GOOD sajtótájékoztató

2008. december 6.

 

 

 

 

Váratlanul ért a hír néhány hete, hogy Jason ismét Budapestre készül. Mint kiderült pár levélváltás után, hogy Viggo Mortensennel együtt a Puskin moziban tartandó Good című film díszbemutatójára jönnek. Először úgy volt, hogy nem tudok ott lenni különböző okok miatt, de aztán elkapott a gépszíj. Úgy voltam vele nem létezik, hogy én ne láthassam újra Jasont.

Beindult a gépezet újra: megtudtam, hogy a Sofitel Budapest Maria Dorottya szállodában délután kettőkor lesz a sajtótájékoztató., és este hét órakor a Puskin moziban a díszbemutató. Riasztottam Daisyt – a Lumos oldal szerkesztőjét -, aki egy kósza ötlettől vezérelve írt a Laurin cégnek – a magyar társproducer cég, a Laurin Entertainment segítségével készülhetett el Magyarországon a film -, akik a viszontválaszukban meghívták Daisyt a sajtótájékoztatóra. Hallgatva rá én is szerencsét próbáltam hivatkozva a honlapomra, a tavalyi találkozásra és 24 óra múlva már a kezemben volt a meghívó levél mind a sajtóértekezletre, mind a díszbemutatóra.

 

December hatodikán fél kettőkor már ott toporogtam a hotel előtt. Szerencsénkre kellemes idő volt, kifogtuk az utolsó napsütéses téli napot. Bizonyos okok miatt a kilencéves fiam is velem tartott, így volt miért izgulnom, hogy ez ne jelenthessen akadályt.

Daisy teljes magabiztossággal, ami engem is megacélozott, így elszánt tekintettel követtem őt a szálloda portások elé, és megérdeklődtük a sajtókonferencia helyét. Legnagyobb megrökönyödésünkre egyenesen a jobbra található lépcsők felé intettek:

- Ott jobbra fel, majd ismét jobbra  a B.. teremben lesz.

Villámgyorsan elsiettünk a mutatott irányba, mielőtt bármit is mondhattak vagy kérdezhettek volna tőlünk.

A terem előtt már nagy volt a nyüzsgés. Fotósok, újságírók álldogáltak kisebb – nagyobb asztalok  mellett, ahol pogácsát majszoltak és ásványvizet kortyolgattak. Mi nem álltunk meg – ki gondolt evésre -, hanem beléptünk a különterembe, ahol már ki volt plakátolva a falra néhány Good poszter. Alattuk négy piros szék sorakozott egy hosszúkás asztal mögött, amin négy darab fehér névtábla álldogált magányosan. AZ egyiken Jason Isaacs neve virított.

 

Én még mindig azt vártam, azaz várta a fene, hogy mikor lép valaki oda hozzám, és kéri számon az ottlétemet, de mivel ez nem következett be  elfoglaltuk a helyünket a harmadik sor közepén. Próbáltam nagyon fontosnak látszani, ezért előkaptam a rongyosra használt noteszomat és kétféle tollat is. Néhány percig üldögélhettünk így, lassan negyed három felé hajlott az idő, amikor elénk perdült egy flitterekkel vagy/és strasszkövekkel kirakott halálfejes pólóban lévő fiatalember és sajnálkozva bejelentette, hogy Viggo Mortensen és Miriam Segal producer lekéste Bécsben a repülőgép-csatlakozást. Ezekben a percekben éppen Budapest felé száguldoznak egy autóban ülve. Addig is Jason Isaacs és Kende Zsófia a Laurin cég vezetője nagyon szívesen áll a rendelkezésünkre.

Most mondjam azt, hogy elszomorodtam?!

 

Pár perc után egyszer csak besietett Jason természetesen talpig feketében, amit előre borítékoltam. Bármennyire is vigyáztam, egy önkétlen Oh My God kicsúszott a számon. Most valamivel szolidabb bajuszt viselt. Sajnos nem tudtuk megkérdezni tőle, hogy vajon a Brotherhoodban álcázza magát eme szőrzettel az arcán.

Az asztal mögé lépett, átrendezte a névtáblákat, Viggo - ét és Miriamét lefordította, széles vigyorral az arcán, ami nagy derültséget keltett a teremben. A feltehetően a szervezőktől kapott Mikulás – csomagot és virgácsot – ez nagyon tetszett neki – az asztalra pakolta és mosolyogva köszöntött mindenkit.

 

 

 

Sajtótájékoztató első felvonás

Befut Jason Isaacs és Kende Zsófia. Jason átnézi a névtáblákat, a sajátját azonnal átpakolja eggyel arrébb. Majd miután ezzel végzett lefordítja Viggo - ét.
Tolmácsunk ekkor ismét sajnálkozását fejezi ki felénk a késés miatt, majd ezt lefordítja Jasonnek is.

Jason: - Ez is jól példázza azt, hogy a filmben játszott karakterével ellentétben Viggo és Miriam – a film producere - egyáltalán nem náci beállítottságú. Hiszen ha azok lennének akkor pontosan elérték volna a gépet. Ezzel ellentétben némi szétszórtságról ad tanúbizonyságot, hogy nem tették ezt meg. Abban szeretném a segítségeteket kérni, hogy mindenféleképpen kellemetlen helyzetbe hozzuk őket, amikor újra visszatérünk együtt a sajtótájékoztatóra, és akármit kezdenek el mondani, akkor mondjátok azt, hogy ezt már hallottuk.

Bal kezével felkapja az egyik mikrofont, és megkérdi, hogy ebbe beszéljen:
- Helloo! – köszön bele mély hangon. Általános derültség fogadja. - Nagyon gonosz tervet gondoltam ki. Mindjárt leszáll a gépük, így elérhetőek lesznek mobilon. Megpróbálom felhívni, és bevonni őket ebbe a sajtótájékoztatóba, és még egy kicsit kellemetlen helyzetbe hozva őket ezáltal is.
Aztán komolyra fordítja a szót.
- A viccet félretéve természetesen maga a film nem kifejezetten egy vígjáték. Sőt egyáltalán nem az. Ennek ellenére nagyon közel került egymáshoz a stáb, ezért nagyon örülök annak, hogy ismét találkozhatom a stábtagokkal, akikkel teljes egészében itt forgattuk a filmet. Másrészt pont a téma fájdalmassága és komolysága miatt nagyon közel került egymáshoz mindenki a stábban. Különösen örömteli a számomra, hogy ismét itt lehetek Budapesten. Ebben a gyönyörű városban. Megpróbálom kihasználni a lehetőséget, hogy ismét itt lehettek és minél többet szeretnék fel – alá sétálgatni a Duna – parton.

- Nagyon izgalmas volt a csapattal dolgozni, mert a szokástól eltérően mindenki a magáénak érezte a filmet. - Beszéd közben hozzáért a jobb kezével a mikrofonhoz, ami berezonált. Megáll, majd újra megérinti. Rezgés az éterben. Erre gyorsan messzire tartja a jobbját a mikrofontól, közben vigyorog. - Nemcsak egyszerűen elolvastuk a forgatókönyvet, ami így viccesen hathat, hogy oh hát elolvasták a forgatókönyvet, de sokak csak úgy állnak hozzá, hogy csak egy munka.

Miközben a tolmácsunk fordít, Jason felhívja Viggoékat.
- Viggo van a vonal végén és csak hörög, annyira dühös a késés miatt – mondja felénk nézve, majd folytatja Viggo piszkálását. – Forma 1 – es sebességet megszégyenítő tempóval jönnek. Másodperceken belül itt lehetnek, és nagyon sajnálja, hogy nem lehet már itt.
Majd visszaadja a szót fordítóknak.

- Csodálatos volt a stáb részéről, hogy mindenki a magáénak érezte a filmet. Mindenki együtt élt vele, és odajöttek a világosítóktól kezdve a büfésekig és beszéltek a filmről. Ez nagyon jó érzés volt számomra. Illetve ez a film bár a múltban játszódik nagyon is a jelenről szól. Budapesten nagyon sok olyan negyed és környék van, ami mind a mai napig érintetlen a második világháború óta. Ezért is volt számunkra nagyon fontos. Ti együtt éltek ezzel a múlttal, és a mind a mai napig itt van veletek. Ráadásul a modern korról is szól, nagyon nehéz ebben a korban funkcionálni és létezni. Ezért is tartottuk nagyon fontosnak, hogy visszajöjjünk ide, és itt is bemutassuk a filmet. Itt legyünk a film bemutatóján.

Kérdés: - Önt a nagyközönség leginkább a gonosz szerepeiről ismerhetik, hiszen a Harry Potterben is azt játszik.

Jason: - Igen, erről talán még az afganisztáni barlangokban élők is ismernek engem. - ( Na ennél a pontnál nagyon röhögtem ) -

Kérdés folytatása: - Most egy olyan filmben játszik, aminek a címe ’Jó’ és egy jó karaktert játszik. Ez milyen váltás a számára? A hírnevére milyen hatással van

Jason: - Számomra nem az a fontos, hogy jót vagy rosszat játszom, hanem olyan szerepeket szeretek alakítani, akik életszerű, valódi karakterek, és ezt az oldalt szeretem megfogni. Úgy gondolom, mind a Harry Potterben, mind a többi alakításom húsvér szerep. Tök mindegy, hogy repülő seprűk vannak körülöttem vagy varázslat vagy pedig egy ilyen sztoriról van szó, amit etikai thrillernek neveznék. Itt legalább annyira izgalmas a történet vezetés, és annyira fogják az emberek várni, hogy mi történik a következő pillanatban, mint teszem azt egy Harry Potter moziban. A hírnévvel meg nem foglalkozom, nekem az a munkám, hogy más embereket alakítsak. Itt most ebben az esetben egy olyan karaktert személyesítek meg, aki nagyon izgalmas abból a szempontból, hogy nagyon erős egyéniség, nagy jellem, akinek a barátsága a Viggo Mortensen által alakított személlyel nem teljesen egyoldalú. Ő a nagyobb karakter itt és mégis az idők folyamán bedarálja őt ez a rendszer, és ezzel küzdök meg. Ez volt számomra a nagy kihívás. Amit nagyon fontosnak tartok, hogy végre nem egy áldozattípust játszottam ebben a filmben a zsidó karakterem, hanem egy olyan férfit aki nagykanállal ette az életet.

Kérdés: - Most, hogy itt van Magyarországon, ezek szerint innentől kedvencei közé tartozik ez a film és ez a karakter?

Jason: - Abszolút hiszek ebben a filmben, és nagyon szeretem. Nyilván sok filmben megvan a nácizmusnak a jelenléte.
A mai modern életet nagyon nehéznek tartom, a szüleinknek könnyebb döntéseket kellett hozniuk. A mi döntéseink most sokkal nehezebbek.
Olyan országban élek én is, aminek a kormányára szavaztam, amit ezáltal felhatalmaztam, hogy a nevemben eljárjon és mégis ez egy olyan kormány, amely nem riad vissza attól, hogy embereket megkínozzon. Éltem Amerikában, ahol jó dolog van, de többek között felrúgták a Genfi egyezményt, szörnyű dolgok történek. Ez a történet annak ellenére, hogy egy II. világháborús sztori, arról szól, hogy az ember életében nagyon sokszor vannak olyan döntések, olyan vonalak, amikről el kell dönteni, hogy átlépjük vagy sem. Nem mindig világos, hogy ez a vonal hol van. Milyen következményei lesznek. Ezért nagyon nehéz ezeket a döntéseket meghozni. De mindig ott van ez a vonal még ha nehéz is észrevenni.
A tehetetlensége az embernek egy ilyen döntési helyzetben milyen nagy. Függetlenül attól, hogy lehetséges az nem egy számottevő lépés.

Nagyon sok olyan film létezik, ami a 30 – as, 40 – es évekről szól, de általában ezek nagy volumenű dolgokról az államügyekről, a katonai szerepről szólnak. Ez a sztori azonban két átlagemberről szól, akik között nagyon mély barátság van. Akiket elsöpörnek a történelmi viharok és nagyon éreztem ezt a két karaktert.
Éreztem, hogy a Viggo által megformált Halder mennyire próbál ellenállni a náci rezsimnek, de nem tudott sokáig harcolni a saját felesége, szeretője, gyerekei ellen, hiszen az egész társadalom ebbe az irányba ment.
Illetve az én karakterem, Maurice nem egy szokásos áldozat szerep, hanem egy olyan valaki, aki nagykanállal eszi az életet. Szeret kúrni – itt kiszúrja a fiamat, és szörnyen zavarba jön. Elnézést kér, de a szeme az folyamatosan mosolyog. – Részese volt a német társadalomnak. Csajozott, evett, ivott. Biztos helyzetben érezte magát.

Kérdés ( egy külföldi sajtós ): - Nagyon rég szerették volna Miriam Segal producerrel elkészíteni ezt a filmet. Miért esett a választás Magyarországra? Miért pont itt forgatták?

Jason: - Nagyon nagyon régóta ismerjük egymást Miriammal . Tizenhét éves korunk óta, és szinte azóta akarja megszállottan megcsinálni ezt a filmet. Oly annyira, hogy a jól jövedelmező tévés produkciós cége mellett is ezzel foglalkozott elszántan. Egész addig amíg ez a produkciós cég teljesen szétesett, de még mindig erre koncentrált. Pénzét, otthonát, házát elvesztette. Díványon aludt, annyira lerongyolódott a megszállottsága miatt. És végül úgy nézett ki, hogy összejön ez a dolog. Berlinben forgatták volna. Minden megvolt, a stáb, minden össze volt szedve. Annyi hiányzott, hogy a bank rápecsételjen az engedélyükre. A stáb már elég régen várta, hogy elindulhasson a forgatás, és ekkor Miriam elkövette azt a hibát, hogy a saját zsebébe nyúlt és kifizette azokat az embereket, hogy ne kelljen tovább várniuk, és ekkor szétfutott a tervezett forgatás. Ennek persze utólag örülünk, bár nagyon nehéz volt Miriamnak összeszedni a pénzt a tartozásokat és újra elindítani a projectet. Ekkora tudtuk megszerezni Viggo Mortensent, akire tulajdonképpen ez a szerep ki van találva.
A legfőbb ok az volt, hogy Budapestet nem bombázták szét annyira, mint Berlint, ahol az épületek nagy része betonház, mert újra kellett építeni a várost. Nagyon sok érintetlen épület van Budapesten. Nagyon fontos szempont volt, hogy tudtunk olyan partnerrel együtt dolgozni, mint a Laurin. Tudtuk, hogy minden a helyén lesz egy olyan stábbak, akik mindenben partnerek lesznek. Mindamellett természetesen az adókedvezmény sem volt mellékes. Minden út Budapestre vezetett.

Kérdés: - Számtalan Holocaust film készült már, és ennek a filmnek az elkészítése során Jason ezek közül tudatosan nézett meg párat a szerepére való felkészülése véget? Vagy pedig direkt nem nézett meg ezek közül egyet sem?

Jason: - Nem, a legrosszabb dolog, amit tehet egy ember, ha egy filmet akar készíteni, akkor más emberek filmjeit nézi ezzel kapcsolatban. Mert nem mások filmjeit akarjuk leforgatni, hanem a sajátunkat. A Good nem kifejezetten a Holocaustról szól, hanem az azt megelőző időszakról, amit általában nem szólnak a filmek így az 1933 – tól 39 – ig játszódó időszakról, ami nem szokott akkora szerepet játszani a mozifilmek sorában. Ugye ez az, amikor az egész vircsaft még csak elindul és tulajdonképpen az az érdekes benne, hogy akkor még senki sem tudta, hogy mi fog történi. És ugyan honnan is tudhatták volna, hiszen mindenki azzal volt elfoglalva, hogy akkor mi történik. ÉS ebből a szempontból érdekes az a mai kor számára is, hiszen mi is azzal vagyunk elfoglalva, ami éppen most történik, és nem tudunk, még ha meg is vannak a morális kérdések, amik foglalkoztatnak bennünket az emberi jogok megsértésével illetve ezzel a pólóval, ami rajtam is van. Hiszen ezt vajon hol készítették? Kínában, ahol gyerekek varrták, akik gyárakban laknak, nem kapnak megfelelő fizetést. Vagy a mobiltelefon is ki tudja hol készült?! Tehát már ez is egy morális kérdés, amit fel kell tegyen a mai ember magának. De mégsem tud ezek ellen mit tenni, hiszen mindenki a maga életét éli, és így volt ez a 30 – as években is, hogy követhetjük ennek az embernek az etikai kavargását, útkeresését. Tulajdonképpen nem tudunk szemrehányást tenni neki, nem tudjuk felelősségre vonni, hiszen ő sem tudhatta, hogy mivé fog ez fajulni.

Nem néztünk mostani dolgokat, inkább a kortárs dolgokba ástuk bele magunkat. Festményeket néztünk, naplókat olvastunk, amik 1932 - 33 – ban íródtak, zenét hallgatunk. Megpróbáltuk az akkori időszakba beleásni magunkat. A lakókocsimban volt egy táblázat, amin az volt látható, hogy éppen melyik jelenet melyik évben van és akkor ott mi is történt. Hogy a nürnbergi törvények előtt vagy után vagyok, itt még van esetleg valami vagyonom, itt 1939 – ben már két éve nem ettem húst. Mindig csak annyit tudni, ami éppen akkor zajlott abban az évben., hogy teljesen átérezzük azt a szituációt, amiben a karakterek éppen ott voltak, amit átéltek. Viggo nagyon segítőkész volt, hiszen én ekkor egy másik sorozatot forgattam Amerikában – Brotherhood második évad -, ahol egy amerikai gengsztert játszom – milyen jól. – és nem volt olyan egyszerű a gépről lepattanni, aztán egy pszichológust játszani az 1930 – as években, Németorzságban. Nagyon sokat segített Viggo Mortensen abban, hogy a legjobb barátokat játszottuk a filmben, annak ellenére, hogy előtte egyáltalán nem ismertük egymást. Miközben Amerikában forgattam a Brotherhoodot Viggo megtette azt, hogy gépre ült, és eljött Rhode Islandre hozzám és időt töltött ott velem s a családommal, hogy megismerjen. Tényleg barátokká váljunk, hogy összebarátkozunk. Utána pedig elment egy európai körútra, önszántából, és nem hagyta, hogy ezt a produkció bármilyen szinten is megszervezze számára és körbe járta a fontos helyszíneket, ahonnan pici emlékeket gyűjtött be kis régiség boltokból, mindenféle apróságot minden karakternek, és amikor megérkezett Nekem is adott jó néhány dolgot: egy auschwitzi követ, cigarettatálcát, egy fotót, hogy ez talán segíteni fog abban, hogy a karakteremet megformáljam és ezt megtette a stáb minden tagjának, és így könnyű volt barátokként kezdeni a forgatást.

Közben eléri Viggot telefonon. Megkérdezi tőlünk, hogy szeretne bárki kérdést feltenni Viggonak, majd közli vele, hogy azt kérdeztük, ki az a Viggo. Majd folyamatosan viccelődik vele, elmeséli neki, hogy itt mindenki nagyon jól érzi magát, kaptunk hálózsákot, és párnát. Majd tolmácsolja, miszerint Viggo annyira örülne, hogy csak szikrányit annyira tehetséges lenne, mint Jason Isaacs. aztán közli, hogy lerobbant a kocsijuk és stoppal jönnek.

Itt a tolmács már próbálja lezárni a tájékoztatót, de Jason enged még kérdezni.


Kérdés: - Hogy tetszett Budapest, a ország? Mi a vélemény Rólunk, magyarokról?

Jason: - 1990 – 91 tájékán már jártam itt, mikor sokkal keményebb idők jártak itt. Mikor újra eljöttem nagy volt a változás. De a fejemben mindig a 30 – as évek Németországában, egy nagyon sötét időszakban, helyen kellett lennem. Így igazából nem tudtam annyira értékelni a város szépségét, mert azzal foglalkoztam annak ellenére, hogy elmentem a Széchenyi – fürdőbe és pihentem ott, mert fejben mindig ott maradtam. Meg aztán Budapest egy olyan város, ahol nagyon sok zsidót öltek meg nagyon gyorsan. Itt ölték meg a leggyorsabban a zsidó lakosság egy részét. Jártam a Terror Házában is. Nem tudtam igazából azzal foglalkozni, hogy Budapest milyen szép.

Miriam Segal tizennyolcéves korában látta ezt a darabot először, és sosem felejtette el, és azóta volt ez a rögeszméje. Mikor Berlinben éppen darabokra hullott a produkciója és Viggot próbáltuk megszerezni és akkor egy olyan dolgot csináltam, ami abszolút tabu a filmes körökben. Ismertem valakit, aki ismerte Viggo Mortensent és megkértem, hogy adja oda neki a forgatókönyvet. Ilyet nem illik csinálni, az ismertséget kihasználva . Ráadásul Viggo akkor nyilatkozta azt, hogy egy évig nem szeretne semmit sem csinálni, de mégis megtettem. Viggo a negyedik oldal elolvasása után mondta, hogy ő ezt 25 évvel ezelőtt látta ezt a darabot és meg akarja csinálni ezt a filmet. A film főszereplőnője 10 évvel ezelőtt látta a Good színdarabot, és egyedül én voltam az, aki nem. Nem tudtam róla semmit. Nem szerettem ezt a történetet, mert mint zsidó úgy éreztem ez egy olyan történet lesz, ami meg akar bocsátani a náciknak és a nácizmusnak.

Szándékosan távoltartottam magam a jelenvilágtól, Budapesttől. Ezt úgy oldottam meg, hogy az Ipodomon volt egy felvétel, amit a brit hadsereg egy ifjú rabbijával vettettek fel, mikor felszabadították az egyik haláltábort, ahol összesen 300 fogoly tudott összesen lábra állni, és itt készítették ezt a felvételt. Erre koncentráltam, és mindig egy újabb és újabb személynek a hangját próbáltam kivenni a felvételből, hiszen erről szól a színészkedés.
Aztán kilenc hónappal később felkértek arra, hogy egy Holocausttal kapcsolatos emléknapon beszéljek , ide Ruandától kezdve jöttek emberek, de voltak ott Holocaust túlélők is. Azok a gyerekek, akiket akkor deportáltak, és hajókon hagyták el Németországot. Azt kérdezték tőlem, hogy esetleg megosztanám az öltözőmet velük.
Az a rabbi, aki a felvételt csinálta 22 éves volt akkor Leslie Hartmannak hívták. Az öltözőbe belépett egy idős úriember, bemutatkoztam neki, mire a 95 éves úr meg mondta, hogy ő pedig Leslie Hartmann. Teljesen elámultam, megdöbbentem hiszen rengetegszer hallottam az ő hangját a régi BBC felvételről.. A rabbi pedig nagyon elcsodálkozott, hogy honnan, majd elmesélte abba az erőfeszítésbe . hogy elkészítsék ezt a felvételt, már abba mennyien belehaltak , ennyire levoltak gyengülve, és ezt adta meg nekem az igazi kapcsot ezzel a korszakkal.
Ez a rövid és tömör válaszom arra, hogy mennyire élveztem Budapestet, de remélem, hogy most lesz lehetőségem tiszta fejjel körbe járjam és élvezzem ezt a gyönyörű várost.

Eljött az első fejezet vége, de kérjük ne menjenek sehová, mert hamarosan folytatódik Viggoval és Miriammal.

Kende Zsófia azzal zárja, hogy tolmácsolja Jason kérését, miszerint valóban őszintén kéri, hiszen ők – Viggo és Jason – szoktak egymással viccelődni, hogy szakítsuk majd félbe Miriamot vagy Viggot azzal, hogy Jason ezt már elmondta.
Majd Jason azzal zárja, hogy valóban komolyan kéri, hogy tegyük fel azt a kérdést, hogy milyen volt a reggeli, mert ennek elfogyasztása közben játszott annak, hogy lekésték a bécsi csatlakozást.
 

A sajtótájékoztató első része

 

 

 

 

 

 

Mikor véget ért az első felvonás többen megrohamozták Jasont, köztük mi is. Az egyik szervező már nagyon magával akarta vinni őt, de ekkor elé álltam:

- Jason, please! – szóltam neki, esdeklő tekintet és fiamat is bevetve. Jason ekkora támadásnak nem tudott, és őt ismervén nem is akart ellenállni. Kezet fogott, és meghatódott Rafet fiam bemutatkozásától – valóban azt képzeljétek el, hogy a szívére tette a kezét, majd úgy mutatkozott ő is be neki.

Nagy ovációval fogadta a Harry Potter matricás albumot, főleg annak örült nagyon, mikor megtalálta magát Lucius Malfoyként. Hiába nemcsak mi rajongunk eme karakterért. LOL Gyorsan aláírta, majd egy közös fotó erejéig leguggolt, átölelte a fiamat, és elkészülhette a fénykép. Aztán elcipelték tőlünk.

 

Hanganyag : http://www.mediafire.com/?sharekey=8fb1352ae63d290491b20cc0d07ba4d2a3d17c0be377fc9c

 

 

Természetesen rá tíz percre jutott az eszembe, hogy a múltkori fotó bizony a táskám mélyén lapul, amit Bloomingnak akartam aládedikáltatni.

Megkezdődött a várakozás, ekkor nagyjából négy óra múlt és kevés info volt Viggo hollétéről. A sajtósok többsége morgolódott a csúszás miatt, hiszen többségüknek még le is kellett adniuk az anyagot. Mi azonban még a várakozást is élveztük, hiszen ott lehettünk, negyvenöt percen keresztül hallgathattuk, fotózhattuk, videózhattuk Jasont.

Mellettem a Bors bulvárlap újságírónője ült, aki többször szóvá tette, hogy Jason milyen édes, vicces. Csak egyetérteni tudtam és meséltem neki ezt – azt kedvenc britünkről. Azt persze nem teljesen értette, hogy miért nem csináltam pénzt a tavalyi találkozásból. Bár mondtam neki, nekem sokkal többről szólt az a nap.

 

 

 

 

Öt óra felé végre befutott Miriam és Viggo is.

 

Második felvonás

 

 

 

 

 

 

Második felvonás.

 

 

 

 

 

 

Gyorsabban véget ért a tájékoztató második felvonása és bizony sietni kellett, hogy elkaphassuk Jasont újra. Daisy sikeresen lebonyolította a saját üzletét - :D -, majd én is Jason orra alá dugtam azt a bizonyos képet, aminek láttán talán elősejlettek az emlékei rólunk. Daisy megkért, hogy készítsek egy közös fotót róluk, aminek eleget is tettem. Felajánlotta, hogy álljak én is Jason mellé, gyorsan lekap minket. Ekkor már a szervezők láthatóan idegesek voltak, hiszen a csúszás miatt késtek a Face to Face interjúkkal is. Intettem, hogy nem fontos, menjen Jason, de Ő ezt nem engedte.

- Szó sem lehet róla – mondta, majd maga mellé húzott, karját lazán a vállamra ejtette és a fénykép elkészülhetett.

 

 

 

Most mit mondjak?!

Jason téged csak szeretni lehet! Sajnos azonban volt egy erős gyanúm, hogy Jason nem emlékezett ránk. Ennek vagy a rossz memória az oka - :D – vagy pedig újságíróknak gondolt minket, és eszébe sem jutott, hogy mi azok a lányok vagyunk, akik tavaly elkapták őt a Károlyi kertben.

 

Jókedvvel, mosolyogva kiszédültünk a szállodából. Irány a díszbemutató!

 

Rövid intermezzo után negyed nyolc előtt nem sokkal  érkeztem meg fiammal a Puskin moziba, ahol már bent az előtérben tűkön ülve várakozott Aribeth, Candy és Hélia. Gyorsan megosztottam a délutáni eseményeket és a bentfektesek tudásával mondtam, hogy fél nyolc előtt biztos nem érnek ide.

 

Nem voltak sokan a moziban, amit nagyon nem is bántunk. Álldogáltunk a lányokkal, témázgattunk, amikor egy fiatal lány perdült közénk egy hatalmas mikrofonnal a kezében, háta mögött egy sráccal, akinek kamera billegett a vállán.

- Mit tudtok a filmről? – kérdezte izgatottan Candytől, aki galád módon engem ajánlott a figyelmükbe, aminek cserében majd felnyársaltam a tekintetemmel.

- Kérdezd őt! – mutatott rám – Ő ott volt a sajtótájékoztatón.

- De jó, mi nem tudtunk oda bekerülni! – jött a felelet. Nőttem pár métert. – Mi a véleményed a két főszereplőről? Milyen emberek?

- Látható volt, hogy valóban jó barátságba kerültek. Nagyon szimpatikus mindkettő.

S ekkor a nő:

- Viggo Mortensen és Jason … -  nem tudta Jason nevét, erre én.

- Jason ISAACS, angol színész *rögtönzött mini Jason biográfia*, a film egyik főszereplője, ő játssza Maurice-t, akinek a karaktere *rögtönzött film szinopszis*, és itt kérdezte meg a nő:

- Mennyiben más ez a film, mint a többi Holocaust mozi?

Itt elmondtam mindazt, amit elsőkézből magától Jasontől hallottam pár órája. Candyék szerint olyan profi összefoglalót rögtönöztem Jasonről és a filmről, mintha legalábbis a menedzsere lettem volna. Bárha… * sóhaj *.

 

Megérkeztek.

 

 

 

 

 

 

 

Kattogtak a fényképezőgépek, majd Jason és Viggo bevonult a moziterembe, és felléptek a színpadra, ahol a sajtó képviselői ismét kérdezhettek.

Candyék szemfülesmódon az első sorba ültek, és végighallgatták őket.

Jöjjön az ő beszámolójuk:

 

 

 

 

 

 

Megkérdezték tőlük, hogy a film végeztével mennyire volt nehéz megszabadulni a karakterüktől. Viggo erre hosszasan válaszolt, elmesélte, hogy ő az ilyesmit nem sieti el, majd átevezett morális vizekre, beszélt arról, hogy ő csak egy embert alakított, nem egy hőst, hanem valakit, aki meghozta a maga döntéseit (és ezáltal bekerült a náci Németország politikai gépezetébe), és viseli ennek következményeit.

Kifejtette, hogy az emberek hajlamosak álomvilágban élni, ezzel önmagukat óvják, de vannak pillanatok, amikor hoppá, hirtelen magunkhoz kell térnünk, és szembe kell néznünk a külvilággal. És a tetteink következményeivel. Így jár az ő karaktere, aki kénytelen rájönni, miféle borzalmakhoz vezetett az útja.

A tolmács lány nem volt a helyzet magaslatán magyarra fordítás terén, és mire sikerült befejeznie mind Viggonak, mind neki a beszédet, Jason annyira megunta az egészet, hogy csak annyit mondott, hogy (kb.) ja, nehéz volt lerázni a szerepet.

Szó volt arról, hogy el akarták kerülni a melodrámát, a nagy, érzelmes jeleneteket, a látványos lezárást, sőt, még a szimbolikus jeleneteket is.

Beszéltek az amerikai kritikusokról, akik valamiért zokon vették azt a mondatot, amit Jason karaktere, Maurice vágott Viggo, azaz Halder képébe: Én zsidó vagyok, te meg náci.  Ennyi, vége a történetnek. A harmincas évek Németországában játszódik a film, mit kell ezen kiakadni, mégis mekkora esélye lehetett, hogy egy náci és egy zsidó barátsága átvészeli a korszakot?

 

Jason elmesélte, hogy mióta dolgozott a filmen. Hogy zsidóként sokat tudott a Holokausztról, de azután, hogy egy konkrét személy viszontagságait kellett visszaadnia a vásznon, sokkal közelebb került a témához, jobban megértette, mi minden történt akkoriban.

 

Miriam Segal is jófej volt. Mondta, hogy minden országban másképp reagáltak a filmre, például az olaszok nem mertek nevetni a film poénjain, mert úgy érezték, hogy ezzel kiröhögnék a Holokausztot.

Kérdezték, hogy honnan ered a történet. Három forrásból gyúrták össze az alapul szolgáló színdarabot, de ezek közül csak egyet részletezett: anno valaki írt egy cikket a passzív eutanáziáról, amire a nemzetiszocialista párt felfigyelt, hisz arról szólt, miképp segíthet az ember azokon, akik nem tudnak segíteni önmagukon. Megjegyezte, hogy érdekes mód az eutanázia kérdése a huszadik század végére átcsusszant a politikai paletta bal oldalára.

 

Arra is rákérdeztek, hogy miért pont Viggót és Jasont választották a főszerepekre.

Jason: - Mert olcsók vagyunk. :-))

Nos, Jason mindig is részese volt a projektnek, de a forgatókönyv első változataiban más színészek neve is felmerült Halder szerepére. Viggóra nagyon vágytak, de úgy érezték, hogy esélytelen az ügy, hiszen  bazi nagy sztár a drága, és . nyomatékosan kijelentette, hogy egy évet pihenni akar, punktum. Ám Jason nem adta fel, és kockázatos játékba kezdett: megkérte egy ismerősét, aki Viggo egyik barátja, hogy juttassa el neki a forgatókönyvet. Viggo beleolvasott, eszébe jutott, hogy anno látta a színdarabot, és a második oldal után elfogadta az ajánlatot.

A producerek örömükben a seggüket verték a földhöz, hiszen ez egy húsz milliós független projekt, és kurva nagy szükségük volt egy olyan színészre, aki amellett, hogy elsőrangú munkát végez, képes becsalogatni a nézőket a moziba. A producer elmondta, hogy a legfontosabb, hogy kiváló színészek, és hitelesen tudnak játszani. De mivel ez egy független produkcióhoz mérten költséges film volt, szükség volt egy olyan húzónévre, aki becsábítja a nézőket a moziba, de emellett tehetséges is, és ilyenből nagyon kevés van - ezért volt remek választás Viggo.

 

 

Az újságírók kissé lámák voltak, hatnál több nem mert kérdezni. (Ha megnéztük volna a filmet, esküszöm, mi is beleszólunk a beszélgetésbe, addigra már eljutottunk a pimaszság olyan fokára, ahol még nem jártunk.) Szerencsére a fiúk :-) és az asszonyság lelkesen vitték a szót.

 

Apróságok:

 

A mikrofon zsinórja folyton beleakadt Viggo cipőjének orrába. :-)

Jason nem bírt magával, öt percnél tovább nem bírta, hogy ne szívassa a stábot.

Jason, ez az őrült két kérdés között lekamerázott minket a telefonjával.

Viggo nem öregszik. Elképesztően jól néz ki. Visszafogott. Értelmes. Jó humorú.

Jasonról mintázták a lazaság szobrát.

 

 

Én fáradtan álldogáltam kint az előtérben, lassan elmenni készülődtem, amikor meglepődve tapasztaltam, hogy Jason jön kifelé a teremből. Rám nézett és mivel már többször látott a nap folyamán odaköszönt. Aztán bementek a kávézóba Viggoval és egy nagyon szűk csapattal.

Mi addig szemrevételeztük a fényképezőgépeken a fotókat. Teljesen belefeledkeztünk, amikor egyszer csak Candy felnézett, és elhaló hangon szólt.

- Luci…Jason..

Felnéztünk, és Jason ott állt mellettünk arra várt, hogy mikor nézünk már fel.

Ekkor kihasználva az alkalmat átadtam neki az 1 – 1 darab magyar nemzeti színű karkötőt.

 

 

 

 

Megköszönte és megígérte, hogy mindenképpen átadja Viggonak. Intett és elköszönt a fiamtól, majd elindult kifelé a moziból Miriammal. Talán rágyújtani vágyott…

De mielőtt kilépett volna az ajtón visszafordult, és felmutatta a karkötőt:

 - Egész este viselni fogom! – kiáltotta nekünk, majd elment.

 

 

 

 

 

Candy, Jason, Aribeth and Helia Candy, Jason, Viggo, Helia and Aribeth