10. Prezentáció-7. Menük készítése, linkek alkalmazása

Diasorunk vetítése nem csak a diák egymás utáni lejátszását jelentheti.
Menük használatával elérhetjük azt, hogy a diák között tetszőleges sorrendben mozoghassunk.

Készítsünk el egy néhány diából álló, menüt tartalmazó diasort a Neoton famíliáról!


A POWERPOINT 2016 PROGRAM

1., A diasor hátterének elkészítése
A tanult módon, a
Háttér formázása / Egyszínű kitöltés menüben állítsunk be fekete hátteret! Ezt alkalmazzuk az összes diára!

2., Az első dia (cím és menü) elkészítése
Az első dia tartalmazza a diasor címét, egy képet a zenekarról, és a jobb oldalon öt menüpontot, a fontosabb témakörök megjelölésével.

A fekete háttér beállítása után a szöveg betűinek sárga körvonalat állítunk be a háttérből való jobb kiválás érdekében. Ezt az ábra szerint a Szövegdoboz kijelölése után az Alakzat formázása helyi menüben, a Szövegbeállítások pontban állítjuk be.

Ezután a dián felsoroljuk a következő öt dia témáját:
A disco zene
A Neoton família
Hangok
Klipek
Saját honlap

Ez a szövegrész csak akkor fog menüpontként viselkedni, ha
a., létrehozzuk a hozzájuk rendelhető diákat és
b., utasítjuk a programot, hogy a megfelelő szövegrészre kattintva, a hozzá tartozó diát jelenítse meg.
Ezt az eljárást
linkelésnek nevezzük.

 

 

 

 

 

A bemutató címdiája így néz ki:

3., Hozzuk lére a négy új diát, melyeket töltsünk fel a megfelelő tartalommal:

4., Ezután készítsük el a címdián a megfelelő menüpontokat:
Jelöljük ki a menü első sorát (A disco zene), majd kattintsunk a
Beszúrás menü / Hivatkozások / Hiperhivatkozás pontjára!



A megjelenő ablakban
(Hivatkozás beszúrása) a hivatkozott cím A dokumentum adott pontja legyen. Ekkor a középső ablakrészben ki tudjuk választani azt a diát, amelynek meg kell jelennie, ha a hivatkozásra kattintunk. A kiválasztott dia képét is láthatjuk a jobb oldali ablakrészben.


Ezt a módszert megismételjük a következő három dia esetén: a 2. menüpont (
A Neoton família) a 3. diára, a 3. menüpont (Hangok) a 4. diára, a 4. menüpont (Klipek) az 5. diára hivatkozzon. A kész hivatkozásokkal ellátott menü így néz ki:
Ha ezt a diát levetítjük, a menü az internetes böngészőkben megszokott linkekhez hasonlóan viselkedik: a föléje vitt egérmutató kis mutató kézzé változik, kattintáskor pedig a megfelelő diára ugrunk.

 

5., Akciógombok elkészítése

Diasorunk működése azonban még nem teljes: az egyéni irányú haladáshoz vissza kell jutnunk bármely diáról a menühöz, illetve lehetővé kell tenni a diánként előre-, illetve visszalépést is.

Ennek érdekében az egyes diákon nyomógombokat fogunk elhelyezni, amelyekhez szintén linkeket rendelünk hozzá. Szükségünk lesz egy ELŐRE, egy HÁTRA, valamint egy VISSZA A MENÜHÖZ nyomógombra. Ezt először a 2. dián fogjuk megszerkeszteni.


A 2. dián kattintsunk a
Beszúrás menü / Alakzatok pontjára!
Itt a lista alján találjuk az
Akciógombokat.
Válasszuk ki a
Tovább vagy következő gombot! Ha erre kattintunk, egy elég nagyméretű, kékes színű nyomógombot rajzolhatunk a diára, bal egérgombbal.

 

Az egérgomb felengedésekor rögzül az alakzat és megjelenik a gomb akcióbeállításait tartalmazó ablak. Az ablak Kattintásra vonatkozó beállításai akkor érvényesülnek, ha az egérrel a gombra kattintunk. Itt a hiperhivatkozás a Következő diára mutat - mi hagyjuk ezt így, hiszen épp ez a célunk.

Látható, hogy programindítást, vagy hanglejátszást is indíthatunk ezen a módon, de nekünk most csak navigálni kell. Ha leokéztuk a beállítást, a méretező gombokkal állítsuk kisebb méretűre a nyomógombot, majd húzzuk a dia jobb alsó sarkába.

Ezzel a módszerrel beilleszthetünk egy Vissza vagy előző gombot a dia bal sarkára. A dia akkor lesz szép, ha a nyomógombok azonos méretűek, és nem túl nagyok. igyekezzünk erre ügyelni!

A menühöz ugró nyomógomb az akciógombok közül az Elejére jelű gomb legyen. Ennek hivatkozása az első diára van állítva. A vetítésből való kilépéshez az utolsó, üres gombot illesszük be. Ennek még nincs hiperhivatkozása, ezért a hiperhivatkozások legördülő menüjében válasszuk a Vetítés vége opciót. A gomb képére, mint szövegdobozra írjuk rá, hogy "KILÉP".

Ha elkészültünk, diavetítéssel próbáljuk ki, hogy a gombok megfelelően működnek-e. Ha igen, jelöljük ki egyszerre mind a négyet (kattintsunk rájuk jobb egérgombbal, miközben lenyomva tartjuk a SHIFT billentyűt), válasszuk a másolás menüpontot, majd illesszük be a gombokat a következő diákra is! A beillesztett gombok elhelyezkedése a 2. dián beállítottal lesz azonos.

 

 

 

Alapesetben, ha a dia tetszőleges pontjára kattintunk, továbbléphetünk a következő diára. Ha azt szeretnénk, hogy csak a nyomógombokra, vagy a menüpontokra kattintva lehessen a diabemutatónkat vezérelni, az Áttűnések / Továbbítás / Kattintásra menü jelölő négyzetéből vegyük ki a pipát. Ebben az esetben sem egérkattintás, sem időzítés nem továbbítja a diákat, csak az akciógombok és a menüpontok.

 

6. Link külső weboldalra

Az utolsó dián lehetővé tesszük, hogy diavetítés közben kapcsolódhassunk az együttes rajongói oldalához. Ehhez egy linket szúrunk be a kijelölt szöveghez, amely a megfelelő weboldalra mutat:

Ezután vetítsük le a diasort, majd mentsünk el mappánkba NEOTON.pptx néven!

 

A diasort hangok és klipek beillesztésével tesszük teljessé, amely a következő óránk anyaga lesz.

 


 

 

A POWERPOINT 2007 PROGRAM

1., A diasor hátterének elkészítése
A tanult módon, a
Háttér formázása / Kitöltés képpel menüben állítsunk be egy kottaképet, 70 %-os átlátszósággal háttérképnek! (A kotta képét megkeressük az Interneten, elmentjük).

2., Az első dia (cím és menü) elkészítése
Az első dia tartalmazza a diasor címét, egy képet a zeneszerzőről, és a jobb oldalon négy menüpontot, a fontosabb témakörök megjelölésével.

Ez a szövegrész csak akkor fog menüpontként viselkedni, ha
a., létrehozzuk a hozzájuk rendelhető diákat és
b., utasítjuk a programot, hogy a megfelelő szövegrészre kattintva, a hozzá tartozó diát jelenítse meg.
Ezt az eljárást
linkelésnek nevezzük.

 

3., Hozzuk lére a négy új diát, melyeket töltsünk fel a megfelelő tartalommal:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4., Ezután készítsük el a címdián a megfelelő menüpontokat:
Jelöljük ki a menü első sorát (Születése), majd kattintsunk a
Beszúrás menü Hivatkozások / Hiperhivatkozás pontjára!



A megjelenő ablakban
(Hivatkozás szerkesztése) a hivatkozott cím A dokumentum adott pontja legyen. Ekkor a középső ablakrészben ki tudjuk választani azt a diát, amelynek meg kell jelennie, ha a hivatkozásra kattintunk. A kiválasztott dia képét is láthatjuk a jobb oldali ablakrészben.


Ezt a módszert megismételjük a következő három dia esetén: a 2. menüpont (Iskolái) a 3. diára, a 3. menüpont (Főbb művei) a 4. diára, a 4. menüpont (Emlékhelyei) az 5. diára hivatkozzon. A kész hivatkozásokkal ellátott menü így néz ki:
Ha ezt a diát levetítjük, a menü az internetes böngészőkben megszokott linkekhez hasonlóan viselkedik: a föléje vitt egérmutató kis mutató kézzé változik, kattintáskor pedig a megfelelő oldalra ugrunk.

 

 

5., Akciógombok elkészítése

Diasorunk működése azonban még nem teljes: az egyéni irányú haladáshoz vissza kell jutnunk bármely diáról a menühöz, illetve lehetővé kell tenni a diánként előre-, illetve visszalépést is.

Ennek érdekében az egyes diákon nyomógombokat fogunk elhelyezni, amelyekhez szintén linkeket rendelünk hozzá. Szükségünk lesz egy ELŐRE, egy HÁTRA, valamint egy VISSZA A MENÜHÖZ nyomógombra. Ezt először a 2. dián fogjuk megszerkeszteni.


A 2. dián kattintsunk a
Beszúrás menü Alakzatok pontjára!
Itt a lista alján találjuk az
Akciógombokat.
Válasszuk ki a
Tovább vagy következő gombot! Ha erre kattintunk, egy elég nagyméretű, zöldes színű nyomógombot rajzolhatunk a diára, bal egérgombbal.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mellette a gomb akcióbeállításait tartalmazó ablakkal. Az ablak Kattintásra vonatkozó beállításai akkor érvényesülnek, ha az egérrel a gombra kattintunk. Itt a hiperhivatkozás a Következő diára mutat - mi hagyjuk ezt így, hiszen épp ez a célunk.

Látható, hogy programindítást, vagy hanglejátszást is indíthatunk ezen a módon, de nekünk most csak navigálni kell. Ha leokéztuk a beállítást, a méretező gombokkal állítsuk kisebb méretűre a nyomógombot, majd húzzuk a dia jobb alsó sarkába.

 

 

 

 

 

Ezzel a módszerrel beilleszthetünk egy Vissza vagy előző gombot a dia bal sarkára. A dia akkor lesz szép, ha a nyomógombok azonos méretűek, igyekezzünk erre ügyelni!

A menühöz ugró nyomógomb az akciógombok közül az Elejére jelű gomb legyen. Ennek hivatkozása az első diára van állítva.

Ha elkészültünk, diavetítéssel próbáljuk ki, hogy a gombok megfelelően működnek-e. Ha igen, jelöljük ki egyszerre mind a hármat (kattintsunk rájuk jobb egérgombbal, miközben lenyomva tartjuk a SHIFT billentyűt), válasszuk a másolás menüpontot, majd illesszük be a gombokat a következő diákra is! A beillesztett gombok elhelyezkedése a 2. dián beállítottal lesz azonos.

Ezután vetítsük le a diasort, majd mentsünk el mappánkba ERKEL.pptx néven!

 

 

 



FELADATOK:

alakzat: http://informatika.gtportal.eu/index.php?f0=p7_kepek_111