Einstein 1879. március 14-én született a németországi Ulmban, amely jelenleg a Baden-Württemberg tartományhoz tartozik, Stuttgarttól nagyjából 100 km-re keletre fekszik. Apja Hermann Einstein eleinte ágytoll-kereskedéssel foglalkozott, majd nyitott egy elektrokémiai műhelyt. Pauline Koch-al Stuttgart-Bad Cannstadtban házasodtak össze. A család zsidó volt, de Albert szülei nem követték a hagyományokat; a fiú katolikus általános iskolába járt, ahol anyja kívánságára hegedűleckéket vett. Ötéves korában apja megismertette az iránytűvel. Einstein később ezt a tapasztalatát tartotta a legmeglepőbbnek: ekkor értette meg, hogy valami az üres térben is hat a tűre. Bár eszközöket barkácsolt szórakozásból, mégis lassú felfogásúnak tekintették, talán dyslexia, félénkség, vagy az átlagtól jelentősen eltérő agyfelépítése miatt (lásd halálánál). Később a relativitáselméletet ennek a lassúságnak a javára írja, mivel többet töprengett a tér és idő problémáján, mint a legtöbb gyerek.

Egy másik – sokkal későbbi – feltevés szerint Einstein Asperger-szindrómában, az autizmus enyhébb formájában szenvedett. Einstein matematikát 12 éves kora körül kezdett tanulni. Egy időnként felbukkanó történet szerint megbukott matematikából, de ez nem igaz; csupán a tanulmányi minősítéshez rendelt érdemjegyek változtak meg 1896-ban, ekkortól a legjobb jegy a 6-os lett, amely addig a legrosszabbnak számított, s ez okozta a félreértést évekkel később. Szellemi fejlődésére gyermekkorában és korai kamaszkorában két nagybátyja volt hatással, akik tudományos könyveket ajánlottak neki, valamint egy Max Talmud nevű orvostanhallgató. Talmudot rossz anyagi helyzete miatt a zsidó hitközség úgy támogatta, hogy hat éven át minden csütörtökön Einsteinéknél ebédelhetett. A 10 éves Einsteinnek ő mutatta meg Eukleidész Elemek, és Immanuel Kant A tiszta ész kritikája című művét. Diplomája kézhezvétele után Einstein nem talált tanári állást. Végül egy volt osztálytársának apja segítette munkához a Svájci Szabadalmi Hivatalban mint szabadalomvizsgálót,[2] 1902-ben. Einstein itt azokat a szabadalmakat bírálta, melyek megértéséhez fizikára volt szükség. Megtanulta, hogyan vegye észre az alkalmazás lényegét a gyakran szegényes leírás ellenére, és igazgatója jóvoltából hozzászokott ahhoz is, hogyan fejezze ki magát a lehető legpontosabban. Alkalomadtán kiigazította a tervezési hibákat, figyelembe véve a munkák praktikus kivitelezését. Einstein és Mileva 1903. január 6-án házasodtak össze. Einstein feleségére úgy hivatkozott, mint olyan „teremtményre, aki olyan erős és olyan független mint én”. Abram Joffe szovjet fizikus, aki ismerte a házaspárt, Milevát Einstein asszisztenseként fogta fel, de ez valószínűleg pusztán félreértés volt.[3] Ronald W. Clark, Einstein egyik életrajzírója azt állította, hogy Einsteinnek leginkább magányra volt szüksége, hogy tökéletesíthesse munkáját. 1904. május 14-én Bernben megszületett Einsteinék első (törvényes) fia, Hans Albert Einstein, majd Einstein édesapja halála után, 1910-ben, Münchenben a második fiú, Eduard. A skizofréniára hajlamos Eduard egy elmegyógyintézetben halt meg. Hans, aki hidraulikai mérnök lett a Kaliforniai Egyetemen Berkeley-ben, nem sokat találkozott apjával. Einstein és Mileva válásukat megelőzően – melyet 1919. február 14-én mondtak ki – öt éven keresztül éltek külön. Einstein ígéretéhez híven átadta Milevának a Nobel-díj összegét, hogy abból nevelje fel a fiúkat. Miután Mileva hazautazott szüleihez, a gyermekeket a szerb ortodox egyszáz szabályai szerint megkeresztelték, minden valószínűség szerint Einstein tudtával és 1904-ben Einstein állását véglegesítették a szabadalmi hivatalban. A következő évben megkapta doktori címét „A molekuladimenziók újfajta meghatározásáról” című szakdolgozatára.1905-ben megírt négy cikket, melyekkel megalapozta a modern fizikát. Nem igazán volt bennük szakirodalom-jegyzék, mely olyan munkatársakra utalt volna, akikkel az ilyen és hasonló témákat a tudósok általában megvitatták egymás között. A legtöbb fizikus egyetért abban, hogy a négy közül három (a Brown-mozgásról, a fényelektromos jelenségről és a speciális relativitáselméletről szóló) olyan, melyért egyenként is megérdemelte volna a Nobel-díjat. A Nobel-díjat a fényelektromos jelenségért kapta, ami nemcsak azért szokatlan, mert Einstein a relativitáselmélettel kapcsolatban sokkal ismertebb, hanem azért is, mert a fotoelektromos jelenség kvantumjelenség, és Einstein nem tudta elfogadni azt a kvantumelméletet, mely szerint a kezdeti állapotból nem jósolható meg a rendszer pontos fejlődése, csak valószínűségeket lehet mondani az egyes események bekövetkezésére. Ezeket a cikkeket az Annalen der Physik kiadvány számára küldte el. Gyakran hivatkoznak erre az esztendőre, mint „Annus Mirabilis” (latinul: A csodák éve). Ezek miatt ünneplik a századik évfordulón, 2005-ben a fizika világévét. Vissza