Vissza ? A baseball története ? A játék szabályai ? Az ütő csapat ? Játékstratégiák ? A baseball Magyarországon
A baseball története
Nehéz nyomon követni a baseball eredetét a különféle ütős labdajátékok között. Ugyanakkor többnyire egyetértenek a szakértők, hogy a modern baseball a roundershez és a kriketthez hasonló korábbi brit és ír labdajátékokon alapuló amerikai találmány. A sportot ismereteink szerint legkorábban, egy 1744-ben megjelent brit publikációban említik, melynek szerzője John Newbery, címe pedig „a Little Pretty Pocket Book” (Egy aranyos kis zsebkönyv). Egy „base-ball”-t játszó fiúkat ábrázoló fametszet található benne (hasonlóságokat mutat a modern játék felállásával, ugyanakkor számottevően különbözik tőle), valamint a sport rímekbe foglalt leírása. 1791-ben, egy helyhatósági rendeletben utalnak először az amerikaiak a játékra. Pittsfield városi tanácsa indítványozta, hogy a baseball játékot tiltsák be a város új üléstermének 80 yardos körzetében. Az addigra már népszerű sportnak már nagy szüksége volt arra a szabálykönyvre, amely 1845-ben jelent meg. Ez volt az úgynevezett Knickerbocker Szabályok, ezekből alakultak ki a játék mai szabályai. Ennek szerkesztésében és kiadásában Alexander Cartwright vállalt jelentős szerepet.
lent balra

Az ütőcsapat

Az ütő csapat célja, hogy befutásokkal pontot szerezzen. Az ütő csapat a lineup-nak nevezett sorrendben küldi a kilenc játékosát ütni. Minden egyes csapat a játék elején határozhatja meg az ütési sorrendet, és ezen nem is változtathat – kivéve, ha játékoscserét hajt végre. A cserejátékos a sorrendben ugyanazt a helyet foglalja el, mint akit lecserélt, viszont a mezőn nem kell ugyanabban a pozícióban játszania. Miután mind a kilenc játékos ütött, a sor a lineup első játékosával újra kezdődik. A sorrendnek nem megfelelő ütést a szabályzat tiltja (bár megesik, hogy ezt a szabályt nem tartják be, és csak akkor szankcionálják, ha a védő csapat egyik tagja erre felhívja az egyik bíró figyelmét). Amint egy bázisfutó visszaér a home plate-re, akkor a csapatjának pontot szerez, és kikerül a játékból, amíg a lineup-ban újra sorra nem kerül. Egy bázisfutó csak egyetlenegyszer futhat körbe ütésenként, úgyhogy csak egyetlenegyszer szerezhet pontot. Amikor az ütő megfelelően találja el a labdát, akkor tovább kell szaladnia az első bázisra, ahol megállhat, vagy ahonnan továbbszaladhat a másodikra. Azt a sikeres ütést, amelynek köszönhetően a játékos az első bázisig jut single-nek hívják. Ha azonnal a második bázisig tud szaladni, akkor az már double, és ha egészen a harmadikig, akkor az a triple. Azt az ütést, amelynek köszönhetően az ütő egyszerre tud a három bázison át hazaszaladni, home run-nak hívják – még akkor is, ha a labdát történetesen nem ütötte át a kerítés felett. Amint egy bázisfutó elért egy bázist, akkor bármikor továbbhaladhat, nincsen továbbfutási kötelezettsége – kivéve, ha a bázisa felé megindult egy másik futó.
A játék szabályai
A baseballt két kilencfős csapat játssza. A Major League játékaiban általában négy pályabírói pozíció található, de a meccs fontosságától függően akár hat bíró is lehet a pályán. A játéktéren négy bázis található, amelyeket az óramutató járásával ellentétes irányban számoznak első, második és harmadik bázisnak. Mindegyik bázis egy 38 cm-es, földből kiemelt négyzet. A negyedik, úgynevezett hazai bázissal együtt a bázisok egy 90 láb (27.4 méter) oldalhosszúságú négyzetet alkotnak. Ezt a csúcsára állított alakot gyémántnak (diamond) is nevezik. A hazai bázis egy ötszögletű gumilemez, amelyet home plate-nek (hazai lapká-nak) is neveznek. A játékmezőt két részre osztják: az infield (belső mező) a gyémánt határain belül található, míg az outfield (külső mező) ezen kívüli. A gyémánt otthoni bázishoz kapcsolódó két vonala a partvonal – az outfield szélső határait is többek között ezek adják meg. A játékot kilenc inning-nek nevezett menetben játsszák. Egy inning alatt mindkét csapat egyszer-egyszer kerül sorra, amikor megpróbálhatja a labdát elütni és pontot szerezni, miközben a másik csapat dob és védi a mezőket. A többi csapatjátékkal szemben a baseballnál mindig a védő csapatnál van a labda. A csapatok akkor cserélnek helyet, ha a védő csapat az ütő csapat három játékosát kiejtette. A meccset az a csapat nyeri meg, amelyik a kilenc inning végén a legmagasabb pontszámmal rendelkezik. Döntetlen esetén a meccs addig folytatódik, amíg az egyik csapat pontelőnyhöz nem jut. A játék elején, a hazai pályán játszó csapat védekezik a pályán mind a kilenc játékosával, míg a vendégcsapat tagjai egyenként kerülnek sorra, hogy üssenek.
Játékstratégiák
A védekező csapatnak attól függően kell cselekednie, hogy éppen van e futójákos a bázisokon, bal vagy jobb kezes az ütőjátékos, "nagyvágó" vagy inkább gyors ütőjátékos következik ütésben. Alaphelyzetben mindenki a lehető legmesszebb áll az ütőjátékostól, ezzel nagy területet levédekezve. Az első és hármas bázis védője kicsit közelebb, a kettes védő és a shortstop a belső mezőny szélén. Így a belső mezőnybe érkező pattanó labdákat is elérik, az esetlegesen a külső és belső védők közé érkező magas labdára is menni tudnak. Mikor az első bázison futó van, akkor a helyzet megváltozik (double play felállás). Megpróbálnak egy ütésből két játékost is kiejteni, ennek megfelelően kicsit beljebb jönnek a kettes védő és a shortstop a kettes bázishoz közelebb, helyezkedik. Az egyes védő majdnem végig a bázisán marad, csak amikor a dobó már eldobta a labdát, akkor merészkedik el onnan, hiszen addig még neki is jöhet a labda (pick off). Tovább bonyolítja a helyztet, ha több bázison vannak futók a variácók nagyon sokfélék. A védők elhelyezkedésében a statisztika is nagy szerepet játszik. Rengeteg adat áll randelkezésre egy-egy ütőjátékosról, például az ütésének várható irányáról is. Aki sokszor üt messzire annál észrevehető, hogy a külső védők is messzebb helyezkednek, illetve jobbra-balra eltolódva. A gyengébb ütőknél pont fordított a helyzet, ilyenkor inkább befelé, a hazai bázishoz közelebb állnak fel.
A baseball Magyarországon
1991. október 23-án játszották le Magyarországon az első hivatalos mérkőzést, amelyen a Győr Dark Horses a Nagykanizsa Ants csapatát fogadta. A mérkőzés eredményénél ebben az esetben sokkal fontosabb a megtörténte, a két csapat sporttörténelmet írt ezen a napon. A baseball végre hazánkban is elindult és az óta sokaknak az életét szépítette meg. 1992. június 26-a a következő jelentős időpont a sportág hazai történetében. Ezen a napon alakult meg a MOBSz, azaz a Magyar Országos Baseball Szövetség. Alapító csapatok: Budapest Islanders Baseball Club, Győr Dark Horses, Magyar Baseball Club, Nagykanizsa Ants Baseball Club, Siófok Denewares Sport Club. Az első magyar bajnokságot ezeknek, a csapatoknak a részvételével rendezték. A Magyar Baseball Club nevét később megváltoztatták, mivel sokan kifogásolták, így a csapat végül is a bajnokságban már Óbuda Brick Factory-ként szerepeltek. Az első magyar bajnokság végeredménye: 1. Budapest Islanders 2. Óbuda Brick Factory 3. Győr Dark Horses 1993-ban 4 új klub csatlakozott az eddigiekhez: a Budapest Ballbusters, a Vác New Deal, a Hungarian Astros, és a későbbi többszörös bajnok a Szentendre Sleepwalkers. Februárban új öröm érte a sportág rajongóit: a CEBA Stockholmi kongresszusán a szövetséget felvették az Európai Baseball Szövetség soraiba. Ugyanebben az évben tagja lett a Nemzetközi Baseball Szövetségnek (IBAF) is és megérkezett Magyarországra a Japán Önkéntes Szolgálat, a JOCV (Japan Overseas Cooperation Volunteers) első képviselője hazánkba, Koicsi Jamada személyében. Rögtön megkezdte munkáját: megismertetni és megtanítani a baseballt a lehető legtöbb embernek. 1993 bajnoka immáron másodszor, ismét a Budapest Islanders lett.