhetővé teszi számára lelke és esszenciális léte kozmikus eredetét, eddigi útját és további szükségleteit.

Ezen belső információk birtokában hozzájut a mindent átfogó, univerzális kozmikus látásmódhoz, a makro-tudatossághoz, s ennek alkalmazásával felül tud kerekedni az anyagi világ rá hatást gyakorolni igyekvő erőin.

Ki tudja vonni magát a régi tudatosságú átlagemberek életét folyton megnehezítő látszatvilágú, tőle idegen érdekeket szolgáló folyamatokból, vagyis tudatosan tudja irányítani mindennapi élete letisztult körülményeit.

Saját sorsa teremtőjévé, saját jövője tudatos irányítójává, szabad tudatú és szabad szándékú emberré válik. Olyan világot teremt magának a multidimenzionális univerzum kozmoszán belül, amilyet csak akar.

Letisztult egyénisége, megvilágosult tudata meghatározza a szenzitívvé váló ember életét, a mindenáron való megnyilvánulás nélküli lét felé való irányultságát a Fény útján, ahol egyidejűleg és egységben képes megtapasztalni a magasabb szintű létező valóság összetettségét és transzdimenzionális valóságát.

W. Charon részletesen, a tőle megszokott összetettségben szemlélteti az alvás folyamatának három periódusát, és ezeknek, a mélységük szerinti sajátosságait, valamint a lélek útjait alvás közben.

Ezekkel az összefüggésekkel nagyon sok könyv foglalkozik, így e téma részletezése jelen esetben nem látszik indokoltnak.

"Mikor már képesek vagyunk álmainkat meglehetős precizitással követni - ami azt jelenti, hogy a másik világban folytatott életünk folyamatosságának érzetét elértük -, rátérhetünk az irányított meditáció gyakorlására." - határozza meg a lehetséges másik utat "a magasabb világok felnyitására" a Mester. (44. oldal)

Ez az az út, amely mai életkörülményeinket alaposabban figyelembe véve, talán kevesebbeknek járható. Mert "ez abból áll, hogy világos nappal, főtudatunk részleges tompításával, behatolunk az asztrális birodalomba, s az álom kábulatát kikapcsolva, az intellektus fokozottabb felügyelete mellett szemléljük az itt elénk táruló törvényeket."   (44. oldal)

Miről is van szó?

          Tulajdonképpen arról, hogy az álmok a lélek esszenciájának közvetlen tükröződései, mely folyamatban "... szellemi erőink jelentős része is szunnyad, a lélek által átélt folyamatokat pedig főtudatunk közreműködése nélkül később igen nehéz áttekinteni."  (44. oldal)

Vagyis magában az álomban az eredendő lelki esszencia közvetít, minden különösebb irányító szellemi tevékenységet mellőzve.

Ezeket a lelki átéléseket ébredésük után - annak függvényében, hogy mennyire hagytak nyomot bennünk - főtudatunk segítségével próbáljuk meg értelmezni, ami nem kevés szellemi erőkifejtést igényel, az előzőekben leírt folyamatok bonyolult összetettsége miatt.

Más megközelítésben fogalmazva, az álom az altudatnak nevezett lelki esszencia működési folyamatának kivetülése, szimbólumok és érzetek formájában, míg e kivetülés helyes értelmezése és értékelése a főtudatnak nevezett, szellemi erőkifejtésen alapuló intellektuális tett.

A kettő közötti különbség olyan, mint egy filmet megnézni, illetve egy filmet megalkotni.

Tulajdonképpen nem másról, mint az emberi egyéniség két végletes megnyilvánulásáról van itt is szó.

"Az asztrálsík nincs fizikai határokkal elválasztva a fizikai síktól. Annak lényei, és a bennük lüktető energiák, keresztül-kasul járnak bennünket, mint ahogy a rádióhullámokat sem akasztják meg útjukban az emberi testek és a téglafalak. A túlvilág mindenhol jelen van, s az ott élő individuumok egymással való érintkezése, beszédjük, gondolat-távirataik ellenállás nélkül hatolnak keresztül agyunkon."   (46.  oldal)

E W. Charon féle meghatározás, amely a szerző ezirányú tapasztalatain alapul, felveti a kérdést, hogy milyen értelemben is beszélünk túlvilágról?

Hol is kezdődik a túlvilág? Mihez képest túlvilág a túlvilág?

Tudati fejlődésünk kreatív szakaszának jelen lépcsőfokán könnyen felismerjük, hogy az eddig túlvilágként emlegetett fogalom nagyon is belvilágunk része, sőt alapvetően meghatározó és szabályozó eleme.

Ma már tudjuk, hogy nincs más az univerzumban, csak energia, amely különböző sűrűségű és rezgés-megnyilvánulási szinteken működik, az egyik átjárja a másikat, hat rá és hatást vált ki belőle.

Ez alól nem kivétel az élő szervezet sem.

Bennünk is minden rezeg és áramlik, energiát vesz fel, energiát közvetít és energiát ad le, - nyitott energiarendszerként működünk. Bennünk is ott vannak azok a rezgések, amelyek az univerzális kozmosz részei és alkotói.

Az energiák nem ismerik a kint és a bent fogalmát, így az energiáknak nincs kint és bent, az energiák mindenhol ugyanúgy jelen tudnak lenni.

A túlvilág fogalma egy régen kitalált agyrém.

Az emberiség tudatvilága felett uralkodni kívánó hierarchiák első képviselőinek megfélemlítő célzatú találmánya. A szabad gondolkodás útjába elhelyezett első korlátok egyike.

Ma már nyilvánvaló a kreatív, új tudatosságú gondolkodók számára, hogy az ember nem azonos a fizikai testével, hanem annál sokkal összetettebb, sokkal több létforma összessége.

Fizikai testét az ember csupán időlegesen használja, a végtelen és örök univerzális kozmikus lét egy - egy pillanatnyi epizódjában.

Az ember egyetlen örökkévaló esszenciális lényege, attribútuma, mely nélkül ember nem létezhet: az egyéni emberi lélek.

A lélek lényegi esszenciája pedig mindig ugyanott van, a mentális sík adott rezgésszférájában.

A különböző rezgéssíkok viszont egymást áthatva vannak jelen a teljes univerzumban, helyüket "térbeli meghatározással megközelíteni nem lehet", s közöttük "a különbség mindössze szemléleti".

           Korábban erről már megfogalmazódott, hogy ez a "szemléleti" jelző nem jelent egyebet, mint az éppen aktuálisan működő agyi tevékenységek által, adott helyzetben megvalósuló tudatszint milyenségét. Mert minden "szemléleti" aspektust alapvetően, a szemlélő egyén tudatszintjének minősége határoz meg.

Akkor pedig, a tudati változtatásokkal szemléleti aspektust is kell váltani!

          Más, új tudatosságú világképet kell előtérbe helyeznünk, amelyben nincs innen, és nincs túl, hanem amelyben van egy lélek, amely egy rezgő energetikai attribútum, és van egy folytonosan változó tudatszint, mely multidimenzionális létformában képes megnyilvánulni. Legalapvetőbben egy finom energiaminőségű rezgésszinten, amit mentálsíknak nevezünk, aztán másodsorban egy köztes energiaminőségű rezgésszinten, aminek az asztrálsík elnevezést adtuk, és harmadsorban esetenként, a sűrű energiaminőségű rezgésszinten, aminek az anyagi sík a neve jelenlegi fogalmaink szerint.

Ma már tudjuk, hogy az emberi lélek örök megnyilvánulási formái, a különböző lét- és tudatszintű rezgéstartományokban energiaminőségek szerint különbözőek.

Vajon mi alapján van az innen, és mi alapján van a túl?

A legmagasabb szintű szellemi Én-ünk nyilván nem szelektál így.  Asztrálszintű önvalónk a minél tökéletesebb együttműködésre törekszik, hiszen ez a legfőbb feladata a szellemi sík és az anyagi sík közötti közvetítő funkcióban.

A sűrű anyagi szinten működő fizikai testünk anyagi agya viszont, igyekezvén szellemi központjától és félanyagi közvetítőjétől elkülönülni, ezektől függetlenül önmagában létezni és boldogulni - mint fa gyökérzete és lombozata nélkül -, megalkotta magának a túlvilág fogalmát, sok más hamis, illuzórikus, félrevezető fogalommal együtt.

Aztán ezekkel a hamis, illuzórikus és félrevezető fogalmakkal, magas és erős falakat emelt, saját anyagi önmaga tudati működésének minél erőteljesebb korlátozása érdekében. 

Ez egyre terebélyesedett, egészen mostanáig.

Sok-sok tudatosan félrevezetett emberöltőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szellemvilág megújuló energiái mára lerombolják ezeket a mesterséges tudati korlátokat, és az eddig magasan tornyosuló falak mögötti sötét területeket is birtokba vehesse az emberi tudatot ismét megvilágosító Fény.

Eljött az az idő ITT és MOST, hogy visszahelyezzük emberi testi, fizikai lényünket és lényegünket a világegyetem természetének egységes voltába, az univerzális kozmikus létbe, felismerve egyidejűleg létező és örök többsíkúságunkat, elismerve energetikai összetettségünket, és a világegyetem megújuló működésében betöltendő, egyénenként önként vállalt eredeti küldetésünket, feladatunkat.

Az emberi tudat fejlődési szintje mára már meghaladta a "túlvilág", és a hozzá hasonló hamis fogalmak használatának korábbi korlátozó jellegét. Ilyen értelemben beszéltek nekünk eddig a túlvilágról.

Mert ott és akkor kezdődött a "túlvilág", ahol, és amikor valaki tudatában célzatosan létrejött.

Ehhez, a mostanáig tartó gondolati, tudati önkorlátozáshoz képest, a "túlvilág" ITT és MOST már nem más, mint a teljes valóságában folyamatosan elénk táruló, szabadon megismerhető multidimenziós világ, az univerzális kozmosz minket folyamatosan körülölelő és átjáró energiáinak része, - az új tudatú és irányultságú, kreatívan nyitott ember számára.

És ezzel a gondolatsorral egy időben és párhuzamosan, joggal tehetjük fel magunknak a kérdést: milyen értelemben beszélünk a rajtunk kívüli univerzumról, illetve kozmoszról? 

Hiszen lényegünket alkotják!

Ezeket a kérdéseket egy későbbi alkalommal még kellő részletességgel meg kell vizsgálni.

Visszakanyarodva a charoni gondolatkörhöz, a Mester személyes tapasztalatai hiteles támpontot nyújtanak nekünk arról, hogy az egyszerű mai átlagember mennyire tájékozatlan az őt meghatározó viszonyokról.

Nagyfokú tájékozatlansága talaján pedig előítéletes, elutasító stílusban megnyilvánuló, "ennek a rajtunk keresztüláramló világnak az életéről".

Mindazonáltal, erre a korábbi időszakban tipikus átlagemberi szemléletű megnyilvánulásra is megadja a szerző a korrekt magyarázatot:

"... miután nem tudunk létezéséről, nem is figyelünk oda, s a jelzések észrevétlenül peregnek le agyunkról."        (46. oldal)

Ugyanakkor nagyon egyszerű párhuzamokkal szemlélteti W. Charon az emberi agy elfojtott, legyengült érzékelő képessége által meghatározott, jelenlegi általános emberi létállapotot: "A beszéd, a zene, a színek mind csak rezgések, s akkor válnak érzékelhetővé, ha - miután átjutottak a közvetítő közegen -  transzformáljuk őket. Éppígy az asztrálsík rezgései is jelen vannak mindenhol, de csak akkor érzékelhetők, ha a mentális kondenzátor munkájára odafigyelünk. A helyzet itt annyival könnyebb, hogy az agyban meglévő mágikus szerv (a tobozmirigy - D. D. D.) a transzformáció folyamatát már eleve elvégzi."           (47. oldal)

                                                                                                                                             INTERPRETÁCIÓ VI.

                                                                                                    / Az egyéni hullámhossz, avagy a transzcendentális karakter

                                                                                                                                          behangolásának módja /

"Minden azon múlik, hogy a bennünket érdeklő személyiség hullámhosszát képesek vagyunk-e beállítani." - kezdi e fejezetet W. Charon.       (51. old.)

Ha alaposabban belegondolunk, ez ugyanígy van a földi, emberi síkon is, nem csak az asztrális síkon történő kapcsolatteremtés esetén.

 A földi emberi kapcsolatok minőségivé válása, az erős kötődések kölcsönös kialakulása azon alapul, hogy "a bennünket érdeklő személyiség hullámhosszát képesek vagyunk-e beállítani", magunkévá tenni ezt a frekvenciális működési tartományt, mégpedig kölcsönös szándékkal és igyekezettel.

Ha ez mindkét érdekelt félnek akadálytalanul sikerül, és már nem áll fenn semmi zavaró tényező, az így létrejött erős kapcsolat további összetevői és kiteljesedése, már csupán a két személy folyamatosan kölcsönös együttrezgési készségén és képességén múlnak.

A fejezet első részében az asztrális síkú kapcsolatfelvétel lehetőségét illetően a Mester így fogalmaz:

"A beállítás többféleképpen történhetik."   (51. old.)  

Ezt követően részletezi a különféle, általa gyakorlatban kipróbált és alkalmazott módszereket. Ilyen a személyes magnetizmuson alapuló procedúra.

Ennek ismertetése során W. Charon itt is megerősíti korábbi megállapítását: "Mivel az asztrálvilág mindenütt jelen van, s az elválasztó fal mindössze a tudat más irányú beállítása, az összekötetés azonnal létrehozható, mihelyt a tudatküszöb fókuszát a főtudat felől a tudatalatti irányába eltoljuk." (52. old.) 

Azaz a korlátolt éber tudattól a szabad lelki nézőpont irányába.

Az asztrális kapcsolatteremtéshez, az erre vállalkozónak hosszú és türelmet igénylő, kitartást tanúsító "előkészítő időre van szüksége, hogy a túlpart jelenségeihez hozzászokhasson és megtanulja, miként lehet a tudatból a hétköznapi élet zavaró momentumait kikapcsolni."   (52. old.)

Mindezen tevékenység sikere az egyén szenzitív adottságaitól is nagymértékben függ.

Aki eljut az asztrálsíkú kapcsolatteremtés megvalósításáig, annak eddig soha meg nem tapasztalt érzésekben lesz része.

 "A megidézett entitás belépése pszichikai terünk körzetébe sajátos jelenléti érzettel jár, ami nem téveszthető össze más érzésekkel." - fogalmazza meg személyes tapasztalatait a Mester, majd így folytatja: "Annak, hogy az érzés vonzással vagy taszítással van-e megtöltve, s ennek következtében szívesen maradunk-e jelen, vagy inkább távoznánk a helyszínről, következtethetünk a jelenlévő asztrállény karakterére."

Ennek pedig nem más az alapja, mint az, hogy "a vonzás-taszítás és a szimpátia - empátia minden szellemi jelenség biztos próbaköve."   (54. old.)

Egy másik módszer az asztrálsík lényeivel való kapcsolatteremtésre a "mágikus kultusz" művelése.

Szót ejt itt a szerző a "metapszichikai elv" ismétlődő megjelenéséről, két egymást követő inkarnálódás esetén, mely a "mágikus kultusz" következményeként valósul meg, "nem mindig előnyös" vonatkozásokkal.

A harmadik ismertetett módszer " a pszichikai kiszállás eljárása".  Ebben az esetben a kellő alapossággal felkészült földi intellektus " a saját asztráltestében dimenzióátkapcsolást létesítve látogatja meg" az asztrálsík világát.

Fel is hívja külön a figyelmünket a Mester arra, hogy "Ez csak hosszabb lelki tréning után hajtható végre sikeresen.", majd ismerteti a folyamatot részleteiben.

A korábbiakra utalva emlékeztet rá, hogy "Már áloméletünk iskoláztatásának és tudatossá tételének utolsó stádiumában birtokunkba jut az a képesség, hogy főtudatunk kikapcsolása nélkül léphessünk az asztrálsíkra".

"Ez pedig azért fontos, mert így mi választjuk ki azt a helyet, ahová menni szándékozunk, s a másik parton elterülő végtelen birodalom régióiból pontosan a nekünk tetsző területet tudjuk kiválasztani." (55. old.)

A fejezet befejező részében az asztrális utazás egyéb apró praktikus tennivalóira hívja fel a figyelmet a Mester.

                                                                                                         INTERPRETÁCIÓ VII.

                                                                                                                                    / A memória teljesítőképessége /

"Az ember nem egyszer él a Földön, hanem több egymásra következő inkarnációban tér vissza, hogy karmikus adósságát letörleszthesse és végül kiléphessen az újraszületések körforgásából.

Életeink emléke az egyes inkarnációk végén potenciális hajlammá változik, és pszichikai tendenciák formájában megy át az asztráltesttel a következő testet öltésbe."   (57. old.)

A W. Charon által "pszichikai tendenciák" fogalomkörbe sorolt, az egykori élettapasztalatok vektorális irányultságaként értelmezendő "potenciális hajlam", "ma már más halmazállapotban" van jelen agyi -tudati tevékenységeink folyamataiban, mint keletkezésük idején.

Ez az oka annak, hogy nagy általánosságban, a köznapi, általánosnak mondható agyi - tudati működés esetén nem emlékezünk vissza előző életeink mozzanataira, "azok képszerű felidézése az emlékezet által csak a potenciális engrammok transzformálása útján volna lehetséges."  (57. oldal)

Ma már köztudott és tudományosan igazolt tény, hogy az úgynevezett regresszív hipnózis alkalmazásával nagyon távoli korokban lezajlott életesemények is aprólékosan és teljes hitelességgel felidézhetők.

Erre már a Mester is utal, amikor ezt írja: "a múlt emlékezete csak potenciális formában van jelen" de ettől függetlenül "az emlékek transzformációja mégis lehetséges."    (61. old.)

Az ezen megállapítással kapcsolatos, különböző "tapasztalatlan laikus" általi ellenvetéseket megcáfoló soraiban, W. Charon nagyon közérthetően ad magyarázatot az ember agyi - tudati funkcióinak erre a formájára: "a fizikai világban való életünk legelső alapfeltétele éppen a felejtés képessége, és a földi események változásai közötti tájékozódást az a lehetőség adja meg, hogy egyidőben csak a tények egy körülhatárolt csoportját tartjuk agyunkban, minden mást elfelejtünk."  (58. old.) 

Ez másképpen nem is működhet.

Mert gondoljunk csak bele, hogy például egy VI. és XIII. századbeli tudatosságú földi emberi élet, mai tudatunk éber hétköznapi működésében teljesen élőként ható, tiszta emlékképei, miféle kaotikus zűrzavart és kavalkádot tudnának okozni, egy ma élő ember agyi - tudati működésében.

Lehetetlenné tennék a viszonyításokat, a reális döntések meghozatalát, és az alkalmazkodást a mai lét feltételeihez, ami még e feltételezhető zűrzavar nélkül sem könnyű feladat.

Mint már korábban megállapítást nyert e témával kapcsolatban, a lelkiismeret tárházában koncentrált tapasztalatok eredő vektoraként raktározódtak el ezek a régbevesző egyéni tapasztalatok, amelyek mai tudati döntéseink hatására, különböző érzetek formájában, belülről nyilvánulnak meg az emberben.

Ilyenek például az úgynevezett lelkiismeret-furdalás vagy a lelki megnyugvás érzete.

A következőkben W. Charon ezt írja: "A tanulás, az iskoláztatás, az összes gyakorlati tudományok elsajátítása azon alapszik, hogy a megszerzett anyagot asszimiláljuk, s használat közben kizárólag az éppen szükséges részlet kerül főtudatunk reflektorának fényébe." (58. old.)

Mit is jelent ez?

Azt, hogy a jelen fizikai életben "megszerzett anyagot asszimiláljuk", az új ismereteket a lelki - tudati ismerettárunkban előzőekben felhalmozott tapasztalatokhoz viszonyítottá tesszük, és azok mellé újabb empirikus alkotó összetevőként beépítjük.

Ez így részévé válik a jelenlegi szellemi síkú tudatunknak, ugyanakkor, mostani földi életünk végeztével, a módosuló vektorális irányultság alkotórészeként beépül örök lelki ismerettárunk egyre markánsabb tapasztalati rétegződésébe.

A mindenkori, úgynevezett éber tudati tevékenységünk "közben, kizárólag az éppen szükséges részlet kerül főtudatunk reflektorának fényébe", vagyis a lelki - tudati ismerettár besugározza a szükséges információkat vagy benső irányultság, vagy konkrét ismeretanyag formájában, az emberi agyba.

Az adott ember, egyéni agyműködési sajátosságainak megfelelően, transzformálja ezeket a szellemi síkú információkat, és az anyagi sík megnyilvánulási formáinak megfelelő elektromos energetikai jeleket továbbít az emberi szervezet funkcionális szabályozására, az agy által szükségesnek vélt reakciók érdekében.

W. Charon nagyon röviden és nagyon frappánsan így összegzi ezt a nem kevésbé összetett és bonyolult agyi folyamatot: "Tehát van egy szerv, amely emlékeket hajlamokká alakít át, s ugyanez a szerv visszafelé is működik: hajlamokat emlékekké képes átalakítani."        (61. old.)

Nagyon fontos itt, ebben a témakörben a Mester azon megállapítása is, hogy "A tanulás, az iskoláztatás, az összes gyakorlati tudományok elsajátítása" ezen az agyi átalakító és közvetítő tevékenységen alapszik. Mert nem az agyban tárolódik el, nem az agy halmozza fel magában életek hosszú sorának tapasztalatait, a tanult ismereteket.

Mindez tudati - lelki folyamat, amely kizárólag szellemi síkon történik.

Az emberi agy csupán közvetít ebben a folyamatban, leadja és felfogja az energetikai hullámok formájában közvetített információkat, amelyek összessége egyrészt a jelenlegi fizikai síkú lét benyomásaiból, másrészt az örök szellemi sík időtlen idők óta felhalmozott információiból "kerül főtudatunk reflektorának fényébe", azaz az ember agyi működésének energetikai áramköreibe.

Minél gyakrabban zajlanak le ezek a közvetítő és transzformáló folyamatok, az emberi agy és az adott információtípust tartalmazó szellemi rezgésszféra közötti viszonylatban, annál inkább automatikussá válnak, az emberi agy a köznyelv fogalmaival kifejezve: könnyen kapcsol.

Tulajdonképpen minden tanulási és gyakorlási folyamatnak kizárólagosan ez az egyetlen célja: az emberi agy közvetítő és transzformáló - az adott információ rezgésszintjére ráhangoló - funkciója tevékenységének minél automatikusabbá tétele.

Ennek az automatizmusnak a mindennapi életben gyakran történő megvalósulásaira sorol fel példákat a Mester, kiemelve az emberi lélek fejlődése szempontjából is fontos pszichikai tényezőket, az inkarnációk sorozatának folyamatában.

Ezen ismétlődő ciklusok lényege pedig nem más, mint az a közismert tény, hogy "Ha a nehéz részleteket folyton ismételjük, s közben megfeszítjük figyelmünket, a végén nem követünk el több hibát".

Eszerint, és minden emberi tapasztalat szerint is, csak az egyéni szándék és a tiszta tudatosság a feltétele a továbblépésnek. 

"Mert a gyakorlás, az ismétlés folyamatában a tevékenység automatikussá válik, s most már semmi nehézséget nem okoz. Ugyanígy a testet öltések állandóan olyan körülmények közé vezetnek bennünket, amelyekben egyéniségünk gyenge oldalai kínos események gyújtópontjába kerülnek."  (60. old.)

Hozzá kell tenni az egyértelműség kedvéért, hogy természetesen, ezek a "kínos események" sem a véletlen művei, ezeket is mindig az adott Én állítja maga elé az adott földi létben megoldandó feladatnak.

A fejezet befejező részében, a Mester ismerteti a "mélypszichológia retrospektív analízise" által felszínre hozható előző életemlékekkel kapcsolatos megállapításait.

                                                                                                                                             INTERPRETÁCIÓ VIII.

                                                                                                                                      / A lélek filogenetikai fejlődése /

"Az individuális múlt emléke a filogenetikus fejlődés stádiumaiban mutatkozik meg."

 Ezzel a mondattal indítja W. Charon könyve nyolcadik fejezetét.

Mit is jelent tulajdonképpen ez a rövid megállapítás?

Mit értünk filogenetikus fejlődésen?

A földi ember univerzális kozmikus létében, a mindenség teremtésének kezdeti állapotától a mai, önmaga minden eddigi létformáján töprengeni tudó egyénig terjedő létfolyamat, az ember sokrétű anyagi testi formaváltozásainak összességét tartalmazza.

Ezen összesség minden egyes lépcsőfokának, ma már titokzatossá vált lenyomatai, tudományosan bizonyítható módon ott találhatóak, az egyes ember embrionális fejlődési stádiumainak anyagi-testi megnyilvánulási szakaszaiban, az úgynevezett atarizmusokban.

Ezt az embriológia tudományának szakterülete kellően feltárta és értelmezte, mint az úgynevezett biogenetikai alaptörvényt, azaz a földi életfejlődés anyagi-testi formájának folyamatát.

Ennek lényege úgy foglalható össze, hogy minden egyes földi élőlény rövidített folyamatban reprodukálja egész fajának fejlődéstörténeti mozzanatait.

Nem másról van szó, minthogy, az emberi anyaméhen belüli testi fejlődés, nagyon szigorú következetességgel követi az emberi test fejlődési útvonalának azon szakaszait, amelyeken az ember teste a mai formájáig eljutott.

Sőt, hűen tükrözi a fejlődési folyamat a többi anyagi létformák legkülönbözőbb életmegnyilvánulásainak egymást követő, egymásra épülő menetét is.

Az ember a megtermékenyített petesejttel kezdi a fizikai testi megvalósulását, ami megfelel a sok százmillió évvel ezelőtti földi fizikai lét akkori egyetlen megteremtett és kialakult életmegnyilvánulásának.

A petesejt sejthalmazzá, hólyagcsírává alakul, ami tulajdonképpen analóg az alacsonyabb rendű tengeri állatvilág lényeinek szerkezeti felépítésével. És az emberi anyagi test vízi eredetét nagyon szemléletesen bizonyítja a csírafejlődés 20. napja körül, az emberi magzat nyakán minden esetben kialakuló négy kopoltyú-pár. 

Ami még különösebbé és elgondolkoztatóbbá teszi ezt a tényt, az az, hogy ez a jelenség nem csak az emberi embrióknál, hanem minden szárazföldi állat embriójánál megfigyelhető. 

Ebből a biogenetika tudománya fő törvényben vonta le a következtetést: minden szárazföldi állat őse víziállat volt.

Az emberi sejtek kromoszómáiban minden más ősrégi időkből öröklődő tulajdonság és jellegzetesség mellett, például a hal-létformából származó gének is megvannak, és kifejtik adott időszakban hatásukat. Ennek magyarázata az, hogy a csírafejlődésnek ebben a kezdeti időszakában, az igazán emberi génhatások még nem kellően érvényesülnek, így nem is képesek elnyomni az állati ősgének éppen működő hatásait. Az e hatások eredményeképpen kialakuló állati jellemzők, a folyamatosan egyre erősödő magasabb rendű emberi génhatások eredményeképpen, mindinkább elkorcsosulnak, átalakulnak emberivé, és így illeszkednek be az emberi test egységébe.

A teljesen emberivé formálódott mai anyagi testünk jó néhány része, jellemzően magán viseli a hosszú állati múltra utaló sajátosságok nyilvánvaló nyomait, melyek nem minden esetben alakulnak át teljesen emberivé.

Ilyenkor ezeket utólagosan műtéti úton próbálják meg korrigálni és eltüntetni, mint úgynevezett atavisztikus jellegzetességeket - a távoli őskor ma is előtűnő genetikai nyomait.

Tehát, az egysejtű életformától a mai emberig, az összes élőlény fejlődéstörténetét végigköveti a filogenetika anyagi szemlélete, ezen belül pedig az emberi fizikai test egyedi fejlődésfolyamatával az ontogenetika tudománya foglalkozik részletesen és behatóan.

Mindmáig elfogadott tudományos megállapításaik szerint, az emberi test fejlődése folyamán a filogenezis előbbiekben ismertetett útját járja be.

És ezek után vegyük azt is figyelembe, hogy az esetenként időszakosan fizikai-anyagi testet igénybe vevő lélek, örök létében, az ember másik testfelével, az asztráltesttel áll folyamatos megnyilvánulási folyamatban. Ez a félanyagi asztráltest pedig - néhány korábban ismertetett kivételtől eltekintve - tevőlegesen végigéli a lélek úgynevezett filogenetikus fejlődési folyamatát, függetlenül attól, hogy a fizikai test aktuálisan éppen létezik vagy sem.

Erre is utal a Mester következő megállapításával: "A Haeckel-féle biogenetikai törvény a lélek életében is érvényesül, s nem kizárólag a méhen belüli fejlődés korlátai között hat, hanem számos prenatális inkarnációra vezethető vissza. Ahogy a test életének szakaszai a Haeckel-féle fejlődési elvben jutnak kifejezésre, ugyanúgy a psziché evolúcióját is teljesen hasonló szabály irányítja."  (63. old.)

Az egyéni lélek fejlődését a földi anyagi világban, az egymást időszakonként követő reinkarnációk eredményességei befolyásolják. Ezeknek a földi fizikai síkú megnyilvánulásoknak minden hatását, emlékét és tanulságait, az asztráltest közvetítésével érzékeli a lélek, majd határozódik meg benne az elkövetkezendő földi fizikai életszakasz küldetésének célja.

Ennek megfelelően, ami az anyagi testnek a sejtek genetikai meghatározottsága, ugyanaz a félanyagi testnek az eddigi összes átélt élet során begyűjtött és elraktározott tapasztalata.

Amíg az előző anyagi szinten a génláncolatban rögzül és őrződik meg, addig ez utóbbi szellemi szinten a lelki ismeret tárházában.

Mert, mint azt mindnyájan tudjuk, az ember "két alapvető szubsztancia összetétele. Eredete mindkettőnek közös, őslétük formája a szellem, de az egyik magasabb éterikus régiókból tart az anyag felé, a másik az ásványi-növényi fokozatsűrűségből igyekszik a szublimálódás, az átszellemülés felé."    (63. old)

Ahogy az új paradigma szavaival kifejezzük: az angyali létből az anyagi létbe merült lényünk felemelkedik fizikai testében az angyali létszintre.

Ennek a "két alapvető szubsztancia" összetételű emberangyalnak az anyagi teste a teremtő rendezőelveknek, fiziokémiai és zoológiai anyagi rendezőelveknek a közös tevékenysége által képes működni, mely rendezőelvek a földi megnyilvánulásra készülő lélek felügyelete mellett hozzák létre az életcél teljesítésének legjobban megfelelő emberi alkatot. Ez az emberi alkat, mostani állapotában magában foglalja az előző világkorszakok minden tapasztalatának eredőjét, így "egy elektromos, egy kémiai, egy ásványi, egy botanikai, egy zoológiai világkép megelőző korszakait..."

Tudjuk az eonokról, hogy mindig akkor "adnak helyt" az elkövetkező új világkorszaknak, amikor a már leköszönő félben lévő világkorszak minden tekintetben alkalmatlanná válik az univerzális kozmikus lét következő evolúciós lépcsőfokának meghaladására.

Ilyen jelent élünk ITT és MOST, a múltba vesző Halak korszak és a jövőt elénk táró Vízöntő korszak váltásának időszakában.

Mert az ember testi - tudati - lelki leigázásának, elnyomásának, az "oszd meg és uralkodj" felette elvnek, és az ezen elv alapján működő, uralkodásra törekvő hierarchiáknak az ideje a Halak-korszakkal lejárt.

Ez a dolgok menetének a lényege.

Előttünk áll egy új energiák által meghatározott világkorszak, a Vízöntő kora, amely meghozza az egyén számára a teljes tudati szabadság lehetőségét, a ráerőltetett és tudati tevékenységét erőteljesen korlátozó dogmáktól való teljes függetlenedést, ezáltal pedig az emberi élet valódi értelmének a megértését, és szabad akaratból történő megvalósítási folyamatát.

Úgy is mondhatjuk, hogy felismeri az ember tényleges eredetét, földi küldetése célját, és az új eon által biztosított feltételek között, végre elindulhat önszántából isteni önmaga kiteljesítése felé.

Így juthat el minden egyes ember, földi létciklusai során ahhoz a lelki minőségi szinthez, amit Isten néven emlegetnek évezredek óta. Mert Isten egy mindent átható egységminőség, a Teremtő minősége, s ilyenformán minden létező számára a kiinduló- és végpont is egyben.

"... az őstörténelem előtti időszak biológiai tapasztalata a fogamzás és születés misztériumában ma is lejátszódik minden egyes inkarnáció előtt." - állapítja meg joggal W. Charon.     (64. old.)

"Ugyanilyen a lélek fejlődése, amely hasonló szakaszokat mutat” - írja, és felhívja figyelmünket a leglényegesebb különbségre a fizikai síkú filogenetikus fejlődés, és a szellemi síkú lelki filogenetikus fejlődés folyamata között: "Míg a test filogenetikus átalakulása a születés aktusával lezáródik, addig a pszichogenezis a születés után is folytatódik."  (65. old.)

Ezzel tulajdonképpen nagyvonalakban le is zárhatnánk e témakör taglalását, hiszen most már mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a filogenetika folyamata "a két alapvető szubsztancia" szintjén, a fogamzás pillanatától zajlik az emberi egyén esetében.

A Mester közlése nyomán azonban megismerhetjük az anyagi filogenetikus fejlődéssel párhuzamosan végbemenő, szellemi-energetikai filogenetikus fejlődési folyamat szakaszait is, a kialakuló emberi individuum magzati életében. "A méhen belüli életben a lélek hiperkozmikus állapoton megy át, s a kozmosz ősformái: a csillagködök, napok, bolygók életét ismétli meg gyorsított formában."     (65. old.)

Vagyis, mi történik? 

Van az úgynevezett ősrobbanás analóg megnyilvánulása, az ejakuláció, létrejönnek a csillagködök, melyek a kilökődött spermiumok tömegével analóg módon keveregve haladnak nagy sebességgel a táguló lehetőségben, majd a megtermékenyített petesejt által analóg létrejön az univerzális kozmikus egység, melyen belül a sejtosztódások sokasága és sokfélévé válása folytán, kialakul analóg módon a különböző naprendszerek sokaságának összessége.

Lejátszódik a teremtés folyamata...

Földi viszonylatban a mikrokozmikus emberi test, univerzális kozmikus viszonylatban a világegyetemet megtestesítő Adam Kadmon formájában.

De ha még részletesebben belemerülünk e párhuzamos filogenetikus folyamatok megfigyelésébe, láthatjuk, hogy "Az anyaméhben az anyag születésének csodája játszódik le. A kilenc hónapos terhesség időszaka alatt a kozmikus energiák koncentrálódása folyik a magzatban, s a felsőbbrendű én a makrokozmikus titánvilág birodalmában tartózkodik."   (65. old.)

Mindezekről, "a kozmikus energiák koncentrálódása" által létrehozott meghatározottságokról, az ősi tradicionális asztrológia tudománya tapasztalati és elméleti ismeretei alapján, már évezredek óta tud és beszél.

Korunkban, a modern tudományos asztrogenetika, a tudományosan bizonyított naphormonelmélet, az emberi bioritmusok tudományos szintű kutatásai, a 28 napos szoláris ciklus emberi szervezetre gyakorolt hatásai, valamint mindazok a ma még kevésbé publikált tudományos kutatási eredmények szólnak, amelyek ismertetése és kifejtése itt most nem aktuális.  A későbbiekben természetesen erre is sor kerül.

"Mikor a születés véget vet a terhességnek, az egyéni lélek kilép a megismerhetetlen ősvilágból, és ami eddig csak idea volt, valósággá lesz. Most már nem a kozmosz formáit utánozza, hanem saját születés előtti inkarnációi történetét pergeti le egészen a szexuális érettség koráig."        (65. old.)

Vagyis minden látszat ellenére még nem kész az ember születésekor! Csupán az anyagi test formai kialakulásának egy kezdeti szakasza záródik le ekkor, amely "a kozmosz formáit utánozza", "az anyag születésének csodája" folyamatában.  

Létrejön az anyagi makrokozmosz analóg formája, az anyagi mikrokozmosz testet öltésében, de ez a magatehetetlenségre ítélt kis emberpalánta még hosszú érési folyamat előtt áll.

Ez a hosszú testi - tudati - lelki fejlődési folyamat, az anyagi világ durva valóságának körülményei között kell, hogy megvalósuljon, hiszen "Az újszülött egészen a pubertás koráig megelőző inkarnációk fejlődési fokozatait ismétli", ezeknek összes fordulópontjait, hibáit és buktatóit felidézve.

Ezért van jelentősége az előző életek tapasztalatai által meghatározott, már többször megemlített lelki ismereti vektor irányultságának, hiszen amint erre W. Charon is rámutat: "A gyermek és az ifjú érdeklődése a valamikori ember egymásra következő életeinek fejlődési irányát követi."         (65. old.)

Ez az az irány, amely a lélekből ered, amely az adott ember jelenlegi életének megvalósítandó célja felé mutat, amely a mai ember földi küldetését jelöli ITT és MOST.

Sajnos, mai világunkban sem a szülők, sem a nevelők, sem a tanítók és tanárok nem fordítanak kellő figyelmet erre a belülről eredő, esszenciális irányultságra. Pedig teljesen nyilvánvaló, és az előzőekből logikusan következő tény, hogy "A tanulmányok, a tehetségek, az érzelmi élmények menete, szóval a karakter kialakulása pontosan a múlt mikrokozmikus változata."  (65. old)

Ami a benső lelki esszencia által ösztönzött és táplált, ezért benső inspirációként elő-előtörő megnyilvánulás, azt az új korszak új tudatosságú embere mindinkább kizárólagos irányító elvként kell, hogy kezeljen. Mert egyedül ez a helyes irány a számára, hiszen csak ez ered önmagából, ez által ismeri fel és ismeri meg önmaga emberi lényegét, és valósíthatja meg azt a küldetést, amiért ITT és MOST jelen van a Földön.

A lélek filogenetikus folyamata felnőttkorig terjedő kiteljesedésének menetét, más szellemtudományi megállapításokhoz hasonlóan határozza meg W. Charon is:

"Az inkarnáció-grafológia szerint a gyermek hétéves korától a pubertáson át a nemi érettség végéig, azaz körülbelül huszonegy éves korig, a lélek középkora jut kifejezésre, ezután a huszonnyolcadik évig még nyomon követhető az újkorba való átmenet, de itt a változások mindinkább összeolvadnak a jelenkorral. A 7., a14., a 21. és a 28. év képezi a lelki fejlődés kardinális pontjait. Ezeken az állomásokon a karakter változik. Az érdeklődés, szellemi tevékenység és érettség határvonala egybeesik a test sejtjeinek hétévenkénti teljes kicserélődésével."        (66. old.)

Azt is mondhatnánk, hogy analóg módon, az emberben hétéves ciklusokban játszódik le a makrovilágban lezajló világkorszakok egymást követő folyamata.

És mindezek ismeretében nagyon komolyan el kellene gondolkodnia minden, az emberi nevelés és oktatás szervezésével foglalkozó illetékesnek arról, hogy mi mindent is kellene az új korszak kezdetén teljesen másképpen csinálni.

A megkövült múltat képviselő irányultságok majmoló utánzásai helyett, egy teljesen új paradigmás rendszert létrehozni és alkalmazni annak érdekében, hogy a 22. és 28. életév között ne túlnyomórészt erőteljesen terhelt, pszichopata emberek kerüljenek ki kettészakított Én-tudattal, és valamiféle silány értékű diplomával az élet forgatagába, a felsőoktatás egyre inkább értelmetlenebbé váló darálójából.

Ehelyett, valós Énjüknek megfelelő lelkületű, kreatív tudatosságú egyéniségek, akik tisztában vannak önmagukkal és pontos helyükkel, ITT és MOST, a mindent megváltoztató új korszak kapujában.

 E fejezet befejező részében a Mester, a tehetség és a lángész sajátosságairól fejti ki megállapításait, az elmúlt életek tapasztalatainak jelen életben történő érvényesítési folyamatai szerint.

Végül pedig ismerteti "Az őrület, a nagyzási mánia, a paranoia és a többi kórforma" előző életekkel kapcsolatos összefüggéseit.

                                                                                                         INTERPRETÁCIÓ IX.

                                                                                                                                        / Emlékezés előző életekre /

Ebben a fejezetben W. Charon saját ismereteinek gyakorlati módszerré változtatott formájában ismerteti azokat a meditációs formákat, amelyek alkalmazásával személyesen megtapasztalhatta, hogy "Az eltemetett  emlékek akadálytalanul felszínre hozhatók, ha a mélypszichológia titkos gyakorlataiban jártasságra teszünk szert."

De, mivel ezt semmiképpen nem ajánlatos csupán önerőnk alkalmazásával elkezdeni, ezért a Mester is azonnal hozzáteszi: "Ehhez azonban mindenképpen egy tapasztalt intuitív tudással rendelkező terapeuta jelenléte szükséges."    (69. old)

A fejezet elején múltbéli példákat sorakoztat fel W. Charon, India és Tibet ezirányú kultuszaira alapozva, majd ismerteti a hónapokon, éveken keresztül tartó úgynevezett irányított meditációs gyakorlatokat, a szellemi visszatekintő képességek kifejlesztése érdekében. "Ez úgy történik, hogy meditálóhelyünkön elmélkedésbe bocsátkozva megkíséreljük életünk fontosabb eseményeit világos képekben rögzíteni. Eleinte csak a főbb pontokat ragadjuk meg, s azokat tüzetes analízisnek vetjük alá."  (71. old.)

Itt még csupán az anyagi agyunk analizáló funkciója kerül előtérbe, hiszen jelenlegi földi életünk eddigi legfontosabbnak tartott történéseit igyekszünk analizálni.

Ezek az emlékek még nincsenek igazán mélyre eltemetődve lelki ismereteink tárházában, szemben az előző életek történéseinek emlékképeivel, így anyagi agyunk kereső energetikai hullámai viszonylag gyorsan hozzáférhetnek ezen információkhoz.

"Ha valahol folytonossági hiány mutatkozik az emlékezésben, megállunk és éppen ezt a pontot kutatjuk tovább. Előfordul, hogy memóriánk megmakacsolja magát, és semmi erőfeszítésre sem hajlandó visszaadni a kívánt részletet."  (71. old.)

Nagy valószínűséggel, a legmélyebb esszenciális memóriánkban, vagyis lelki ismereti tárházunk sokszínűen szerteágazó belső világában, olyan szintű rezgéstartományban tárolódott el a keresett információ, ahol agyunk szokásos mindennapi kutató energetikai hullámai már nem érhetik el, így nem lelik meg.

Valószínűen, a korábbi életek mélyebb szinteken tárolt, hasonló tartalmú információ halmazához csatlakozva épült már be ez "a kívánt részlet", s így a szokásos mindennapi módon már nem hozzáférhető.

"Ilyenkor ne hagyjuk abba a szemlélődést, hanem nap nap után térjünk vissza erre a pontra, azzal a szilárd elhatározással, hogy a hiányzó részletre vissza akarunk emlékezni." (71. old.)

Az elhatározás és az akarat, a legbenső lelki erőforrás alkotórészei, melyek segítségével a nap nap utáni, egyre mélyebb szintű energetikai rezgéstartományokba való behatolás segíti a keresett epizód feltárását az úgynevezett altudat rejtett zugaiból, és lehetővé teszi az irányított elmélkedés szintjére való felidézését.

"Ugyanazt az eseményt ötvenszer, ha kell, százszor is átvizsgáljuk, s egyre több rég elfelejtett részlet fog eszünkbe jutni. Mert a legcsekélyebb mozdulat is fel van jegyezve agyunkban, csak a rárakódott salakot kell róla elhordani, hogy életre kelhessen. A salak elhordásának szerepét a mindennapos emlékezettorna tölti be. Az emlékezet, az izmokhoz hasonlóan annál hosszabb és erősebb lesz, minél többet gyakoroltatják." (72. old.)

Most a félreértések elkerülése érdekében pontosítsunk!

E célból térjünk vissza oda, ahonnan elindultunk, az INTERPRETÁCIÓ I.-ben leírtakhoz.

W. Charon AZ EMBER KÉT ÉLETE című könyvének 10. oldalán ez olvasható:

"Amit léleknek nevezünk, most is állandóan ott van, ahol a születése előtt volt, de a fizikai síkon, feltudatunk megvilágításában úgy tűnik fel előttünk, mintha az agyban volna a székhelye..."

"... A csalódás alanya a lélek másodlagos képviselője: a főtudat...."

"... A feltudatot éppúgy, mint a testet, a lélek építi magának a fizikai világban való gyors tájékozódás céljára. Ennek az eszköznek hatásköre kizárólag az időben van, és pusztán azt foghatja meg, amit egyes időpontokra korlátozhat."    (10 -11. old.)

Nyilvánvalónak tűnik, hogy a Mester a 72. oldalon leírt soraival az úgynevezett irányított meditáció feltudati folyamatát kívánta kihangsúlyozni, az agy szerepének ilyentén való ábrázolásával.

Teljesen világos, hogy agyunk, közvetítő funkciója által vetíti tudatunkba a lelki ismeret tárházában fellelt információt. Ehhez a fellelési folyamathoz szükséges "a mindennapos emlékezettorna", az energetikai ráhangolódás és kapcsolatteremtés automatizmusának biztosítása érdekében. Ekkor ez az adó-vevő agyi funkció annál "erősebb lesz, minél többet gyakoroltatják", ahogy azt már korábban láthattuk.

Ezt támasztják alá W. Charon következő sorai is: "Ez a tréning lassanként csodálatos élességet kölcsönöz memóriánknak, s a legtávolabbi történések kísérő jellegzetességeit is felszínre tudja hozni. Az emlékezés rendes körülményei között is azon alapszik, hogy a főtudat parancsot ad valamely régebbi élmény előhívásához, s a kívánt részlet némi gondolkodás után eszünkbe jut.

Mi történik a gondolkodás alatt?

Az altudat autonóm felügyelőközege átkutatja a porlepte engrammraktárat, s a megfelelő ideogrammot előhúzza valahonnan. Ez a folyamat annyi ideig tart, ameddig   az    altudati      kutatás."  (72. old.)

Tehát mindenhol ugyanarról van szó, csak más-más szereplői megnevezésekkel.

Az értő olvasónak ez nyilván nem okozhat beazonosítási nehézséget.

"Mikor a visszahatolás előkészítő stádiumain már túljutottunk - ami körülbelül két hónap után szokott bekövetkezni -, rátérünk a tulajdonképpeni hermetikus gyakorlat beidegzésére. Ennek többféle módja van."        (78. old.)

És a Mester ismerteti is ezeket, lényegüket, lefolyásukat, iskolák szerint.

Az asztrozófiai megközelítés ősi gyakorlata a tradicionális asztrológia tudományában teljesedett ki az évezredek folyamán. Ennek a levezetési módja azon az elévülhetetlen tapasztalati tudáson alapul, mely szerint                 

"minden léleknek megvan a hét bolygónak megfelelő szerve, minthogy születésénél - magasabb szempontból - az összes kozmikus erőforrásnak szerepe volt, s abban éterhullámok útján a hét legfontosabb bolygó is elhelyezte elementáris sajátosságait."         (74. old.)

Itt észre kell vennünk, hogy nem másról van szó, mint a leszülető lélek, mint energetikai központ, adott személyiségre vállalt, esszenciális tartalmú összetevőinek a meghatározásáról. Ez nagyon fontos, alapvető szempont, az egész eddig leírt meghatározás-láncolat felépítésének megértése szempontjából. 

Ha egyértelműen tiszta kép alakul ki bennünk a lélek mibenlétét illetően, akkor az összes általa meghatározott, és ennél fogva neki alávetett dimenzionális tényező igen összetett és sokszínű viszonyrendszere is világossá válik.

Ezt a viszonyrendszer komplexumot kívánja alapjában elénk tárni W. Charon, amikor ezt írja:

"Az a felismerés, hogy minden szublunáris születés a hét szomszéd bolygó titánjának befolyásával történik, tulajdonképpen szimbóluma annak a titkos tanításnak, amely a lélek egyéni felépítését hét kozmikus erőnek mennyiségtani kombinálásával magyarázza, s amely szerint a bolygók csak fizikai leadóállomásai a hasonló nevű intelligenciáknak."         (74. old.)

Mit is jelent ez?

Nem kevesebbet és nem többet, mint azt, hogy minden egyes születés univerzális-kozmikus befolyások hatása alatt történik, akárcsak a létrejövés teremtő pillanata, maga a fogamzás is.

A megszülető ember lelkületének "egyéni felépítését hét kozmikus erőnek" a születés pillanatában éppen megnyilvánuló, és az adott konkrét földrajzi helyen lokálisan érvényesülő specifikus "mennyiségtani kombinálódásával" magyarázhatjuk meg.

Ez ma már teljesen nyilvánvaló, és az asztro-genetika alapelemeként számontartandó tétel.

Ennek megfelelően írja le a Mester is mindennek a lényegét: "Mint  ilyenek, a  születés  alkalmával  minden  más  forrásnál  erősebben irányítják  a  mögöttük álló transzcendentális  elemet, s  ezen keresztül  aspektusaik,  az újszülött  világra  jöttekor  komoly tényezővé válnak."          (74. old.)

Mert az univerzális kozmoszban, Földünk adott asztrozófiai pillanatában, a megszülető ember lelkét, ezen keresztül lelki kivetüléseinek teljes spektrumát, személyisége külső és belső jellemvonásainak egész jelenlegi földi életen át tartó milyenségi meghatározottságait döntik el, és szabják meg ezek a mai átlagember számára láthatatlan és felfoghatatlan erők.

Ezen jellemvonások helyesen értelmezett, teljes körű felismerésén és szükségszerű önazonosító vállalásán, benső indíttatású, önfejlesztően kreatív megélésének sikerén múlik az adott ember lelki egyensúlya, irányult, harmonikus és teljes élete.

A fejezet további részében a Mester az irányított meditációhoz szükséges egyéni meghatározottságú meditációs kártyák elkészítésének és használatának gyakorlati útmutatóit sorolja fel.

Ennek a folyamatnak az a lényege, "hogy a bennük kifejezésre jutó elementáris idea fonalán, a múlt legrejtettebb zugait is felkutathassuk..."

A meditációkártyák elkészítését és használatát egyébként kitűnően helyettesítheti a Tarot- kártyák használata is.

Az egész folyamat, az irányított meditáció lényege és célja akkor teljesedik ki a gyakorló személyét illetően, amikor eléri azt a koncentráltsági szintet és közvetítői automatizmust, hogy "Most elég lesz egy kulcsszimbólumot vagy vezérszót előtérbe állítani, hogy azonnal rajzani kezdjenek a képek", azaz, "éppen csak egy pillantást vetünk a magunk elé helyezett lapra - mintegy a mentális rádió hullámhosszának beállításaképpen -, azután behunyjuk szemünket, és elmerülünk belső világunk szemléletében."         (77. old.)

A kellő szintre eljutott, nagy gyakorlatra szert tett személy így végig figyelemmel kísérheti az anyagi-fizikai síkon, jelen földi életének mozzanatait, félanyagi asztrálsíkon korábbi életeinek folyamatait és a szellemvilágot, és kitárulhatnak előtte e mentális sík jövőjét, és a halhatatlan világ örök ideáinak képeit felvonultató szellemi megnyilvánulásai.

Ennek magyarázata pedig W. Charon gyakorlati tapasztalatai szerint nem más, mint hogy "Fokozatosan hozzászokunk az asztrálsík szemléletéhez, s az inkarnációkat elválasztó fátyol észrevétlenül bomlik széjjel."        (77. old.)

Azaz, elénk tárul az örök lét valósága.

Leírja, részletezi a Mester a különböző inkarnációkból származó képsorok egymástól történő megkülönböztetésének módját, és a sajátján kívül más hasonló tapasztalatot is ismertet.

Az eltelt évtizedek során rengeteg, tudományosan is bebizonyosodott ilyen tapasztalat gyűlt össze, és könyvek tucatjaiban dolgozták fel a kutatók mindezeket.

A mai időszakig senki sem tudott pontosabb és korrektebb magyarázatot adni W. Charon mintegy 60 évvel ezelőtti meghatározásánál, amely így szól: "... az irányított meditációban a főtudat és az altudat erőinek egyesített reflektora olyan fényt vet a mentális transzformátor által levetített élőképekre, amilyet a normális emlékezés folyamatában a közönséges asszociációs tevékenység sohasem kap."

Ez a lényege, ha úgy tetszik, ez a titka az előző életekre való emlékezésnek és a távoli jövőbe látásnak.

Hogy mindez - a sok más, eddig szigorúan őrzött tudáshoz hasonlóan - miért válhat ma már közkinccsé, a Mester erre is megadja a magyarázatot: "A Vízöntő-korszak előestéjén újra szabadok azok a titkos tanítások, amelyek az érzékfeletti világgal való kapcsolat átjáróit őrizték, s minden kutató elme részére mód nyílik közvetlen tapasztalatszerzésre, saját belső világa megismerésére."   (79. old.)

Tegyük feltétlenül hozzá: az új korszak már megjelent új embertípusa, az új univerzális kozmikus feltételek között mindenképpen egyre inkább képessé válik ezeknek, az eddig féltve őrzött titkos tanításoknak a kreatív tudatú alkalmazására, és a kialakuló transzdimenzionális jövő érdekében történő céltudatos felhasználására.

Hiszen ez a feladatunk, ez a küldetésünk ITT és MOST.