A múlt hetem Edinburgh-ben felért egy bizarr létformával: koránkelés, alig keltem ki az ágyból, máris kick-boksz órán találtam magam, majd magamhoz vettem némi koffeint és beültem napi hat mozira, hogy kellőképpen felkészült legyek a fülsiketítően hangos és pocsék tálalással rendelkező premierpartikra. Amint visszaértem a hotelbe, a cipőmet is alig tudtam lerúgni, mielőtt kidőltem, majd felkeltem húsz perccel később és az egész kezdődött elölről.

Ami a többi dolgot illeti – nem, nem játszom már a The Great Ghost Rescue-ben, mert egyszerűen nem akartam több sulidarabot kihagyni, sem táncelőadást és hétvégéket, amikor a gyerekeimmel is lehetek. Épp egy olvasópróba alkalmával jöttem rá, mennyit voltam távol tőlük és szabályos rettegés kapott el. A vulkánba beragadt hamu volt az utolsó csepp a pohárba.

Miriam és Yann, a rendező megsajnáltak és utamra engedtek. Mivel produceri feladataim is voltak, nem aggódtam túlzottan, hiszen tisztában voltam vele, hogy a stáb, a szereplők, a forgatókönyv, a dizánj mind-mind nagyszerű. Azt hiszem remek lesz és talán én sajnálni fogom, hogy otthagytam őket, de a gyerekeim biztosan nem.

Az ’Apart from Skeletons’ épp most jön ki, okos munka, és igazából van még néhány terv az asztalomon; elég nehéz időket élek meg, mert döntenem kell, melyiket csináljam meg legközelebb – mindet akarom! Van egy darab, amolyan tévés (brit, de gyanítom több amerikai dolog is lesz majd) és a ’Retreat’ is jön hamarosan. Nagyjából tudtam, hogy nem mindegyik következik be és én majd egy szobában fogok kikötni, írok, vagy legalábbis tettetem, hogy írok, miközben a neten böngészek. Nem ez lenne az első alkalom.  

Remélem, a levelem mindenkit a legjobb kedvében talál- szeretettel és sok szerencsét kívánva, ahogy mindig

Jason x