Arany János: Rege a csodaszarvasról.
Száll
a madár ágrul ágra,
Száll az ének, szájrul szájra;
Fű kizöldül ó sirhanton
Bajnok ébred hősi lanton
Vadat
űzni feljövének
Hős fiai szép Enéhnek
Hunor s Magyar, két dalia,
Két egytestvér, Ménrót fia.
Ötven-ötven
jó leventét
Kiszemeltek, hogy követnék
Mint valamely véres hadra,
Fegyverkeztek könnyü vadra.
Vad
előttük vérbe fekszik,
Őz vagy szarvas nem menekszik;
Elejtették már a hímet –
Üldözik a szarvas-gímet
Gím
után ők egyre törnek
Puszta martján sós tengernek,
Hol a farkas, hol a medve
Sohasem járt, eltévedne.
De
a párduc, vad oroszlán,
Végigüvölt a nagy pusztán,
Sárga tigris ott kölykezik,
Fiát eszi ha éhezik.
Száll
a madár, száll az ének
Két fiáról szép Enéhnek;
Zengő madár ágrul ágra,
Zengő ének szájrul szájra.
Férfi
egy sincs közelébe’;
De a földi lyányok szépe,
Lyányai Belárnak, Dúlnak,
Tündérséget ott tanúlnak.
Dúl
királyé, legszebb, kettő;
Agg Beláré tizenkettő;
Összesen mind: száz meg kettő
A tündérré válni kezdő.
Kemény
próba: férfit ölni,
Kilenc ifjat megbűvölni,
Szerelemre csalogatni,
Szerelemtől szűz maradni.
Így
tanulnak tündérséget,
Szívszakasztó mesterséget:
Minden éjjel számot adnak,
S minden éjjel úgy vigadnak.
Száll
a madár, száll az ének
Két fiáról szép Enéhnek;
Zengő madár ágrul ágra,
Zengő ének szájrul szájra.
Hang
után ők, szembe széllel,
Fény után ők, födve éjjel,
Mennek óvást, mennek árnyon;
Ki lepkét fog, lopva járjon.
Monda
Magyar: ez a síp-hang,
Bátya, bennem végigcsikland;
Monda Hunor: vérem’ hatja,
Szűzek árnya-fordulatja
Haj
vitézek! haj elébe!
Ki-ki egyet az ölébe!
Vigyük haza asszonyunkat;
Fujja felszél a nyomunkat.
Sarkantyúba
lovat vesznek
Kantárszárat megeresztnek
A leányság bent, a körbe’
Mind a körbe’, sok az ölbe’.
Nagy
sikoltás erre támad,
Futna széjjel a leányhad;
Elől tűzbe, hátul vízbe,
Mindenkép jut férfi kézbe.
Tündér-lyányok
ott eltűntek,
Szárnyok lévén elrepűltek;
De a többi hova legyen?
Földbe bújjon, elsülyedjen?
Abbul
immár nincsen semmi:
Szűzi daccal tündér lenni;
Vágtat a ló, és a pusztán
Nagy üres éj hallgat oztán
Száll
a madár, száll az ének
Két fiáról szép Enéhnek;
Zengő madár ágrul ágra,
Zengő ének szájrul szájra.
Dúl
leányi, a legszebbek,
Hunor, Magyar nője lettek;
S a leventék épen százan,
Megosztoztak mind a százon.
Büszke
lyányok ott idővel
Megbékéltek asszony-fővel;
Haza többé nem készültek;
Engesztelni fiat szültek.
Tó
szigetje édes honná,
Sátoruk lőn szép otthonná,
Ágyok áldott nyugalommá;
Nincs egyéb, mi őket vonná
Fiat
szűltek hősi nemre,
Szép leányt is szerelemre;
Dali törzsnek ifjú ágot,
Magok helyett szűz virágot.
Hős
fiakból ketten-ketten,
Két vezéré kétszer-ketten,
Feje lőn mind egy-egy nemnek
Száznyolc ágra ezek mennek.
Hunor
ága hún fajt nemzett,
Magyaré a magyar nemzet;
Szaporaság lőn temérdek;
A szigetben nem is fértek.
Szittya
földet elözönlék,
Dúl királynak dús örökjét; –
És azóta, hősök párja!
Híretek száll szájrul szájra.
 Vissza
|
