Ős Buda

A korabeli metszetek, vázlatok, katonai térképek, levelek, krónikák, határjárási oklevelek és egyéb dokumentumok egyre inkább azt a nézetet erősítik, hogy a mai Székesfehérvár nem azonos azzal a hellyel, ahol egykor királyaink koronázása történt. Ugyanis a metszeteken látható várost többnyire valamilyen magaslatról szemlélve a háttérben lankás dombokkal, hegyekkel ábrázolják, a Duna mellett. Egy a 16. században készült metszeten megjelenített domborzati viszonyok, ismerve a város fekvését kérdésessé teszik, hogy az ősi Fehérvár valóban Székesfehérvár területén helyezkedett el./kép/ A képen a vár hátterében látható magaslatokat többen azonosítják a Pilisben lévő Ezüst-, Nagy- és Kis-kevéllyel , melyek azonosak a címerünkben látható hármashalommal. Ez az ősi ábrázolás a sumér írásrendszerben is megtalálható, ami a földet, az országot jelenti.

A Pilis már a kőkorszakban is lakott terület volt, köszönhetően az itt feltörő hőforrásoknak, melyek kedvező feltételeket teremtettek a fagyos, zord idők átvészeléséhez. A feltárások során az itt található barlangokban, kőből és csontból készített tárgyak kerültek elő, de találtak már honfoglalás kori íjat és tegezt is benne vesszőkkel. A Budakalász melletti kavicsbányában pedig egy agyagból készült kocsi fordult ki a földből, ami a szénizotópos vizsgálatok szerint 8 ezer éves.

Pilisi Piramisok

Létezik egy velencei fametszet a középkori Székesfehérvárról, ami több kutatót arra sarkallt, hogy a magyarok szakrális központját nem a mai Székesfehérváron, hanem a Pilisben keresse. A kutatások eredményeként egyre többen vallják, hogy Fehérvár koronázó városunk egykor valóban a Pilisben helyezkedett el, ami a korona-csakra, fehér és beavatás fogalmak érdekes találkozása.

A pálosok központja, a Pilis, tehát pontosan az a hely, ahol a beavatás történhet. Mint ahogy az emberi testben ez a hely a fejtető, ugyanúgy a Kárpát-medence "pilise" az, ami képes a fentről jött finom energiák befogadására. A korona- és a szív-csakra a Pilisben egy helyen található, ezáltal teljes szakrális uralkodói programot képvisel.

A Pilis Árpád-kori szakralitását oklevelek bizonyítják: mindvégig királyi központként működött, soha nem lehetett adni-venni benne földterületeket, csak királyi jóváhagyással. Később, az Anjou-kortól Visegrádon, a fellegvárban őrizték a Szent Koronát és a Képes Krónika képein a koronázás helyeként a Pilis azonosítható. A Pilis körvonala (a Visegrádi-hegységgel együtt) egy hatalmas szívet formáz, amelynek a közepén található Dobogókő, a Kárpát-medence energetikai központja. Őseink nem véletlenül adták a terület középpontjában álló csúcsnak ezt a nevet, tudniuk kellett, hogy itt "dobog" a világ szíve.

Az Árpád korban ezt a területe "Insula Pilis" (Pilis-sziget) néven nevezték. Ha rápillantunk a térképre, és leszámítjuk az utóbbi 1500 év mintegy 400 földrengését, amelyek során például "az egyik hegy belezuhant a Dunába", és így nyilván megváltozott a környék képe, akkor tökéletes szívalakot látunk. A területet a ma itt élők is a Föld szíveként emlegetik.

A korona- és a szív-csakra így tehát a Pilisben egy helyen található, ezáltal teljes szakrális uralkodói programot képvisel. Az itt található pontokon keresztül átadhatóvá vált az isteni energia az arra alkalmas befogadó személynek. És valóban, a Pilis alagútrendszerében, a titkos barlangokban a pálosok beavatási rítusainak központi szerepe volt. Az egyiptomi piramisok az Oziriszt megszemélyesítő Orion csillagkép mintájára épültek. Tudjuk, hogy az Orion a magyar mitológiában Nimróddal azonos.

Középkori krónikáink a magyarság első őseként a legendás Nimródot jelölik meg. Nimród először Kézai Simon, Kún László udvari papja, 1282 körül írt Gesta Hungarorumában lép fel a magyar történetírásban. Kézai elmondja, hogy a vízözön után kétszázegy évvel az óriás Nimród egész nemzetségével hozzáfogott a bábeli torony építéséhez. A nyelvzavar után Evilát földjére költözött, és ott felesége, Enéh két ikerfiút szült neki, HUNORT és MAGORT. Ettől a két fiútól és a szolgálatukban álló vitézektől származtak a hunok és a magyarok. Ezt a történetet több mint húsz középkori magyar krónika megismétli.

Többek feltételezése szerint az Orionnak a pontos mása megtalálható a Pilisben: a csillagkép csillagait a pilisi hegyek rajzolják ki. A középső három csillag az Árpád-vár, a Rám-hegy és a Magashegy. Az elrendezés ugyanaz, amit az egyiptomi piramisoknál látunk: a leghalványabb csillagot a legkisebb piramis jelzi, a legerősebbet pedig a legnagyobb. A csillagkép további négy pontjának mindegyikénél pálos kolostorromok találhatók. A beavató koronázás tehát a Pilisben történt. Bizonyíték erre a Képes Krónikában található számos kép, melyeken a koronázási esemény hátterében a tájat is megjelenítik. Viszont van a Krónikában három rajz, ahol a távolban meglepő módon piramisok vannak.

III.István koronázása



II.László



Imre koronázása

A képek önmagukért beszélnek. Egyértelmű hogy ezeken a rajzokon nem hegyek, dombok és sziklák, hanem piramisok láthatók. A szabályosan megrajzolt gúla az egyenes éleivel legalábbis erre utal. Az Imre koronázását ábrázoló képen ráadásul két piramis is van, melyeknek csúcsán talán életfát vagy energia-kisugárzást jelenített meg a rajz készítője.

A kérdés az, ha a helyszín a Pilis és a képen valóban piramisok vannak, ma miért nem láthatjuk ezeket az építményeket? Lehetséges hogy ezeket is, mint számos épületet a Pilisben, lerombolták, elbontották és a földdel tették egyenlővé azért, hogy a magyar nemzet dicső múltját eltüntessék. Ha viszont még ott vannak és csak a növényzet vagy a föld rejti az építményeket, akkor a boszniai piramishoz hasonló kiemelkedést kell keresni. Lehet, hogy az Árpád-vár, a Rám-hegy és a Magashegy a Pilis piramisa?

Boszniai piramis

Az 1940-es években Sashegyi Sándor régész kezdett ásatásokat a Holdvilág-árokban abból kiindulva, hogy Anonymus úgy írja le Árpád vezér nyughelyét, hogy ott nyugszik Árpád ˝ahol a víz kőmederben folyik alá Attila városába˝. Ez a leírás pontosan ráillik a Holdvilág-árokra, amely a Pilisben van; ott, ahol a régi koronázóvárost, Fehérvárt, és Ősbudát, Attila nagykirályunk székhelyét is sejtik.

Sashegyi emberi (női) csontvázat is talált ott a nehezen és életveszélyesen megközelíthető helyen, kőkoporsóban, amelynek génjei megegyeznek a honfoglaló magyarság genetikai állományával. Az ott található kövek emberi megmunkálásra utalnak, nem a természet formálta őket olyanra. Az egyik közeli bokorban Sashegyi embert ábrázoló kőszobrot is talált, amely egy belső-ázsiai türk, szittya, hun vonásokat mutató emberábrázolás volt. Két nap múlva két szakértővel visszatért a helyszínre, de a szobornak hűlt helye volt. Utánajárt a dolognak, és kiderült, hogy elvitték azt a kőfejtőbe, bezúzták. 2003 körül az ásatást végzők egy olyan kőtömböt találtak a hegyen tovább lejjebb fúrva, amely egy feltűnően éles, szabályosan egyenes peremmel rendelkezik. Ennek a peremnek a vonalában továbbmenve annak úgy lett vége, hogy az ásó szintén kőbe ütközött, amely szintén egy kocka- vagy téglaalakú kőtömb egyik szabályos pereme volt. Ennek végén szintén egy erre merőleges perem van, tehát az egész emberi alkotásra utal, lépcsőzetes kialakításra.

Hogy ennek a lépcsőzetes folyamatnak hol van vége, nem tudni, de elvileg le a patakig (folyóig?) is tarthat. Ha pedig a párhuzamos oldalon ugyanezt a kialakítást találják meg a hegyen, mint szabályos tükörképét a lépcsőzetnek, akkor az csak piramis lehet, amelyet hegyből ástak ki, és utána hegyként be is temették, valamilyen okból kifolyólag.