Wass Albert:  Rózsaszirmok

 
Leszállt az alkony s egy lenge szellő
Tündér rózsát hintett az égre,
Fülembe suttogott egy bús mesét,
S tova libbent a messzeségbe… 

Egyszer, régen, mikor még volt öröm,
Egy tündér élt nyíló rózsák között,
Alatta vígan csillogott a tó
S a zord szikla bíborba öltözött… 

Ha jött az est, ott dalolt a szellő
,A bércen harsogott a vadpatak,
S a szellő halk suttogása mellett
Táncolt a köd, s ezüst holdsugarak… 

Hanem egyszer, zúgó fergetegben
A Szélkirály orkán-csapatja jött,
És elragadva a tündérleányt
Eltűnt a sötét fellegek mögött… 

Azóta mindig, mikor jön az est,
S bíborban úsznak a hegyoldalak,
A szellő halkan az égre szórja
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat… 

Én is olyan bús szellő vagyok,
Verseim picinyke rózsaszirmok,
Mi őket most, hogy alkonyom leszállt,
Haloványkék végtelenbe szórok… 

(Ifjú Erdély, 1925, április)