2007. július 14 - én két fanzónás hölgy találkozhatott a mi Jason-ünkkel a Los Angeles-i Beverly Hiltonban. Itt olvashatjuk az élménybeszámolójukat.

Helen története

 

Marianne (Blisster) és én a Beverly Hilton légkondicionált előcsarnokában ücsörögtünk, a zseníliakárpitos székeken és azon tűnődtünk, végre valahára láthatjuk-e őt. Fogalmunk sem volt, hány órakor volt a Brotherhood sajtótájékoztató, és talán már le is késtük Jasont. Mindenesetre a terem, ahol zajlott az egész, az előcsarnok jobb oldalán volt, ezért tudtuk, ha látni akarjuk, akkor ez a legmegfelelőbb hely. Tehát leültünk és vártunk.

11. 45-kor kisétált az ajtón Jason. Felugrottunk, ahogy a recepcióhoz sétált, hogy bejelentkezzen, és udvariasan megkérdeztem tőle, lenne-e ránk öt perce a sajtótájékoztató után. Azt válaszolta, nem tudja, mi a menetrend, és nem is aludt semmit. ( A vörös szeme árulkodott arról, hogy Rhode Island-en volt, forgatott és ezért nem aludt.) Válaszoltam neki, hogy mi érkeztünk elsőként és DD (Raven) és Angela is úton van már. Mondtuk neki, hogy türelmesen tudunk várni, amíg szán ránk egy kis időt. - (naná, hogy várnak, mert majd nem :D - szerk.)

A délután hátralévő részében egy csomószor végigkísérték, vezették az előcsarnokon, különböző helyekre vitték, és minden egyes alkalommal elnézést kért tőlünk, amiért nem tud megállni beszélgetni még velünk. Biztosítottuk, hogy nincs semmi gond. Elvégre nem kint voltunk a tűző napon. És azért is szerencsések voltunk, mert a biztonságiak nem zavartak el minket.

Ez alatt az idő alatt több sztárt is láttunk: David Duchovny-t, James Remar-t, Matthew Modine-t, Natashia McElhone-t (nem biztos, hogy így írják), Christiane Amanpour-t, az egyik Olsen ikerlányt, (nem rajongok értük, szóval fogalmam sincs, melyikük volt), Jason Clarke-ot (a Brotherhoodban Jason testvérét alakítja - szerk.), és a Dexter meg a Weeds teljes szereplőgárdáját (a Showtime csatorna további sorozatai - szerk.). Még voltak többen is, de már elfelejtettem, kik.


Végre aztán Jason odajött hozzánk, újra elnézést kért, aláírt számos Lucius fotót egy jótékonysági aukcióra, pózolt a fényképekhez, és olyan rövid volt az egész, de hihetetlenül élvezetes. És elfelejtettem megölelni, a fenébe is!

 


(Helen véletlenül ráírta Marianne telefonszámát az egyik képre, Jason pedig azon nevetett, hogy valaki megadta neki a számát.) LOL

Egy vicces anekdota: nem messze tőlünk, szemben, két női limuzin-sofőr ült. Amikor Jason elköszönt tőlünk, az egyikük megkérdezte: Ki volt ez? Amikor megmondtuk neki, visszakérdezett: Ki? ( Bah tipikus!), mi meg válaszoltunk: Lucius Malfoy! És megmutattam az egyik aláírt Lucius-posztert neki, erre a nő: Nem, nem lehet! Nem lehet igaz!
Nagyon jó volt újra látni mindenkit. Három éve már, hogy nem találkoztunk. És Jason volt a hab a tortán.

 

Angela története

 

Ez valójában egy röpke találkozás emléke, mert Jason csak egy pillanatra ért rá és már noszogatták, hogy mennie kell.

Íme a történet…
Ahogy felénk jött, már mondta, hogy csak néhány perce van tényleg és muszáj mennie. Ezért gyorsan bemutatkoztam és mindenki így tett. DD megölelte, Marianne kamerázott egész idő alatt. Helen megkérdezte, nem bánná-e, ha aláiratnánk vele pár dolgot. Azt felelte, természetesen nem, leült, elkezdte a dedikálást, közben Char hívott engem és mondta, adjam át Jasonnek az üdvözletét, ezt meg is tettem, mire Jason is kérte, adjam át Charnek az üdvözletét és a köszönetét, mire az egyszerűség kedvéért inkább a kezébe nyomta a telefont, hogy beszéljen Char-rel. Szóval Char-nek kellemes beszélgetése volt Jason-nel, aki megköszönte neki a csomagokat, amiket Rhode Island-re küldött utána. Nagyon rövid és kedves találkozás volt, Jason hihetetlenül nagylelkű volt, hogy eltöltött velünk egy kis időt, pedig keményen a munka közepén járt. Szóval köszönöm, Jason és remélem, hamarosan újra találkozunk.
 



Forrás:JasonIsaacsPhotoAlbumsOnline

Fordította:Blooming