A fotó technikai kép. Reprodukálja a valóság egy darabját, egy pillanatát.
Időélménye kettős: egyrészt múlt idejű, ugyanakkor jelennek is érzékeljük.
A fénykép látszólag egyértelmű: a megörökített pillanatot egyszerű felismerni: egyértelmű az a valóságszelet, amit a kép megörökített. Ugyanakkor a képözön korában nehéz a kép adatait beazonosítani.

A KERET

A fotó kiragadott töredéke a világnak. A keret az a vonal, amely körülfogja a kép tartományát, ezzel elhatárolja a környező valóságtól, a jelentől. A keret nagyon határozottan elkülöníti az alkotást attól a valóságtól, amely a képet körülveszi.

A keret elhagyásával a kép belesimul környezetébe.

ÁBRÁZOLÁS

Mivel a keret kiszakítja a képet a valóságból, ezzel új formát hoz létre. A fotó önálló képi rendszer. A kép nemcsak reprodukál, hanem belső szerkezete révén ábrázol is. Hatással vannak ránk a tartalmi elemek elrendezései, a létrejött arányok, az a pont, ahonnan nézzük a képet.

LEKÉPEZÉSI SZINTEK

A képek újabb és újabb információval bővítik tudásunkat. A kép megtekintésekor, a kép elemeinek feldolgozása közben megmozgatjuk azt a tudást, amivel rendelkezünk. A látottakat összevetjük ismereteinkkel, érzelmeket kapcsolunk hozzá, így a kép szemlélése közben összetett lelki élményben lehet részünk.

KÉPKIVÁGÁS

Más néven: PLÁN. Azt jelzi, hogy  a valóság mekkora szeletét ábrázoljuk a képen. A plánok csoportosításakor az emberi alakhoz viszonyítunk.

- Nagytotál: tágas tér, amelyben az emberi alakok elvesznek, vagy nem felismerhetők.
A táj megmutatásában erőteljes.

- Totál: teljes alak tölti ki a keretet. Elsősorban az alakra helyezi a hangsúlyt, de a környezete is jól látható.

- Amerikai plán: a test a fejtől kb. combközépig látszik.
Félalakos kép, a mozdulatok erőteljesen érvényesülnek, de a szűk környezet is szerepet kap.

- Félközeli: a felső testet mutatja.
A kezek és az arc reakcióit közvetíti.

- Közeli: váll - arc képkivágás.
Elsősorban az arc a fontos.

- Premier plán: csak az arcot mutatja.

- Szuperközeli: az arc egy részét ábrázolja.
A szem számára már nem a megszokott látványt nyújtja.

A különböző plánok más-más módon jelzik az alak helyzetét a világban, más-más módon irányítják a néző figyelmét.

RÉTEGEK

Minden fotónak több rétege, ún. képsíkja létezik. A két legfontosabb: az előtér és a háttér. Általában az előtér, a hozzánk közelebb levő képsík kiemeli az itt elhelyezkedő téma fontosságát, míg a háttér segít a témát elhelyezni a környező világban. Gyakran a háttér nem is fontos, így az elmosódva látható, az élesség, a kép fókusza az előtérben levő fontos alakra esik.

DOKUMENTUM ÉS MANIPULÁLT KÉP

A fénykép pontos mását adja a valóság egy részletének, tehát dokumentum. A dokumentumképek a valóságot a maga eredetiségében ábrázolják.
A képfelület kezelését, átalakítását manipulációnak nevezik. Ilyen például az arcképek retusálása is. A mai digitális technikával a fotót egészen nagy mértékben átalakíthatjuk, úgy, hogy annak már szinte semmi köze nincs a valósághoz.

A FÉNYKÉPEZÉS TECHNIKÁJA

A fényképezés legfontosabb eszköze a fényképezőgép. Ezek a gépek az objektíven átjutó fényt fényérzékeny filmre, lemezre, vagy félvezető képérzékelőre juttatják. A kép kisméretű és fordított.
A kép élességét a lencse filmtől való távolságának változtatásával állítják, vagy kézzel, vagy elektronikusan.

Az alábbi képek egy analóg (hagyományos) és egy digitális fényképezőgép felépítését mutatják.

HOGYAN KOMPONÁLJUK KÉPEINKET?

A digitális fényképezőgépekkel ma már könnyen és olcsón készíthetünk fotókat. Mégis, hogy képeink élvezhetőek, tudatosan komponáltak legyenek, ismerjünk meg néhány jellegzetes kompozíciós hibát. Ezek a hibák a képen ábrázolt személyek tárgyak elhelyezkedésében nyilvánulnak meg.

Dőlés
Általában kerülni kell a téma dőlését, különösen ha az kis mértékű. Az erős, határozott dőlésről elfogadható, hogy tudatos. Az enyhe dőlés viszont bizonytalan, és ezért zavaró. Legtöbb dőlés abból adódik, hogy nem tartjuk vízszintesen a fényképezőgépet. Időnként a perspektivikus torzulás is dőlésnek látszik de az egy másik, megszokottabb jelenség.

A dőlés elsősorban az ismert helyzetű, illetve a geometriailag szabályos motívumoknál jelent problémát. Számos olyan dolog van, amiről tudjuk, hogy mindig vízszintesen vagy függőlegesen helyezkedik el. Egy vízfelület mindig vízszintes, az épületek fala, oszlopai általában függőlegesek. A közismert helyzetű motívumoknál különösen ügyeljünk a gép dőlésének elkerülésére. A fényképezéskor figyelni kell a vízszintes vagy függőleges elemek helyzetének viszonyát a kép (a kereső) széléhez képest. Ha nem sikerült megfelelő helyzetben tartani a fényképezőgépet, akkor ezt a hibát utólagos vágással is lehet korrigálni.

Zavaró együttállások, fedések
Agyunk a nagyon közeli, vagy egymáshoz érő motívumokat automatikusan összekapcsolja. Akkor is, ha azok között semmilyen tényleges kapcsolat nincs, vagy a helyszínen nagy volt köztük a valós távolság. Ezért zavaró a portréalany hátából kinövő lámpaoszlop, vagy közeli ember fejére lépő távoli alak. Az is kellemetlen, ha két egymás mögötti motívum kontúrja összeér. Vagy legyen teljes a takarás, vagy határozott az elkülönülés.

Figyeljünk az egymás mögötti, egymást fedő elemek helyzetére is. Ha egy motívum mögött egy másik hasonló van, ami csak egy kicsit lóg ki, az nehezíti a kettő elkülönítését, és ezért zavaró.

Felesleges képelemek
Agyunk minden látható motívumot megpróbál értelmezni. Azokban a képelemekben is jelentést keres, amelyek csak véletlenül kerültek a képre. Ezért a felesleges motívumok megjelenése zavaró, elvonja a figyelmet a lényegről. Ez a kompozíciós slendriánság lényegében udvariatlanság a kép szemlélőjével szemben. Mindig próbáljuk meg eldönteni, hogy abból, amit a keresőben látunk, mi a fontos és mi nem. A fontosat emeljük ki, a lényegtelent vagy feleslegeset lehetőleg hagyjuk le a képről. Ez egyrészt a megfelelő nézőpont megválasztásával, másrészt az optimális képkivágással lehetséges. Tehát válasszunk olyan nézőpontot, aminél nem látszanak felesleges elemek. Ne vegyünk nagyobb képkivágást, mint amit a fő téma megkíván.
Egy spontán (nem megrendezett) szituációban a felesleges elem akárhol felbukkanhat. A fő téma előtt, mögött, alatt vagy felett, közel és távol. A riport jellegű képeknél a fotósnak erre külön oda kell figyelnie. Sokszor csak azért kell egy kicsit odébb lépni, vagy leguggolni, hogy valami zavaró dolog eltűnjön a háttérből vagy épp az előtérből. A téma melletti zavaró elemeket a képkivágás szűkítésével lehet kihagyni. Ezt utólagos vágással is megtehetjük.

Zavaros háttér
A képen gyakran a fő motívum a fontos. A háttér sokszor mellékes, vagy nincs is funkciója. Ezért sok esetben nem előnyös, ha a háttérben lévő motívumok ugyanolyan élességgel és részletességgel látszanak, mint a fő téma. Különösen akkor lehet zavaró a háttér, ha azon sok részlet látszik élesen és kontrasztosan. Az is kellemetlen, ha a háttéren egy nagyon világos vagy élénk színű folt magára vonja a néző tekintetét. Ezért lehetőleg kerülni kell az ilyen szituációkat. Sokszor előnyösebb hátteret találunk, ha más nézőpontot választunk.

Ha a felesleges motívum a háttérben van, akkor esetleg életlenné tehetjük. Ez egy gyakran alkalmazott módszer. Akkor használható, ha a háttér elég messze van, és rendelkezünk kis mélységélességű objektívvel (hosszú gyújtótávolság, nagy fényerő). A háttér életlenítését utólag, némi retusmunkával is elérhetjük. Ez azonban viszonylag nagy munka, és nem is mindig oldható meg tökéletesen.
Az előtérben lévő életlen motívumok zavaróak, ezért erre ez a módszer nem ideális.
Az is számít, hogy a felesleges képelemnek milyen a színe és a világossága. A világos, vagy az élénk, a környezettől elütő színű elemek jobban kiugranak. Ezért az ilyenekre fokozottan oda kell figyelni. Megfelelő nézőpont választással jobb hátteret kapunk
 

Képszél, sarok
Ha a fő motívumot kivisszük a kép szélére vagy a sarkába, azzal legtöbbször feszültséget teremtünk. Ilyenkor az üres rész is képelemként viselkedik. Viszont nincs rajta semmi, vagy legalábbis a fő motívummal összevethető elem. Az ürességből adódó hiányérzet okozza a képi feszültséget.

Irányultságok
Egyes motívumok irányokat is meghatároznak. Ilyen az arcképnél a tekintet, vagy mozgó témánál a mozgás iránya. Ezt is figyelembe kel venni a térbehelyezésnél.
Általános szabály, hogy ha egy arc oldalra néz, akkor a nézés irányában több helyet kell hagyni a képen, mint a másik oldalon. Így van hova néznie.
Zavaróan hat, ha a modell "kinéz" a képből
Hasonló a helyzet a mozgással. A mozgó motívum előtt több helynek kell lennie, mint mögötte. Ha kevés teret hagyunk előtte, az olyan, mintha nekimenne a kép szélének, ami zavaró. A mozgás irányában több helyet kell hagyni. Zavaróan hat, ha a mozgás irányában nincs hely a képen.

A kevesebb több
Sok esetben egy nagyméretű motívum kis részletének kiemelése jobban jellemez, mint az egészről készült totálkép. Például egy vagy néhány szereplő a tömegből. Egy épület jellemző részlete. Különösen akkor érdemes részletképben gondolkodni, ha a megjelenő kép mérete kicsi. Egy nyomtatott újságban egy duplaoldalas kép viszonylag sok részletet „elbír”. Egy kis méretű megjelenés vagy az internetes publikáció jellemzően korlátozott mérete különösen aktuálissá teszi a részletek kiemelését.

Hibás vágások
Vannak általános szabályok arra, hol lehet, vagy nem lehet elvágni egy motívumot. Emberalaknál nem tanácsos az izületeknél vágni. Ezt valamikor úgy tanították, hogy az ilyen vágás azért is kelt kellemetlen érzést, mert a végtagokat az izületeknél szokták amputálni. Aki már látott amputált kezű vagy lábú embert, abban előjön ez az asszociáció. Ez vagy igaz, vagy nem, de tény, hogy jobb elkerülni a izületeknél történő vágást. Tehát ne vágjuk el a végtagokat a bokánál, térdnél, ágyéknál, csuklónál vagy a könyöknél, illetve ezek közelében.
Az izületek közötti részen nincs gond.
Ugyancsak kerülendő, a figura bármely részének, különösen a kezeknek vagy lábaknak kis mértékű levágása. A képből kiszaladó ujjak, könyök vagy lábfej esetlegességet, a kompozíció átgondolatlanságát jelzik.

Kiugró elem
Ha nem struktúraként akarjuk láttatni az elemek halmazát, akkor a kézenfekvő megoldás, hogy egy motívumot a többihez képest viszonylag nagy méretben kiemelünk. Így ez magára vonja a néző tekintetét, fő motívummá lép elő. A többi pedig háttérként funkcionál, kiegészítő információt adva, értelmezve a helyzetet.

Harmadolás, aranymetszés

Az egyik, gyakran alkalmazott elhelyezési séma a harmadolás. Erről akkor beszélhetünk, ha a kép szélességét vagy magasságát három egyforma távolságra osztjuk, és az osztásvonalra tesszük a motívumot. Minthogy a motívumoknak szélességük is van, ezért az elhelyezés szempontjából az optikai tömegközéppont számít. Ez nem feltétlenül a motívum felületének középpontja. Az hogy ez a középpont hol van, függ a motívum alakjától is.
Az aranymetszést harmonikus feszültségnek is nevezhetjük. Ez egy olyan helyzet, ami tulajdonképpen nyugodt, de nem teljesen statikus, unalmas. Gyakran használják, és nem követhetünk el kompozíciós hibát, ha fő témánkat az aranymetszés szabályai szerint helyezzük el a felületen.

A harmadolás és az aranymetszés viszonya
A képen akkor beszélünk aranymetszésről, ha a motívum a kép két széle között egy meghatározott távolság-aránynak megfelelően helyezkedik el. Az egyik képszélhez kisebb, a másikhoz képest nagyobb távolságban. Az aranymetszés akkor valósul meg, ha a kisebb rész úgy aránylik a nagyobbhoz, mint a nagyobb, a kettő összegéhez. Ez nem felel meg a harmadolási vonalaknak.

KIÉ A KÉP?

Azé, aki készíti, vagy azé, akit ábrázol? A szokásos megítélés szerint a kép azé, aki készítette, de nem rendelkezhet vele szabadon.
 

FELADATOK:

1., Miben hasonlít és miben különbözik az analóg és a digitális fényképezőgép és fényképezés? Véleményedet foglald össze néhány diás prezentációban!

2., A fenti fényképezési tanácsok figyelembe vételével készíts néhány fotót barátaidról, környezetedről, majd közösen értékeljétek a kompozíciókat!

3., Készíts néhány diás prezentációt a képkivágásokról! Szemléltető képekként alkalmazd kedvenc filmed jeleneteit!