A film története
Bizony, kevesebbek lennénk, ha Rideg Sándor annak idején nem
írja meg az Indul a bakterházat. A regény
különös hangvétele, a benne szereplő furcsa helyzetek, ez az egész feje tetejére
állított világ sokunkból csalt már elő nagy-nagy hahotákat. Aztán készült
filmváltozat is, ami legalább olyan jól sikerült, mint a regény; a regényről és a filmről
szóló elemzések, kritikák és vélemények az egyaránt elismerik mindkettő
nagyszerűségét, de ezen felül nem sok mindent mondanak. Pedig lenne mit. Például
azt, hogy népmese ide, népmese oda, mesehőst nem ért még olyan váratlanul
tenyeres, mint Regős Bendegúzt a film egyik jelenetében. Ez a hatalmas pofon
egyszerre a gyermekkor végét is jelenti Bendegúz számára: kisvártatva megjelenik
a csépai lókupec (aki máskülönben az ördög maga), hogy elvigye tehénpásztornak a
Szabó bakter házához. Odafelé menet hogy, hogy nem, megdöglik a Patás lova, aki
igen elsiratja a jószágot. Valahogy csak-csak odaérnek, és Bendegúz megkezdi
szolgálatát a bakterháznál. Azonban a bakter, de még inkább annak rosszindulatú
anyósa folyton azon vannak, hogy minél jobban megkeserítsék Bendegúz amúgy sem
könnyű életét. Nagy vonalakban ez a történet, de
a Bakterház
közel sem ennyiről szól csak. Évezredek mesélői hangjának, emberöltők
szegénységének és kiszolgáltatottságának jelenléte mind csak egy-egy oldala
ennek a látszólag egyszerű, valójában igen komplex építménynek. Hiszen valljuk
meg, Bendegúz sem az a kimondottan galamblelkű gyerek, eredendően nem a
szobatiszta megoldások híve. Kérdés persze, hogy helyzetében egyáltalán
lehetségesek-e ilyen megoldások. Akárhogyan is, a Bakterház időtálló
népszerűségének kulcsa talán éppen az, hogy bár a Bendegúz alakjával való
azonosulás adott leginkább az olvasó-néző számára, valójában a benne szereplő
többi karakter is mi vagyunk különböző élethelyzeteinkben: ha úgy tetszik, az
egész Bakterház szőröstül-bőröstül. Nem titkolt célja ennek az oldalnak, hogy
olyan bejegyzések kerüljenek ide, melyekből kiderül, miféle erők mozgatják az
Indul a bakterház világát; igyekszünk majd összehasonlítani a
regényt a belőle készült filmmel, bemutatni ezek hasonlóságait és különbségeit,
és közben persze szívesen veszünk minden megjegyzést és véleményt.