Ezen verseket Isten nagyobb dicsőségére

Szívemben mélységes hálával ajánlom

Édesanyámnak, akinek emberségemet,

(ANYA)

Szülő-édesanyámnak, akinek életemet,

(AKIK ÖRÖKKÉ ÉLNEK)

S a Boldogságos Szűz Anyának, akinek szeretetét köszönhetem!

(SZIA, MÁRIA!)

VALAKI, ODAÁT

Mikor még élnek a holtak,

És boldogan szólnak,

S a szívekben zeng még a dal.

Mikor látják a véget,

S, hogy múlik az élet,

Nagyon sok élni akar.

Nekik örülni kéne,

Hogy a létnek vége,

S valami jobb indul el.

Mégis maradna mindig!

Maradna! Meddig!

De tudja úgyis menni kell.

Még bízik abban,

Hogy lángja lobban,

S nem oltja ki azt a szél.

Bízik még. Hátha!

Van idő hátra,

És mindvégig csak remél.

Kinek biztos üdve,

Sokkal jobb a kedve,

S várja az eljövőt.

Várja a percet,

Mit lehet, nem sejtett,

De tudja az elkövetkezőt.

Ha helyesen élsz,

És lelkedben nem félsz,

S a haláltól ne félj barát.

Bízz hát a jóban,

Az isteni szóban,

Valaki vár odaát.

OTT KELL EGY SZÓ

Ott, hol a téli, holt éjben sírnak a lelkek.

Ott, hol a napégett síkon sírt ünnepelnek.

Ott, hol a dzsungeli ködben a szívek törnek.

Ott, hol a könnyes szemekre hamut söpörnek.

Ott kell egy szó!

Ott, hol a gettók utcáin egy átok a színed.

Ott, hol a gyűlölet hangjai tépik a szíved.

Ott, hol a kábítószert fiatalok adják.

Ott, hol gyermekeiket anyák megtagadják.

Ott kell egy szó!

Ott, hol csak papíron köttetnek létek.

Ott, hol a gyermeked megszülni vétek.

Ott, hol egy újszülöttet kutya lel zsákban.

Ott, hol az étel a semmi a szádban.

Ott kell egy szó!

Ott, hol az élőnek a léte is átok.

Ott, hol a sírnál nem állnak barátok.

Ott, hol még sírnak, és hullnak a könnyek.

Ott, hol az új bűnre újabbak jönnek.

Ott kell egy szó!

S ott kellesz Te, hogy szóljon a szád,

S az élő halottért szálljon imád.

S ott kellesz Te, hogy ott legyen Ő.

A mindent fenntartó, élő erő.

S ott lesz a Jó!

A FÉNY NÉPE

Sírnak az éjben az angyalok,

Hol egy elveszett nép andalog.

Volt valamikor istene, Rég.

Erről mesélnek az ősi regék.

Elmúltak régen azok az évek,

Amikor ők is boldogan éltek.

Hol megszületni nem volt hiba,

S lélektől égig szállt az ima.

Mikor még látták értelmét a létnek,

S örültek annak, ha mások is éltek.

Boldogan rohantak az éjben ők,

A nappali fénynél most rettegők.

De dal csendült, s tört a némaság,

Elfújva égett föld szagát.

Az elhagyott földeket borítja csont,

Hol az elveszett élő a létért sikong

Hallgasd a dalt, mit lehel a nép.

Szíveddel érezd az égi zenét.

Figyeld a ritmust, a mennyei dalt,

Mit százakon át a lelkünk rivallt.

A dalt, ami száll az éteren át,

Átölel létet, bölcsőt, imát.

Hallgasd a dalt, mely érted eseng.

Mit angyalok boldog, szent kara zeng.

Hallod a dalt? Mi lelkedben ég?

Ne mondd neki sose azt, hogy: elég!

Örülj, hogy lobog. Hadd égessen el!

Egy szikra a máglyát gyújthatja fel!
 

LEGÁLIS GYILKOSSÁG

Egy szétszaggatott szív az, ami kitölti a teret.

Az ember lenne az oka, aki ez ellen tehet?

Senkinek sem ártott az a széttépett élet,

Az a szerencséd mindössze, hogy azt nem te éled.

Nem hallottad még azt, ahogyan recsegnek a bordák,

Amint megtámadják őket gyilkos vákuum-hordák.

Ahogy elhalnak a lábak, mik tarthatnának egy testet,

S a kis szemek nem csodálnak csillagfényű estet.

Nem nevethet az az arc, mit tönkretesz egy gyilkos,

S hol máskor létet mentenek, az gyilkosságtól nyirkos.

Megérdemli ő azt, hogy összetöresd a szívét?

Miért fizetsz fájdalommal annak, aki nem vét.

Egyetlen hibája csak, hogy ő is élni szeretne.

Mit nem tennél meg a létért, ha csak halni lehetne?

Menekülve a halál elől felúszna a szívedig.

Mozgatja az életösztön. Bár az hajtana téged is!

Darabokra széjjeltépni miért hagyod gyermeked?

Hol marad az anya-ösztön? Nem érzed, hogy kell neked?

Nem akarod azt hallani, ahogy azt mondja: „Szeretlek!”?

Vannak, akik hallgatnák, ámde semmit sem tehetnek!

Ne csinálj magadból Istent, nem vagy több, mint halandó.

Hidd el, minden, amit teszel, mindörökké marandó!

Neked hogy tetszik az, amikor megmondják mit tegyél.

Ha egy reggel eldöntenék, legyél avagy ne legyél.

Mikor azt mondják: „Nincs tovább! Eljött az a pillanat.

Holnap reggel meg kell halnod, de most álmodd álmodat.”

Volt valami okod arra, hogy elvetesd magzatod?

„Szabad” akartál maradni? Figyeld azt az állatot,

Mely anyaságban leköröz, és szeretetben példakép!

Ember vagy, ki értelmeddel elöl jársz, egy példaképp!?

A TALÁLKOZÁS UTÁN

Köszönök mindent, köszönöm szépen!

Tudom, nem érdemeltem én,

Megpróbálom elmondani néked,

Mit érzek szívem rejtekén.

Nem vagyok méltó utálatodra,

S te szívembe szállsz, úgy szeretsz.

Nincs ember a földön, aki megmondja,

Miért pont velem tetted ezt.

Azt vártam tőled, hogy elzavarj,

És te átölelted lelkem

Mellőled kerget el a zaj,

Pedig nincs hová mennem.

Nem érdemlem, hogy hozzám szólj,

S te mesét mesélsz nékem,

Hogy mélységembe lehajolj,

S te felemeled létem.

Nem merek fordulni hozzád,

S te szemeimbe nézel.

Félek, megutálod szolgád,

De csókoddal igézel.

Tudom, nem hagysz engem el,

Bár elhagytalak Téged.

Mondd, értem is könnyezel?

Hull lelkemért véred?

S ha egyszer majd megtudom,

Hogy megérte-e élnem,

Végy karjaidba az úton,

S dúdolj egy dalt vélem.

ANTI-NEONÁCI INDULÓ…

Katonasírok között rejtőzött el a múlt,

Még mikor az eszmék közt egy őrült lángra gyúlt,

S emberlétet követelt mindenért, amit hitt,

Ezen hitnek árát mutatják e fejfák itt.

Álmaimban néha még kísért egy éjszaka,

A tüdőt tépő lövedék, az alvadt vér szaga.

Egy messze szálló sikoly, és a menekülő lét,

Sok borzalom, mit kegyesen rejtett az éj-sötét.

A távolban még dolgoztak a gyilkos lágerek,

Hol vérrel telt könnycseppekkel a föld is könnyezett.

A rettenet sétált mindig a szögesdrót mögött,

S a halál bújt meg kacagva a barakkok között.

Nem sokkal később, egy ma is élő pillanat:

Egy anya vezeti gyermekét az oly kék ég alatt.

Rémítő, és örök másodpercnyi borzalom.

Ketten együtt nem többek, árnyékok egy falon?

Az ember mindig sokat akart, de keveset kapott,

És mit számít a semmiért a rengeteg halott,

Pláne ott, hogy számokká válik a sok tetem?

Rájuk emlékeznék most, és őket hirdetem!

Őrült elmék súlya alatt az eszme földre nyom,

Utána nem marad más, csak maró fájdalom?

De megtettük, mindannyiszor, s az egész mit� sem ért.

Ne add lelked soha el! Pláne a semmiért?

ŐSZ

Rég nem látta szemed álmod,

Mióta is? 10-20 év?

Tudod, de mégsem számlálod,

Minek még több szenvedés?

Újabb korral járó kín ez,

Még egy púp a hátadon.

Mondd, hogy: ?Túl sok nekem mindez?�

Meg hogy: „Néked átadom

Uram, azt a sok-sok évet,

Amit végigéltem én.

Tudom, végignézted mindet,

S sokan vagyunk e földtekén

Ilyenek, álmot nem látók.

Tudod, hogy nem kedves ez,

De olyan sok mindent látok,

Végignézek sok életet.”

Kezeid már ráncos-vének,

Szemeidben a csillogást

Nem tudták megtörni évek,

Bár arcod hordja billogát

Az időnek, mely oly kegyetlen

Rabolta el életed.

De hidd, nem vagy tehetetlen,

Nincs, ki megtör tégedet!

Lehet, hogy már gyenge vagy,

És meghurcolt a zord idő,

De tudd: van, ki el nem hagy!

Van egy érted szenvedő,

Kitől érted vették el

Sok-sok éve életét!

Megváltott e tettével!

Ne mondd, hogy ez semmiség!

Hát ne add fel soha harcod,

Lelked lényeg, nem e test!

Égjen nyugalomtól arcod,

Ha közel az örök est!

ELMÚLT EGY ÉLET

Elmúlt egy élet, és vége lett egy dalnak,

S a hozzád tartozók már csak egy biztatót akarnak!

Mondd meg, miért élünk, hogyha nincs célja a létnek?

Lehet így egy szikrányi értelme az egésznek?

Az ima, és a bánat, meg a fájón sajgó lélek…

Mondd, a halál után ezek már semmit sem érnek?

Egy elhaló szó az, ami Rád emlékeztet minket,

És megpróbálja betölteni üres lelkeinket.

Az elégő fényképek, és egy gyorsan múló emlék,

Ami figyelmeztet arra, hogy mily közel van a nem-lét,

S te akármit is teszel, egyszer utolér a végzet!

Itt az idő, hogy a világot másabb szemmel nézzed!

Idilli a látszat, minden csupa szépség:

Fehér fogak, szeretet, igazság és egészség.

Boldog családok néznek a poszterekről le, rád,

Mutatják, hogy egy a lényeg: ?A pénzedet imádd!

Vegyél meg most mindent, kell ez neked! Érzed!

A világ szörnyűbb oldalát fél szemmel se nézzed!”

A feladatod itt, e földön, hogy TE legyél boldog?

„Az sem baj, ha haldoklóknak ruháit te hordod!”

Ha eltaposol valakit? „Sose nézd az arcát,

Hisz’ így vívja mindenki a mindennapi harcát!”

Abszolút nem fontos, hogy rossztól boldog a lélek?

„Az a fontos, hogy életed boldogabban éljed!”

De mit látsz a világból, ha rengeteg a pénz?

Semmit, mert a tárcától nem látszik az egész…

Akármit teszel is, nyitva marad kezed

Akkor, mikor lelked sóhajtva kileheled.

Semmit sem vihetsz át! Mindened marad itt!

Senki sem visz magával semmit, csak a tetteit!

Azt, hogy mit csinált, és azt, hogy azt miért.

Hogy hányszor tette azt, és hogy az mit ért.

Neked is el kell mondanod, miért voltál olyan.

Lehetnél jobb is! Csak azt nem tudod, hogyan?

A megoldás ott van benned, a lelkedbe vésve.

Csak ne csukd be szemeid a másik emberre nézve!

Vedd észre benne a Mindörökké Élőt!

A segítségedre várót, az Örökké Remélőt!

ÉRTHETEM ÉN?

Ostyába rejtőztél el, hogy ne lásson, ki vak.

Az, kit úgyis lenyelne az örök kárhozat.

Ostyába, hogy lásson az is, ki nem szeret,

Ő is, aki szegény, s aki mindent megvehet.

Miért pont e színbe, miért pont oda?

Hogy könnyebben vehessen észre az ostoba?

Miért pont e színbe, miért nem másfelé?

Úgyis megtalál az, aki lelkét mentené!

Rétnek tarka színében rejtőzöl Te el,

Mindenkit szeretsz, de értem miért könnyezel?

Erdők színforgatagának titkos útjain

Jézus vezet, kézen fogva, s elcsitul a kín.

Miért pont ez ostyába? A válasz merre lesz?

Mindenki csak jobb, mint én! Engem miért szeretsz?

Tettem érted valami jót? Csak bántottalak!

Lelkem sokszor töltötte be bűnös gondolat.

Akárhogy is hibáztam, Te kezem nem engedted el,

Te tudtad, hogy ok nélkül senkiért sem szenvedel?

IMA

Néma ima száll az égbe,

Isten kegyében remélve.

Törött szárnyú félelem,

Villámtól dús éjjelen.

Csendes ima, félve röppen.

Lába alatt gally nem roppan.

De mikor az égbe ér,

Nem azt leli, mit remél.

Isten nincs ott. Nem találja

Néma ima, s hiába várja.

S nem tudva, mitévő legyen,

Úgy döntött, visszamegyen.

S az, mi őt a mennybe küldte,

A könnycsepp, mely az imát szülte

Nem hull porba. Tartja kéz.

S Isten szemeidbe néz…

EST

Közelgett az éjszaka, és haldoklott a nappal.

Megpróbáltam hallgatni a néma pillanattal.

Lehunytam szemeim, és úgy figyeltelek Téged,

Fényed mint’ ölel át engem, s a messzeséget.

Aranyló sugaraival menekült a nap,

A horizonton várta őt a végső pillanat.

Mosolygott egy utolsót, és elnyelte a rét,

Est hirdető szellő oszlatta szét melegét.

Dicsőségesen fénylik fel még a messzi távol,

A pillanat varázsára látszik, hogy vigyázol.

E mindennapi csodádból hiányzik a csorba,

S az éjben egy könnycsepp menekül némán a porba.

AZ ANGYAL

Az emlékeket nem őrizhetik képek,

És nem tarthatja őket fogva a múlt.

Az ilyenek igazán szíved mélyén élnek,

Hol mindaz, mi jó volt, az nem elavult.

A jövődet sem őrizheti álom,

Ha nem küzdesz érte, nem lesz igaz!

Ne mond soha azt, hogy: ?Nem találom!�.

Ha csak érinted, az már egy vigasz.

Mindig jön egy angyal, ki megmutatja néked,

Merre találod a legjobb utat.

Csak akart jobbá tenni e létet!

Légy� te az első, ki némi jót mutat.

Oly szép ez a világ, ne csak a rosszat vedd észre,

A fontos dolgokat nem itt leled.

Csak hívd az angyalt, ő nem vezet félre,

Hanem elindul az úton veled.

Hívd csak őt bátran mindig, mikor fáj,

Hogy senki sincs, aki segítene.

Hívd az angyalt, ki csak reád vár,

Kinek a te szíved a mindene…

EGY KÉRDÉS

Miért kell mindig maszlaggal kitömni e létet?

Miért mindig más mondja meg, mi az, ami éltet?

„Ilyet vegyél! Ezért fizess!” Ez lenne a lényeg?

Nem az, amit ott benn hallasz, hogy csak a jót éld meg?

De van itt egy kis bibi pajtás, bár lehet, nem látod.

Hogy is láthatnád, ha szemed elfedi sok látnok?

Akik mindig tudják, mikor vegyél egy-két részvényt,

Aztán, mikor hibázol, kapsz tőlük egy kész tényt.

Az álmok mindenfelől jönnek, hogy hogy lesz jobb néked.

?Ilyen autót vegyél!� Ezzel szedd fel a bigéket!

Mert az ember célja nem lehet több itt a földön,

Minthogy hamburgertől hízzon, vagy benzinre költsön?

?Ilyen mobilt vegyél!� Mert ezzel mindenki elér?

Az a számítógép meg az anyáddal is felér?

Internetet, s ha már itt vagy, ADSL-t kérjél!

Nem több, csak egy telefon, s a vonal ott lesz, kéznél.

Majd jön az első infarktus. 40 év már eltelt.

S mindenki csak mellédumált, mindenki csak kertelt.

Az összes haver azt mondja, hogy boldog vagy, és bátor,

De észreveszed azt is, hogy csak szemüveggel látol.

Házastársad is gyönyörű, pont olyan, mint régen,

De már látszik néhány ránc a szája szegletében.

Mindeközben hajad őszül, hiába is fested.

Egyre lassúbb leszel, ahogy öregedik tested.

Nagyon gyengén hallasz, de a készülék már kéznél.

Egy nap arra jössz rá, hogy csak gyógyszerrel vagy észnél.

Aztán jön egy infarktus, utána a másik,

S ágyad mellet dédunokád elunottan ásít.

Majd eljön az a nap is, miről mindenki csak hallgat,

Mit mindenki vagy nem említ, vagy őrülten takargat.

Eljön az a pillanat, és lelassul a vekker.

Harcolnál ellene, ámde mit érsz fegyverekkel?

Majd lelassul a szívverés, és elhalkul a légzés,

S ágyad mellett, körülötted, ott lebeg sok kérdés.

Megérte-e harcolni, és megérte-e élni?

Megbízni valakiben, és hűségét remélni?

Megérte-e megvenni sok felesleges vackot?

Futni, izzadni a pénzért, hajszolni a hasznot?

Az Ő kegyéért harcolni, majd szeszéjeit tűrni?

Tehetetlen nézni az éveket elrepülni?

Gyerekekért gürizni, és elengedni messze,

S koporsódnál nem lesz már ott fiad, csak a teste.

Becsületed eladni egy elérhetetlen célér?

De boldog lennél akkor is, ha közelébe érnél.

Ismered a kérdést, és tudod rá a választ.

Az járhat csak jól, aki mindig jobban választ.

Ismerős e szöveg? Hiszen így megy ez a földön,

Csak az nem mindegy, hogy napjaimat mivel töltöm.

Megtetted a feladatod? Úgy éltél, mint egy ember?

De nem tudtál mit kezdeni az örök félelemmel,

Hogy egyszer valaki azt mondja: ?Köszönöm, de vége!�?

Ő lesz az, aki választ ad neked a ?Miért?�-re!

De te csak menj bátran, Ő majd néked is elmondja:

?Álmaidat tovább egy új nemzedék álmodja.�

AKIK ÖRÖKKÉ ÉLNEK

Az igaz édesanyák, mindörökké élnek,

Szemeik csakis nekik maradnak meg szépnek.

Emlékük nem vész el: megőrzik az álmok!

Minden tettük égő, útjelző zsarátnok.

Lehet, nem ismered, de ő szült meg téged,

Nem is mesélt soha neked szép meséket,

De az, hogy elvállalt � bár lehet, elvetett �

Meghatározhat a földön egy életet.

Esélyt adott neked! Happy Enddel zárjál!

Legyen fontosabb lelked mindenki másnál!

Ne csak azt lásd, mennyit szenvedsz! Vár rád az ég!

Földi, avagy örök öröm? Nem semmiség!

A kérdés ez: ?Melyik kell?� és te vagy a tét.

Örök világosság vár, vagy örök sötét!

Itt a lényeg, és nem ott, hogy el ki dobott!

Dönts! Élet, vagy halál? Ablakon kidobott

Idő minden perc, amíg nincs meg a válasz!

Rajtad édesanyád szeme! Gyerünk, válassz!

Hadd örüljön, hogy a Menny vár. Nem tévedett.

Nem a Sátánnak szült egy újabb életet.

Dönts hát jól, és őt mindig szeretni fogod.

Áldani fogsz minden egyes pillanatot!

Esélyt adott neked egy sokkal jobb létre,

Ha erre rájössz, azt veszed észre,

Hogy nincsenek gondok, mert túllátsz a léten!

Mosolyod ég lelked minden szegletében,

Mert tudod, hogy az hal meg, aki nem remél,

S azt is, hogy egy édesanya mindörökké él.
 

ÁLMOK, VIRÁGOK, RÓZSÁK

Ó, őrült álmok! Tündér szépek.

Bármit hoztok, mindent visztek.

Kevesen látják: mit� sem értek,

S mégis, inkább titeket visznek.

Ó, vad virágok! Isten-álmú

Éjben tiétek minden csillag.

De szemem, nyitott szempillájú

Mégsem titőletek csillog.

Tüskés szárú vörös rózsák!

Szívszerelmek szent csodája.

Tieitek a legszebb órák,

De szirmotok a por csodálja

Végül, mikor véget ér az,

Amit úgy hívunk, hogy élet.

S meglátjuk, nem az az igaz,

Amiben az ész remélhet.

Ó, őrült álmok, ó vad virágok!

Tüskés szárú vörös rózsák!

Sokszor térdig bűnben járok,

Mégis, Uram, megyek Hozzád.

KI ENGEM KERES?!

Mikor még éltél,

Semmitől se féltél,

A mában reméltél,

S éltetett a harc.

Most, hogy már lábad

És szíved is lázad,

Sóhaj lepi szádat.

Csak egyet akarsz

Az emlékek égnek

És abban remélnek,

Hogy örökké élnek.

Véled múlnak el?

Vakként is látod,

Hogy ég ki sok álmod,

Bár semmit sem ártott.

A kor elseper.

Kezdtél, mint gyermek.

Öleltek kegyelmek.

A percek gyorsan teltek.

Mögötted a lét?

Fiatalként hősként

Éltél, s időnként

Tudva és önként

Álltál odébb.

Majd teltek az évek,

S arcodba téptek

A tovaszállt szépek.

Csak a ránc maradt.

Fogyóban a pára,

Ez jut ki mára,

Szétmállott a párta,

S az idő haladt.

S te ott álltál bénán,

Nem néztél Énrám,

Nyakadban a vénán

Dobogott a Sors.

S idővel, szépen,

Erődhöz mérten

Megértetted: Nékem.

Egyszer meghajolsz

Előttem. Csak várd ki!

Megteszi bárki,

Büszkén megállni

Itt nem tud, ki ÉLT.

Ember vagy, nem több,

Bűn mocska öntöz.

Megtérsz a röghöz,

De ki Bennem remél

Az célt kap és Létet,

Mely örökké éltet,

Hát hagyd az egészet!

Nem jön vissza már!

Csak Engem szeress,

Mint Én, úgy nevess!

Ki Engem keres,

Az mind Rám talál!

SZIA, MÁRIA!

Szia, Mária! Anyánk vagy nékünk,

Mi meg, tékozlók, gyakran eltértünk

Az útról, mit Fiad mutatott meg.

Segíts, hogy leljünk egy jobb életet!

Szia, Mária! Tudom, hogy néha

Unalmas látni az oly sok léha

Semmitmondó és üres életét.

Rossz egy ilyen világban nézni szét.

Szia, Mária! Ne feledj, kérlek!

Segítőkéz nélkül mindentől félek!

De ha mellettem vagy, nem gond a kín!

Bátoríts a lét fájó percein!

ANYA

Nem tudom visszafizetni, amit eddig kaptam!

Ezért hálát adok érted minden pillanatban!

Az az igazi anya, ki többet ad, mint amit kér.

Köszönet néked mindenért, amit értem megtettél!

Próbálom visszaadni ezt hatalommal és pénzzel?

De mikor ily bolond vagyok, azt kegyesen nézd el,

Tudod, úgy, ahogyan megtetted már oly sokszor,

Mikor hibáztam, vagy rosszat szóltam és rosszkor.

Nem érdemellek meg, néked jobb gyermek járna,

De én jutottam néked, és te nem hagytad magára

Azt, kit a világ nagyon sokszor ellökött magától.

Csak melletted tudtam igazán nagy lenni és bátor.

Te vagy nékem a csillag! Te vagy nékem a minden,

Mária boldog mosolya, a kezem fogó Isten,

Aki mellettem virrasztott, ahányszor lázas voltam,

S akkor is, mikor tévelygőn messze kóboroltam.

Nem tudom visszafizetni, amit eddig adtál,

Boldogan sírok azért, mert eddig megmaradtál

Itt a földön mellettem, és ott leszel fenn, az égben,

A földön túli boldogságtól lángoló messzeségben.

Nem tudom visszafizetni, inkább csak szeretlek,

Ez az, amit az emberek mind-mind megtehetnek.

Édesanyám, köszönök minden egyes csókot?

Fogadd el tőlem e gyarló, botladozó bókot.

Ez minden, mit adni tudok, szeretetem és a hála,

Gyermekednek Isten elé szálló hő imája,

Ami nem ismer távolságot, nem ismer határt,

Csak szeret, szeret, minden áron, minden időn át?
 

FÜSTJELEK

Egy nagy-nagy tüzet kéne rakni,

Hogy megmelegedjenek az emberek?

De nem kell ide semmilyen hakni,

Hisz� tüzet rakni én sem merek.

Egy nagy-nagy tűz kellene végre,

Hogy lángoljon minden, ami árt.

Hadd égjen már mindenki vére,

S rebegjenek el egy halk imát.

Egy nagy-nagy tűz? mekkora máglya!

S ott égne minden, minden, mi rossz!

Földünk összes bűne, hibája,

Mely minket Istentől eloroz.

Ott égne mind? csak már égne ott,

Eresztve égig füstfelleget!

S szívünk mélyén, ha elhamvadott

A tűz, csak várjuk a nagy jelet?

Hogy jön az Úr! Kihalt szigetünk

E lét, melyen Isten megtalál.

Az Úr az, aki segít nekünk.

Jön már? jön, csak egy füstjelre vár?

HARCOSOK

?Harcos vagyok! Hisz� mindenki az!�

Ész nélkül, fegyverrel, akárcsak mások.

Nem lesz kegyelem, nem lesz vigasz,

Elborult agyú gyilkos szamurájok!

Harcos vagy? Persze! Oly könnyű ölni,

Gyakorlat kell hozzá csak, nem ész!

Autódnak ablakán kikönyökölni,

S élvezni, hogy tőled mindenki kész.

Elvenni mindent, s nem adni semmit

Nem művészet, te szívtelen lélek!

A könnyeken egy igazi barát enyhít,

A sírók a szeretetben remélnek.

Harcolj csak, harcolj? dobd el a szíved,

Nem kell, a gyengék gyengéje az!

De ne csodálkozz, ha életíved

Egyre inkább lefelé halad,

S nem látsz kiutat, nem látsz célt,

Nem látsz semmit, csak egyedül sírod.

Senki mást ne, csak Istent féld

Addig, míg tudod, ameddig bírod!

HAZÁM ITT, EZ ORSZÁG

Hazám itt ez ország mindegyik fűszála,

Amely visszavár, akár az anyák hő imája,

Kik csak azt tudják, hogy fiuk elment messze,

De hogy merre indul el, azt már nem üzente.

Hazám itt ez ország, mely nem hagy magamra,

Bölcsőmtől síromig kísér, de még ott sem hagyja

El azt, ki szerette, s nem feledte soha,

Szeretem ez országot, és nem vagyok ostoba!

Szeretem ez országot, mindegyik dombját,

Melyek a régmúlt időkből susogva azt mondják,

Hogy vér folyt itt e földért, vöröslő, drága...

Az országunkért meghalni készek legszebb imája.

Szeretem ez országot, s ha kell, minden rögje

A végső csata napján fülembe azt dörögje,

Hogy: "Véred, léted, húsod, múltad ez az ország!

Vigyázz, hogyan gondolsz reá, hogy róla mit szól szád!"

Isten próbál meg minket, szétszórja népünk.

De összeköt múltunk, sorsunk, amiben reméltünk,

Hogy MIÉNK ez az ország, Mária vigyázza,

S nem hull térdre, tenger balsors akárhogy is rázza!

Bátor, büszke nemzet múltjából a szentek

A mának, a mi lelkünknek egy dolgot üzentek,

Hogy: "Bízz! Bízz!" E föld mindig visszatér hozzád!

Akármerre tépjen a sors, e föld a hazád!

MA IS SZÓLOK

Tudod, Engem nehezen lát meg a világ,

Ez lenne a ?Csukd be szemed, nyisd ki szád...�

Című játék, amitől néha felfordul a gyomrom,

De oly kevesen hallják meg, akárhogy is mondom.

Mert szóltam már sokszor. A jobbak tudják,

Hogy mikor szólok megint hozzátok manapság,

Mert hallják, mikor azt mondom, ami szívem nyomja,

S nem azt válaszolják: ?Csak dumál a bolondja...!�

A jobbak mindig tudják, mit miért mondok el,

És mindaz, aki alázatból felém térdepel,

S szemeit egy láthatatlan világba fűzi,

Az nem rosszul választ, csak a lelke űzi.

Mert megérzett valamit az ÉN erőmből,

Mit a világ elnyomni akar, pont ezért bömböl

Minden pillanatban, hogy elnyomja, mit mondok.

Na, igen, mindig próbálkoznak a bolondok...

IDŐVEL

Mikor már lesz sok barátod,

Idővel te is belátod:

A lét nem akkor szép, ha hosszú,

S nem teszi édessé a bosszú.

Idővel, korral haladva,

Nemet mondva sok kalandra

Rájössz, rövid léted úgy jó,

Hogyha szívedhez is méltó.

Nem gondolván semmi mást,

Nem keresve a hibást,

Elfogadva, mit ad a Sors.

Ha Előtte meghajolsz,

Akkor lesz csak szép az élet.

Mikor szavad semmivé lett,

S rólad emléked mesél,

Álmainkba be-betér,

S van, ki érted hálát adjon.

Érted mindent megtagadjon,

Sírva áldja szent neved...

Na, ekkor teljes életed.

ARS POETICA

Az én feladatom, hogy hirdessem az Igét,

Annak is, ki bűnös, s annak, aki nem vét.

Mert hétköznapi szentek kellenek e földre,

Hogy az Urat ne csak a sok bűnös gyötörje.

Hitem és imám ez írásokban szólal,

Harcra kel ezekben igaz a valóval,

S hirdetik az örömhírt minden egyes népnek:

Az Ige értünk lett részese e létnek!

ADJ CSAK EL MINDENT

Adj csak el mindent! Add csak el bátran,

Nálad már nagyobb vesztest is láttam.

Hidd el, e sorban nem te vagy az első,

Kiknél nem számít semmit se a belső.

Adj csak el mindent! Lelked és léted,

De ne várd soha, hogy egyszer megérted,

Miért vagy, voltál, és vár rád a holnap.

Nyugodj csak bele: egyszer elhantolnak!

Adj csak el mindent! Jövőd és anyád,

Ne sírj azon, hogy csak rossz vár reád,

Mert mit érdemel az, ki semmit se tesz?

Semmit! Hidd el hát: oly felesleges ez!

Adj csak el mindent! Lelked, gerinced,

Húsodból véred, bőrödről inged,

Mert sokkal többet ér a szer és a tű?

Ugye, az élet milyen egyszerű?

Adj csak el mindent! Istened, néped,

És egyszer majd talán te is megérted:

Hogy milyen őrült az, aki nem remél,

S van, ki csak létezik, és van, aki él!

Adj csak el mindent? Minek az néked!

Add csak el magaddal együtt a léted?

Adj csak el mindent! Legyél egy állat?

Nem találsz majd szánandóbbat nálad!