Wass Albert: A vers

 Báró Bánffy Istvánnénak 

 Nem úgy fakad a vers,
ahogy Ti gondoljátok,
nagy véres harcok árán,
bús, könnyes csókok árán:
nem úgy fakad a vers. 

A vers csak születik,
mint ahogyan születik a szél.
Vagy a virág.
Vagy a falevél.

 Szellő a vers, s én azt hiszem,
a Végtelen küldi vele nekünk 
Világ-virágok bűvös illatát,
s amint szívünkön lopva illan át
lepergeti az érzés-szirmokat. 

(Alkony felé egymásnak
furcsa kékes titkokat
hegyek üzennek így.) 

Mikor a vers fakad,
egy pillanatra minden más megáll.
Csak alig-alig dobban a szívünk,
mint patak, akit a tél mederbe zár. 

Egy pillanat…s a lelkünkön
lábujjhegyen megy át
egy messziről jött csöndes idegen.
Tavaszi szél oson át néha
így az alvó ligeten.