Úti beszámoló

Szlovén Alpok

(2006-09-26 – 2006-09-30)

Előzmények:

Utazásunk célja ismerkedni a környék természeti szépségeivel, kirándulni a magashegyek tövében, szomszédságában és a fotózás.

A felkészülésben segített Gallai Károly Kalandozás a Júliai Alpokban c. könyve, az Interneten talált számtalan hasznos leírás, beszámoló, térképek, és a megcélzott helyekkel kapcsolatos web oldalak. Sok hegyi túrázással kapcsolatos fórumot végigböngésztem, amelyekből rengeteg hasznos infót sikerült összehalászni. Még megvettem a Szlovén Alpok kétkötetes 1:50000-es turistatérképét és ezek előtt is bambultam egy keveset.

1. nap

Odautazás és két rövid program

Hajnali 3:40-kor indulás otthonról és irány Zugló, ahol Zoli barátom csatlakozott hozzám. 4:30-ra be is fejeztük a bepakolást és irány Szlovénia az alábbi útvonalon: M1, Fehérvár, majd a 8as úton Veszprém, Körmend. Körmenden tankolás a MOL kútnál 4-5 ezerért, reggeli és leltár fejben, hogy mi maradt otthon. Maradt. Majd Szentgotthárd, határátlépés, Graz, Klagenfurt majd Willach előtt irány a Rosenbach alagút. Az alagút előtt formális határátlépés de a szlovén határőr többször a dugig pakolt hátsó ülésünket fikszírozta. Maga az alagút kb. 8 Km hosszú, nagyjából a közepére esik az Osztrák - Szlovén határ és 6,5 eurót kérnek az áthaladásért.

Ezt követően Jesenicén áthaladva megérkeztünk Bledbe kb. tizenegy - fél tizenkettőre. A tó nyugati végében elhelyezkedő kempingben vertünk tanyát. Megettük a magunkkal hozott szendvicseket és irány az aznapra betervezett első program, a Vintgar szurdok. A szurdok bejárata kb. 8-10 km-re lehet a kempingtől, de a kis települések között nehezen igazodtunk így legalább fél órába telt míg megtaláltuk. Belépő fejenként kb. 3 euró. A szurdok kb. 2 km hosszú lehet és gyönyörű. A pataknak csodálatos türkiz-zöld színe van. A közlekedést pallók és fahidak segítik, bárki számára könnyű sétát jelent. Oda-vissza 1-2 óra alatt bejárható. Mi a fotózás, filmezés miatt legalább 3 órát eltöltöttünk itt.

Ezután elindultunk az aznapi másodikként tervezett helyre, ami a Pokljuska szurdok. Egy hibás irányválasztást követő kb 10 perces autózás, majd néhány tanakodást követően megtaláltuk a helyes irányt, ami Krinca falucska megközelítését jelentette. A jól elbújtatott táblának köszönhetően itt is megtettük a magunk tiszteletkörét, aztán megvolt a makadám út ami egy tisztáson ért véget. Ezen haladva egy kicsit izgultunk, mert nemigen lehet a szembejövőket kikerülni, de szerencsére nem is kellett megtenni. Innen a szurdokba besétálva kb fél, 1 óra alatt érhető el a Pokljuska barlang. Ezt megnéztük, de nem volt egy nagy durranás. Vissza a kocsihoz és irány a kemping. A koradélutáni autózgatásnak meg lett az eredménye, mert már kiismertük magunka így 15 perc alatt visszaértünk a kempingbe. A bledi tónál még egy kicsit fotózgattunk. Mivel korán kezdett sötétedni és lehűlni a levegő, egy gyors vacsi és fürdést követően már fél kilenckor a sátorban takarodót fújtunk.

A kemping 5 csillagos és szép helyen fekszik. Mindenkinek tudom ajánlani (szép és tiszta vizesblokkok, papírtörölköző, kézmosó szappan, hajszárító, virágok a mosdóban stb. és füves sátorhelyek) bár feltételezem, hogy a nyáron főszezonban nagy lehet a tömeg, mert most is kb. félig volt. Igaz sátorból nagyjából 15 lehetett de lakókocsi és lakóautó rengeteg.

2. nap

Visevnik megmászása

A hétórai kelést, és magunkhoztérést és egy kis müzlit követően nagyjából 10 óra felé indultunk az aznapi program irányába. Nagy várakozással tekintettünk a nap elé, mert még egyikünk sem járt 2000 m feletti hegycsúcson. Indulás után a keleti oldalról szépen sütötte a várat és tavat a nap, ezért megálltunk 10-20 percre, hogy néhány fotót készítsünk a bledi tóról, várról és a templommal ékesített kis szigetről. Az odaút Bledből autóval Rudno Polje-ig, most már rutinosan, kapásból elsőre sikerült. Odatalálni egyszerű csak végig kell autózni a Bled, Gorja, Krnica útvonalon egészen az út végéig, egészen pontosan valami sport központ féle volt kiírva. Rudno Polje 1347m magasan fekszik, a megmászandó Visevnik 2050 m magas. Így 700 méteres szintkülönbséget kellett leküzdeni a 4-4,5 km-es túraútvonalon. Miután kiszálltunk a kocsiból iszonyatos hideg és erős szelet tapasztaltunk, ezért a nálunk lévő összes ruhát vagy felvettük, vagy a hátizsákba gyömöszöltük. Rövid körbekémlelés után felfedeztük az útjelző táblát. A táblától nem messze található egy kis pihenési lehetőség néhány paddal valamint valamiféle büfével. Az útjelző táblán a Visevnik 1,5 órára, a Triglav 6 órára volt jelölve. Na ennek nem dőltünk be. Egyébként innen indulnak még turistautak Lipanica (2óra), Velo Polje (3óra) és még néhány helyre. A hegynek felfelé vezető túránkat 11:15-kor kezdtük meg. A túraútvonal kezdetben egyenesen egy erdős részen halad semmi emelkedéssel. Ennek a végén egy sífelvonóhoz érünk. Az útvonal két sílift mellett, halad el. Az első É-ÉNY, a második NY-ÉNY irányba áll. Az első sílift alsó részén, ahol még valamilyen makadám utat is kereszteztünk semmilyen jelzés, útbaigazító tábla nem volt. Pontosabban volt egy kettétört, földön heverő fatábla Visevnik felirattal és az a döbbenetes, hogy a helyes irányba mutatott. Ezúton is köszönet a jólelkű természetjárónak! Az első sífelvonó felső végénél egy kis házikó félénél 5 perces szerelvény igazítás, majd következett a durvább rész. A második tetejére érve már lógott a nyelvünk és csak lihegtünk. Így járnak a túlsúlyos unfitt irodakukacok. Természetesen nem adtuk fel csak pihentünk egy negyedórát és indulás tovább. Fura volt, hogy a felfelé menetelésünk majd teljes idejében mindig jött velünk szemben valaki, sőt egyszer egy középiskolás csoport is. Megelőzni csak azért nem előzött meg senki, mert utánunk két órával valószínűleg senki nem indult el erre a csúcsra. Szóval amikor elindultunk azt hittük látjuk a csúcsot, a túránk végét, de félóra múlva kiderült tévedtünk. Második szakasz a felvonó végétől a növényzet végéig tartott. Egy kicsit féltünk a pocsék időtől és a széltől mi lesz velünk a növényzettől mentes gerincen. Csodálatos szerencsénk volt, ugyanis mikor kezdtük elhagyni a cserjéket, bokrokat kisütött a nap és lecsendesedett a szél. Második pihenőnk már a csúcsra vezető gerincen volt, ahonnan már tényleg láttuk a végét. Itt és most már napozni is lehetett. Miután összeszedtük magunkat felkapaszkodtunk a csúcsra, és a szépidőben, csodálatos panoráma volt a jutalmunk. 3 és fél óra alatt értünk fel. Fentről a számtalan hegycsúcs mellett láttuk a két sílift közötti kis épület, (szerelvényigazítás) és a Triglav csúcsát is. Nagyon örültünk, hogy fent voltunk. Készítettünk néhány fotót. Közben felért egy 3 fős szlovén fiatalokból álló csapat akik lefotóztak bennünket, segítettek beazonosítani néhány csúcsot, majd elővettek egy jókora vastag kolbászt és falatozni kezdtek. Mi egy kicsit (fél-háromnegyed órát) barangoltunk a csúcs környékén, amennyire a terepviszonyok engedték. Majd indulás lefelé, és a gerinc vége felé szélvédett helyen ebéd. Lefelé menet remegő lábakkal, volt aki akkor ment felfelé. A lefelé utunk kb. 2 óra volt. Mire hazaértünk elszaladt az idő így a vacsit már sötétben a sátor előtt fáradtan de jó érzéssekkel telve ejtettük meg. Előtte természetesen egy kis szilvapálesz, vacsihoz egy üveg tokaji hárslevelű párolgott el. Sajnos ezen az estén már nem volt forró a víz, de még éppen lehet benne fürödni. Takarodó 9 – fél 10 felé. Zoli ezen az éjszakán is úgy horkolt, hogy kínomban kiköltöztem az autóba és ott aludtam illetve nem aludtam.

3. nap

Percinik vízesés és egy séta a Triglav északi fala alatt

Újrapakolás a kocsiban, mert már kismerhetetlen kupleráj alakult ki a csomagtartóban és az üléseken egyaránt. Szárítkozás a harmat miatt, Sátorbontás, fizetés. Két személy + sátor+autó két éjszakára összesen 34 euró körül összeget jelentett a fizetéskor, amit itt sikerült kártyával eszközölni.

Indulást követően még néhány búcsúfotó a bledi tóról, szigetről, várról.

Kisebb győzködés, hogy felmenjünk-e a várba, vagy az eredeti program szerint inkább a természetjárás. Ez utóbbi lett Zoli nagy bánatára. Bled, Grinsce, Gorje, KocnaJesence, Hrusica, Mojtstrana útvonalon közelítettük meg a Vrata völgyet. Ez nagyjából félórát vett igénybe. Mojstranából elindultunk a délnyugat irányba fekvő völgybe vezető úton. Ez hol aszfaltos, hol murvás. E kétféle burkolat igen sztohasztikusan váltakozik. Az út ebben az irányban büszkélkedik egy 25%-os emelkedővel is. Eredeti elképzelés az volt, hogy a Pericnik vízesésnél lévő Koca pro Pericniku-ban próbálunk megszállni. Ez kb 6 kilométerre van Mojstrana falucskától. Azonban egy hónapok óta elhagyatott, enyészetnek induló épületet találtunk természetesen zárva, így feladtuk az ottalvás lehetőségét. A vízesés szépen látszik az útról is, de mindenképpen érdemes felmászni hozzá, mert páratlan élményt nyújt. A turista ösvény a folyásiránnyal szemben állva a patak bal oldalától indul felfelé. A felfelé vezető út elég meredek (legalábbis nekünk annak tűnt), de kb fél óra alatt meg lehet birkózni vele. Ez a vízesés valójában kettő. Az alsó kb 50 méteres. Az alsó vízesés mögé lehet sétálni egy félkör alakú katlan szerűségben, ahol minden négyzetcentiméteres felületről csöpög a víz. Délelőtt, amikor majdnem szemből süt a nap csodálatos élményt nyújt a vízfüggöny mögül kinézni. Mintha ezernyi kis gyémánt potyogna lefelé. Aki itt akar fényképezni, filmezni, az okvetlen vigyen magával valamilyen esővédő alkalmatosságot, hogy megvédje a technikát. Én sajnos nem vittem. A vízesést hátulról megkerülve, kissé leereszkedve egy fahídon átkelve vissza lehet térni az eredeti felfelé vezető ösvényre. Ha ezen továbbhaladunk felfelé (itt ha lehet még meredekebben) elérhetjük a felső vízesést. Ez ugyan jóval kisebb és meghittebb, de a látvány megéri a fáradságot. E mögött is el lehet sétálni, valamint egy peremről megtekinthető, ahogy a víz kibukik és lezúdul az alsó vízesésbe.

Miután kigyönyörködtük és kifotóztuk magunkat leereszkedtünk a Triglavska Bistrica patak (ez folydogál a Vrata völgyben) partján várakozó kocsihoz. Az előző éjszakai komoly lehűlés következtében egy kellemesen hideg sörrel sikerült szomjunkat csillapítani, mert rövid kis sétára gondolva még egy kis vizet sem vittünk magunkkal.

A Koca pri Precniku állapotának ismételt felmérését követően az lett a terv, hogy a Vrata végében lévő Aljazev Domban próbálunk megszállni.. Ez további 5-6 km-es autózással érhető el. Ez a turistaház olyan magasan van mint a mi Kékes-tetőnk. Itt az volt a meglepetés, hogy a parkoló a turistaház előtt 200 m-re van, és még az sem hajthat be aki megszáll. A Dom-ban a szakács, csapos, felszolgáló, szobaasszony, recepciós és takarító pozíciót egy személyben betöltő hölgy kevert német és angol szavakkal tudatta, hogy van egy szoba, pontosabban lesz majd délután 5-től. Én ennek is örültem. D.u 3 óra lévén elhatároztuk, visszasétálunk a kocsihoz, bekapunk valamit ebéd címén, csinálunk egy pár képet, majd teszünk egy rövid sétát a Triglav 1000 méteres északi fala tövében. Tulajdonképpen ezért jöttünk ide. Igaz maga

a csúcs a völgyből nem látszik de így is megkapó a látvány. Elindultunk tehát a nagyok útvonalán, (ugyanis 3, a Triglavra vezető út is ugyanígy indul) a Luknja felé vezető keleti ösvényen. Az elején kifejezetten kellemes sétaút elhalad a partizánoknak emléket állító óriás karabiner, majd egy lezuhanó hegymászót ábrázoló emlékmű/kegyhely mellett. Az út egy idő múlva elkezd egyre jobban köves sziklás lenni, és az emelkedését is kezdtük megtapasztalni. Eredetileg a Luknjára vezető nyugati ösvényen akartunk visszamenni. Mivel azt nem találtuk (vagy nem értük el) és elkezdett sötétedni úgy döntöttünk visszafordulunk és az eredeti úton ballagunk vissza. Zoli bokája - nem lévén rajta turistabakancs - egy kicsit megsínylette ezt az utat és igencsak lassított felvételhez hasonlóan tette meg az utolsó kilométert. Miután visszaértünk átvettük a szobakulcsot, cserébe leadtuk az útleveleket (az intézkedő hölgy szigorúan ragaszkodott mindkettőhöz). A szoba kicsi volt, (két ággyal, két székkel egy éjjeli és egy akasztós szekrénnyel. Volt ágynemű két pokróccal sőt a szekrényben még két tartalékpokróc is) De nekünk tökéletesen megfelelt. Kiballagtunk a parkolóba összeszedtük az estétől reggelig szükséges cuccainkat. Egy kis vacsi után (itt jutott eszébe Zolinak, hogy hozott otthonról rántott húst J) irány a zuhany. Az emeleten egy zuhany volt, de szerencsére volt forró víz, ami most igen jól esett. Zuhanyzásomat az ajtó felső keretén pihengető csótány szemlélte egykedvűen. Miután lét éjszaka alig-alig aludtam azt hittem végre ágyban most majd sikerül. Tévedtem. Éjszakai olyan jövés, menés, kiabálás volt mint nappal egy nagy forgalmú piacon. Ezt még fűszerezte a fémlépcső nyikorgása és a rajta való rohangálás keltette lódobogás szerű hanghatás és a véget nem érő ajtócsapkodás.

4. nap

Soca-forrás, Mlinarica-szurdok, Soca völgye Boka-vízesés

Az ismét nemsokatalvós éjszaka után 7-kor kelés, reggeli a kis szobánkban összepakolás és számlarendezés következett. A két személyes szoba adóval 33 euró volt. Megkíséreltem a bankkártyát használni de egy darabig csak nézegette, forgatta a néni, majd határozottan közölte: only cash. Szerencsére az euró itt is működött. Kértem még egy kávét (220SIT) ami elég finomra sikeredett, majd indulás a kocsihoz. Miközben megpróbáltuk bepakolni cuccunkat az autóba ismerős szavak ütötték meg a fülünket. Egy 6-7 fős fiatalokból álló magyar csapat éppen akkor indult el hegyet mászni, legalábbis a felszerelésükből erre gondoltam.

Elindultunk a Felső Száva völgyében a Mojstrana, Gozd Martuljek, Kranjska Gora útvonalon, hogy felkapaszkodjunk a Vrsc hágóra. Ezen az úton feltankoltuk az autót 32,19 euró értékben amiért 33 liter 95öst adtak. Egyébként elég sűrűn vannak benzinkutak, emiatt nem kell aggódni. Gozd Martuljek előtt megálltunk egy kicsit fotózni, mert elég szép a panoráma. Azt sajnos nem tudom, hogy mely nevű csúcsokat láttuk. (KÉP)

Elég érdekes ez a Kranjska Gorát és Bovecet összekötő út aminek kb. az eslő 10km-re szerpentinekkel gazdagon ellátott emelkedő, ahol néha 1-esbe kellett visszakapcsolni, hogy tudjunk haladni felfelé. A hágó (1611 m) néhány kilométeres környékén a térkép szerint 5 turistaház létezik ezek egyikében akartunk megszállni. Az elsőt valószínűleg nem vettük észre, a második parkolójába beállva Zoli közölte, neki ez nem szimpatikus. A harmadikban volt szoba, de azt mondta a szintén mindenes tisztséget betöltő hölgy, hogy a következő szuperebb (ezt nem tudom mire értette) A következőben nem volt hely. Végül az 1525 m magasan álló Erjaveceva koca-ban táboroztunk le. A szobánk elég spártainak tűnt, volt négy ágy egy kis akasztós szekrény és ennyi. Mindegy de legalább volt hol aludni és nem kellett a sátorral vacakolni. Ezt követően irány az aznapi első célpont a Soca forrása (Izvir Soce). A szállástól kb 20 perces kellemes lefelé gurulással elértük a Koca pri Izviru Soca menedékházhoz bevezető kereszteződést,(a főút nyugati oldalára esik) ahol kb. véget is ért az egymást követő szerpentinek sora. A kereszteződéstől a menedékház kb. 2 km-re és 886 m magasan van. Érdekességképen, érdeklődtünk szálással kapcsoltban, de azt mondták, hogy szeptember közepétől már szállást nem adnak Útközben látható ez az aranyos kis házikó, amelynek az ablakai az úttesttel szinte egy magasságban vannak. (KÉP) Fura érzés lehet onnan kinézni

A forráshoz a menedékháztól induló ösvényen lehet felmászni, ami 20-25 percet vesz igénybe. Az ösvény elég meredek, de jól ki van építve, a vége felé egy 5-10 méteren drótköteles kapaszkodóval van ellátva. A forrás egy szűk szurdok legmélyén megbúvó barlangból ered, ahol már elég kevés a fény, de így is páratlan élményt nyújt a kristálytiszta gyönyörű színű víz.

A forrástól lemászva némi folyadékpótlás után irány az következő célpont a Mlinarica szurdok, ami a Soca forráshoz nagyon közel van. Visszagurultunk a főútvonalra és ott Bovec felé fordulva rögtön egy parkoló van. Itt megálltunk és lesétáltunk a Soca medréhez, hogy megtaláljuk a patakon átívelő függőhidat, amelyen el lehet indulni a szurdok felé. Ez ugyan nem sikerült, de fotózásra itt is nyílt egy kis lehetőség. Később a parkolótól kb. 500 m-re lejjebb megtaláltuk a függőhidat és azon átkelve elindultunk a szurdokba. A séta 15-percet vesz igénybe ami a Soca-ba ömlő Mlinarica patak mellett halad. Nekem nagyon tetszett a szinte hófehér kövek, sziklák között csörgedező kristálytiszta víz látványa.

A szurdok végén egy beomlott tetejű barlang van, ahová régebben egy másik függőhídon lehetett bemenni, de ottjártunkkor ez már nem volt meg és a turista út is le volt zárva. A barlang külső végén egy kb. 2 méter magas kis vízesés található. A vízesés tetején két, a víz által a sziklába vájt csobogókon keresztül áramlik a patak. Mivel nem volt magas a vízállás és nem is volt bonyolult ezért mi bemásztunk a nyitott barlangba. Innen egy további barlangot lehetett látni, amelynek falából törik ki a víz. Sajnos ebbe a másodikba már nem tudtunk bemenni, mert a bejáratot teljesen betöltötte a kifolyó víz, de így is szép volt a látvány.

A szurdok és vízesés megtekintése után úgy döntöttünk, hogy a mai napba még belefér egy program, ezért elhatároztuk megnézzük a Boka vízesést. Ezért a Soca folyását követve elindultunk Trenta-n és Bovecen át az új célpont felé. A patak mentén autózva megállapítottuk, hogy itt akár több napot is el lehetne tölteni a partot bejárva. Útközben több függőhidat is láttunk. Az egyiknél megálltunk, hogy ismét megcsodáljuk a patakmedret Bovecet déli irányban elhagyva Kobarid felé vezető úton 5-6 km-re találunk egy hidat a műúton. Innen lehet felmenni a vízeséshez, amelyet már a hídról is meg lehet csodálni. A víz egy hatalmas sziklafal közepéről tör elő és 106 méteres esése van. A vízeséshez két túraútvonalon lehet felmenni. Ha a hídon állunk a vízeséssel szemben, akkor a bal oldali a vízesés fölé megy, a másik a vízesést tápláló forráshoz. Mi az előbbit választottuk. A túra egy könnyű sétával indul, majd egy elég meredek szakasz következik, amely időnként hol enyhül, hogy ismét eléggé meredekké válik. Nekünk 2 órába telt amíg felküzdöttük magunkat a tetejére ahol egy tisztás terül el. Legelésző kecskéket láttunk ott. Útközben többször csodálatos kilátás nyílik mind a vízesésre, mind a Soca völgyére. A tisztáson áthaladva lehet kimenni annak a sziklának a tetejére, ahonnan megcsodálható a vízesés. Megérte felmenni.

A vizesétől a kocsihoz visszaballagva konstatáltuk, hogy ma kimaradt az ebéd. Na majd a vacsorával egybe elintézzük. Ismét felkapaszkodtunk az 1600 méteres hágóra ahonnan a lenyugvó nap által megvilágított hegycsúcsokról lehetet fotókat készíteni. Beköltözés a turistaházba eztán vacsora. Vacsihoz előkerült egy üveg ecetes uborka J amit Zoli saját kezűleg tett el, de ennek ellenére finom volt és jól ment a szalámis, kolbászos kenyérhez. Majd meglepetés, miszerint megtudtuk, hogy nincs zuhanyozási lehetőség. Még szerencse, hogy a wc-nél lévő mosdókagylónál folyt melegvíz, így aznap este beértük egy kicsit korlátozottabb tisztálkodással. Itt is megtapasztaltuk az éjszakai jövés-menés csodálatos áloműző zajait. Ennek ellenére fél hétkor már fenn voltunk.

5. nap

Martuljek szurdok a két vízeséssel és hazautazás

A fent említett szobáért tokkal vonóval (és tus nélkül) 31,38 eurót fizettünk, amihez már csak egy kávé lett hozzátéve. Itt ezt 200SITért adták de nem volt jó. A Vrsic hágóról elkezdtünk leereszkedni Kranjska Gorába. Útközben néhány rendes méretű turistabusszal találkoztunk. Érdekes lehet ezekkel itt, ilyen szerpentineken közlekedni. Útközben megálltunk a hágótól kb. 4-5 kmre és 1100 m. magasan fekvő orosz kápolnánál. Ez egy nagyon aranyos és igen jó állapotban lévő kis faépítmény az erdőben kialakított parkban. Bemenni sajnos nem lehet. A parkban, ha jól emlékszem szlovén, német, orosz és angol nyelven egy rövid ismertető a kápolnáról. Ha jól értettem az első világháború idején a Kranjska Gora – Bovec utat építették orosz hadifoglyok és egy lavina nagyon sokat megölt közülük néhány osztrák őrrel együtt. Az ő emlékükre épült a kápolna. Kranjska Gorába leérve Észrevettünk e Mercator nevű boltot a főút közelében és bementünk vásárolni. Az árak kb. olyanok, mint itthon. A számlát mindjárt SIT-ben és euróban adja a pénztárgép és ezekkel lehet is fizetni. Visszamentünk Gozd Martuljekbe, az út jobb oldalán majdnem a falu túlsó végén találtunk egy parkolót. A parkolótól visszafelé sétálva 50-100 métert van egy útbaigazító tábla, ahonnan a turistaút indul a Martuljek szurdokba és az ugyanilyen nevű vízeséshez. Pontosabban vízesésekhez, mert van alsó és felső vízesés. Az alsó tényleg elérhető egy könnyű kis sétával akár kisgyerekkel is, A sétát kiépített pallók és lépcsők segítik. Maga a szurdok is szép látvány. Miután megtekinttettük az alsó vízesést (1.slap) elindultunk a felső felé (2.slap) kezdetben elég nedves körülmények között, ugyanis sok helyen, az úton csörgedeznek lefelé különféle erecskék. Ez már egy kicsit meredekebb út. Egy idő múlva már nem is számoltuk hányan hagynak le bennünket. Lassan, de töretlen kitartással vánszorogtunk felfelé. Az út végén le kell ereszkednünk egy völgybe ahol egy deszkán lehet átsétálni a patak túlsó oldalára. Nekünk 3 óra volt míg felértünk idáig. Itt egy kedves 50-55 körüli szlovén úr elmesélte, hogy a túlsó oldalon érdemes felkapaszkodni a drótkötél segítségével a vízesés felső részébe. Igaza volt. Gyönyörű a látvány, ahogy a víz mindenféle érdekes öblüket és vájatokat mosott ki magának, és kitekinteni a völgybe sem utolsó. A visszaút már csak másfél órát vett igénybe. A parkolóba visszaérve a kocsiból kibányásztuk a kempingszékeinket és elemózsiánkat és ott a kocsi mellett fél négy tájban megebédeltünk. Közben megbeszéltük, hogy hazafelé nem az alagúton, hanem a Korensko Sedlo falunál lépünk át Ausztriába. Mivel még maradt 799 SIT-em amit nem akartam hazahozni ezért elhatároztam, hogy ismét bemegyünk a már említett boltba és elverem ezt a hatalmas összeget valamire. Ez nem sikerült, mert szombat lévén a bolt d.u. 3-kor bezárt. Egyébként hétköznapokon reggel 7-től este 7-ig van nyitva. Pdkoren falucska irányába autózva találtunk egy benzinkutat, ahol Zoli ötlete alapján eltankoltuk a maradék SIT-et. Kb. 2,8 liter benzint adtak érte J

Podkorennél jobbra fordulva hamarosan elértük Korensko Sedot, és átléptük az osztrák határt. Innentől az út kilométereken keresztül 18%-os lejtéssel bír. Miután legurultunk a sík vidékekre egy kis falu Spar-boltjában meg kellett állnunk kaloderma krémet venni, de 20 tekercs budipapírral és egy kis édességgel jöttünk ki a boltból. Villach előtt felhajtottunk az autópályára, és ½12-re hazaértünk. Egy kicsit elfáradtam.

Végezetül:

Zömében barátságos, kedves, segítőkész emberekkel találkoztunk, persze mint mindenütt itt is vannak ellenpéldák, de ezek szerencsére csak elenyésző mértékben mutatkoztak.

Mindenütt elfogadják az eurót

Összesen kb. 80 euróból és 10000 Ft-ból jött ki (+még az a kis kaja amit vittünk magunkkal) az 5 napos kirándulás fejenként. Ha a látott és tapasztalt élményekkel összevetjük nagyon olcsónak mondható

Érdemes vinni legalább egy turistabotot és a fotózáshoz UV, SKY és ND szűrőket esetleg mazoistáknak állványt is. Ez utóbbi az autónkban végig ott lapult, de a túrákra valahogy nem volt kedvem vinni.

Szerencsénk volt az időjárással