Mvm                                            

Map: (5)Cesspit

Story: Két ellenség ellen játszok, két újonccal az oldalamon, melyek közül például az egyiket meg is kell védenem. A másik már korábban játszott velünk néhányat, így miatta nem is aggódtam.

Nem csináltam semmit                

Map: Funeral Pyre

Story: Amíg Kasper és Ré megbüntetnek három számítógépet, én addig passzív vagyok, s csak néhány atomot dobtam le. Bár semmi komolyat nem csináltam, még is én vezettem a pontban. Van ilyen.

Snad trap                                      

Map: (6)Sand trap

Story: Ezen a pályán gyakran kikaptunk az ellenség ellen. Most sikerül felülkerekednünk.

Szv                                                

Map: Valley of Re

Story: A fenti Mvm-ben szereplő újoncokkal játszunk egy free for all-t Ré völgyében.

Terran flotta nyomulna                

Map: (6)Sand trap

Story: Ez egy érdekes replay. Három újon állt ki ellenem úgy, hogy két komputer a szövetségesem volt. Sajnos még az elején elimináltak azzal, hogy rám koncentrálták az erejüket. Miután végeztek velem folytatták a harcot a másik két szövetségesem ellen. Miután az egyik zerget legyőzték, asszem Ambush kilépett. Ketten maradtak egy zerg gép ellen, de azután Jocó(Ancient) is otthagyta a játékot, majd Dávid is távozott. Mi történhetett? Egy zerg gép maradt talpon, tehát végül is az én csapatom nyert, csak kár, hogy azt már nem élhettem meg.

Vizes lábnyomok a levegőben     

Map: Ice mountain

Story: Ambush, Dávid és Flash egyébként testvérek. A közöttük levő harcot mutatja be ez a replay, s hogy ki nyer, az is kiderül.

 

 

Koleszos netparty

3freefa                                 

Map:Stepping Stones

Story: Amikor hárman egymás ellen kiálltunk, s megpróbáltunk a legjobb formánkat hozni a győzelem érdekében. Ez volt akinek sikerült, s volt akinek nem. Ré-Kasper-Raahaal

Ketrec harc                         

Map:(8)Cage

Story: Ezen kis pályán négyen álltunk ki a gép ellen. A csapatban volt:Kasper, Ré, Raahaal és beugrott Kovács Jocó alias Ancient.

Good work                          

Map:(4)Arctic station

Story: Rezső és én együttes erővel ölünk le két computert.

4-4                                       

Map:(8)Go to church

Story: Hárman Jocóval kiegészülve harcolunk négy cpu ellen.

Atom zerg, Jocó defender  

Map: (8)The Big Hunters

Story: Ugyanaz, mint eggyel fentebb, csak ebben Ré feladja a harcot.

Jani és a Hydra buli            

Map: (8)The Big Hunters

Story: szintén ugyanaz, mint eggyel feljebb, csak Jocó helyett Dávid lép a szorítóba. Mivel Kasper a hydraliskekkel alakít, ezért én a háttérbe vonulok,hogy helyet adjak a pusztításuknak.

Kasper feat. Raahaal 2vs2  

Map (4)Bone Canyon

Story: Kasper és Raahaal gyilkos páros gyakorló küzdelme 2 gép ellen.

Kibaszottúl nagy zúzás        

Map: (8)The Big Hunters

Story: kedvenc pályánkon küldjük négy cpu ellen, azonban Jocót (atlantis-t) és Kasper-t egy időben zúzzák le. Jocó emigrál, de Kasper nem adja fel. Hárman közösen bevédekezünk, s megerősödve győzünk.

Laci és Jani a zerg              

Map: (4)Martian Cross

Story: mindketten zergekkel vagyunk, s közösen intézzük el a terran és protoss betolakodókat. Ha ketten játszunk a stratégiánk sokszor ugyanaz, mint ahogy ebben a visszajátszásban is látszik.

 

 

 

 

Otthoni csaták

Floodad Plains 1                 

Map: Floodad Plains

Story: Az új tag, Xodan segítségével zúzzuk a zergeket. Ez a második játszma ezen pályán ilyen felállásban, mert először szétszaggattak minket. Ez a bosszút mutatja.

Kis csata                             

Map:(4)Jungle Party Story: Szintén Xodan-el nyomulunk. Összeépítjük a védelmet, így esélyt sem adunk nekik.

Shakuras3                          

Map:Dark Continent

Story: Versengésem a sárga szövetséges komputerrel, nem is törődve azzal, hogy 4 másik az ellenségem.

Szórakozás                         

Map:(4)Sandcastle

Story: Lazán összeépítkeztünk, s szórakoztunk 2 zerggel.

 

 

 

Ennek a szekciónak a folytatásként itt vannak a Koleszban játszott lan csaták, melyeket legjobb barátaimmal nyomtunk. A szereplők: Kasper, Ré, Atlantis, Ambush, David, Flash és én. Ja, meg a Cpu.

Ezen kívül otthoni netes küzdelmünkről is van egy szelet. Kellemes időtöltést!

 

Replays 2