Forradalmi csibész
By Venice Magazine /2000/
Azt mondják, azt hogy ki igazán a jó színész, az mutatja meg, milyen jól játssza a rosszfiút. Minél hitelesebb a gonosz, annál jobb a színész. Lássuk csak: Anthony Hopkins a Bárányok hallgatnakban, John Huston a Chinatownban, Henry Fonda a Volt egyszer egy vadnyugatban - és így tovább. A mozi gonosztevőinek panteonjába kétségkívül egy új név kerül be: a brit színész Jason Isaacsé, aki a Columbia Pictures nyári blockbusterében, a Mel Gibson főszereplésével készült Hazafiban a szadista angol Tavington ezredest alakítja. /és milyen fantasztikusanJ /
A liverpooli születésű Jason tizenegy évesen költözött Londonba a családjával. Miután jogot végzett a Bristol University - n, mely alatt több mint 20 színházi produkcióban rendezett és/vagy játszott, Jason tovább tanult a londoni Központi Beszéd és Drámaiskolában. Az első igazi szerepét a BBC Capital City című sorozatában kapta, amely az árutőzsdések és részvénybrókerek világában játszódó dráma volt. Aztán a Taggart című minisorozatban játszott egy egypetéjű ikerpárt, ahol egyikük jó, míg a másikuk gonosz volt.
Jason filmes munkái közé tartozik: Neil Jordan A kapcsolat vége c. filmje, továbbá az Armageddon, a Sárkányszív, a Nagy Balek (Tall Guy), és az angol rendező, Paul Anderson három filmje: a Shopping, az Event Horizon, és a Soldier.
Jelen pillanatban az Édes november c. vígjátékot forgatja San Francisco - ban, és egyenesen a Los Angeles-i Bay Area - ból ugrott át ide, hogy leüljön a Venice-szel és elmesélje a történetét. Miután a kávét kitöltötték, és a kifulladt utazó visszanyerte a légzését, a mese elkezdődik ...
Venice: Remek munkát végeztél a moziban. Valóban nagyon utálnivaló vagy.
Jason Isaacs: (nevet) Tegnap este egy vetítésén voltam a filmnek, és a mögöttem ülő emberek ordibáltak: "Rohadt seggfej! Szemét! Öld meg!", és így tovább, ami, azt hiszem, jó dolog. (nevet) Szórakoztató volt ezt a filmet forgatni. Majdnem visszaadtam a pénzt a Sonynak. Lovon kellett körbevágtáznom, karddal hadonásznom, puskával lődöznöm, és egy egész regiment a parancsaimat követte. A gyerekek minden nap ugyanezt csinálják ingyen a játszótéren, engem pedig még meg is fizetnek érte. Hogyne élveztem volna?
V: Igaz, hogy a rosszfiúk szórakoztatóbb szerepek?
J.I. : Oh igen! Egy dolog játszani a szenvedő hőst. Órák hosszat ülni, halott hozzátartozók képét bámulva sírni. A másik oldalon pedig, van az én karakterem, aki élvez mindent. Azt hiszi, megnyeri a háborút. Akin ez a karakter alapszik, az állandóan a zsebében hordta Carolina térképét, és kivágta azt a részt, ahol azt tervezte, hogy élni fog. Mindig nála volt egy poligámiáról szóló könyv is, ami akkoriban nagyon népszerű volt a fiatal angol tisztek körében. Már ki is szemelt magának egy rakás feleséget. Szóval mi lehetett jobb ennél, amikor győzött?
/nagy kár, hogy ezt kihagyták a filmbőlJ /
V: Tehát az a rengeteg borzasztó, alávaló cselekedet, amit a filmben láthattunk, valóban megtörtént?
J.I. : Nos, ezek nem borzasztóak, ha te győzedelmeskedsz. Én csak azért vagyok a rosszfiú, mert mi vesztettük el a háborút. Ha nyertünk volna, én egy lennék a hódító hősök közül! (nevet)
V: Én nem hívnék hősnek olyasvalakit, aki ártatlan embereket zár be egy épületbe, és aztán rájuk gyújtja.
J.I. : Attól függ, mit értesz "ártatlan" alatt. Ők voltak az ellenség. Az ellenségnek meg kell halnia. Természetesen csak tréfálok, de ahhoz, hogy az általad megformált negatív karakter ne csak vázlatos karikatúra legyen, színészként meg kell értened a cselekedeteit. Plusz, ha csak kicsit is ismered a mai és régebbi történelmet, láthatod, hogy nincs egyetlen ország sem a világon, ami büszke lehet a viselkedésére háború alatt. Az ellenség az ellenség, és te csupán betarthatod a Genfi Egyezményben foglaltakat, ha úgy látszik, te állsz nyerésre.
/Ez az Jason ne hagyd magad! Elő a brit öntudattal! /
V: Mi mást találtál még a való életbeli másáról a filmbeli karakterednek?
J.I.: Nos, az apja fiatalon halt meg, és ő megörökölt egy nagyobb birtokot. Az anyja beküldte a seregbe, és az egyedüli út, ahol fejleszthette magát az a győzelmeken át vezetett. Míg az összes többi tiszt arisztokrata családból származott, és rendelkeztek nagybirtokkal, amihez vissza lehetett térni. Valójában a háború végén rendeztek egy díszebédet mind az angol, mind az amerikai katonáknak, ugyanis mindannyian ugyanazokból az arisztokrata családokból származtak. Tarleton - t, akin a karakterem alapszik, nem hívták meg, ő pedig a seregével Washington házáig masírozott, arra gondolva, hogy valami tévedés történt, és számon akarta ezt kérni Washingtonon. Tehát ezzel az üzenettel küldte el az embereit: "Nagy ballépést követtetek el". És ők azt felelték: "Nem, nem volt itt semmiféle tévedés. Fordulj fel!" (nevet) Így Tavington, a filmbeli karakterem számára - a való életben Tarleton - az egyetlen esély az igazi jövőre az akaratán keresztül vezetett. És Tavington nagyon ritkán vesztett csatát. Legtöbbször elsőként rohant a csatába, meg sem várva az embereit. Gyakran öt, tízszeres fölénnyel szemben kellett harcolni, de égett benne ez a hihetetlen düh, szenvedély, ami mindig előre hajtotta. Tehát amikor nem tudom elcsípni magam, ez a hihetetlen terrorizáló zsarnok lesz belőlem, és mint tudjuk, az ilyenek gyávák. Szép, mi? Nem, nem az. De színészként hinned kell abban, amit teszel, különben a közönség sem fogja megtenni.
V: Volt valami együttműködés közted és a film készítői között?
J.I.: A rendező Roland Emmerich és a producer Dean Devlin rengeteg információval láttak el. Sok mindent találtam ezzel a férfivel kapcsolatban, s úgy tűnik ezek remekül érzékeltetik a sztorit. Az a jó ebben a filmben, hogy ez nem egy történelemóra, hanem valami, amitől rájössz, ez egy az első feljegyzett gerillaháborúk közül. Ezek a brit katonák, akik ezekbe a nevetségesen ragyogó, tollas uniformisokba öltöztek, úgy vélték, nagyon gyáva dolog a telepesek részéről álruhát ölteni. És még férfiatlanabb lebukni, amikor mi lövünk. (nevet) Tehát fa mögé bújni, és onnan leskelődni rájuk, aztán éjszaka előlopakodni, és szabotálni az utánpótlást szállító vonatot, úriemberhez méltatlan harcmodor volt. (nevet)
V: Milyen volt Mel Gibsonnal dolgozni?
J.I.: Mondhatnám, hogy egy fenomén, de valójában épp az ellenkezője, ami a legnagyobb elismerés, amit szólni tudok róla, mert így olyan volt vele dolgozni, mint bárki mással. Vannak jó színészek és rossz színészek. A jó színész ott van veled a jelenetben. Mel nem világméretű filmsztárt játszott. Mel Benjamin Martint, a tiszttől rettegő telepest játszotta. Amint elkezdtük a jelenetet, megrettent tőlem, és megrettent attól, amit tehetek a családjával. És a híres emberekkel esett tapasztalataim szerint, ez nem mindig van így. Könnyen bele tudnak fásulni abba, hogy mindig ugyanazt a fajta karaktert alakítják. Így tisztelet jár neki, hogy 20 évnyi világhír után még ennyire van benne alázat és erő ilyennek lenni.
V: Te eredetileg Liverpoolból származol?
J.I.: Igen, és itt a másik érdekes dolog a szerepemmel kapcsolatban. Tarleton egy kereskedő harmadik fia volt Liverpoolból, ahogy én is. Elment jogot tanulni, ahogy én is. Volt egy kis hazárdjáték mániája, ami nekem is. Aztán abbahagyta a jogtanulmányait, miután eljátszott, elnőzött és felhalmozott hatalmas adósságokat. Én drámaiskolába mentem, ami annyira nem is különbözik ettől! (nevet) Ezen a ponton, természetesen, a történetünk elválik egymástól. De vannak olyan terek, amiket róla neveztek el ott, ahonnan származom. A Tarleton Square nagyon ismert Liverpoolban.
V: Nehéz volt számodra leadni a liverpooli akcentust, amit a Beatles tett híressé?
J.I.: Nos, Angliával összefüggésben az a hír járja, hogy mi kényesek vagyunk az akcentusokkal kapcsolatban. Amikor Londonba költöztünk, liverpooli akcentussal beszéltem [mindezt elő is adja] és az emberek rengeteget piszkáltak érte az iskolában. Így egy napon úgy indultam iskolába, hogy [liverpooli akcentussal] "See ya, mum, see ya, dad" {szia, anya, szia, apa}. És ugyanezen napon, úgy jöttem haza, hogy [tökéletes londoni kiejtéssel] "Awright mum, what's fer dinner?" {oké, anya, mi van vacsorára?} (nevet) Elhatároztam, hogy nem lógok ki többet. Ha már korán kifejlesztesz magadban egy képességet, ami nem igazán tartozik hozzád, akkor már nagyon könnyű színésszé válnod. A hadsereg embereinek gyerekei közül is sokan lesznek színészek, mert rengeteget költöznek mindenfelé. Én például elit egyetemre mentem ezzel a londoni akcentussal, és ott minden tele volt a felső középosztálybeli, chealsea-i emberekkel, akik olyan akcentussal beszéltek, amit én csak a moziban hallottam. Két hónapon belül már én is elsajátítottam. Angliában több akcentussal kell beszélned, ahhoz hogy túlélj. A barátnőm / Emma Hewitt / ma már, hála az égnek, mindig szól, amikor öntudatlanul utánozni kezdek valakit. Amikor beszálltunk egy taxiba, hallottam beszélni a sofőrt, és én is átvettem! Másik napon egy ausztráliai barátom felhívott, és azt hiszem, elkezdhettem ausztráli akcentussal beszélni, mert ezt hallottam a másik szobából: "Nem vagy te rohadt ausztrál!" (nevet)
V: Most elmondom, kire emlékeztetsz engem ebben a filmben: Laurence Harvey színészre. Úgy nézel ki, hogy akár a fia is lehetnél.
J.I.: (nevet) Tényleg? Ez vicces. A szüleim történetesen ismerték, és jóban voltak vele. Ez vicces, mert én mindenfajta összehasonlítást kaptam már. Dean Devlin azt mondta, Kevin Spaceyre emlékeztetem őt, mert ők jó haverok. Azt is hallottam, hogy Timothy Daltonra hasonlítok. Bármikor olyat hallok, hogy hasonlítok egy színészre, a legnagyobb bóknak veszem! (nevet)
Forrás: MINX - Unofficially Yours Jason Isaacs
Fordította: Mirax
