no active poll

show polls
 
 
72
180
575
349576
 
 
 
 
 


 
  etriC: Time
posted by Splendid  
 

etriC: Time

Ma egy pörgősebb fragmovie-t mutatunk be Nektek, amelyet Tom "etriC" Davey készített a Best Damn Move második versenyére. Nem ez az első műve, így nem kell attól tartanunk, hogy egy kezdő ügyetlen szárnypróbálgatását kell megnéznük.
A bevezetőben láthatunk néhány ötletes, egyedi megoldást, ám ettől még nem fog leesni az állunk. A fő rész szintén kicsit sötétebb képi világot jelenít meg. Effektek terén ne számítsunk sokra, így akik a letisztultabb filmeket kedvelik, azok most nyugodtan, hátra dőlve tekinthetik meg az alkotást. Az események pörögnek, néha túlságosan is, ezért nem mindig lehet annyira könnyen követni a történéseket, szerencsére a lövések szépségének túlnyomó többsége kárpótol ezért. A minőségre nem lehet panasz sem a megjelenítésben, sem a hangban. A zeneválasztásban a rockot kevdelőket helyezte előtérbe, de mivel a nem túl kemény vonalból válogatott, így a populárisabb ízlésű filmnézőknek sem kell hang nékül végignézniük a darabot. A mű befejezésébe szintén próbált egyedi dolgokat belevinni, talén jobban is sikerült ezt véghezvinnie, mint a bevezetőben.
Röviden összegoglalva egy egész kellemes kreációt láthatunk, amely nem lesz az idei év legjobbja, de senki sem fogja úgy érezni a mozgóképes alkotás végén, hogy kidobott volna hat percet az életéből.













 
 
Comments: 108282
 
 


 
  America's Army 3
posted by Splendid  
 

America's Army 3: lehet játszani
Lassan már 12 órája elérhető a Steamen keresztül az America's Army legújabb, harmadik része, s ráadásul teljesen ingyen. Csak annyi teendőnk van, hogy ráklikkeljünk a játék telepítése linkre az adatlapon és máris mienknek érezhetjük azt. Aki pedig már előre letöltötte az elejét, annak meg csak várni kell, hogy a maradék pár mega is lejöjjön mellé. Elvileg a játék feltelepítésével automatikusan hozzáadódik a játékaink közé és megtaláljuk a nem telepített listánkban, azonban mintha ez a funkció az elmúlt napokban rosszalkodna, mert nekem most nincsen benne, Vagyis most a telepítettek között van, de a Steam Közösség részben nincsen felsorolva a program. Ez azért érdekes mert a játékhoz kapunk teljesítményeket, amit érdemes lenne megtekinteni néha. Kellemes háborúzgatást!

Linkek
America's Army 3 a Steamen
TOTALAA.hu
 
 
Comments: 1
 
 


 
  128GB-os pendrive a Kingstontól
posted by Splendid  
 


128GB-os pendrive a Kingstontól






A világon elsőként jelentkezik ilyen kapacitású zsebSSD-kkel a Kingston, megduplázva így a Datatraveler 200 sorozatának eddigi 64GB-os felső határértékét.



Formatervezés tekintetében természetesen az új is éppen olyan kupaktalan, visszahúzható csatlakozós, mint a többi, belső adottságok terén pedig nyilván nem hagyhatták ki belőle sem a Password Traveler Windowsos jelszavas biztonsági rendszert, sem a Vista ReadyBoost-kompatibilitást.






Az utóbbi, egyébként valóban hasznos bootgyorsítási funkciónak hátránya azonban az, hogy a jelszavas védelemmel kölcsönösen kiütik egymást, így vagy az egyiket használjuk, vagy a másikat, de a kettő együtt nem megy.



A $120-os 32, valamint a $213-os 64GB-os változathoz képest ennek az extra méretűnek (amely egyébként $546-t kóstál) további "különlegessége" az is, hogy rendelésre gyártják, így feltehetőleg nem lesz túl egyszerű hozzájutni.
 
 
Comments: 1
 
 


 
  The SGL Season 10
posted by Splendid  
 

SGL Esti meccsek

Ahogyan a szerdától már megszokhattuk, ma is van SGL és hát persze hazai vonatkozású mérkőzés. Mostanra is összegyűjtöttük a legfontosabbakat, így hát kezdjünk is bele!


Elsőként kezdjük az SGL Invite résztvevőjével, a n1ce-6aming csapatával, akik ma játszák le a múltheti meccsüket, ezzel arrébb tolva az ehetit. Nemis nagyon szaporítanám a szót, hiszen dN-t sikerült faggatnom pár mondat erejéig a mai meccsről:



A mai meccs ellenfelét szerintem itthon sokan ismerik a román Myrmidoni csapata.Nem rossz 5ös ezt már bizonyították párszor,de közel sem képviselnek akkora erőt,mint az első 2 helyen lévő aftertrouble illetve fnatic így mindenképpen nyerni akarunk. A hab a tortán,hogy esetleges győzelmünk a rájátszásba is juttathat és mivel igencsak híján vagyunk a színvonalas offline versenyeknek ez sokban segítené a csapat motiváltságát. Készülésünk még mindig kevésnek mondható köszönhetően a vizsga időszak utolsó hullámának illetve Rando elfojthatatlan alkohol szomjának, igazából a héten zökkenünk vissza a régi kerékvágásunkba.



Az SGL Premiership mára egyetlen hazai meccset tartogat a számunkra, méghozzá a LION fog játszani az ION csapatával. Izgalmas meccsnek ígérkezik, hiszen a hazai oroszlánok a csoportelsővel mérkőznek meg, amit valljuk be, ilyen szinten nem lesz egyszerű megnyerniük.


A Championship-pen belül a Team-Gigabyte, akik csak a kör arány miatt szorult a csoport 2. helyére, az International-Gaming ellen játszik ma este. Utóbbi csapat a 3. helyen áll, ám múlthéten kikaptak a 4. helyezettől, ezért papírforma szerint, sima meccsnek kéne lennie a Gigabyteosok számára.


Reméljük hazai sikerekkel zárul a mai este, GL & HF!


 
 
Comments: 5
 
 


 
  Ködbe vész a Half-Life 2: Ep3
posted by Splendid  
 


Ködbe vész a Half-Life 2: Ep3







Gabe Newell elmondása szerint "nagyon jó okuk van rá", hogy nem beszélnek a Half-Life 2: Episode 3-ról. "Rengeteg e-mailt kapok minden nap, melyekben annak az okát firtatják, hogy miért nem beszélünk az Episode 3-ról itt a Valvenál. Csak annyit mondhatok, hogy nagyok sok érvünk van, de egyelőre nem árulhatok el semmit. Eljön annak is az ideje." - nyilatkozta Newell a G4-nek.



Annak ellenére, hogy ilyen hosszú ideje ülnek a folytatáson és hány év telt el a Half-Life 2 megjelenése óta, Newell egyáltalán nem sajnálja, hogy epizodikusra csinálták a Half-Life sagát és kiemelte, hogy az az első és második rész kritikus volt más produkciók szempontjából.



"Képesek voltunk technológiai haladásra. A Left4Dead sosem jelenhetett volna meg, ha nincs az Episode 1 és az Episode 2, nemde?" - jegyezte meg. "Azok az előre lépések lehetővé tették számunkra a Portal és a Team Fortress 2 megalkotását. Ezek a produktumok annak voltak köszönhetők, hogy rövidebb fejlesztési ciklusokra tértünk át."



Egész eddig minden, amit az Episode 3-ról elénk tártak, két koncepciós képben nyilvánult meg, még tavaly kaptuk őket. A játékot PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra ígérik...







 
 
Comments: 3
 
 


 
  BDMC2: Elindultak a Szavazások
posted by Splendid  
 


ma

kedd
13:00



BDMC2: Elindultak a szavazások
Megvan a tíz szerencsés kiválasztott akikre szavazni lehet a Best Damn Movie Competition második fordulójában. A tíz videót egy tizenkét fős zsűri választotta ki ami korántsem bizonyult könnyű feladatnak, mivel jobbnál jobb alkotásokat mutattak fel a különféle movie készítők, de végül öt CSS, valamint öt CS 1.6 készítmény jutott be a döntőbe. A verseny végkimenete innentől kezdve már csakis a movievault regisztrált felhasználóitól függ, hisz kezdetét vette a szavazás, ahol június 28-ig adhatja le a voksát mindenki a neki legkedvesebb három filmre. A szavazatok leadásánál egy pontrendszer lép életbe, ami három pontot ad az általunk legjobbnak vélt filmre, kettőt a másodikra és természetesen egyet a harmadikra. A verseny végeztével a pontok mennyisége határozza meg, hogy ki bizonyul a legérdemesebbre a 2500$ megnyerésére.

Linkek
Szavazás
TheMovieVault
Nevezett videók
 
 
Comments: 1
 
 


 
  EVGA GTX295 Vízhűtés
posted by Splendid  
 


EVGA GTX 295 és a hozzá való vízhűtő blokk






Az EVGA műhelyében elkészült az egyetlen nyomtatott áramköri lapra épülő GeForce GTX 295-ös modell. Sőt, az új videokártyához egy hozzá való vízhűtő blokkot is bemutatott a vállalat, így az overclockerek szempontjából teljes a kép: a komoly teljesítménnyel rendelkező kártyát komoly vízhűtéssel felvértezve igen jó tuningpotenciál elérésére nyílik lehetőség, de aki a csendes hűtés miatt részesíti előnyben a vízhűtő blokkot és a hozzá tartozó kiegészítőket, az is megtalálhatja számításait az újdonságban.












Maga a kártya a GTX 295 CO-OP Edition típusjelzést viseli és két darab 55 nm-es csíkszélességgel készülő GT200b-s GPU-t tartalmaz. Az egyenként 240 darab shaderrel és 448 bites memória interfésszel ellátott grafikus processzorok 576 MHz-es órajelen ketyegnek, a shaderek ezzel egy időben pedig 1246 MHz-en ketyegnek. Az 1792 MB-nyi GDDR3-as memória órajele 2016 MHz. A kétslotos hűtéssel felvértezett termék DirectX 10-es, CUDA, PhysX és QUAD SLI támogatással egyaránt el van látva. Az újdonság egyelőre még kereskedelmi forgalomban nem érhető el, várható végfelhasználói árát azonban már megadta a gyártó: a két GPU-s szörnyetegért 530 dollárt kell letennünk az asztalra.









A forrófejű videokártya lehűtéséhez kínálja a vállalat a vele kompatibilis Hydro Copper vízhűtő blokkot. A hűtő teljes egészében rézből készült, a nagy átfolyást garantáló vájatoknak köszönhetően kitűnő hűtést kínál nem csak a GPU, de a feszültségszabályzók, a memória chipek és az I/O chip számára is. A flexibilis, 1/2 hüvelykes és 3/8 hüvelykes fittingeket fogadó blokk SLI rendszerekben is könnyedén alkalmazható, a termék ára 129,99 dollár csak úgy, mint az gyártó X58-as alaplapjaihoz kínált vízhűtő blokké.










Cikk értékelése










 
 
Comments: 310
 
 


 
  ATi Catalyst 9.6
posted by Splendid  
 


Elérhető a Catalyst 9.6-os változata




  • Szerző: Ipon.hu

  • Dátum: 2009.06.16 10:01

  • Csoport: MEGJELENÍTÉS




Az AMD ebben a hónapban is jelentkezik friss Catalyst meghajtóprogrammal a Radeon HD videokártya tulajdonosok legnagyobb örömére. A driverben szokás szerint számos korábbi hiba javítása és néhány játék optimalizációja is helyet kapott, ám ezúttal különösebb újítást nem hoz a szoftver.






Az újdonságot természetesen most is elérhetjük a Windows XP 32- és 64-bites, a Windows Vista 32- és 64-bites valamint a Windows 7 RC 32- és 64-bited kiadásaihoz egyaránt. A Catalyst meghajtóprogram mindig kínál néhány játék esetében teljesítménynövekedéseket, és ez most sincs másképp. A játékok címei, valamint az elérhető javulás maximális mértéke az alábbiakban olvasható:


  • Company of Heroes: 25%-os teljesítménynövekedés a Radeon HD 4600-as család tagjainál és 10%-os gyorsulás a HD 4800-as kártyák esetében.

  • Crysis Warhead: akár 11% sebességnövekedés CrossfireX rendszerek esetében.

  • Crysis: akár 13% gyorsulás CrossfireX rendszereknél.

  • World in Conflict: a korábbi, CPU limitet előidéző beállításoknál akár 30%-os javulás érhető el.


Természetesen a játékokhoz tartozó optimalizáció mellett számos korábbi hiba javítására került sor, amelyek között a Catalyst Control Center-t érintő bug-ok is szerepelnek. Az új meghajtóprogram hibajavításairól és újdonságairól a kiadási megjegyzésekből juthatnak további információkhoz az érdeklődők. A friss meghajtóprogramok az AMD GAME! weboldaláról tölthetőek le.


Cikk értékelése










 
 
Comments: 16
 
 


 
  Totalgaming Esports Summer
posted by Splendid  
 

TGES | Szállás és új jegytípus!
Új hét és egyre közelebb a LAN, mostani hírünkben tájékoztatunk titeket, hogy milyen szálláslehetőségek közül választhattok, illetve felhívnánk a figyelmet egy új jegy típusra, amelyekkel azokra gondoltunk, akik nem tudnak vagy nem akarnak egy csapatként versenybe szállni, de lövöldözni LAN-olni és bulizni azért lejönnének saját gépükkel. A kibővített részben minden információt megtalálhattok, míg a szállás árakért látogassatok el honlapunk szállásfoglaló részébe.

Mindezek mellett természetesen továbbra is zavartalanul lehet befizetni. Sokan kérdezték, hogy bár elvileg utaltak mégsem kékült be a nevük. A rendszert minden nap frissítjük, tehát a listában az adott napig beérkezett összes befizetést megtekinthetitek. Az átlagos banki átfutási idő két nap, amennyiben 4 nap után sem kékülne, be a neved vedd fel velünk a kapcsolatot! Most pedig lássuk az infókat:




Linkek
TotalGaming Esport Summer honlapja
Szállásfoglalás
Club Tihany galéria





 
 
Comments: 1
 
 
 
 
etriC: Time
America's Army 3
128GB-os pendrive a Ki..
The SGL Season 10
Ködbe vész a Half-Life..
BDMC2: Elindultak a Sz..
EVGA GTX295 Vízhűtés
ATi Catalyst 9.6
Totalgaming Esports Su..
 
 
16:8 
 
   




angelhosting