Oviból az iskolába!

 

Az óvoda iskola átmenet problémái, az iskolaérettség

 

Minden évben izgalmakat, várakozás teli hangulatot idéznek elő a tavaszi hónapok, amikor a gyermekek iskolaérettségének megállapítására, a beiskolázásra kerül sor. Ha a kisgyermek testileg, lelkileg jól fejlett, szeptemberben már iskolába mehet. S ezzel kendődnek az igazi izgalmak. Minden szülőben él a szorongás, milyen lesz az iskola, hogyan állja meg az Ő GYERMEKÜK a helyét az új körülmények között. A gyermek számára is nagy pillanat az, amikor iskolába lép. Ezzel befejeződik egy életszakasz és megkezdődik a tanulás, vagy, ahogy ezt ma is mondják, az életre való felkészülés, a mindennapi életben való eligazodáshoz a megfelelő kompetenciák elsajátítása.. Sorsdöntő pillanat ez, s nem mindegy, hogy milyen élményeket raktároz el a hatéves kisgyermek erről az időszakról.

Az iskolába lépés első napja, az a néhány perc, ami várakozással telik el, sokak emlékezetében ma is élénken él. Sokan talán úgy emlékeznek vissza, mint valami nagyon jó, kellemes dologra, mert a tanító szeretettel, simogatással fogadta, s segített megtenni az „első lépéseket". Biztos akad azonban olyan felnőtt is, akinek emlékezetében úgy él az első nap élménye, mint egy kellemetlen álom: úgy emlékszik vissza, hogy milyen szorongató élmény volt az, amikor édesanyja szoknyáját fogta, s zokogott, amikor belépett az iskola kapuján, mert nem tudta, mi vár rá, félt az ismeretlentől. Minden gyermek nagyon mélyen éli át az első nap élményét, az iskolába lépés pillanatát. Ez nem véletlen, mert valóban valami egészen más, mert valami egészen új kezdődik az életében. Az iskolába lépéssel élete fontos fordulópontjához ér. Nem mindegy, hogy milyen lelki élmény kapcsolódik ehhez a naphoz, hogyan lépi át a gyermek az iskola „küszöbét", félelem, gátlás vagy bizakodás teli várakozás csillog-e szemében. A szülők és a gyermekek is sokat várnak a tanítótól, aki mindent megtesz azért, hogy jövendő kis tanítványai a következő napon is és azután is mindig örömmel, szívesen menjenek az iskolába. Nem elég azonban a tanító segítsége, az óvodának az óvó néniknek, dajkáknak és a szülőknek is sokat kell tenni már az iskolába lépés előtt. Az a kisgyermek, akit otthon úgy ijesztgetnek az iskolával, mint valami félelmetes ismeretlennel, ahol csak rossz érheti az embert, nem fog örülni annak, hogy ő már iskolás. A felnőttek sajnos sokszor mondogatják már előre: „vége lesz az aranyszabadságnak, várj csak, majd ha iskolába kerülsz...; ha rossz leszel, büntetést kapsz a tanítótól...; bezárnak... stb.". Nos, ha még olyan jó szándékkal, tréfából is teszik ezt, az iskolára előkészítésnek nem a legjobb módszere. Az így ijesztgetett gyermeknek nem lesz vonzó az iskola, s tele félelemmel, szorongással, daccal fog belépni a kapun. A tanítóknak lesz nehéz dolga, hogy ilyen félénk gyermekkel is megszerettesse a tanulást.  Tapasztalatok azt mutatják, hogy sok olyan család van, ahol az iskolára való „felkészítés" az említett módszerekkel történt. Később éppen ezek a szülők csodálkoznak a legjobban, hogy mennyi baj van az első időszakban a gyermekkel az iskolában és esetleg otthon is, hisz komoly harcot kell vívni az iskolai munka elvégzéséért. Persze az ellenkezője sem szerencsés, mikor túlcsordult önbizalommal gátlástalanul éli meg a gyermek az első iskolás éveket és elbizakodottsága miatt nem lesz képes a kitartó munkára az iskolai követelmények elvárások teljesítésére, nem tud megfelelni a feltétlen követelések időszakának, viselkedése antiszociálissá válik, így eleve kudarcra van ítélve az iskolakezdése.

Amint a bevezető sorokban már utaltam rá, amikor a gyermek iskolás lesz — életének fordulópontjához érkezik. Addigi életét, még ha óvodás volt is, bizonyos kötetlenség, inkább a játék, játékos életforma jellemezte. Az iskolába lépés után mindez nagyrészt megváltozik, ha nem is mindjárt egyszerre. Most már elsősorban neki kell alkalmazkodnia az iskolai szabályokhoz, a tanító nénihez, a társaihoz, meg kell értenie és el kell végeznie bizonyos feladatokat akkor is, ha unalmasak, nem hagyhatja abba, amikor neki tetszik, mint a játékot.

Erre a változásra fel kell készülnie időben, testileg és szellemileg egyaránt. Legkésőbb az 1. osztályba lépés előtti évben. Csak így lesz alkalmas az iskolai tanulmányok megkezdésére. Ahogy mondani szokták, „iskolaéretté" kell válnia minden téren, egész személyiségében.

Az iskolaérettség sok feltételt foglal magában. Ezekről később még bővebben szólok. Egyelőre csak annyit kellene megjegyezni, hogy a gyermek nem lesz „magától iskolaérett. Sok fejlesztő hatásra, vele való foglalkozásra van szükség, hogy elérje a beiskolázhatóság fokát. Ez pedig az óvónők, dajkák, szülők együttműködő közreműködése nélkül nem lehetséges! Kiemelném a szülők felelősségét is! A gyermek iskolaérettsége nagyon sokban a szülőkön is múlik. A szülők is sokat tehetnek intézményes kereteken kívül is azért, hogy elősegítsék gyermekük fejlesztését, fejlődését, iskolaéretté válását.

 

·         AZ ISKOLAÉRETTSÉG FIZIKÁLIS, BIOLÓGIAI FELTÉTELEI

 

Az iskolaérettség meghatározásánál nagyon jelentős annak megállapítása, hogy az Iskolába lépő gyermek egészségi állapota kielégítő-e. Fel van-e kellőképpen készítve a rendszeres terhelésre, a fokozott figyelemre, a huzamosabb ideig tartó egy helyben ülésre, hogy idegrendszere, látása, hallása egészséges-e, érzékszerveinek állapota megfelel-e az iskolai követelményeknek stb.? Egyszóval testileg, biológiailag iskolaérett-e? Kezdjük mindjárt az elején, az iskolába lépés idejének,a sok szülőt gyakran sérelmesen érintő „beiskolázási életkor" meghatároz;    Jó lenne, ha a szülők megértenék és elfogadnák, hogy iskolába csak az a gyermek való, aki a szóban forgó év május 31-éig 6. életévét betöltötte. A május 31-e és augusztus 31-e között született gyermekek is megkezdhetik tanulmányaikat, ha azt szakember javasolja.

Évről évre előfordul, hogy szeptemberi, októberi, de még novemberi születésű gyermekek szülei is kérvényekkel, beadványokkal igyekeznek bizonyítani, hogy gyermekük mind testileg, mind szellemileg iskolaérett. Bár a szülőknek az esetek kis hányadában igazuk van, mégis ez az elv elsősorban a gyermekek egészségét hivatott védeni.

A fejlődés szempontjából az élet első 6—7. évében nemcsak az éveknek, hanem a hónapoknak is igen jelentős szerepük van! Amíg a felnőtt szervezete, testsúlya, magassága, alvásszükséglete, idegrendszerének terhelhetősége, étvágya, munkaképessége általában hosszú évekig egyforma, addig ez a 6—7. életévét betöltő — fejlődésének aktív korszakában levő — gyermekről nem mondható el. Igen nagy különbség van az év első és utolsó harmadában született gyermekek testi felépítésében, idegrendszeri terhelhetőségében és munkabírásában.

A testi fejlettség szintjének megállapítására a testmagasság, a súly és a mell körfogat mérése szolgál. Testileg általában azokat a gyermekeket tartjuk iskolaérettnek, akik­nek testmagassága meghaladja a 110 cm-t, súlyuk legalább 20 kg, és mellkasuk körfogata kilégzéskor eléri az 55 cm-t.

Természetesen ezek átlagos határértékek, és bizonyos esetekben kisebb súlyú vagy alacsonyabb gyermek is bekerül­het az iskolába. Megismételem, hogy az iskolaérettséggel kapcsolatban az előbbiek csak a testi fejlettségre vonatkozó követelményeket jelentik.

Az iskolába kerülők az említett értékeket általában elérik. A szeptemberi vagy későbbi születésűek, de már az ún. „nyári gyermekek" — a júniustól augusztus 31-ig születet­tek — közül is többen még nem jutnak el erre a szintre az orvosi vizsgálat időpontjáig.

Miért fontosak e számok? Az iskolás életmód, a rendszeres padban ülés, a figyelem hosszú ideig való lekötése megkívánja, hogy az iskolás megfelelő testi, ezen belül idegrendszeri kondícióban legyen. Ha ez nincs meg, akkor a gyermek idő előtt elfárad, nyugtalan, izeg-mozog, társait és a tanórát zavarja, és nem lesz képes együtt haladni az osz­tállyal. Ezért azok a szülők, akiknek gyermeke — akár az őszi születési dátum miatt, akár a testi-idegrendszeri fejlődés elmaradottsága miatt — nem iskolaérett,fogadják meg azt a tanácsot, hogy a gyermek várjon még egy évet, ezalatt behozza lemaradását. A következő évben ezek a gyermekek, mint a legjobb kondícióban levők kerülnek az iskolába, és ez tanulmányi előmenetelükön is meglátszik.

Mi lehet az oka annak, hogy még a nyári hónapok előtt született gyermek nem éri el az iskolaérettség fentiekben említett testi fejlettségi követelményeit? Amennyiben a gyermek súlyban, testhosszban vagy mellkas körfogatban alatta marad a kívánalmaknak, annak sokszor vagy az lehet az oka, hogy eddigi rövid élete során valamilyen hosszan tartó betegség, esetleg szülési sérülés gátolja fejlődését, vagy az, hogy már születésekor alacsony súllyal indult az életnek (nem érte el a 2500 g születési súlyt, tehát koraszülött volt). A testi fejlődésben való lemaradás, mint említettem, a javasolt egy év halasztás alatt behozható.

A betegségekre, azok esetleges fennállására igen gyakran csak az iskolaérettségi vizsgálat hívja fel a figyelmet. Az e vizsgálat „jelzése" alapján elvégzett egyéb orvosi vizsgálatok derítik ki a szív, vese vagy valamely más szerv beteg­ségét, mely később esetleg súlyos problémákat okozhatna, s gátolná a gyermek egészséges fejlődését.

Ha az ily módon felfedezett betegséget időben kezelni kezdik, megszűnik az a veszély, hogy a gyermeknek a tanév közben kell kimaradnia, kórházba mennie az említett beteg­ségek miatt.

A kezelés megkezdése gyakran segíti a testi fejlődés megindulását, az egészségi állapot általános javulását is.

Sok problémát okoz az iskolában, ha az oda bekerülők között olyan látáshibás (rövidlátó, távollátó, kancsal) gyermek van, aki nem hord szemüveget. E károsodások felismerését is se­gíti az iskolaérettségi orvosi vizsgálat.

A látáshibák elég nagy számban fordulnak elő. Hozzá­vetőlegesen 100 beiskolázandó gyermek közül 9—10 látás-hibás. A látáshibákat egyébként ajánlatos még az óvodás korban kiszűrni. Ezért javasolom, hogy a szülő már 3—4 éves korban vigye el szemész szakorvoshoz gyermekét, ha vala­milyen rendellenességet észlel nála. Minél korábban kezelik a látáshibát, annál eredményesebben javítható! Az esetleg rendelt szemüveget a gyermekkel hordatni kell!

Ez igen fontos, mivel előfordulhat, hogy a rosszul látó, de szemüveget nem hordó, esetleg magasabb növésű gyermeket a pedagógus a hátsó padokba ülteti, ahonnan a tábláig nem fog ellátni. Ezért a tanítást nem tudja követni, így állandóan kérdezősködik, és a pedagógus — aki a látáshibáról nem tud — csak azt észleli, hogy a gyermek fegyelmezetlen, figyelmetlen, nem halad együtt a többivel, és zavarja az órát. Igen sok úgynevezett „rossz" tanuló, fegyelmezetlen gyermek változik meg szinte azonnal, amikor látáshibája kiderül, és szemüveget kap.

Ezeket a problémákat hivatott megelőzni az orvosi vizsgálat keretében végzett szemészeti szakvizsgálat, ha szükség esetén ennek elvégzését javasolják a szülőknek. Így az iskola kapuját csak szemüveggel korrigált, látáshibás gyermekek léphetik át. Itt kell megjegyezni, hogy a szemüveg nem csúfít el senkit, és nem is balesetveszélyes. Ugyanis e két tévhit miatt nem engedi sok szülő hordani a látásjavító szemüveget gyermekének. Nagy százalékban ez a helytelen gyakorlat az oka annak, hogy később, a pályaválasztás során 100 közül 8—9 gyermek nem választhatja azt a pályát, amit szeretne, az időben nem korrigált, viszont már helyrehozhatatlan látáshiba miatt.

A halláshibának, a csökkent hallásnak stb. időben történő felfedezése, kiszűrése szintén nagyon jelentős a gyermek további iskolai sorsát illetően. Egy rejtett halláscsökkenés beszédhibát okozhat, a gyermek „figyelmetlenné" válhat miatta, mivel nem hallja jól a pedagógus beszédét.

Szólni kell az iskolába lépés előtti orvosi vizsgálattal kapcsolatban a később oly sok problémát okozó úgynevezett tartási rendellenességről is.

Az iskolaérettségi vizsgálaton megjelenő 100 gyermek közül 28—29 lúdtalpas és 2—3-nak gerincgörbülése van. Ezek az elváltozások nagyon terhelik az iskolás gyermeket. Mindkettő civilizációs ártalom. Ha valaki nem mozog eleget, ha egyoldalú ülő életmódot él (ez pl. a gyakori tv-nézés, számítógépes játékok miatt már óvodás korban is előfordulhat), akkor a kellő törzsmozgások elmaradása a gerinc görbüléséhez vezethet, amit az iskolával kapcsolatos terhelések (pl. a túltömött, könyvektől, füzetektől súlyos iskolatáska cipelése csak tovább fokoznak. Ezért javasolják az orvosok a hátitáska viselését a kisiskolásoknál. Ez a súly egyenletes elosztása folytán nem terheli egyoldalúan az egyik testfelet.

Amennyiben a rendszeres lábszélen, lábujjhegyen járás elmarad, és a gyermek állandóan cipőben, papucsban csoszog, akkor a talp boltozatának süllyedése korán kialakul. Ezért akár az óvodában, akár otthon a gyermek tartásának rendellenességeit meg akarjuk előzni, akkor ne állítsunk akadályokat a gyermek mozgásigénye elé. Sőt, meg kell követelni, hogy rendszeresen szaladgáljon a szabad levegőn/ és gondoskodni arról is, hogy már 3—4 éves korában tornáztassa lábfejét. Pl. járjon napközben játékosan 5—10 percig mezítláb, lábfejének külső szélén, illetve lábujjhegyen.

Legalább egy mondatban meg kell említeni a testi edzés fontosságát. A gyermek legyen minél többet a szabadban, télen is! Kevesebbet üljön a tévé, a számítógép vagy a különféle videojátékok előtt!! Nem kell félteni a levegőtől!

Fontos megemlíteni a balkezes gyermekek gyakori, indokolatlan „kínzását" is. Az iskolában ma már nem akadály, ha a gyermek bal kézzel akar írni, de otthon is „bele kell törődni" a gyermek balkezességébe. A balkezes embernek agyi beidegződése fordított, ellentéte a jobbkezesének. Ezért a balkezes embert jobbkezességre erőltetni ugyanolyan kellemetlen, kényelmetlen, mintha a jobbkezes embert köteleznénk arra, hogy ügyetlen bal kezét használja mindenre. A balkezes indokolatlan szidása és minden eszközzel „jobb kézre" kényszerítése a gyermek nor­mális lelki és testi fejlődését akadályozhatja. Kialakulhat nála a csökkentértékűség tudata. A balkezesség nem ügyet­lenség, nem rendetlenség, és még csak nem is „csúnya dolog".

·         AZ ISKOLAÉRETTSÉG PSZICHÉS, MENTÁLIS FELTÉTELEI

Az eredményes tanuláshoz a testi (biológiai) fejlettségen, „iskolaérettségen" kívül megfelelő pszichikus fejlettségre is szükség van. Az iskolában többek között írni, olvasni, számolni tanítják a gyermekeket, ehhez rengeteg feltétele van az eredményes tanulásnak.

Sok képesség, készség megfelelő fejlettsége szükséges már az általános iskola I. osztályában ahhoz, hogy a pedagógus nevelő-oktató munkája sikeres legyen.

Ha mindezek megtalálhatók a gyermeknél, akkor mondhatjuk iskolaérettnek (iskolára alkalmasnak). E képességek teljes vagy részleges hiánya az iskolaéretlenséget okozza.

Szükséges mindenekelőtt az, hogy a gyermek beszédének fejlettsége megfelelő legyen mind formailag, mind tartal­milag. Ma már mindenki előtt ismert Pavlov és más tudósok kutatása nyomán, hogy a beszéd mennyire összefügg a gondolkodással. Egyik a másik nélkül nem képzelhető el. Az ember beszéddel fejezi ki, közli gondolatait, ennek révén tartja a kapcsolatot embertársaival, környezetével (kommunikáció), és a beszéd útján ért meg másokat, szerzi ismereteit. (írott és élő beszéd útján.) Ezért szükséges tehát, hogy az iskolába lépő gyermek jól, világosan, érthetően tudja magát kifejezni. Helyesen kiejtett szavai mondatokká állnak össze. Ha a gyermek az egyes hangokat nem tudja tisztán kiejteni, selypít, pösze, raccsol stb., érthetetlenek lesznek az egyes, általa kiejtett szavak, mondatok is.

Tehát nagyon fontos, hogy a hangképzés tiszta, a hangok érthetőek legyenek, azaz a gyermek beszéde formailag megfelelő legyen.

Ez nemcsak a beszéd, hanem az olvasás-írás megtanulásának szempontjából is fontos. Hogyan tudja helyesen leírni vagy elolvasni a hangokból összeálló szavakat az, aki a hangot nem tudja helyesen kiejteni? (Pl. „s" helyett mindig   „sz"-t olvas vagy ír, ill. fordítva.)

Már itt megjegyezném — bár erre még visszatérek —, hogy az óvodának szülőknek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy mire a gyermek iskolába kerül, tisztán, érthetően beszéljen. Ez egyik feltétele az iskolaérettségnek.

Még fontosabb azonban, hogy tartalmilag is elérje a beszédfejlettség a megfelelő szintet. Mit jelent ez? Elsősorban azt, hogy az iskolába kerülő kislány vagy kisfiú értelmesen ki tudja fejezni gondolatait, élményeit, a vele vagy mással történteket el tudja mondani, és jól megértse azt, amit a felnőttek neki mondanak.

Csak így tud megfelelni az iskolai követelményeknek, és csak így tudja elmondani gondolatait, így tudja „leolvasni", amit az olvasókönyv képein vagy a táblán lerajzolva lát. Csak így tudja megérteni a feladatokat, csak így tud beszámolni tanítójának az olvasott vagy látott dolgokról, a vele történtekről, élményeiről.

Mindehhez megfelelő szókincsre is szükség van. Ugyancsak már itt kell felhívni a figyelmet az elmondottakkal kapcsolatban, hogy „beszélni csak beszélgetés útján tanul meg a gyermek".

A pszichikus fejlettséghez, iskolaérettséghez tartozik az „érdeklődés" is a külvilág, a környezet iránt. Az iskolaérett gyermeket kell, hogy érdekeljék a környezetében látható dolgok, személyek, tárgyak, mindig többet és többet akarjon tudni róluk. Megpróbálja előre felismerni az egyes betűket, számokat, iskolásdit játszik társaival, úton-útfélen kérdezősködik stb. (Nagy hibát követ el az, aki nem törekszik ezt az érdeklődést a gyermek értelmi szintjéhez mért helyes válaszokkal kielégíteni.) Az érdeklődés szinte együtt jár a figyelem és megfigyelőképesség fejlődésével, illetve fejlettségével. Ami érdekli a gyermeket, arra figyel, azt megfigyeli, sőt igyekszik meg is jegyezni (emlékezet). Ebből kell kiindulnia a pedagógusnak a kis elsősök tanításának megkezdésénél, de meg kell követelnie már bizonyos tudatos, önkéntes — ahogy mondani szokták — aktív figyelmet is. Ez azt jelenti, hogy még az iskolába lépés előtt képessé kell tenni a leendő elsőst arra, hogy akkor is figyeljen (illetve megfigyeljen) néhány percig bizonyos dolgokat, és meg is őrizze azokat emlékezetében (legalább egy bizonyos ideig), ha azok nem is keltették fel túlságosan érdeklődését, sőt talán unalmasak is számára. Ugyanis az iskolában olyat is kell majd tanulnia, ami esetleg nem lesz mindig érdekes. Ez bizonyos gyakorlatokkal, fejlesztéssel elérhető már az óvodás korban. A gondolkodás terén az iskolaérett gyermeknél az úgynevezett analízisre és szintézisre való képesség már megfelelő szinten van. Tudja azt, hogy az egész részekből áll, képes arra, hogy a részekből az egészet összerakja, s az egészet részekre bontsa. Ez alapvetően fontos valamennyi tantárgy (anyanyelv, környezetismeret, matematika stb.) tanulását illetően, mivel csak így, ennek a képességnek a birtokában tanítható meg a kisgyermek arra, hogy a szavak betűkből állnak, s a számok bonthatók és összeadhatók stb. Mindezek a képességek nem elegendők azonban, ha a gyermekben a beiskolázás idejére nem fejlődött ki bizonyos munkaérettség, feladattudat is. Ez azt jelenti, hogy meg tudja különböztetni a játékot (amit akkor hagy abba, amikor akar) a feladattól, a „munkától", azaz tudja, hogy kötelességét akkor is teljesítenie kell, a feladott leckét akkor is meg kell írnia, ha unja, ha játszani szeretne. A monotónia-tűrés is idetartozik, tehát az egyhangú, „unalmas" feladatok elvégzésére való képesség. Természetesen a munkaérettség fokozatosan fejlődik ki, elsősorban az iskola hatására, de „csíráinak" már meg kell lennie a beiskolázás idejére. A feladattudat összefügg az akarat bizonyos fejlettségével. A beiskolázandó gyermeknek képesnek kell lennie arra, hogy a tanórákon, akarati úton fegyelmezni tudja — legalább bizonyos fokig — az erre a korra jellemző nagy mozgásigényét, akaratlagosan figyelni tudjon a pedagógus szavára, bármennyire csábítja is a kinti világ, a játszó barátok.

Az érzelmi téren való iskolaérettség átvezet az úgynevezett szociális (társadalmi) érettség területére is. A beiskolázás, az iskola újfajta életformát, magatartást követel: elsősorban a közösségben, az osztályban való oktathatóságot. A tanító nem egyenként neveli, oktatja, tanítja a gyermekeket, mint nagyon régen, még az ókorban és középkorban szokás volt, hanem egy egész osztályt tanít egyszerre. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha az egyes gyermekek jól be tudnak illeszkedni az osztályközösségbe, ha a pedagógus vezetésével részt tudnak venni a közös munkában, alkalmazkodnak az iskolai szabályokhoz. Egyszóval: ha szociálisan érettek.

Nehezen lehetne úgy eredményes munkát végezni egy osztályban, ha minden gyermeket külön kellene figyelmez­tetni feladatának elvégzésére, és egyenként tanítani, vagy ha egyesek zavarnák társaikat lármával, mozgással, lökdöséssel, mások viszont annyira félénkek volnának, hogy meg sem mernének szólalni a többiek előtt, állandóan sírnának stb. ugyanis az iskolai közösséghez való alkalmazkodás alapja az érzelmi kiegyensúlyozottság. A szociális érettséghez tartozik bizonyos önállóság is, képesség az önkiszolgálásra (pl. önálló öltözködés, vetkőzés, étkezés, tisztasági csomag használata), bizonyos feladatok végrehajtására stb.

A felsorolt képességeken kívül a már meglévő tapasztalatok, alapismeretek és gyakorlati készségek is nagymér­tékben fokozzák az iskolára való alkalmasságot. Ide tartoznak a gyermek önmagára, a természeti és társadalmi kör­nyezetre vonatkozó tapasztalatai, az alapismeretek (tájékozottság), az ábrázoló készség (utánzás útján és önállóan), a megfelelő kézügyesség és mozgásbeli ügyesség (pl. az íróeszközök megfelelő használatában).

A pszichikus iskolaérettségnek természetesen még egyéb tényezői is vannak, pl. a lényeglátás bizonyos fejlettsége, képesség elemi fogalmak (többek között a mennyiségfoga­lom), ítéletek, következtetések alkotására, a közösség igénye.

Az eddig elmondottak alapján megállapítható, hogy az iskolaérettség összetevői nagyon sokrétűek, tehát az iskolára való alkalmasság komplex jellegű. Hogyan jut el a gyermek az iskolaérettség fokára? Mikor válik alkalmassá a beiskolázásra? A fejlődés folyamán, illetve következtében 6—7 éves kora között. A fejlődés feltételei: egyrészt bizonyos örökletes, illetve veleszületett adottságok, másrészt a környezet és a környezetnek a gyermekre gyakorolt helyes, céltudatos nevelői ráhatása, vagyis a gyermekkel való megfelelő, fejlesztő foglalkozás.

A környezet, a nevelés, a környezeti ingerek vezető szerepe elvitathatatlan a fejlődésben. Eredményességének azonban bizonyos fokig határt szabhatnak (mint már említettük) az öröklött adottságok, biológiai feltételek és bizo­nyos esetleges idegrendszeri sérülések.

A fejlesztésnél természetesen figyelembe kell venni az egyéni sajátosságokat is. A fejlődés biológiai és pszichikus síkon egyaránt történik, ha nem is mindig egy időben. Amennyiben a fejlődést valami akadályozza, lassítja — pl. kisfokú szülési sérülés, koraszülés, betegségek vagy környezeti elhanyagoltság (a gyermekkel való megfelelő foglalkozás hiánya), esetleg mindkettő — a gyermek általában vagy az egyes felsorolt területeken lassabban fejlődik, és iskola éretlenné válik. Ez azt jelenti, hogy a beiskolázás idején az ismertetett különböző okok folytán nem lesz alkalmas a tanulás megkezdésére. Annak erőltetése tehát egészségének rovására mehet, iskolatársaival nem lesz képes együtt haladni a tananyagban, kudarcok érik stb.

 

·         Ml JELLEMZŐ AZ ISKOLAÉRETLEN GYERMEKRE?

 

A testi fejletlenség például, de meg kell jegyezni, hogy a testi fejletlenség nem jár együtt szükségképpen a pszi­chikus éretlenséggel.

A beszédhiba, a fejletlen beszédkészség, a szegényes szó­kincs gyakran szintén jellemző tünet. Az iskolaéretlen gyermek érzelmileg nagyon labilis. Egyesek agresszívek, elsősorban a kisebbekkel szemben, vagy akik sikereket érnek el pl. a játékban, mások inkább túlzottan gátoltak, félénkek, alig lehet őket szóra bírni.

Sokszor jellemző a játékos, kisgyermekes bizalmaskodás, illetve,”szertelen" magatartás, a túlzott mozgékonyság (hipermotilitás).

Az iskolaéretleneknél általában megtalálható a figyelem fáradékonysága, gyors elterelhetősége. Nem képesek valamit hosszabb ideig és jól megfigyelni. Ez is oka, hogy emlékezetük megbízhatatlan, hamar elfelejtik, amit mondanak nekik. (Még az otthoni kis megbízásokat is.) A látott vagy hallott dolgokból nem a lényegest ragadják meg, hanem ami számukra érzelmileg vagy a játék szempontjából fontos. Az általános tájékozottság, a mindennapi tapasztalatok, ismeretek hiányos volta (pl. nem ismerik saját szüleik nevét, lakcímüket, azt, hogy délelőtt vagy délután van-e stb.), a gyakorlati készségek fejletlensége (pl. ceruzafogás) csak fokozza a lassult pszichikus fejlődés következményeit, és még nehezebbé teszi a sikeres iskolakezdést.

A munkaérettség is hiányzik. Az iskolát, a tanulást játéknak tekintik, amit akkor hagyhatnak abba, amikor unalmassá válik. A feladatokhoz csak nehezen, hosszas biztatás után kezdenek hozzá, és folyton serkenteni, biztatni kell őket. Még a játékot is hamar megunják. Munkatempójuk nagyon lassú. Szociális érettségük sem kielégítő. A közösségbe be­illeszkedni, kooperálni, a csoportos osztálymunkában részt venni nem képesek. Nem haladnak együtt a többiekkel, de legtöbbször társaikat sem hagyják nyugodtan tanulni.

Fontos azonban, hogy az iskolaéretlent ne tévesszük össze az értelmi fogyatékossal!

Az iskolaéretlen gyermek csak lassan fejlődik, de egyébként megfelelő segítés, foglalkozás, fejlesztés mellett általában be tudja hozni elmaradását, s később együtt tud haladni kortársaival. Az értelmi fogyatékos viszont csak gyógypedagógus irányításával, az ilyen gyermekek nevelésére alaposan felkészült intézményekben tudja eredményesen végezni tanulmányait. Hogy egy gyermek értelmi fogyatékos vagy iskolaéretlen-e, annak eldöntése szakemberekre (orvos, pedagógus, pszichológus, gyógypedagógus) tartozik elsősorban. A szülő érdeke, hogy gyermeke ott, abban az iskolában folytathassa, ill. kezdje tanulmányait, ahol eredményeket ér el, ahol kibontakozhatnak képességei, ahol legbiztosabban megszerezheti az általános alapismereteket. A „jó kezdet fél siker" — mondja a régi közmondás. Az iskolai kudarcok — rossz kezdés esetén — elveszik a gyermek kedvét a tanulástól, a neki nem megfelelő terhelés kimeríti idegileg, egyre rosszabb tanulóvá válik, végül bukdácsoló lesz, esetleg túlkorossá válik. Mindez befolyásolja a munkához való viszonyát felnőtt korában is.

Itt említeném meg, hogy a régebben jól bevált majd megszüntetett ún. korrekciós 1. osztályok feltámasztása sok segítséget nyújthatna ahhoz, hogy az ide beiskolázott iskolaéretlen tanulók fokozatosan behozzák elmaradásukat, ellensúlyozni tudják a lassúbb fejlődés következményét. A második évben legtöbben már az úgynevezett normál létszámú általános iskola 2. osztályában folytathatják tanulmányaikat. A korrekciós 1. osztályban is az általános iskola 1. osztályának tananyagát végzik el a tanulók, csak kisebb létszámos, és az alkalmazott nevelő-oktató eljárások fokozottan figyelembe veszik a gyermek elmaradását, lassúbb fejlődését, egyéni fejlesztését.

·         HOGYAN SEGÍTHETIK A SZÜLŐK IS AZ ISKOLAÉRETTSÉG ELÉRÉSÉT,HOGYAN KÉSZÍTHETŐ FEL A GYERMEK AZ ISKOLÁRA?

•        Egészségügyi (biológiai) téren való felkészítés

Az orvos tanácsai három alapvető területre irányulnak.

Ezek:

•        megfelelő táplálkozás;

•        elegendő mozgás a szabad levegőn;

•       az egészséges életvitel rendszerének, a helyes életritmusnak kialakítása.

Nem mindegy, hogy a gyermek mit, mennyit és hogyan eszik . A szervezet az ételekben levő tápanyagokat használja fel építőanyagként a fejlődéshez, növekedéshez, gyarapodáshoz. A fejlődésben levő gyermeknek sok építőanyagra, főleg úgynevezett fehérjékre van szüksége. Fehérjét tartalmaz a tej, a tejtermékek, a tojás és a húsok. Tehát a gyermek étrendjének összeállításakor gondoskodni kell arról, hogy a gyermek naponta megigyon fél liter tejet, megegyen 15 dkg húst vagy felvágottat és ezen kívül vagy egy tojás, vagy egy kockasajt, illetve túró szerepeljen az étrendjében. Ugyancsak fontos, hogy a szervezet egészséges működéséhez szükséges vitaminokat, a csontfejlődést segítő ásványi sókat tartalmazó ételeket (friss zöldfőzeléket, gyümölcsöket, salátákat stb.) is kapjon. A fehérjék, vitaminok, ásványi sók fontosságát azért kell hangsúlyozni, mert, ahogy növekszik a gyermek, a felnőttek úgy lesznek egyre közömbösebbek étrendje összeállításánál. Az igaz, hogy zsíros kenyéren is fel lehet nőni, de az egyoldalú, fehérjét, vitaminokat, ásványi sókat kevésbé tartalmazó étrend lassúbb ütemű fejlődéshez vezet. A helyes étrend összeállítása egyaránt fontos az otthon és a napköziben étkező gyermekek számára.

Nem közömbös az egészséges fejlődés biztosításánál az sem, hogy az étkezés milyen körülmények között történik. A gusztusosan elkészített étel ízléses tálalása, az étkezések fontosságának hangsúlyozása elősegíti, ill. fokozza az ét­vágyat. Semmiképpen sem szabad „tömni", evésre kényszeríteni a gyermeket, mert ez által az evést megutálja, rosszul evő, így testileg lassan fejlődő lesz. A gyermek sokat legyen szabad levegőn, és ott kedvére futkározhasson, szaladgáljon, játsszék. Ez a tanács nemcsak a tavaszi, nyári hónapokra, hanem egész évre szól. Tehát évszaktól függetlenül a gyermek egészséges fejlődése szempontjából fontos naponta minimum másfél, de lehetőleg két-három óra szabad levegőn tartózkodás. A mozgáshoz a gyermeknek szabadságra van szüksége, tehát ne korlátozzuk mozgásában, játékában, mert csak így fejlődik izmainak erőssége, így alakul ki helyes testtartása. Az egészséges életvitel rendszere, a helyes életritmus kialakítása azt jelenti, hogy a gyermek életében mindig minden történés (étkezés, játszás, pihenés, fürdés, felkelés, lefekvés) azonos időben játszódjék le. A szervezetnek csak így tudunk ritmikus terhelést adni. A további élet során a szervezet ehhez hozzászokik, alkalmazkodik. Akinek kora gyermekkora nem bizonyos életritmus szerint telt el, annak az iskolai életforma, a ritmusos terhelés, a tanórák és szünetek váltakozása, majd a felnőttkorra jellemző ciklikus munkaritmus megtanulása és elviselése is igen nehéz feladatot fog jelenteni. Ajánlatos tehát kialakítani már kora gyermekkorban az egészséges életritmust. Segíti nevelői munkánkat, ha időben kialakítjuk a gyermek napirendjét. A pontos, azonos időben történő felkelés, mosakodás, reggelizés, az esti program kialakult rendje, az esti lefekvés ideje mindennap ritmikusan ismétlődjék meg. Ettől csak nagyon indokolt esetben térjünk el. Ha következetesek vagyunk, megköveteljük gyermektől a végrehajtást, a rend szeretete, a rendszeresség szokásává válik. Ez megkönnyíti az iskolai életbe való beilleszkedést, az iskolai rend és fegyelem megtartását is.

Természetesen nem elég csak követelni. Már itt megemlítem, hogy a példaadásnak óriási a nevelő hatása. Nem mindegy, hogy mit lát a gyermek a környezetében, a szülőktől és más, a családban együtt élő felnőttektől, nagy­szülőktől. Az édesanyának, édesapának és a többi felnőttnek is tartania kellene magát a rendszerességhez, következetesnek kellene lenniük a napirend megtartásában. (Ez saját egészségüket is szolgálja!) Az otthoni életrendet — óvodás gyermek esetében — „összhangba" kellene hozni az óvoda életrendjével is, mert az óvodai és az otthoni életritmus közötti nagy eltérés szintén zavarokat okozhat a fejlődésben. Egy 5—6 éves gyermek általában reggel 6—7 óra között ébredjen, naponta ötször egyen, délután két órát aludjon, este 7 órakor fürödjön, és az esti mese után menjen aludni.

•       Pszichológiai és pedagógiai téren történő fejlesztés

Az iskolára való felkészítés természetesen nem korlátozódhat közvetlenül az iskolába lépés előtti hónapokra. A felkészítés munkáját jóval előbb meg kell kezdeni. S nem csak érzelmi téren!

A felkészítésben, a fejlesztésben elsőrendű szerepe lenne a családnak, a szülőknek!

Az iskolás kor előtt a gyermek legfontosabb tevékenységi formája a játék, majd egyre nagyobb teret kap a munka, természetesen csak fokozatosan. A két fő tevékenységi területet használjuk fel a tervszerű fejlesztésre. A munkához már megfelelő érettség szükséges. A játék segít abban, hogy a gyermek egyre többet ismerjen meg a világból, egyre magasabb szintre jusson. E tevékenység során fejlődik egész személyisége — de csak akkor, ha a játékban aktív sze­replő. A játék közben fejlődik a mozgása, a kézügyessége, és ezen keresztül fejlődnek az értelmi erők is. A játékos tevékenység segít megismerni a világot, annak tárgyait, a tárgyak tulajdonságait. Minden gyermek számára meg kell teremteni a játék lehetőségét. Biztosítani kell egy kis játéksarkot, ahol a gyermek nyugodtan, kedvére játszhat. A játékokat úgy helyezzük el, hogy ahhoz könnyen hozzá lehessen férni, le tudja venni azt, amivel játszani szeretne.   A gyermeket közben rászoktatjuk a rendre is. A játék után tegye helyére mindazt, amivel foglalkozott, s ezt a feladatot ne végezze el helyette senki sem. Ha rászoktatjuk a rendre, ha ő maga teszi vissza a játékokat, eszközöket, akkor a rend igénnyé válik nála, s arra fog törekedni, hogy szűkebb környezetében rend legyen. (A munkaérettség és a szociális érettség egyik összetevője ez, de az esztétikai érzék fejlődését is elősegíti.)

Így kezdődik a rendszeretet kialakítása, illetve kialakulása, mely biztosítéka lesz annak, hogy a gyermek később az iskolás korban a könyveit, iskolai felszerelését is igyekszik rendben tartani, s nem kell azokat az iskolába indulás előtt az utolsó percben, a lakás legkülönbözőbb helyéről összekapkodni.

A játék mellett a 3—6 éves gyermek életében egyre nagyobb hangsúlyt kap a célirányos tevékenység: a munka, s ez is örömet jelent, különösen akkor, ha elvégzéséhez sikerélmény társul. Ne fukarkodjunk a dicséretekkel! Simogassuk meg a szorgoskodó gyermek fejét, aki —igaz, még kicsit ügyetlenül — már maga fűzte be a cipőjét, még nem tökéletesen ugyan, de lassan, fokozatosan, sok próbálgatással, közben sokat biztatva, egyedül öltözött fel stb.

Elsősorban olyan feladatokkal bízzuk meg a gyermeket, amely saját személyével kapcsolatos teendők elvégzéséből áll (pl. levetett ruhák összehajtogatása, cipőjének fényesítése, ágyának elrendezésében való segédkezés stb.) Bevon­hatók a gyermekek a munkába is, természetesen erejükhöz mérten és kezdetben játékos szinten. A még csak tipegő apróság is szívesen „lábatlankodik" például a konyhában, és fáradhatatlanul „segít" , rakosgatja az edényeket, eszközöket, amelyek a konyhában találhatók. Ha sütés, főzést, szívesen teszi (pl. gyúrja, süti a tésztát, amit a babáknak készít).  Vegyük komolyan ezt a „munkát”, menjünk bele a játékba. Ha tésztát adunk a gyer­mek kezébe, utánozni fogja a gyúrás mozdulatait. Fejlődik kézügyessége, megfigyelőképessége, hisz alaposan szemügyre kell vennie minden mozdulatot. Az is jó, ha az edények között „csinál rendet", rakosgatja a lábasokat, egyiket a másikba vagy egymásra. Nem is gondoljuk, hogy ezzel milyen fontos gondolkodási műveletet gyakorol. Összehasonlítja, melyik kisebb, melyik nagyobb, melyik fér bele a másikba, tehát — bár nem tudatosan — kialakul benne a kisebb, a nagyobb fogalma. Helyesen járunk el akkor is, ha a gyermeket irányítjuk olyan módon, hogy minden tevékenységét magyarázattal kísérjük. „Gyere, most kivesszük a szekrényből a kislábast. Teszünk bele zsírt és lisztet. Szépen megpirítjuk", stb. Ezáltal fejlődik megfigyelőképessége, emlékezete és szókincse is. Talán feleslegesnek tűnnek ezek a dolgok, pedig a gyermek fejlődése szempontjából nagy a jelentőségük. A beszéddel kísért cselekvés jobban rögződik a gyermekben. Szereti, és szívesen utánozza a felnőttek munkáját, beszédét, s így szinte észre sem veszi, milyen fontos dolgokat tanul meg szinte játszva. Az így elsa­játított ismereteket később is szívesen fogja alkalmazni. Hasonlóan fog játszani a babaedénnyel, főz, süt a babák számára, eteti őket.

Kiemelném, hogy a gyermeket természetesen csak erejéhez mért feladatokkal szabad megbízni. Ha erejét meghaladó munkába kívánjuk befogni, ilyen feladatot bízunk rá, hamar elkeseredik. Elveszti kedvét és önbizalmát, s már a könnyebb feladatok elvégzéséért sem fog lelkesedni. Csak lassan, fokozatosan léphetünk előre a feladatok nehézségét illetően. Összetett, bonyolult tevékenységre később kerülhet sor. Ne követeljünk tőle felnőtt szintű, tökéletes munkát, mert a kis kezek még nem elég ügyesek. Sokat, nagyon sokat kell majd gyakorolni a különböző tevékenységeket. Ne legyünk türelmetlenek! A munka révén nemcsak munkaérettsége, feladattudata fog lassan kialakulni, hanem közben — mint említettem — fejlődik megfigyelőképessége, emlékezete és szókincse is. Sokat segít a munkába való bevonás a gyermek önállóságának (szociális érettségének) kialakulásában is.

Mit végezhet önállóan a gyermek? Fokozatosan szoktassuk mindenekelőtt a testápolásra, önálló mosakodásra, törülközésre, fésülködésre. Ehhez alapvetően szükséges a külön eszköz. Legyen mindenkinek külön törülközője, fésűje, fogpohara, fogkeféje. Higiénés szempontból is kívánatos ez. Minél korábban étkeznek, öltözködnek önállóan, annál jobb. A tevékenységet egyszerű utánzással sajátítja el a gyermek. Legyen kis evőeszköze, tányérja, mert ezzel könnyebben bánik. Ha látja a felnőttek étkezését, öltözködését, ő is úgy fogja végrehajtani e tevékenységeket. Ha a szülő — itt elsősorban az édesanyára hárul a feladat — bevonja a gyermeket az étkezés előkészítésébe, sokat segít az önállósodásban. Az édesanyával, édesapával közösen végrehajtott cselekvés, tevékenység egyébként is különösen nagy élmény a gyermeknek. A meghitt kapcsolatokra, együttlétekre még felnőtt korában is emlékezni fog, és a nevelés szempontjából ez nem lényegtelen. Ilyen meghitt hangulat kísérheti a gyermek és édesanyja ténykedését. (Érzelmi téren való fejlesztés.)

A játék és a munkába való bevonás azonban csak akkor lesz fejlesztő hatású, ha a családi környezet jó, ha otthon megfelelő környezet veszi körül a gyermeket, s a szülők nem mutatnak más példát, mint amit gyermeküktől megkö­vetelnek. Nagyon fontos a nyugodt, kiegyensúlyozott családi légkör. Ha ilyen környezetet teremtünk és tudunk biz­tosítani, a növekvő, cseperedő gyermek is nyugodt, kiegyensúlyozott lesz. Könnyen fog alkalmazkodni az iskolához és az ott rá váró követelményekhez.  Az ideges, kapkodó hangulat, légkör rányomja a gyermekre is a bélyeget. Kapkodóvá, idegessé válik. Ha iskolás lesz, feladatait rendetlenül végzi el, így nem kap dicséretet, sőt esetleg büntetés lesz a „jutalma". Ez csak ronthat, mert elkedvetleníti, és így a továbbiakra, a fejlődésre nem hat előnyösen.

Az iskolára való felkészítés során, a gyermekek nevelésében nagyon fontos a példaadás. A szülő, miként a pe­dagógus, nemcsak szóval nevel, hanem egész lényével, magatartásával. Ahogy beszél, ahogy öltözködik, ahogy másokkal, másokról beszél, nyilatkozik, ahogy örül valaminek vagy szomorkodik, ahogy emberekkel érintkezik, ahogy nevet, olvas, mindez nagy hatással van a gyermekekre. Ne követeljünk mást, csak azt, ahogy mi élünk, dolgozunk, cselekszünk!

Az eddigiekből látható, hogy a játék és a munkába való bevonás általában milyen nagy fejlesztő hatással van a gyermekre a megfelelő környezet s szülői példaadás mellett.

Egyes képességeket azonban még külön kiemelten is fejlesztenünk kell az iskolaérettség érdekében.

A 6. életévéhez közeledve fokozatosan el kell juttatnunk a gyermeket arra a szintre, hogy az iskolai követelményeknek majd minden téren meg tudjon felelni. A fejlesztést sokirányúan kell végeznünk.

Szinte a legfontosabb terület a beszédfejlesztés. A leglényegesebb, hogy engedjük beszélni a gyermeket, mert ha otthon ebben gátoljuk, állandóan csendre intjük, ez szellemi fejlődésében visszamaradáshoz vezet.   A beszéd funkcióját gyakorolni kell, mint minden más tevékenységet. Minél többször csinálunk valamit, annál jobban fog menni, vagyis minél többet engedjük beszélni, annál jobban ki tudja magát fejezni. Gazdagodik szókincsben, fejlődik kifejezőképesség­ben.

A 3—6 éves gyermek sokat kérdez. Mi ez? Miért? Minek? Mikor? — teszi fel a kérdést, s ezekre türelmesen mindig válaszolni kell a gyermek értelmi szintjének meg­felelően. A rendreutasítás, a „leintés", a szülő ideges válasza, ingerlékenysége esetén leszokik a kérdezősködésről, a kíváncsiskodásról. Ez baj, mert e nélkül nem juthat előbbre a világ megismerésében. (Már kifejtettem, hogy a gyermek fejlődésének „motorja", fejlesztésének alapja mindenekelőtt a kíváncsiság, az érdeklődés felkeltése, ill. ébrentartása a világ dolgai, a környezet iránt.)

Ezt nagymértékben elősegíti, ha mindig válaszolunk kérdéseire, mert a válasz újabb kérdés alapja lehet. Ter­mészetesen nem elég csak a válaszolásra szorítkozni. Minden alkalmat meg kell ragadni, hogy felhívjuk a gyermek figyelmét az újabb, érdekesebb jelenségekre környezetében, pl. utazás, séta közben, s a környezet változásaira (évszakonként). Ez szintén tápot adhat kérdezősködéseinek. Legyünk türelmesek, ha a gyermek esetleg számunkra nem egészen érthetően fejezi ki magát. Ha hibázott, ne szégyenítsük meg, hanem ismételjük el a mondatot helyesen. Ha megszégyenítjük, rossz hatást vált ki. Ha észrevesszük, hogy egy-egy hang kiejtése hibás, ne próbáljuk úgy javítani, hogy ráirányítjuk a figyelmét. Ezzel csak ronthatunk. A gyermek gátlásossá válik, szorongani kezd, és fél beszélni, mert fél a megszégyenüléstől. Kialakulnak nála a kisebbségi érzések, amelyek szintén gátolják az egyenletes, egészséges fejlődést.

A javítás helyes módja — mint említettem— az, ha a szülő helyesen kiejti a hibás hangot, illetve kimondja a szót. A helyes kiejtést a gyermek megfigyeli, hangoztatását rög­zíti, és lassan, a felnőttet utánozva, ő is helyesen fogja kiejteni.

Legfontosabb a türelem és a tapintat, hiszen a gyermek a beszédhibájáról nem tehet. Annak különböző orvosi és pszichológiai okai lehetnek. Ha a beszédhibát folyton hangsúlyozzuk, megnehezítjük a gyermek számára a nehézség leküzdését. Ne fenyegessük azzal, hogy az iskolában ki fogják csúfolni, mert ez fokozza félelmét, és súlyosbítja a beszédhibát. Az ilyen gyermek gyámoltalanná, visszahúzódóvá válik. Ha a szülő beszédhibát észlel, ne próbálkozzék az otthoni javítással, hanem forduljon szakemberhez, orvoshoz, pszichológushoz, logopédushoz, nevelési tanácsadóhoz. A beszéd fejlesztésének legjobb módja a gyakorlás, de ez ne jelentse azt, hogy csak a gyermek beszéljen. Szükséges az is, hogy a felnőttek helyes beszédét, jó kiejtését hallgassa, figyelje meg. Beszélgessünk nagyon sokat. Erre számos alkalom kínálkozik. Használjuk ki a séták adta lehetőséget. Meséljük el, beszéljünk róla, mit láttunk a kirakatban, az utcán. Később ezt már a gyermek is meg tudja tenni. Sőt, figyelmét irányíthatjuk is. „Figyeld meg a kirakatot, szeret­ném, ha otthon elmesélnéd édesanyádnak, hogy mi mindent látunk", „Én is megfigyeltem, meglátjuk,ki emlékszik majd több dologra". (Így nemcsak beszéde fejlődik, hanem egyúttal megfigyelőképessége és emlékezete is!)

A gyermek szívesen veszi, ha „versenyezhet" és ilyen felhívás után „komoly verseny" alakulhat ki a szülő és gyermeke között, ami csak elősegíti a jelzett képességek fejlődését.

A beszéd fejlesztésében sokat segítenek a könyvek. Mivel ebben az életkorban a gyermek még nem tud olvasni, adjunk a kezébe képeskönyveket. Nézegesse azok képeit együtt a szülővel. Először a felnőtt mesélje el, mi mindent lát a képen, majd később már a gyermek tegye ezt. A képolvasás jól előkészíti az olvasástanulást, az iskolában is képes lesz képről összefüggő történeteket mesélni. Vigyázzunk arra, hogy ha több kép van egymás mellett, azokat balról jobbra haladva vegye szemügyre a gyermek, figyelje meg, és mesélje el a látottakat. Adjon nevet a képen látott gyermekeknek, felnőtteknek, utánozza az állatok hangját, nevezze meg a színeket. (Ezekkel a feladatokkal fejlesztjük a gyermek szókincsét, kifejezőképességét, megfigyelőképességét, fantáziáját is, a hangok utánzásával pedig a tiszta hangoztatást segítjük elő. A képolvasást kérdésekkel irányíthatjuk.) A képolvasás fejleszti a szem mozgását is, a helyes szemmozgás beidegződését. A beszéd fejlesztésére további lehetőségeket adnak a versek, mesék. Vegyünk verses és meséskönyvet, iratkozzunk be a gyermekkel együtt a gyermekkönyvtárba. A képeskönyveket nagyon szeretik a kicsik. A szülő olvassa a verset, mesét, és közben nézzék együtt a gyermekkel a hozzátartozó képeket. Amikor néhányszor hallotta a szöveget, már a kép fel fogja idézni azt, és rövidesen ő maga akarja elmondani a képpel kapcsolatos verset, mesét. A meséket azért is szeretik a gyermekek, mivel szívesen utánozzák annak főhősét és izgulnak sikeréért. (Ezzel segítjük az érzelmi átélés fejlődését.)

Először célszerű rövid meséket mondani, majd fokozhatjuk a terjedelmet, egyre hosszabb történeteket mesélve. Igazi hatását akkor érjük el a beszédfejlesztés szempontjából, ha a gyermekkel is megpróbáljuk elmeséltetni, elmondatni. (Így fokozatosan hozzászoktatjuk a szándékos figyelemre is, amely kezdetben csak rövid ideig tart, de egyre hosszabb ideig lesz képes rá. Erre nagy szükség van, mivel az iskolában legalább 15 percig kell figyelnie egyfolytában.) A mese elmondatásával ugyancsak fejlesztjük emlékezetét. A szép versek, mesék azon kívül fejlesztik a gyermek ritmusérzékét, szókincsét, kifejezőkészségét, esztétikai érzékét, tehát jól szolgálják az anyanyelv megszerettetését. A ritmikus versikéket, érdekes meséket könnyen, gyorsan megtanulják a gyermekek, és szívesen elmondják, ha van hallgatóság. Ez pedig általában mindig akad, mert legtöbbször nagy öröm a családnak, mikor már „önálló produkcióra" kerül sor. (Ez fejleszti az önállóságot, szereplési készséget és bátorságot, önbizalmat is ad.)

Taníthatunk népi mondókákat, kiolvasókat, találós kérdéseket, közmondásokat Lehet olyan játékokat játszani, amihez kiolvasó szükséges, és ennek segítségével választjuk ki például a hunyót, aki megkeresi a szobában eldugott tárgyat. (Milyen jó lehetőséget ad ez a játék a megfigyelőképes­ség fejlesztésére, de az együttjátszás élményének hatása a közösségi érzés, szociális érettség, beilleszkedési készség fejlesztése szempontjából is nagy jelentőségű.)

A gondolkodás fejlesztését nem lehet elválasztani az eddig mondottaktól, a játékosságtól, a sok mozgást igénylő cselekvéstől (manipulálás), az életkornak megfelelő konstruálási (szerkesztő, építő) feladatoktól stb. A gyermeknek előbb a valóságban „saját kezűleg" is el kell végezni a feladatokat, hogy azután fejben is el tudja képzelni a megoldást, majd gondolatilag, elvontan is képes legyen erre a tevékenységre. Így fejlődnek lassan az egyes gondolati tevékenységek, az összehasonlítás, a differenciálás (rendezés), az analízis-szintézis (rész és egész viszonyának értékelése), a következtetés stb.

Papír és írószerboltokban kaphatók szép játékkártyák, amelyekkel a gyermek számos feladatot tud elvégezni. Rendezheti, csoportosíthatja, válogatást végezhet. Fejlettebb fokon, 4-5 éves korban a gondolkodás fejlesztését szétvágott képekkel is végezhetjük. A két-három részre vágott képet rakja össze a gyermek, és mesélje el, mit ábrázol. A játékboltokban kapható mesekockával is játszhatjuk ezt a játékot. Rakja össze egy-egy mese képét: Hófehérke, Piroska és a farkas. Csipkerózsika stb. Új játék a mozaikkép, ami szórakoztató, társasjátékként játszható, de egyedül is összerakhatja a gyermek. Az összerakott képről mesélhet történeteket, meséket. Kezdetben az összerakás nehezen megy, de hagyjuk próbálkozni a gyermeket, a gyakorlás meghozza az eredményt. (A képek összerakása, kirakása révén a részek és az egész viszonyát érzékeli közvetlen gyakorlati tapasztalás útján, játékos formában.)

Ha már ügyes az egyszerű, két-három részre vágott képek összerakásában, fokozhatjuk tovább mindezt úgy, hogy több kép összevágott, részekre vágott darabjait keverjük össze, így az összerakáson kívül rendezést, válogatást is el kell végeznie. Ezzel a feladattal már komoly gondolkodási tevé­kenységet gyakorol.

A kockajátékkal is munkát végez a gyermek. Építhet belőle, rakosgathatja, s közben megismeri a színeket, a különböző formákat, mértani testeket, nagyságukat, mennyiségi összehasonlításokat végezhet (több, kevesebb, ugyanannyi stb.) Ügyes játék a „Babilon" is, amellyel szintén számos tevékenységet lehet végezni.

A gyermek maga próbálkozzék.   Ha nem sikerül a vár építése, ne mutassuk meg, mert ezzel a munka eredményének élményétől fosztja meg a gyermekét.  Hagyjuk próbálkozni.

Sokszor felvetődik a kérdés: tanítsa-e olvasni, írni, számolni az óvoda, a szülő a gyermeket?  A válasz egyértelmű: ne! Azokat a feladatokat végeztesse csupán, amelyeket az eddigiekben ismertettünk.

Fontos a mennyiségfogalom, a matematikai képesség fejlesztése is.  A közvetlen környezet ebben is sokat segíthet. Nem számtant kell tanítani, az az iskola feladata. A fejlesztés, az iskolára való felkészítés során az ilyen irányú, a számolás megtanítását elősegítő képességeket kell fejleszteni. Hogyan? Sok módja, játékos lehetősége van ennek is. Mindenekelőtt meg kell ismerkednie a kisebb, a nagyobb, a több, a kevesebb stb. fogalmával. Séta vagy más tény­kedés közben rendezgessen a gyermek. Keresse az utcán, a játszótéren, a polcokon a kisebb, a nagyobb tárgyakat. Viszonyítsa őket egymáshoz. Melyik a legkisebb, a legnagyobb, melyik nagyobb, melyik kisebb. Mi áll az udvaron, a ház előtt, a fa alatt, a pad mellett. A már elmondott rendezgetés a lábasokkal (műanyagpoharakkal) szintén segíti a számolási képesség fejlesztését, felismerteti a viszonyokat. Az asztal terítése során gyakorolja a párokba rendezést, a csoportosítást. Megkérhetjük arra, hogy szedje össze a lapos tányérokat, majd a mélyeket. Megkérdezhetjük, melyikből hány darab van az asztalon, miből van több, kevesebb, ugyanannyi. Hány poharat, kanalat, villát, kést kell a tányérok mellé tenni. Kés, villa, kanál... szedd össze az evőeszközöket! Erre az utasításra, kérésre a tevékenység végrehajtása közben megtanulja, hogy ezek csoportba rendezhetők, evőeszköz a nevük. Játékkal is végezhet rendezési feladatokat. Jól szolgálja ezt a célt a műanyagból készült, színes, egymásba rakható kocka, és számtalan ma már rendelkezésre álló különféle fejlesztő eszköz, amely szintén sorba rendez­hető kisebbtől a nagyobb felé és fordítva. Az építőkocka ugyancsak alkalmas játék erre a célra. Kérdéseket is tehetünk fel, melyik a kisebb, melyik a nagyobb. Eltördelt hurkapálcikával is játszhat. Melyik hosszabb, melyik rövidebb. Rajzolhat is ugyanabból a formából kisebbet, nagyob­bat, vonalakból hosszabbat, rövidebbet, többet, kevesebbet. Fejleszti a mennyiségfogalmat az is, ha például babszemeket rakosgat sorba vagy csomóba. „Két sorba rakj ugyanannyit!" „Legyen az egyik sorban több!" „Melyik csomóban van kevesebb? " Csinálhatjuk ezt egy kézzel, két kézzel két csomóba. Kialakíthat a babszemek segítségével kört, négyzetet, hullámvonalat s más különböző alakzatokat.

·         FEJLESZTENI KELL A KÉZÜGYESSÉGET IS!

Erre szintén nagy szükség van az iskolában. Ennek jó módja a rajzolás, festés. Ez az izmok fejlesztését is szolgálja, s erre az írás műveletének elsajátítása során lesz szükség, amikor nagyon finom, összerendezett mozgást kell elvégezni. Feladat tehát a finom mozgások fejlesztése is.

Ne írni tanítsuk a gyermeket, mert a rosszul megtanult betűformát sokkal nehezebb javítani. Az izmok, a mozgás fejlesztése, összehangolása lehet csupán a feladat. Tanulja meg a ceruza helyes fogását. Ennek alapkövetelménye, hogy ne adjunk kemény, vékony ceruzát a gyermek kezébe, mert azt erősen kell fogni és rányomni a papírra. Így görcsös fogásra szoktatjuk, s írása csúnya lesz. A betűket hibásan fogja alakítani, a görcsös szorítás jobban kifárasztja. Szoktassuk arra, hogy a „karikát” jobbról balra kerekítse később az iskolában a „cés” kötés megtanulásánál kulcsfontosságú lehet. A rajzolgatás időszakában legalkalmasabb a vastag postairón vagy a filctoll, amellyel vastag vonalat lehet húzni és felületet is lehet színezni. Fessen, rajzoljon sokat a gyermek. Ezek fejlesztő hatása igen nagy. Közben megismerkedik a színekkel, fejlődik fantáziája, képzelete, a kéz mozgása is egyre ügyesebbé válik. Engedjük bátran festeni vastag ecsettel nagy papírfelületre. A szép festménynek nagyon örül a gyermek, különösen akkor, ha mások is vele együtt örülnek és megdicsérik. Ne várjunk művészi alkotást, a gyermek szintjéhez viszonyítsunk, és ne fukarkodjunk a dicsérettel. Ez bíztatásként hat.

Jó szolgálatot tesz a kézügyesség fejlesztésében a gyöngyfűzés, flakonra kupak csavargatása, a homokban való játék, a homokba rajzolás, a gyurmázás, amely hasonlít az édesanya gyúrási munkájához. Adjunk a kezükbe gyurmát vagy agyagot és ne szidjuk össze azért, mert agyagos lett a keze, homokos a cipője. Szoktassuk azonban a gyermeket arra, hogy a gyurmázásnál, festésnél kössön maga elé kis kötényt, amely megvédi ruháját, s ilyen játék után mindig mosson kezet.

A mozgás és kézügyesség fejlesztésének nagyon jó eszköze még a labda. Labdázzon sokat — ehhez legalkalmasabb a szép, nagy pöttyös labda.

Visszatérve még egyszer a rajzra, azt felhasználhatjuk a megfigyelés, monotónia tűrés, feladattudat, munkaérettség fejlesztésére is. Pl. a gyermek lemásolhat különböző mértani formákat (négyzet, téglalap, háromszög), s rajzolhat segítségükkel szép, díszítő sort.

Röviden még arról, hogyan szervezzük meg a gyermek első napjait az iskolában. Idejében szerezzük be a felszereléseket, könyvet, füzetet, táskát, íróeszközöket. Kössük be a könyveket, füzeteket, ez már biztonságérzetet ad a gyermeknek. Legyen a lakásban olyan hely, ahol nyugodtan tud dolgozni. A szülő segítsen a gyermeknek, ha szükséges és hallgassa meg, mi minden történt az iskolában. A szülők vegyenek részt az osztály közös megmozdu­lásain, menjenek el a fogadóórákra, szülői értekezletekre, érezze a gyermek, hogy törődnek vele, érdekli a szülőket az ő élete.

Fontos lenne a napirend pontos megtartása, mert a tanuló csak kipihenten képes a napi feladatoknak megfelelni.

Végül: ne követeljünk erőn felül! Vagy ne értékeljünk túl! Ez káros! Nem kívánhatjuk, hogy mindenből kiváló legyen. Értékeljünk reálisan!

 

Tereske, 2011.10.10.                                                                                   Orosházi Vencel tanító