Hol is kezdjem: Retreat. Óóóó. Mekkora szívás. Igen, el tudom képzelni, hogy milyen furán néz ki kívülről. Összefoglalva ez történt: ez is egyike volt az olyan, még nem teljesen kész filmeknek, ami sokkal inkább egy vágyálom volt Thandie és az én részemről, a producerek részéről meg részben remény, részben hősködés. És persze a véletlenül megjelent sajtóanyagok is. Aztán Cillian szólt, hogy érdekli a dolog, de Thandie férjét szeretné inkább játszani – azt a szerepet, amit magamnak szántam – és megkérdezték, hogy esetleg szívesen eljátszanám-e a betolakodó szerepét. Amíg erről gondolkodtam meg tárgyaltam, bejött néhány valódi szerep. Konkrét forgatási dátumokkal és konkrét összegekkel. Nagyon nem szívesen léptem ki a produkcióból, de nem tűnt logikusnak egy olyan kis filmben maradni, amit esetleg le sem forgatnak, miközben a jó öreg BBC kínált nekem egy sorozatot, amit kifejezetten nekem szántak. Kicsit még mindig fáj, hogy őszinte legyek. Ez már a második olyan film volt idén, ami évek óta lehetséges produkcióként szerepelt a terveim között és amik nagyon jónak néznek ki továbbra is. Amit eddig láttam a Great Ghost Rescue-ból, az lenyűgöző.
De végül is minden jó, ha a vége jó és éppen arra készülök, hogy januárig beköltözzek Edinburgh-ba és a lehető legjobbat szeretném nyújtani a Kate Atkinson-regények megfilmesítésénél ( Case Histories ). Nehéz meló, mert tulajdonképpen valóban mindegyik történet egy egész regény és izgalmas lesz őket úgy kalap alá hozni, hogy forgatókönyvként is működjenek, méghozzá folyamatosan és a központi karakter személyisége is részről részre állandó maradjon.  Nem tudom, olvastátok-e a könyveket, de Jackson Brodie valószínűleg sokkal idősebb, mint én, és a könyvek között öregszik és változik úgy, ahogy viszont nekem nem lehetséges. Mindenki, aki részt vesz a produkcióban, a maga területén ász, úgyhogy fel kell kötni a gatyát és rendesen felkészülni a szerepre. Örülök is ennek, mert az elmúlt években kicsit ellustultam és több időt töltöttem a családdal, mint kellett volna; a Harry Potter például egy hosszú, nem túl megterhelő vakációnak tűnt és most ez a pilot epizód sokkal több és aprólékosabb munkát ígér. Úgyhogy hadd jöjjenek a nehéz napok.
 

A Potter-történetben a helyetekben nem számítanék valami nagy teljesítményre a részemről – valójában azért vállaltam be, mert nem bírtam volna elviselni, ha más viseli Lucy parókáját! De nagyon jók lettek az utolsó részek. Tegnap volt a záró buli és igazi búcsúhangulata volt. Annak ellenére, hogy már évek tapasztalatával és megkeményedett szívvel állok elébe a hasonló helyzeteknek, mégis nagyon meghatott a gondolat, hogy vége az egésznek és nem fogunk az idők végezetéig minden évben összejönni és dolgozni. Kicsit bánt is a dolog, hogy most először lettem volna szabad, hogy az egész globális reklámhadjárat helyszínein megjelenjek és részt vegyek a promózásban: Japán, Dél-Amerika stb, ehelyett viszont nagy valószínűséggel egy edinburgh-i kapulajban fogom várni, hogy elálljon az eső végre. Viszont nem tűnt túl érett dolognak, hogy lemondjak egy konkrét szerepről, csak hogy részt vehessek a „Jó reggelt, Oszaka!” című műsorban és társaiban. Talán majd jövő júliusban.
Nincs nagy titkos tervem a jövőre, egyelőre Edinburgh utánra még nincsenek ajánlataim, de a múlt év berendeléses időszaka annyira sűrű volt és szinte minden, amit visszautasítottam – hét vagy talán több szerep – végül sorozatként végezte. Az az egy, amit kiválasztottam, túlságosan is szereplő-központú volt és nem eléggé procedurális, hogy a csatorna elfogadja, és nagy valószínűséggel ezért is választottam azt. Ahogy megint közeledik a berendelések időszaka, majd megint hívnak a hangok, hogy vegyem fel a jelvényt és küzdjek meg a bűnnel (vagy járvánnyal, tűzzel, vagy valami) és remélem, hogy lesz bennem annyi elszántság, hogy ellenálljak a könnyű pénznek és legalább valami izgalmasra törekedjek. Meglátjuk.  

Köszönöm állandó és odaadó támogatásotokat – megpróbálom, hogy legalább alkalmanként rászolgáljak (ne maradjatok le az Elhurcolva c. filmről!) 

Jason x