“Egy
ember nem föltétlenül abban a pillanatban a legbűnösebb, mikor felemeli
a fegyvert, hogy megöljön valakit. A bűn előbb van, a bűn a szándék.”
Márai
Sándor
Harmincötödik fejezet
Bellatrix szülése nem
maradhatott titokban sokáig, az újév első napjaiban már mindenki erről
suttogott. Az újdonsült anyuka megunta a pusmogást, és rájött, hogy a
szüleinek is be kell mutatnia a gyereket, ezért húga segítségét kérte a
nagy naphoz. Küldött egy levelet neki, hogy látogassa meg, amint tudja.
Narcissa
egész nap lustálkodott, az újév meglehetősen unalmasan indult a számára.
Amikor Bella baglya kocogtatni kezdte a jégvirágos ablakot, Cissy
örömtől csillogó szemekkel engedte be, és mohón a levél után kapott.
Nagyon szerette volna újra látni Bella-t, de nővérére bízta a
közeledést, hiszen a boszorkány most sokkal elfoglaltabb volt a babával,
Narcissa pedig nem akarta zargatni. Amint átolvasta az üzenetet, a szőke
nő azonnal magára kapott egy egyszerű, meleg ruhát és Bella-hoz
hoppanált.
Bellatrix épp a kis
Reginával sétálgatott fel s alá a nappaliban, valami sejtelmes zene
szólt, béke és nyugalom uralkodott a házban.
- Szép
napot, kedves hölgyek! – köszöntötte őket tréfásan Cissy. Néhány percig
az ajtóban álldogált, és boldogan figyelte nővérét, aki igencsak
megváltozott, és Narcissa ennek borzasztóan örült.
- Cissy! – mosolyodott
el Bella. Ritkán örült ilyen őszintén bárminek is, csak amióta anya
lett, mintha kisimultak volna a vonásai is időnként. Odalépett húgához
és átölelte fél kézzel. Regina gügyögni kezdett és Narcissa felé nyúlt.
Bella nevetve figyelte a kislányát. – Imád Téged. Persze, Téged ki nem
imád… - legyintett kissé gúnyosan a fekete boszorkány.
Narcissa
majd elolvadt a kislány reakciója láttán.
- Jaj
Regina, milyen gyönyörű vagy. Megengeded? – kérdezte Bella-t, és a
kislány felé nyújtotta a kezét. – Úgy örülök, hogy elhívtál! –
mosolygott aztán nővérére, ügyetlenül kihámozta magát a kabátjából. –
Van valami különleges oka?
Bella átadta a kicsit,
majd a fogasra varázsolta Narcissa elegáns kabátját.
- Nos, azért hívtalak,
mert ideje lenne anyámnak megismernie az unokáját – mondta kissé
kelletlenül Bella. – Segítesz?
- Hát
rászántad magad végre? – Cissy arca felragyogott. – Itt volt már az
ideje, ugye tudod? – pillantott komolyan Bella-ra, miközben Regina-t
ringatta a karjában. – Persze, hogy segítek...szervezzünk esetleg egy
nagy partit? Mik az elképzeléseid?
Bella hátrarázta a
haját.
- Nem, nem zajos
ünneplésre gondoltam. Azt magam is meg tudnám… szervezni. Egyszerűen…
kellesz nekem, Narcissa, mert ha Te mellettem vagy, erősebbnek érzem
magam – mondta Bellatrix és az őszinteség sugárzott a szemeiből. –
Anyánkkal csak Te találod meg a hangot. Én kijövök a sodromból. Kérlek,
holnapután, szombaton gyere el velem és Rodolphus-szal hozzájuk.
Narcissa
meglepve hallgatta Bella-t, aki még sosem mondott ilyesmit korábban.
Hogy kell neki a húga...őszintén. Cissy szép szemébe könnyek gyűltek.
-
Ó...hát...én...jaj Bella! – a nő szó nélkül Bella nyakába borult.
Bellatrix kissé
elhúzta a száját, mert számított húga szentimentalizmusára, de aztán
elmosolyodott, átvette Reginát és arcon csókolta húgát.
- Te mindig mellettem
álltál, pedig én egy szemétkedő… ostoba szajha vagyok.
- Ne
kezdd szidalmazni magad már megint. – korholta Cissy szigorú arccal
Bellatrix-ot, karjait összefonta a mellkasán. – Nem vagy szajha, sem
szemét...csak forrófejű. – mosolyodott el aztán Narcissa.
- Ejj Cissy! Az
vagyok! Nincs mit szépíteni ezen! De a lányom kedvéért… ez már a múlté –
Reginára pillantott, magához ölelte. A kisbaba anyja nyakához bújt és
apró ujjacskái a nő hajfürtjeit markolták. Bella percekig becézgette a
babáját, majd letette a kis bölcsőbe, aztán megfogta Narcissa kezét. –
Gyere, igyunk egy teát.
Narcissa
Regina-t csodálta még pár másodpercig, majd megszorította nővére kezét.
- Az jól
fog esni, kutya hideg van kint. Mielőtt idejöttem, elintéztem pár
dolgot, és teljesen átfagytam. – Cissy megborzongott.
Bella a húgára
pillantott.
- Veled minden
rendben? Az a maj… szóval Malfoy rendesen bánik Veled?
- Igen,
minden rendben van, tényleg nincs miért aggódnod. – mosolygott Bella-ra
a boszorkány. – Mindenünk megvan, és bár Te sosem hitted el, szeretjük
egymást. Csak szeretném, ha nagyobb lenne a család....idővel remélem,
megoldódik ez is. – Cissy elábrándozott, ahogy mindkettejüknek
kitöltötte a teát.
Bella felsóhajtott.
- Nem tudod letagadni,
mennyire vágysz egy gyerekre. Tudom én jól, Cissy, hogy ez a Te
szívfájdalmad. De élvezd ki az életet, mert ha megérkezik a kis
szőkeséged, nem mehetsz Párizsba ruhákat venni egy ideig – vigyorgott
gúnyosan Bella.
Narcissa
is elvigyorodott, aztán kényelmesen hátradőlt a széken.
- Ez
legyen a legnagyobb bajom...hogy nem mehetek ruhát venni. – Cissy bár
hiú volt, valóban nem érdekelték a külsőségek, ha a családról volt szó.
– No de hogy is szeretnéd az összejövetelt a szüleinkkel? – váltott
témát a nő, őszintén felvillanyozta a meghitt társalgás.
A nővérek egész este
beszélgettek, majd megállapodtak, hogy szombaton a szüleik kúrájában
találkoznak.
Bella küldött egy
villámbaglyot az anyjának. Druella a könnyein át olvasta a sorokat, majd
azonnal Cygnus-hoz rohant a hírrel, aki két pöfékelés között felhorkant,
de egyebet nem tett. Druella így is úszott a boldogságban, hogy láthatja
az unokáját végre.
Szombaton Bella és
Rodolphus kicsípték magukat, s nagy egyetértésben hoppanáltak a
Black-kúriához.
Narcissa
sokáig készülődött, a legjobb formájában akart lenni, hogy ezzel is
segítse Bella-t. Kicsit késve érkezett szüleik házához, de még időben.
Kedvesen biccentett Rodi felé, majd átölelte nővérét, és apró csókot
lehelt Regina homlokára.
- Jól
vagy? – kérdezte Bella-t, mert látta rajta, hogy ideges.
Bella megkönnyebbülten
sóhajtott fel, amikor meglátta a húgát.
- Csak túlélem ezt a
pár órát… - morogta. Regina édesdeden aludt a karjaiban.
Druella tűnt fel a
következő pillanatban. Valami sötétzöld borzalmat viselt, a haját pedig
feltupírozta. Bella, amikor meglátta, akkorát röhögött, hogy Regina
azonnal felébredt és érdeklődve körülnézett, majd sírni kezdett.
- Anyám! Rád zuhant a
függöny?! – kérdezte Bella gúnyosan, ám Druella nem törődött a lányával,
sokkal inkább a bömbölő csecsemőhöz kezdett gügyögni.
- Kici, pici
drágáckám! Édes babám! Hát ki a jó nagyi??
Regina elhallgatott és
okos szemeivel Druellát nézte. Bella felmordult.
- Anyám, ne nézd
idótának a gyereket. Beszélj hozzá emberhez méltóan!
- Ej,
ej...Bella, a nagymamáknak jár ennyi boldogság, hadd élje ki magát. –
mosolygott Cissy Bella-ra, és megpaskolta anyja kezét. – Ne morgolódj
már, nehogy rögtön veszekedésbe torkolljon a délután. – tette hozzá,
Bella fülébe suttogva.
Bella elhúzta a
száját, de aztán bólintott.
- Rendben, nem akarok
veszekedni…
Megérkezett Cygnus is,
kivette a pipát a szájából, majd megnézte a gyermeket.
- Hömm. Szép. Fekete.
Khm.
Narcissa
alig tudta visszanyelni feltörő nevetését, apja megjegyzése hallatán.
- Ugye,
hogy az? Kész tünemény. – értett egyet Cissy, miközben két cuppanós
puszit nyomott Cygnus arcára. – Látom ám, milyen büszke a nagypapa! –
Narcissa végigpillantott a családtagjain. Hosszú ideje nem érezte ilyen
jól magát közöttük. Magában köszönetet mondott, méghozzá egyenesen
Regina-nak. Érezte, hogy a kislány különleges, és már most sok mindenen
változtatott, anélkül, hogy tudott volna róla.
(aztán
majd kiderül...mi lesz belőle ;) –Zs.)
Bella is vigyorogni
kezdett. Az apját mindig jobban szívlelte.
- Apám! Egy értelmes
megállapítás… - ölelte át, közben Regina már Druella karjaiban
fickándozott, a nagyanyja orrát markolgatta, meg a haját… a nyakékét…
- Bellám, édesem! A Te
szemedet örökölte… hogy milyen gyönyörű….
Rodolphus büszkén
ácsorgott, és hol csodaszép nejére, hol a babára vigyorgott. Tökéletesen
boldog volt és nem érdekelte, hogy nem az övé a kölyök.
Az ismerkedő délután
egészen kellemesre sikeredett. Bellatrix pedig mélyen elhallgatta bűnös,
sötét titkát: hogy Regina Lestrange valójában Tom Denem elsőszülött
leánya… és magában hálát adott Merlin összes rücskös lábujjának, hogy
Regina nem vörös szemekkel született…
Lily Evans nem
szerette a sötét varázslatok kivédése tantárgyat. Legalábbis ebben a
félévben. És ennek az utálatnak semmi köze nem volt a lustasághoz.
Sokkal inkább a professzor személyéhez, akinek a szakértelmében Lily
erősen kételkedett, de ami sokkal rosszabb volt: tartott tőle, de
nemcsak ő. Számos diáklány így volt ezzel. Lily sokszor szemtanúja volt
annak, hogy Igor Karkarov (leánykori nevén
Farkarov…-B) egész egyszerűen megfogdossa osztálytársnőit,
sőt, állítólag néhány hetedéves lánnyal már szexuális kapcsolatot is
létesített. Igaz, az érintettek erről sosem nyilatkoztak.
Lily a leghátsó padba
ült minden órán, de még így is magán érezte a férfi vizslató tekintetét.
Karkarov
egyre kevésbé törődött tanári kötelességeivel, inkább elmerült a
diáklányok okozta kisebb-nagyobb gyönyörökben, melybe általában a lányok
is beleegyeztek, de ha nem az, sem volt túl nagy probléma, Igor tudta,
hogyan lehet meggyőzni a kétkedőket egy kis varázslattal. Lily nagyon is
izgatta a fantáziáját, valahogy eddig nem sikerült a közelébe férkőznie.
Lily említette már
Pitonnak egyszer Karkarovot, de nem akarta a fiút jobban terhelni, volt
egyéb baja úgyis a fiatal tanárnak. Ezen a tavaszi napon Lily és Piton a
pincéből jöttek fel, egymás mellett, elmélyülten beszélgetve.
- ...a
legfontosabb, hogy minden nap gyakorolj. Velem... vagy a többi
aurorjelölttel - tette hozzá kelletlenül Piton. - Azért a haladóknak
szóló könyvet ajánlom, mert abban sokkal több a gyakorlati ismeret. Nem
hiszem, hogy Karkarov olvasta egyáltalán.
- Lemegyek Hagridhoz,
csak tíztől lesz órám. Bár nem is tudom, miért járok SVK-ra. Felesleges
– közölte Lily tömören. – Neked meg jó tanítást… - mosolygott a fiúra.
Piton
megfogta Lily karját.
- Nem
szoktál így beszélni... Megértem, hogy Karkarov nem tartozik a
kedvenceid közé, de azért talán érdemes odafigyelni rá.
- Valóban nem szoktam
így beszélni az órákról, de ez tényleg semmit nem ér – válaszolta
Lily kitérően és lezártnak tekintette a témát. Inkább gyorsan
megcsókolta a fiút és mosolyogva elsietett az előcsarnok felé.
Piton
sokáig nézett utána, majd felment a könyvtárba, ahol a zárt részlegben
kutakodott, amikor éppen nem volt órája.
Igor
mindent hallott, bár teljesen véletlenül járt arra, amerre a fiatalok.
Sértődötten húzta el a száját, mikor Lily lebecsmérelte az óráit, de
amikor a lány egyedül indult tovább, elvigyorodott, és követni kezdte az
oszlopok árnyékában. Kissé megelőzte Lily-t, aztán egész egyszerűen elé
állt.
- Jó
napot, Ms Evans. – szólította meg Lily-t rekedtes hangján.
Lily nem vette észre a
leskelődő tanárt, így meglepődött, amikor az egyik oszlop mellett
találta.
- Jó napot, uram –
köszönt gyorsan, majd ment volna ám…
Karkarov
nem mozdult előle, sőt közelebb lépett a boszorkányhoz.
- Ne
siessen úgy, kedves. Tudom, hogy kiemelkedően tehetséges, talán tudna
nekem segíteni, egy könyvet keresek. Illatos Kert a címe. A
kedvencem...de sajnos a Roxfortba nem hoztam magammal. Esetleg ismeri? –
Igor olyan könnyedén társalgott, mintha az időjárásról csevegett volna
McGalagonnyal.
Lily nyelt egyet. Nem
nézett rá, de érezte a különös, kellemetlen kisugárzását.
- Én nem… tudok
segíteni ebben, professzor… a könyvtárosnőtől… kérjen segítséget!
- Nem
kedvelem a könyvtárosnőket...magát annál inkább. – Igor beszívta a lány
édes illatát, gyengéden elkapta az állát és megemelte Lily arcát.
Lily felpillantott.
Nagyon kellemetlenül érezte magát.
- Nem tudom… - nyögte
rekedten. – Tényleg nem ismerem … ezt a könyvet! – nem bírta tovább a
férfi közelségét, el is felejtette, hová indult, visszarohant a
folyosóra. Még látta Piton talárját meglebbenni a könyvtár felé nyíló
folyosó fordulójánál.
- Pers! – kiáltott
utána. – Pers, várj!
Piton
megperdült. Látta, hogy Lily nagyon zaklatott, de nem tudta az okát.
Lily lihegve odaért.
Kifújta magát és szó nélkül átölelte a fiút a kihalt folyosón.
Piton
körülnézett, de senki sem látta őket. Megfogta Lily kezét, a szemébe
nézett.
- Mi a
baj?
- Csak… elfelejtettem
valamit – mondta sápadtan, de már jobban volt. – Csak… ezt – ölelte meg
újra kedvesét. Megnyugodott tőle. Valahogy nem akart beszélni
Karkarovról. – Tudsz maradni még velem egy kicsit? Csak öt percet… -
suttogta a lány.
A fiatal
tanár behúzta Lilyt egy széles oszlop mögé.
- Nem
akarom, hogy elkéss miattam az órádról. Történt valami?
- Semmi nem történt,
csak… maradj velem kicsit, kérlek – pillantott a szemébe.
Piton
átölelte a lányt, a haját simogatta percekig.
- Mondd
el, ha valami gond van... Tudod, hogy melletted állok, akármi történik.
A Roxfortban biztonságban vagyunk... - A fiú próbálta lágy csókokkal,
gyengéd öleléssel megnyugtatni Lily-t, habár fogalma sem volt, mitől
tart a lány.
Lily az SVK-órára
teljesen megnyugodott, és próbált úgy bemenni, hogy nincs mitől
tartania. Ám Karkarovnak még a látványa is taszította. Rendkívül
kifinomult érzékei bejeleztek. Meghúzódott a hátsó padok egyikében; a
Tekergők is a közelében ültek, ezért kicsit jobban érezte magát.
Ágas
komoran bámult maga elé, egyre jobban unta Roxfortot. Az iskola már nem
adta azt neki, amit régen. Eltűnt a nyugalom, a gyermeki ártatlanság az
épületből. Úgy érezte már nem védi meg őket semmi a kinti gonosztól. Az
eddig biztonságot nyújtó falak közé beszivárgott az ádáz fenevad. Az
egyikük Karkarov volt, akit hiába a minisztérium helyeztetett ide, csak
az ostobák hitték is el azt, hogy emögött nem Voldemort állt. A
szemüveges fiatal férfi arca akkor derült csak fel, mikor a terembe
belépett Lily.
- Ne
szórakozz már – fordult hátra a mögé leült lányhoz. – pattanj ide
mellém.
Lily nem kérette
magát. Azonnal átcsusszant James mellé.
- Hú, de jó, hogy
felszabadult itt egy hely, James… - fogta meg a fiú karját. – Ki nem
állhatom Karkarovot. Egyszerűen egy vén undormány – sziszegte a lányka.
- Na de
kisasszony, ez egyenesen felháborító – utánozta James Umbridge
hanghordozását -, ahogy kétségbe meri vonni a Minisztérium döntését. És
ezzel becses miniszterünket is gyanúba keveri.
Lily felnevetett
halkan. Az óra elkezdődött.
Karkarov
enyhén részegen érkezett az órára, dühítette, és csalódottá tette Lily
elutasítása, ráadásul bár próbált már ott a folyosón behatolni a
boszorka agyába, ám a lány sokkal erősebb volt, mint gondolta. A mágus
viszont nem szerette, ha valami nem úgy alakult, ahogy ő akarta. Levágta
magát a tanári székbe, valami ostoba párbajozásra kért fel egy
Hollóhátas és egy Mardekáros diákot, ő pedig felpakolta hatalmas,
csizmás lábait az asztalra.
Lily egész órán másra
figyelt, vagyis sokkal előrébb tartott a tananyaggal. A pad alatt
olvasta a haladóknak szóló SVK-könyvet és melegen ajánlotta az előtte
ülő Remusnak és Siriusnak, meg Peternek és James-nek is, hogy tegyék
ezt. Ám arra nem számított, hogy Karkarov figyel rájuk…
- Mivel
foglalkozik a kisasszony, ha szabad kérdeznem? – Igor Lily fölé
magasodott, ridegen nézett rá. Amikor kiszúrta, hogy a csapat nem az ő
utasításait követi, mérge magasabbra csapott.
Lily összerezzent a
kemény hangra. Nyelt egyet és gyorsan a táskájába csúsztatta a könyvet.
Azaz csak csúsztatta volna.
Karkarov
elmarta a könyvet mielőtt Lily eltehette volna.
- Mit
olvasgat maga az én órámon? – dörrent a lányra. – Néhány órával ezelőtt
lett volna alkalma velem olvasgatni. – susogta Igor úgy, hogy más ne
hallja.
- Ez csak egy… témába
vágó könyv – felelte Lily gyorsan. – Utána olvastam a… szóval sok
mindennek.
Karkarov
gúnyosan húzta fel az egyik szemöldökét.
-
Valóban? – ordított Lily-re. – Az én óráimon, rám figyeljen, ne sok
minden másra!
Lily behúzta a nyakát
az üvöltésre. Még sosem üvöltött vele egy tanára sem.
- De nem mással
foglalkoztam óra alatt… - mondta a lány védekezőleg. – Ez SVK
haladóknak…
- Szóval
haladónak érzi magát.... – vágott Lily szavába Karkarov, és
elvigyorodott. – Lássuk, hogy viseli, ha büntetést kap. Álljon fel! –
Igor hangja újra szigorúvá vált. Elméjében új terv fogalmazódott meg.
James
egyre feszültebben hallgatta kettejük párbeszédét, és ahogyan emelkedett
Karkarov hangszín úgy nőtt a gyilkos düh a griffendéles fiúba. Ágas már
a pálcáját szorongatva készült nekiugrani Karkarovnak, hogy leátkozza a
tökeit, amikor megérezte magán a boszorkány tekintetét.
Lily rápillantott.
- Hagyd… - súgta neki.
– Nem érdekel, ha megbüntet! – aztán felállt.
Karkarov
felhorkant.
- Helyes
beszéd. Azonnal induljon a prefektusi fürdőbe, ahol letölti majd a
büntetés idejét. – jelentette ki a tanár, ellentmondást nem tűrően.
Lily először azt
hitte, rosszul értette.
- A prefektusi
fürdőbe… menjek… büntetésre? – hökkent meg.
Igor
lassan bólintott, hideg szemeit le nem vette a lány alakjáról.
- Jól
hallotta. – morogta.
Lily megvonta a
vállát, majd összeszedte a füzeteit és elindult kifelé.
- Meddig maradjak ott,
uram? – fordult vissza.
Karkarov
elgondolkodva simogatta a szakállát.
- Úgy két
óra elég lesz...közben gondolkodjon a valódi képességein. – Igor látta,
hogy Lily semmit nem sejthet, és nem is gyanakszik. Visszafordult a
párbajozók felé, és új instrukciókkal látta el őket.
Lily felhúzta a
szemöldökét, majd hátat fordított és kisietett a teremből.
Ez hülye. Két óra a prefektusi fürdőben… marha nagy
büntetés… de legalább tovább tudom írni a házidolgozatomat…
James
Potter viszont nem látta olyan rózsásan a dolgokat, mint a lány. Ágas
észrevette a leplezhetetlen vágyat annak a mocskos hegyvidékinek a
szemében, mikor az a vörös hajú boszorkányra nézett. Féltette Lilyt,
ezért elhatározta, hogy innentől le sem veszi a szemét erről a
neandervölgyiről.
Lily beért a fürdőbe.
Csend volt, a hatalmas medence vizén megcsillant a napfény, ami a
kupoláról vetült oda. A lány nem sokat szokott itt mosakodni, hiszen
megvolt a saját kis fürdőszobájuk Perselus-szal, de természetesen már
járt itt. Tetszett neki mindig a hely hangulata. Most letelepedett a
medence szélére és lehúzta a harisnyáját, meg a cipőjét, belelógatta a
lábát a vízbe, az ölébe vette a tanulnivalót és elmélyedt benne.
Igor,
unalmában nagyokat ásítva, türelmetlenül várta az óra végét. Mikor a
diákok kiözönlöttek a teremből, gyorsan a szobájába sietett, hogy
felfrissítse magát, miközben válogatott fantáziaképek cikáztak az
agyában a kis vörös boszorkáról.
James
magyarázat nélkül Sirius kezébe nyomta a könyveit, és Karkarov után
sietett.
Slughorn
a délelőtt folyamán megkérte Pitont, hogy helyettesítse a negyedévesek
bájitaltan-óráján, mivel elcsapta a gyomrát. Túl sok
ananászos-mézes-mákos süteményt falt be, és a szervezete tiltakozott
ellene. Piton örömmel fogadta a lehetőséget, hiszen amikor nem volt
órája, Dumbledore rendszerint valami unalmas, adminisztratív feladattal
bízta meg, aminek a fiatal tanár semmi értelmét nem látta. Gyorsan telt
az idő. Aznap Piton az ebédről is megfeledkezett.
Lily nem is észlelte
az idő múlását, azt, hogy már rég véget ért az óra, és letelt a két óra
is a fürdőben… annyira elmélyült egy transzformációs elemzésben. Az
ebédet is kihagyta.
Karkarov
önmagára mosolygott a tükörben. Úgy készült erre a találkára, mint egy
igazi randira, kétsége sem volt afelől, hogy most végre megkapja a sudár
griffendéles lányt.
Potter
éppen követte volna a szobájából kilépő barbár északit, amikor Mrs
Norris a lába közé tekeredett és a varázsló fiú átesett a vernyákoló
macskán. Frics azonnal ott termet, és kezeit dörzsölgetve különböző
fenyítéseket sorolt fel a fiúnak állatkínzás címén.
Ágas még
az utolsó pillanatban egy nyomkövető bűbájt dobott Igor után, és
megpróbálta magát kidumálni Frics előtt. Kénytelen volt magyarázkodni,
mert McGalagony professzor már több heti bezárással fenyegette meg, ha
még egyszer panasz lesz rá a gondnoknál. A türelme egyre jobban fogyott,
ahogy a vén kvibli válogatott szidalmait hallgatta.
Piton
délután lement a pinceszobába. Remélte, hogy Lily-t ott találja, de
minden úgy volt, ahogyan reggel hagyták. A mágus tűnődve nézett szét,
majd elindult, hogy megkeresse a lányt. Benézett a könyvtárba, majd egy
másodéves Griffendélest is megkérdezett, hogy Lily fent van-e a
klubhelyiségükben.
- Nem
láttam - rázta a fejét a kislány.
Lily nem is sejtette,
hogy mindkét fiú őt keresi, igaz, mindegyik máshol… és, hogy valaki
szintén őt keresi, de ez a valaki pontosan tudja, merre találja.
A tanár
percek óta leste Lily-t, de már nem bírt magával, elindult a medence
felé, lassan, egy hang nélkül.
Lily nem vett észre
semmit a besettenkedő alakból. Elmélyülten kuporgott a medence partján.
Haját egy laza konytba fogta és egy pennát szúrt a közepére, ami
megtartotta.
Ahogy
Karkarov Lily-hez közeledett, a padló nedves kövén apró csattanás
kísérte a lépteit. Igor levette a talárját, és megállt a boszorka háta
mögött, kéjes arckifejezés ült a képére.
Lily felriadt a
lépésekre és hátrapillantott, de ideje már nem volt arra, hogy
felpattanjon.
Karkarov
Lily felé kapott, hogy azonnal a karjába zárja, és ha kell kissé
elkábítsa, de a mozdulat túl hirtelenre sikerült, és ezzel belökte a
boszorkányt a vízbe.
- Óh ezer
bocsánat! – röhögött fel, és elkezdte kigombolni az ingét. – De ha már
így történt, én is csatlakozom, galambocskám!
A lány sikoltott
egyet, ahogy a medencében kötött ki. Pont rosszul vette a levegőt, és
benyelt egy adag vizet. Ahogy a felszínre került, hatalmasat köhögött és
elképedve nézte, ahogy Karkarov ledob mindent magáról. Lily ekkor már
mindent értett. Zihálva a pálcája felé kapott, amit a medence szélén
hagyott.
-
No-no...ne csinálj butaságot! – figyelmeztette Lily-t Igor, és
megmarkolta a lány kacsóját. A férfi már teljesen pucér volt, arra
számított, hogy Lily elámul a látványtól...és a méretektől, esetleg nem
is tiltakozik tovább, de ismét csalódnia kellett.
Lily félrecsapta a
hatalmas férfi kezét ( kár, hogy nem mást
ütött félre :DD – L ) és menekülni próbált.
- Hagyjon… - nyögte és
újra a víz alá bukott, hogy kicsússzon Karkarov karjaiból.
Karkarov
is elmerült a vízben, nevetve figyelte Lily kapálózását, de próbálta a
víz alatt magához húzni a ficánkoló testet.
- Add
fel, és engedj az ösztöneidnek...nem bántalak...sőt....imádni fogod! –
bíztatta Igor a lányt.
A lány alig bírt
elmenekülni előle. Kapálózott a vízben, ami mintha fogva tartotta volna…
sok vizet nyelt, szinte percenként a víz alatt kötött ki. Köhögött,
fulladozott, kapálózott, ahogy csak bírt…
Igor
kezdett türelmetlenné válni, ostoba módon a pálcáját a medencén kívül
hagyta, így egyelőre kénytelen volt testi erejét bevetni. Átfogta a
boszorka derekát, majd belemarkolt a fenekébe, és hörögve tépni kezdte a
szoknyáját.
Lily felsikoltott,
ahogy a perverz halálfaló elkapta. Érezte a ruhája reccsenését… rúgott
egyet hátrafelé.
- A
rohadt... – nyögte a mágus, szemeit összeszorítva. Lily pontosan az
ágyékába rúgott.
Lily ezzel kis időt
nyert. Zihálva, remegve úszott arrébb, köhögve, kifáradva.
James
éppen a tizenhetedik kifogással jött, mikor meghallotta Lily kiáltását.
Többet nem foglalkozott azzal, hogy megértesse magát a vén idiótával.
Egyszerűen faképnél hagyta.
- Ezt nem
hagyom annyiban!! – rázta utána az öklét üvöltözve Frics. – Jelentem a
házvezető tanárának.
- Tegye
azt! – kiáltott hátra James, mielőtt befordult volna a prefektusi
fürdőhelyiség felé haladó ámbitusba. – És mondja McGalagonynak, hogy
siessen a prefektusi fürdőbe!
Piton,
ahogy lefelé jött a toronyból, látta egy pillanatra Potter hátát, és
abban egészen biztos volt, hogy vele nem akar találkozni. De talán
Lily igen... - futott át az agyán egy cseppet sem szívderítő
gondolat. Befordult a prefektusi fürdő felé vezető folyosóra, követte a
griffendéles fiút.
Lily közben a medence
szélén kuporgott és egyre közelebb csúszott a pálcájához.
- Ne
hidd, hogy elmehetsz...még hátravan a büntetésed. – bődült fel Igor, és
a lány után evickélt a vízben.
- Mit akar… - nyögte
Lily, ahogy közeledett felé a hatalmas északi. – Professzor, ne csinálja
ezt… ezért ki fogják csapni… - zihálta a lány.
- Ne
játszd az ártatlant kis ribanc...nagyon jól tudod, mit akarok...jobb
lenne, ha Te is akarnád...a karrierem nem a Te dolgod. – Igor egyre
közelebb ért Lily-hez, tekintete csaknem eszelőssé vált elementáris
vágyától.
Lily arcizma
megrándult. Annyira taszította a férfi, főleg félmeztelenül, hogy
csaknem elájult. Ujjai már a pálcája közelében jártak… még egy kicsit…
már majdnem elérte…
Karkarov
megunta a játékot, erőteljesen Lily felé lendítette hatalmas karját, és
a lábánál fogva próbálta végre az ölébe húzni.
Lily hatalmasat
sikított, ahogy a férfi elkapta a lábát. A kastély beleremegett a
sikolyába.
Piton
meghallotta sikítást, abban a pillanatban, amikor az ajtóhoz ért.
Pálcája máris a kezében volt, az ajtóra szegezte, elhadart egy
Alohomora-t. Ám a fürdő ajtaja nem nyílt ki, és Piton nem tudott
másra gondolni, minthogy Potter bűvölte meg.
Ha
erőszakoskodik Lilyvel, megölöm
- fogadkozott magában a
fiatal feketemágus, majd egy erősebb varázslathoz folyamodott. Hátrább
lépett, és Bombarda-val berobbantotta az ajtót, ami kiszakadt a
keretéből. A fiú beugrott, majdnem feldöntötte James-t, aki
pár másodperccel érkezett Piton előtt. Éppen a kábító átkot akarta
kilőni Karkarovra, mikor Perselus varázslatának a szele oldalra lökte,
és ettől az egyik oszlopnak csapódott.
Igor
közben azon igyekezett, hogy letépje Lily-ről a bugyit is, férfiassága
készen állt a behatolásra...vagy bármi másra, amitől kielégül.
Belemarkolt a lány selymes hajába, és végignyalta a vékony nyakat.
Lily arcon karmolta a
férfit, ekkor értek oda a fiúk.
- Perselus…! –
kiáltotta Lily zihálva-sírva.
Piton
egy pillanat alatt felmérte a helyzetet. Belegázolt a vízbe, hátulról
elkapta az északi férfi nyakát, és megpróbálta lerángatni Lilyről.
- Engedd
el, te vadállat!
- Mit
képzelsz, kis nyomorék.... – prüszkölt a vízbe Igor, elengedte Lily-t,
de csak azért, hogy letépje magáról a támadót. Ahogy megfordult,
hatalmasat ütött Piton arcába.
James
megrázta a fejét, hiszen erősen megszédült az ütéstől, ami a homlokát
érte. A medence felé rohant, hogy kihúzza onnan Lily-t, mikor felvillant
szeme előtt az a tetoválás, amit tavaly ugyan ebben a helyiségben
fedezett fel Regulus Black bőrén. Nem tartott sokáig a pillanat, de
James Potter biztos volt benne, hogy Perselus Piton alkarján a Sötét
Jegy rajzolódott ki.
Karkarov
kimászott a medencéből, dühtől vöröslő arccal nézett körbe, felvette a
földről a talárját, és próbálta megkeresni a varázspálcáját. Akár az
egész bandát a halálba küldte volna.
Piton
letörölte a kicsorduló vért a szája sarkából, majd újult erővel támadt
az északi férfira. Amikor Karkarov a nedves padlóra került, pálcáját a
torkának szegezte:
- Avada
Ke...
-Capitulatus!
– fordította varázspálcáját Piton ellen James, ép időben kapta el az
egykori mardekáros diákot, mielőtt az gyilkolhatott volna.
A fiatal
tanár csak azt érzékelte, hogy kiröppen a kezéből a pálcája. Vicsorogva
meredt James Potterre. Aztán felkapta a pálcáját, de most már a
Griffendéles fiúra szegezte.
- Elment
az eszed, Potter?
- Most
jött meg igazán Pipogyusz – suttogta Ágas vegytiszta undorral a
szemében. Szinte könyörgött a percért, hogy a fekete hajú mágus támadjon
ellene. Aljas, mocskos halálfaló, száguldott át az agyán. Olyan,
aki meggyilkolta a szüleit. James agya elborult. Bosszúra
vágyott.
A lány halálra váltan
figyelte a történéseket. Hol az egyik fiúra kiáltott rá, hol a másikra,
hogy ne csináljanak őrültséget… kifutott a folyosóra. Ekkor ért oda
Minerva McGalagony.
- Evans, mi van
magával?!
James
ekkor mozgást látott Piton háta mögött. Azonnal a tagbaszakadt férfire
irányította a varázspálcáját, hiszen nem lehetett biztos abban, hogy nem
támadnak mindketten ellene.
Piton
megperdült. Újra Karkarovra szegezte a pálcáját, aki éppen
ki
akart slisszolni a terem oldalában lévő titkos ajtón, vicsorogva nézett
vissza Pitonra, de nem ment tovább.
Lily elhadarta, mi
folyik odabent és mi történt.
- Ó szentséges Merlin…
ó atyaég… Evans, ez… biztos?! Nem értette… félre?!
A lány vacogva,
halálsápadtan nézett a tanárnőre.
- Nem… értettem félre…
erőszakoskodott a medencében… - nyögte rekedten. – James és Perselus…
bent… vannak… - köhögött.
Piton
kábító átkot szórt Karkarovra, közben Jamest is szemmel tartotta.
- Pálcát
merészeltél emelni egy tanárra, Potter? Ennek még lesznek
következményei... - mordult a fiatal tanár a vele egyidős diákra, és
fenyegetően megindult felé.
- Örülj
neki, hogy a képedet nem vertem be! – morgott vissza James, majd ismét
ráfogta a varázspálcáját Pitonra. – Ne fenyegess te mocskos halálfaló,
mert itt neked van inkább félnivalód! Gyere csak, használd ellenem a
pálcádat, alig várom, hogy ezt elrendezzük!
McGalagony belépett a
fürdőbe.
- Potter! Azonnal
jöjjenek ide! Igor! Maga pedig haladéktalanul menjen Dumbledore-hoz –
sötétült el Minerva pillantása. Olyan fenyegető volt, amilyennek még
sosem láthatták. A keze remegett.
Karkarov
az átoknak köszönhetően moccanni sem tudott, de a vérnyomása az egekbe
szökkent megalázó helyzetében.
James
leengedte a pálcáját, és házvezetője felé indult. Most még Lilyre sem
volt képes ránézni, nem értette, hogy a lány miként képes bármit is
érezni egy ilyen csótány iránt.
-
Helyes... - törölte meg a homlokát Piton. - Tanárnő, nem javaslom, hogy
feloldja a bénító átkot Karkarovon... Inkább zárjuk be valahová! Potter,
csinálj valami hasznosat, vidd innen ezt a barmot - sziszegte dühösen a
másik fiú képébe.
- Ne
parancsolgass nekem! – szólt vissza mérgesen Ágas. – Nem sok hiányzik
ahhoz, hogy az Azkabanba kerülj.
McGalagony végignézett
rajtuk. Láthatóan remegett most már a szája széle is.
- Jól van. Most
menjenek a körletükbe. Evans, szárítsa meg magát, és felmentem a
délutáni órái alól. Vagy ha gondolja, menjen fel a gyengélkedőre…
- Nem… köszönöm,
tanárnő. Megvagyok. – Lily közelebb húzódott Pitonhoz. Dideregve fonta
össze a karjait maga előtt.
McGalagony sápadtan
Pitonra nézett, majd felsóhajtott.
- Vigyázzon Evans-re,
professzor – mondta rekedten.- Értesítem Dumbledore-t… - a tanárnő
elsietett. Lily a fiúkra pillantott. Minden ízében remegett.
- Jobban
vagy Lily? – köszörülte meg a torkát Ágas, és a lány felé fordult, a
hátát mutatva Pitonnak.
A lány kimerülten
átölelte James-t, majd a szemébe nézett.
- Köszönöm… - mondta
rekedten. – James, nem is tudom, mit mondjak… Nem esett bajod?
- Semmi
említésre méltó – simogatta meg a boszorkány haját Potter. – Már az órán
gyanús volt ez a vadkeleti barom, és követtem. Ha az a szűklátókörű
Frics nem tart fel, előbb ide érek. Ne haragudj, hogy elkéstem, ez
többet nem fordulhat elő!
Lily bólintott, majd
halvány mosollyal végigsimította James karját; kissé megnyugodott, majd
Piton mellé lépett és egy tétova mosolyt vetett Potterre. Fogalma sem
volt, mit mondjon és főleg, hogyan… de a szeméből sütött, mennyire hálás
James-nek.
Piton
összeszűkült szemmel figyelte a két Griffendélest. Pottert még
Karkarovnál is jobban megvetette, annyira ellenszenvesnek találta, ahogy
a hős megmentő szerepét játssza Lily előtt. Elfordult, mert a hányinger
kerülgette attól, ahogyan James nézett a lányra. Közben megszárította
magát egy varázslattal.
-
Menjünk, Lily! - fogta meg a lány kezét és elhúzta James-től. - Potter,
tedd magad hasznossá, kísérd a fogdába Karkarovot!
- Te is
tégy szívességet Pipogyusz! – ragadta meg Karkarovot James, és elindult
vele kifelé. – Dögölj meg!
Az északi
mágus behunyt szemmel tűrte, ahogy elvezették, már azon agyalt, hogyan
fogja ezt megmagyarázni Dolores-nek...és a Nagyúrnak, közben
fohászkodott is, hogy levegyék róla a bénító átkot, akkor végre
hozzáférhet a laposüvegéhez is.
( LOL – L )
Kis idő múlva Pitonnal
lementek a közös szobájukba. A lány azonnal forró tust vett és immár
száraz ruhában az ágyra dőlt.
Piton
szája széle még mindig remegett. Sejtette, hogy Karkarov meggondolatlan
akciójának még lesznek következményei. De meg kell várnia Dumbledore
döntését. Legszívesebben haladéktalanul jelentette volna az esetet a
Sötét Nagyúrnak. Piton biztos volt benne, hogy Voldemort sem akarná,
hogy Karkarov a Roxfortban maradjon egy ilyen botrány után. Talán ez
volt az utolsó csepp a pohárban, most már örökre búcsút mondhat az
igazgatósággal kapcsolatos terveinek... Miközben ezen töprengett, Piton
főzött egy erősítő koktélt Lilynek. Leült az ágya szélére, a kezébe
fogta a lány kezét.
- Jobban
vagy, kedvesem?
Lily megdörzsölte a
szemeit és Pitonra pillantott.
- Most még… elég
rossz. De majd elmúlik. Éreztem, hogy ez lesz – mondta szinte
rezignáltan és magához szorított egy párnát. A fiút nézte, majd
felsóhajtott. – Jól vagy, kedvesem? Nagyon félelmetes voltál, ahogy
rátámadtál… - Lily nyelt egyet. Egyszerűen képtelen volt szavakba
önteni, mit érez most. A hála úgy terült szét benne, mint valami forró
ital a gyomorban…
- Meg
tudtam volna ölni... - Piton keze ökölbe szorult. Aztán villogó szemmel
nézett Lilyre. - Tartottál tőle... én meg nem értettem, miért vagy
annyira... riadt - kereste a megfelelő szót Piton. - Szólnod kellett
volna, ha számítottál rá, hogy próbálkozni fog!
Lily bólintott.
- Igen. Éreztem, de
nem akartalak ezzel terhelni. Reméltem, hogy rosszak a megérzéseim. Ezek
után az sem érdekel, ha megbukom, de nem fogok bejárni az óráira. – Lily
még mindig nagyon sápadt volt. – Gyűlölöm a férfiak mohó pillantásait…
nem akarom… nem akarok nő lenni!
Piton
végigsimított az arcán.
- Én
megértem, hogy ez egy... szörnyű élmény volt számodra. És ha ezek után
nem kívánod, hogy közeledjek hozzád... ha nem akarsz többé... - Piton
nyelt egyet, nem tudta befejezni. Felfoghatatlan volt, hogy nem
közeledhet többé a lányhoz.
Lily kedvesére
pillantott.
- Hogy gondolhatod
azt, hogy Téged sem akarlak?! Csak Téged akarlak. Csak a Te vágyadat
akarom, senki másét! Ha nem lennék… szép… akkor is szeretnél? – kérdezte
váratlanul Lily.
A fiatal
tanár sápadt arcán halvány mosoly suhant át.
-
Gyönyörű nő vagy, Lily. És én mindig szeretni foglak.
A lány magához húzta
kedvesét és szorosan átölelte. Percekig nem is nagyon mozdultak, aztán
Lily felnézett.
- Ha nem jöttök
James-szel, én nem is tudom… annyira leblokkoltam… iszonyú negatív aura
vette körül azt az állatot… elveszítettem a józan gondolkodásomat is.
Piton
szája széle megvonaglott.
- Hát
semmit sem ér a vérvarázslat? Én... biztos voltam benne, hogy
sérthetetlenné tesz. Csak akkor hatástalan, ha Te már... ha már mást
szeretsz. Túlságosan közel kerültél Potterhez - állapította meg komoran
Piton. - Láttam, hogy átöleled...
A lány meglepve nézett
a fiúra.
- Igen. Átöleltem
James-t. Ez ebben az esetben azt hiszem, természetes reakció volt. Téged
is csókolgat folyton Holly meg a többiek… - mondta Lily. – Perselus! Nem
lehetne, hogy elfogadd James-t? Én kedvelem őt. Teljesen más lett, mint
ami volt. Nagyon sokat segített nekem az elmúlt időszakban.
Piton
elfordult, komor hallgatásba burkolózott. Majd fakó arccal fordult újra
Lilyhez.
- James
Potter fülig szerelmes beléd - közölte színtelen hangon a
letagadhatatlan tényt.
A lány bólintott, bár
elég komoran.
- Igen. Tudom, hogy
szerelmes belém. Most már… tudom. Pers… el kell mondanom… szóval történt
valami… - nyelt egyet Lily.
Piton
arca még fakóbbá, tekintete még üresebbé vált.
- Te is
szereted őt?
Lily látta a fiú arcán
a változást. Gyorsan megcsókolta az arcát.
- Semmi komoly. Csak
James… karácsonykor megcsókolt… - mondta halkan. – Csak éppen, hogy és…
nem is viszonoztam… ( HAZUG!!! :D – James)
sokat ittunk, aztán… hirtelen megpuszilta a… számat – pirult el Lily
önkéntelenül.
Piton
megvonta a vállát, majd felkelt, ő is ivott egy pohár főzetet.
- Nem
először tette, igaz? - Bár nem akarta faggatni a lányt, ez mégiscsak
számonkérésnek hangzott.
A lány megköszörülte a
torkát. Nem akart hazudni.
- Nem. Ez már a
második próbálkozása volt. Egyszer már… futólag szájon csókolt –
pillantott Pitonra.
Piton
arcán gúnyos vigyor suhant át.
- Ki nem
állhatom Pottert! - tört ki aztán. - Hagynom kellett volna, hogy
Karkarov szétszedje! Kis hülye! Utálom, amiért Téged csókolgat... Te meg
hagyod!
Lily hátradőlt az
ágyon, a plafont kezdte vizsgálni.
- Tökéletesen
megértelek. Én is utálnám, ha azt mondanád, csókolgat Téged egy másik
lány. De tudnod kell, mert egy hullámhosszon vagyunk, hogy mennyire
szeretlek és James-t nem akarom bátorítani, de… jólesik a barátsága! De
gyere… - húzta magához a fiút Lily és hozzáérintette a homlokát az
övéhez. Lehunyta a szemét és ellazította magát. Engedte, hogy Piton
szabadon járjon ki-be a gondolatai között. – Mondd el, mint érzékelsz… -
suttogta Lily, s egyre fényesebben ragyogott a szerelem a szívében és a
lelkében. Perselus Piton iránt. Ujjai lassan simogatták kedvese arcát. –
Nagyon szeretlek – suttogta. – Az életem vagy. Te sötét hercegem…
Piton
mentális csápja mélyen fúródott Lily elméjébe. Mohón szívta magába az
információt, talán fel sem fogta, hogy éppen olyan erőszakos most a
lánnyal, akit szeret, mint a Sötét Nagyúr a szolgáival és az
ellenségeivel. Beletelt néhány másodpercbe, amíg Piton felfogta, hogy
amit tesz, a legsötétebb varázslat...
-
Bocsáss meg... Nem kételkedem benned. Nagyon szeretlek, Lily. Kellesz
nekem - suttogta a fiatal férfi, és erősen szorította Lily kezét, mintha
soha többé nem akarná elengedni.
James a
fékezhetetlen dühtől fuldokolva lépett be a közös hálóba, ahol egyedül
csak Siriust találta. Egyenesen az fekvőhelyéhez rohant, és az ágy alól
kirángatta a pár napja varázsolt életnagyságú Piton babát.
- Te
szemét, mocskos állat! – rúgott bele egy hatalmasat, amitől a bábú a
szemközti falnak repült.
Sirius
döbbenten ült fel az ágyán, úgy figyelte James kirohanását. A Piton
babán jót röhögött, mikor Ágas megalkotta, most már azt is látta milyen
megfelelő eszköz a feszültség levezetésére.
-
Reducto! – üvöltötte James, és a Piton baba darabokra szakadt.
Barátjára sem nézve az ágyához ment, és ledobta magát rá. A bábúból
maradt cafatok lassan lebegtek a szobában.
-
Hé...hééé, Ágas, mi van veled? – Tapmancs ordítva felpattant az ágyról,
köhögött párat, elhessegette a bábúból származó szöszöket, aztán leült
James mellé. – Elmondanád végre, hogy mi idegelt fel ennyire???
- Bárcsak
halálfaló lennék Tapmancs – ült fel váratlanul Ágas, és megragadta a
mellett lévő fiú karját. – Akkor megölhetném!
Sirius
tágranyílt szemekkel fürkészte barátja arckifejezését.
- Ilyet
ne is mondj! Kit akarsz most éppen megölni? Megint Pipogyi van
terítéken? – Black halványan elmosolyodott, bár tiszta szívből sajnálta
Ágast, amiért állandó konfliktusban állt a denevérrel.
- Persze,
hogy Pitont! – horkantott fel Potter. – Ki mást?
- De mi a
fene történt megint? – forgatta a szemét Tapmancs.
James pár
szóban elmesélte a prefi fürdőben történt eseményeket, elmondta
kétségeit, ami feltámadt Lily Evans iránt, majd várakozva nézett a
barátjára.
Sirius
egy ideig lehajtott fejjel elemezgette magában a hallottakat.
- Régóta
sejtjük, hogy Piton halálfaló...de amit most elmondtál...ezek szerint,
most már biztosak lehetünk benne? – Tapmancs maga is égett a vágytól,
hogy a Rend tagjaiként leleplezzenek bárkit, de főleg Pitont.
- Ez az
Sirius! – pattant fel ekkor Potter dühöngve. – Nem vagyok benne száz
százalékig biztos! Azaz rosszul mondom, tudom, hogy ez a zsíros hajú,
görbe orrú méregkeverő halálfaló, de ezt be is kell bizonyítani.
- Na és
Lily? A szünetben valami elindult kettőtök között...vagy rosszul látom?
Talán végre megjön az esze. – bíztatta Sirius James-t.
- Lilyvel
most nem foglalkozom – suttogta Ágas lehajtott fejjel.
Sirius
nagyot sóhajtott, és járkálni kezdett a hálóban.
- Pedig
tennünk kell valamit, és Lily-t is segítenünk kell, ha magától nem képes
továbbra sem tisztán látni! Ő is a Rend tagja...talán emlékeztetnünk
kellene rá? – Tapmancs agyában cikáztak a gondolatok.
-
Kitalálok valamit, Tapmancs! És amikor eljön az idő, felteszem Lily
Evansnek a szükséges kérdéseket – veregette meg a Black fiú vállát James
és az ablakhoz sétált. Kinyitotta azt, és élvezte a beáramló friss
tavaszi levegőt. Mikor kissé magához tért, újra a barátja felé fordult.
Arcán megjelent a jól ismert, pajkos mosoly. – Már tudom is, hogy mit
kell tennem, de szükségem van a segítségedre. Velem tartasz?
Tapmancs
szigorú arccal állt meg Ágas előtt, aztán elnevette magát.
- Mikor
nem tartottam én veled, kisfiam? – kacsintott barátjára Sirius, aztán
várakozva ült vissza az ágyra, hogy többet is megtudjon James terveiről.
Albus Dumbledore,
köszönhetően McGalagonynak, hamar értesült arról, mit tett Igor Karkarov
az egyik diáklánnyal. McGalagony sápadtan mesélte el a történteket.
Dumbledore egyre
komorabb lett.
- Köszönöm, Minerva.
Miss Evans-nek lett valami komolyabb baja?
- Nem, szerencsére
időben odaért a két fiú… lelkileg össze kell szedje majd magát, de
egyébként…
Dumbledore a tanárnő
szemébe nézett.
- Két fiú.
McGalagony bólintott.
- Potter és Piton.
Piton már pálcát is emelt Karkarovra…
- Ölni tudna a lányért
– fejezte be Dumbledore. Szeme sötéten megvillant. – Köszönöm, Minerva,
még egyszer. Haladéktalanul intézkedem.
Miután a
professzorasszony elment, az agg mágus írt egy levelet a minisztériumba,
Dolores Umbridge-nek, melyben tudatta vele, hogy Igor Karkarovot
azonnali hatállyal elbocsájtja. De Albus Dumbledore előbb még Lily
Evans-szel is beszélni akart. Küldött egy levelet a lánynak, egyenesen a
pinceszobába. Pontosan tudta, hogy a fiatalok ott töltik minden
idejüket.
Lily épp aludt,
Perselus pedig órát tartott. A kis bagoly huhogva érkezett meg a
kéményen át. Lily feje felett körözött. A lány csakhamar felébredt a
huhogásra, majd a bagoly egyenesen a fejére ejtette a levelet. Lily
ásítva elolvasta, majd feltápászkodott, megmosta az arcát, lesimította a
ruháját és felment Dumbledore-hoz, aki már várta.
- Jöjjön csak,
kisasszony! – invitálta az öreg varázsló a vörös boszorkányt. Lily
illedelmesen köszönt és helyet foglalt a fotelben, Dumbledore asztala
előtt. Az ősz hajú mágus elmosolyodott.
- Hogy van, Miss
Evans?
- Köszönöm, jól,
igazgató úr - nyelt egyet.
Dumbledore érzékelte
Lily bizonytalanságát.
- McGalagony
professzor mindent elmondott. Azért hívtam ide, hogy magától is halljam.
Bár nem kételkedem a történetben. Igor Karkarov a legrosszabb választás
volt a sötét varázslatok kivédése tantárgy oktatására.
Lily felsóhajtott,
majd bólintott, és elmesélte az egészet, töviről hegyire, mi történt, s
azt sem titkolta el, hogy már a kezdetektől tartott az északi férfitől.
- Miss Evans. Volt
valami konkrét oka a félelmének? – érdeklődött Dumbledore.
- Pontosan… konkrétan,
semmi. Csak rossz volt a közelében… - vallotta be Lily. Dumbledore
hihetetlenül kék szemébe nézve a lány ugyanazt az erőt érezte, amit
Piton közelében szokott. Bármennyire is más volt a két férfi, valamiben
rettentő módon hasonlítottak: az erejük elképesztő volt.
Dumbledore is Lily
csodazöld szemét fürkészte. Érezte a kis boszorkányon, mennyire erősek
az intuíciói. És azt is, hogy mennyire igaz szíve van. Épp ezért volt
különös számára, hogy szerelem szövődött közte és Perselus Piton között.
Dumbledore aztán ismét elmosolyodott, derűsen cukorkával kínálta Lily-t.
- Már nincs mitől
tartania, sem másnak. Azonnali hatállyal elbocsájtottam Karkarovot.
Lily megkönnyebbülten
bólintott, majd felkelt. Dumbledore azonban még megállította.
- Miss Evans. Egyéb
mondanivalója is akad? Csak bátran!
Lily elképzelni sem
tudta, mire gondolhat az öreg mágus.
- Nem, uram… semmi
egyéb.
Dumbledore biccentett
egyet, majd megvárta, míg Lily kilép az ajtón, aztán leült a székébe és
töprengeni kezdett azon, vajon Karkarovon kívül mást nem kellene-e
menesztenie az iskolából…
Lily különösnek
találta Dumbledore-t. Homlokráncolva ment vissza a pincébe, Perselus még
nem volt ott. A fiatal lány lefeküdt az ágyra és csakhamar újra elaludt…
Piton
rengeteg feladatot kapott Slughorntól, aki teljes mértékben elégedett
volt a fiatal tanárral. Éppen egy nagy kupac javítandó házidolgozattal
tért be a tanári szobába, ahol a Roxfort tanárai éppen azon tanakodtak,
ki lehetne Karkarov utóda.
- Hívja
vissza Longbottomot - javasolta Slughorn Dumbledorenak, aki
töprengve
nézett végig a többieken.
- Drága Horace,
figyelemreméltó ötlet, de Longbottom professzornak van elég dolga a
Rendben és az újoncok felkészítése is rá vár. Valamint biztonságosabb,
ha a főhadiszálláson tartózkodik ezekben az időkben.
- Akkor
vállalja el maga - fordult McGalagony Dumbledore-hoz.
Dumbledore derűsen McGalagony felé biccentett.
-
Megtisztel, Minerva. Egyelőre nézzünk még szét. Talán van más
választásunk is.
Piton
megköszörülte a torkát. Ő volt a legfiatalabb, valójában még csak
próbaidős tanár, éppen ezért eddig nem is szólalt meg az értekezleteken,
most viszont nem tudta megállni, hogy önként ajánlkozzon.
-
Igazgató úr... én el tudnám vállalni a sötét varázslatok kivédése
tanítását a tanév hátralévő részében.
A
javaslatot döbbent csend fogadta. Piton végignézett a kollégáin, akik
nem is olyan régen még a tanárai voltak. Slughorn szeme felcsillant, ő
feltétel nélkül támogatta Pitont, a többiek azonban kétkedéssel
méregették a fiatal halálfalót.
Dumbledore kék szeme villant egyet.
-
Dicséretes az elszántsága és az önbizalma, Piton professzor. Látom,
ambícióban sincs hiány. Mégsem gondolom, hogy Ön lenne az ideális ebben
az esetben – mondta ki kerek-perec Dumbledore a véleményét.
- Én sem
javaslom Piton jelölését, Albus - szólalt meg váratlanul McGalagony.
Piton döbbenten nézett rá. A professzorasszony folytatta. - Maga nagyon
tehetséges fiatalember, Perselus, nem kételkedem benne, hogy idővel
kitűnő tanár lesz. Viszont csaknem kimondta a halálos átkot Igor
Karkarovra.
- Így
volt - ismerte el kelletlenül Piton. Dumbledore szemébe nézett, a
hangjában nem volt megbánás. - Ha Potter nem lép közbe, megöltem volna.
Dumbledore bólintott. Tekintete kissé borúsabb lett.
- Minden
bizonnyal ez lett volna életének eddigi legrosszabb döntése, professzor!
– emelte meg a hangját Dumbledore. – Mi a Roxfort-ban nem alkalmazunk
főbenjáró átkokat!
- De
uram! Karkarov megtámadta Lilyt! Nem hagyhattam, hogy...
Dumbledore azonban hallgatásra intette Pitont.
- Igor
Karkarov bűnét senki sem vitatja, fiam. Ám fegyvertelen mágusra nem
támad senki, akinek cseppnyi jóérzés van a szívében. Sajnálatos, ami
Miss Evans-szel történt. De gyilkolással nem old meg semmit – nézett
Piton szemébe az agg mágus. – És nem nyer meg általa senkit.
-
Valóban fegyvertelen volt, amikor rátámadtam - bólintott Piton. Tudta,
hogy az öregnek igaza van. Kivételesen. Vállat vont, a hangjából ezúttal
sem érződött alázat, inkább valami fölényes pimaszság. - Ezzel az erővel
akár James Pottert is megbízhatná az óraadással. Bár az óráimon semmi
jelét nem adta annak, hogy bármilyen tehetsége lenne a tanításhoz,
esetleg megtapasztalhatná, milyen a katedra másik oldaláról szembe nézni
a hozzá hasonlóan nagyképű és ostoba diákokkal.
Dumbledore felderült.
-
Nocsak, egy értelmes javaslat. Tehát James Potter-t javasolja a posztra?
– érdeklődött derűsen Dumbledore.
- Dehogy
javaslom! - hökkent meg Piton. - Még, hogy én javasolnám Pottert?
Csak fel akartam hívni a figyelmét, igazgató úr, hogy év közben aligha
talál képzett tanárt erre a posztra. Egyébként... ha érdekli a
javaslatom, Lily Evanst minden tekintetben alkalmasnak tartom. Kitűnő
prefektus, a diákok hallgatnak rá.
Dumbledore leplezetlenül nevetni kezdett.
- Miss
Evans az egyik legjobb diák, valóban, de megbocsásson, fiam, maga nem
tud a kisasszonnyal kapcsolatban elfogulatlanul dönteni.
- Nem
vagyok elfogult! - tiltakozott a fiatal mágus. - Sokat beszélgetünk
Lilyvel, ez igaz, átvettük az auror-felkészítés anyagát is. Éppen ezért
javaslom, hogy engedélyezze számára a vizsgát. Alastor Mordon bizonyára
elvállalná a... maga kiválasztottjainak a soron kívüli
vizsgáztatását, professzor úr!
Dumbledore bólintott.
- Látom,
mindent előre eltervezett… de el kell keserítsem, professzor. Ebben az
ügyben jól megfontolt döntést kell hozni.
Piton
mélyen Dumbledore szemébe nézett. Érzékelte az igazgató
bizalmatlanságát. Nyílt titok volt előtte, hogy Dumbledore a Főnix
Rendjének vezetője, és tisztában volt vele, hogy a vén mágus tudja, ki
tartja az ő pórázát. Kissé lehalkította a hangját, amikor újra
megszólalt.
- Ha nem
nevez ki valakit sürgősen, majd a minisztérium intézkedik. Abban pedig
nem lesz köszönet. - Bár Piton nem akarta, mégis úgy hangzott, mintha
fenyegetné Dumbledore-t.
Dumbledore összevonta a szemöldökét. Érzékelte, hogy Piton most csaknem
úgy viselkedik, mint egy hisztis kisgyerek. Elmosolyodott.
-
Köszönjük, hogy felhívta erre a tényre a figyelmünket, professzor.
Ígérem, ennek fényében hozzuk meg a döntést. Majd tudatjuk Önnel is –
biccentett szórakozottan, aztán elfordult Piton-tól, a részéről
lezártnak tekintve a beszélgetést a fiatal mágussal.
A fiatal
tanár felkapta a füzethalmot, biccentett Slughornnak és McGalagonynak,
majd Dumbledore-ra rá sem nézve távozott a tanári szobából. Egyre inkább
erősödött a meggyőződése, hogy Dumbledore-ral kapcsolatban a Sötét
Nagyúrnak van igaza. Nyilvánvaló, hogy az igazgató nagy mágus, de nem
tévedhetetlen, és Piton biztos volt benne, hogy vele szemben is
alaptalan előítéleteket táplál.
Lily az ajtócsapódásra
riadt fel. Álmosan felpillantott. Követte pillantásával a fiút.
Piton
indulatosan lecsapta a füzethalmot az asztalra.
- Nem
lát tovább az orránál... Szenilis vénség... - dohogott magában.
A lány felült és
értetlenül nézett barátjára. Eltűrte a haját, majd megszólalt.
- Pers? Mi történt?
Csak nem James-szel csináltatok valamit… - hirtelen nem tudott másra
gondolni.
- Hogy
James-szel? Nem... Dumbledore nem akarja rám bízni a sötét varázslatok
kivédését!
A lány odalépett az
íróasztal elé, ahol Piton ült, majd rákönyökölt. Arcuk közel volt
egymáséhoz. Lassan megcsókolta Perselus ajkát, aztán sóhajtott egyet.
- Dumbledore? Megint
veszekedtél Dumbledore-ral? Én is voltam nála, nem is olyan rég.
- Erről
sem szólt egy szót sem! - morogta Piton. Most már igazán nagyon dühösnek
látszott. - Mit akart tőled?
- Csak megkérdezte, mi
történt Karkarovval és tudatta velem, hogy azonnal kirúgta – vonta meg a
vállát Lily. – Velem normális volt… na, meséld már el, mi történt… -
nógatta barátját.
Piton
kifújta a levegőt és a mérgét is. Lily karjára tette a kezét, a másikkal
végigsimított a csodás, vörös hajzuhatagon. Aztán elmondott mindent.
-
...végül azt mondtam, hogy Téged minden tekintetben alkalmasnak tartalak
a posztra. Megérdemelnéd, hogy kinevezzen.
Lily figyelmesen
hallgatta, majd a nevének hallatán meghökkent.
- Hogy… engem
SVK-tanárnak?! – egyenesedett fel és még egyszer meglepve kedvesére
nézett. – Engem javasoltál?
- Hát
persze, ki mást? - nézett kissé csodálkozva Piton a csodazöld szemekbe.
- Hiszen mindent tudsz, amit én. Keresztülmentél olyan eseményeken,
amelyeket mások elképzelni sem tudnak. És én melletted állnék...
Lily elmosolyodott és
Piton ölébe telepedett.
- Hízelgő, szerelmem!
Csak… én meg a tanítás… hát nem tudom. Dumbledore mit szólt?
-
Semmit! Majd meggondolja - legyintett Piton. - Nem értem, miért nem
képes egy gyors döntést hozni.
Lily bólintott.
- Igaza van. Nem
jelölhet ki csak úgy egy diákot.
- Nincs
igaza! Karkarovot is azért tudta a minisztérium a nyakára ültetni, mert
nem tudott senkit javasolni Longbottom után. - Piton Lily szemébe
nézett. - Remélem, nem haragszol, amiért javasoltalak. Tényleg minden
tekintetben alkalmas lennél... Vállalnád?
A lány elgondolkozott
a kérdésen, majd bólintott.
- Igen. Azt hiszem,
elvállalnám, ha felkérne, de csak akkor. Tudod, hogy nem szeretek
túlzottan sok ember előtt… beszélni. Főleg SVK-ból? Nem tartok annyira
előre… persze Tőled rengeteget tanultam – mosolygott hálásan Lily és
gyengéden átölelte a fiút. – Kollégák lennénk… ebben lenne valami
hihetetlen perverzió, nem gondolod? – vigyorodott el és beharapta
játékosan Piton alsó ajkát, majd mélyen megcsókolta. – Különben
Dumbledore azért elég furcsa volt, amikor beszélt velem. Megkérdezte,
Karkarovon kívül nem akarok-e még mondani neki valamit. Fogalmam sincs,
mire gondolhatott.
- Ahogy
időnként rám néz, én is azt érzem, mintha valami magyarázatot várna a ki
sem mondott kérdéseire. Vagy ki tudja? Az efféléknél sohasem
lehet tudni, mit akarnak valójában. De bizalmatlan velem, és ezt
érezteti is... Lehet, hogy csak félt Téged tőlem, de már arra is
gondoltam, hogy esetleg féltékeny, amiért Veled vagyok és nem vele.
Figyeltet akkor is, ha nem vagyok a közelében. Talán arra vár, hogy
valami rosszat mondj rólam.
Lily Piton arcát
fürkészte.
- Rád célzott volna?
Szemmel tart Téged… világos. De semmi oka rá, hogy rosszat feltételezzen
Rólad. Hiába is célozgat nekem akármire – csóválta a fejét Lily. – Már
csak ezt a pár hónapot kell kibírni az öreggel. Túléljük… - sóhajtott
fel a lányka és Piton vállára hajtotta szép fejét. – Hogy utána mi lesz…
arra még ne gondoljunk. Nekem fogalmam sincs, hová fogok menni – mondta
halkan és elkomorodott. – Tényleg nincs hová. Túni birtokolja a szüleink
házát, ha odaköltöznék, kitúrna. Merlinre… elkeserítő a helyzetem… -
hunyta le a szemét a fiatal lány.
- Ugyan
már! - Piton nem akarta, hogy átragadjon Lilyre a rosszkedve. A
Spinner's Endre ő sem akart visszatérni, hiszen a házuk közel volt
Lilyékéhez. - A Bájitalfőzők Exkluzív Társaságánál biztosan kapunk
munkát. Elköltözhetünk Londonba... Vagy akár maradhatunk a Roxfortban.
Annyi lehetőség van! - biztatta Piton a lányt, bár egy pillanatra
átfutott rajta valami jeges borzongás: a bizonyosság, hogy ezekeből
semmi sem fog megvalósulni.
Szeles
tavaszi reggel volt, Sirius épp a kviddics-pályáról igyekezett a kastély
felé, miután befejezte a gyakorlást Alicia-val. A lány nem játszott,
viszont lelkes szurkoló volt, hihetetlenül éles szemekkel, ezért sokat
tudott segíteni Tapmancsnak. A varázsló fütyörészve törölgette az arcát,
mikor nem messze megpillantotta Lily-t, aki
táskáját hanyagul
lóbálva lefelé igyekezett, a kviddicspálya melletti lejtőn. Haja két
rakoncátlan fonatban verdeste a vállait.
- Szia
Lily! – Sirius mosolyogva integetett a boszorkának, és elindult felé. –
Csak nem Hagridhoz igyekszel? – Tapmancs lihegve állt meg a lány
mellett. – Elkísérhetlek? Rég jártam már én is a közös barátunknál.
Lily
megörült Sirius-nak. Karácsony óta különösen jó viszonyt alakított ki a
Tekergőkkel.
- Ó, a
nemes kitagadott sarj – vigyorgott. – Hagridhoz megyek, gyere velem
nyugodtan! A Te fogaid sem úszhatják meg a sütijét… - nevetett fel Lily,
aztán rugdosni kezdett egy követ, ahogy lépkedett.
Sirius
közben megszabadult a védőruhájától, amit a hátizsákjába hajított.
Komótosan baktatott Lily mellett.
- Nagyon
csendes vagy... ugye nincs semmi gond? – puhatolózott óvatosan a fiú,
miközben a lányra sandított.
Lily a
fiúra pillantott.
- Á,
nincs semmi gond. Miért lenne… - vonta meg a vállát. – Csak mostanában
egyre többet gondolok a jövőre és nem látom tisztán… nem látom… előre,
és gyűlölöm ezt a bizonytalanságot! De főleg a nyár aggaszt. Még csak
elképzelésem sincs, mi lesz – mondta némileg halkabban és tovább
rugdosta a követ maga előtt.
- Nos
igen, én sem tudom mit fogok még csinálni a nyáron, de már alig várom,
hogy befejeződjön a suli. El tudod hinni? Ez az utolsó évünk. – Sirius
ábrándos arccal vigyorgott bele a Napba. – Mennyi minden történt... –
tette hozzá halkan.
Lily
valamit motyogott maga elé, majd megrántotta a vállán a táska szíját.
Hagrid kunyhója már látszott a domb mögül. Lily váratlanul megfogta
Sirius karját. Kicsit megállította.
- Jó
lenne hinni benne, hogy mi mindannyian… együtt leszünk a Roxfort után
is. Sirius én nem akarok egyedül maradni – sápadt el a lányka.
Tapmancs
sejtette, hogy Lily a szüleire gondol. A Roxfortban még csak-csak
elviselhető volt az élet, hiszen elfoglalták magukat, de most hogy
elhagyják a kastély falait, ki tudja mi vár rájuk. A Főnix Rendje sok
mindent biztosítani fog számukra, de család nélkül...valóban csak
egymásra számíthattak.
- Lily,
én tudom, hogy mind együtt maradunk.... valahogy... na... tessék
mosolyogni! – Sirius vigyorogva oldalba lökte a boszorkányt.
Lily halványan
elmosolyodott és visszalöködte a fiút, így indultak tovább, egymást
löködve és bökdösve… immáron nevetve.
Közben
odaértek Hagrid madárlátta kunyhójához, a félóriás pont ekkor döcögött
ki az ajtón.
- Nahát,
szervusztok! – köszönt a fiatalokra nevetve. – Csak nem hozzám jöttetek?
- De
bizony! – bólogatott Sirius, és egy dobozt halászott elő a táskájából. –
Hoztam egy adag lótetűt, múltkor mondtad, hogy kifogytál belőlük. Már
napok óta magamnál hordom, de nem tudtam elszabadulni, és kijönni
hozzád. – Tapmancs Hagrid felé nyújtotta a csomagot, aki boldogan dugta
el valamelyik feneketlen kabátzsebének a mélyére.
- Hejj,
igazán köszönöm, Sirius! – hálálkodott Hagrid, majd Lily-hez fordult. –
És Te, kedves Lily, mi járatban vagyol?
Lily
felpislogott a félóriásra.
- Csak
újabb pletykákat akarok hallgatni, mi újság Roxmortsban? Hetek óta nem
voltam lent… Madam Rosmerta tényleg összeveszett a férjével és
bevarázsolta a családi kriptába? Vagy… nem érsz rá most, Hagrid? –
kérdezte Lily, mert látta a vadőrön, hogy készül valahová.
- Úgy
szeretnélek Titeket behívni egy tejára, de sürgősen a Tiltott Rengetegbe
kell mennem, a kentaurok megin összebalhéztak! – a hatalmas ember
elszontyolodva csóválta a fejét.
Lily a
Rengeteg felé pillantott.
- Hát…
rendben, majd máskor pletykálunk – vigyorgott. – Csapj szét a kentaurok
között.
-
Megpróbálunk később visszajönni. – helyeselt Sirius. Hagrid intett egyet
feléjük, majd lassan eltűnt a fák között. – Vigyázz magadra! – kiáltott
még utána Sirius. – Hát akkor, visszamenjünk a kastélyba? – pillantott a
varázsló Lily-re.
Lily
nyújtózott egyet és a nap felé fordította az arcát.
-
Szerintem maradjunk kint, ha épp nincs más dolgod Neked sem… szuper az
idő! Gyere, ott egy pad! Nem ártana a tananyaggal sem foglalkozni…
- Ez jó
ötlet, kikérdezzem az anyagot? – kérdezte Sirius lelkesen, ahogy
lecsüccsentek egy közeli napos padra.
Lily
elővett egy füzetet, meglobogtatta.
- Én már
kész vagyok, most Peter esszéjét nézem át… az a kis szerencsétlen öt
sort sem tud megírni hiba nélkül… - csóválta a lány a fejét.
Tapmancs
meglepett arcot vágott, szórakozottan tépkedett le néhány
százszorszépet.
- Te
komolyan kijavítod Peter házidolgozatát? – Sirius észrevette már, hogy
Lily – akár sajnálatból, akár nem – nagyon barátságossá vált Peterrel
szemben. – Minden elismerésem, kisasszony, bevallom nekem nincs türelmem
hozzá. – Sirius vigyorogva nyújtotta át a pár szál virágot Lily-nek.
Lily
mosolyogva vette át a százszorszépeket, majd a hajába tűzte őket.
- Ugyan…
ki segítene rajta, ha nem az egyik barátja… - mondta Lily szerényen,
majd belemélyedt Peter füzetébe és kapásból áthúzta az első öt mondatot.
Közben a nap ragyogóan sütött, holott még március eleje volt csak.
- Igazi
csapat lettünk, nem csak a Rendben. – jegyezte meg Tapmancs, és elnyúlt
a füvön. – Te tényleg, Lily! Nem akarod velünk tölteni a nyarat? –
kérdezte aztán a fiú hirtelen, és felkönyökölt.
Lily
megállt a javításban és Sirius-ra nézett.
-
Fogalmam sincs, mi lesz nyáron… - mondta bizonytalanul. – De köszi… tök
rendes tőled, hogy rám is gondoltál. Nem mindenki teszi ezt – mondta
Lily komoran, majd a tóra szegezte pillantását.
- A
nővéred még mindig nem áll szóba Veled? – bukott ki a kérdés Sirius-ból
önkéntelenül.
Lily
meglepődött.
- Honnan
tudsz erről? – kérdezte összehúzott szemekkel.
Tapmancs
zavartan pislantott a lányra.
- Hát
öööö... én csak... na jó... James mondta, hogy ezért voltál szomorú
karácsonykor. Ennyi. – A mágus lehajtotta a fejét.
Lily
elvigyorodott. Valójában rettenetesen jólesett neki a fiúk törődése.
Kihúzta magát, lecsapta Peter füzetét és lebiggyesztette az ajkait.
-
Micsoda?! Hogy merrrészelte kibeszélni a legbensőőbbb titkaimat az a
szeméttt alak?!!! – vicsorgott, Túnit utánozva, még az orrát is
felhúzta, ahogy nővére szokta. – Ezzz borzalmasss! Tönreteszi a
tökéletes életemeeeet!!
Sirius
tátott szájjal figyelte Lily-t, ahogy a lány a nővérét utánozta,
átkozottul jól csinálta, Black-ből szinte kirobbant a hangos röhögés.
- HÁHÁ...
hát ezt nem hiszem el! Ez... ez... komolyan pont olyan, mint amikor
sivalkodott karácsony... – Sirius hangja el-elcsuklott, mikor
felidéződtek benne az emlékek, ám hirtelen észbekapott és vöröslő fejjel
hallgatott el. – Én marha... – nyögte.
Lily
elhallgatott, kissé megköszörülte a torkát és összefonta karjait a
mellkasa előtt. Gúnyos mosollyal vizslatta Sirius-t.
- Szóval
mi van?! Karácsonyi sivalkodás? Gyerünk, Sirius. Ebből már úgysem jössz
ki jól.
-
Semmi... semmi... izé. – Tapmancs nagyot nyelt, sikerült pont Lily
szemeibe pillantania, és képtelen volt hazudni. – Ígérd meg, hogy nem
haragszol. – suttogta szégyenlősen.
Lily
sürgetően bólintott.
- Nem
haragszom. Miért is nem haragszom?
Sirius
sóhajtott egyet, majd törökülésben elhelyezkedett a pad mellett, ahol
Lily ült.
- James-t
annyira bántotta a szomorúságod... ezt nagyon fontos, hogy tudd! Hát
karácsonykor... elmentünk... a nővéred házába... és – Sirius egy szuszra
be akart vallani mindent, de Lily közbevágott:
-
Elmentetek a Privet Drive-ra?! Tisztára meghülyültetek?! – fakadt ki a
lány és felugrott a padról. Peter füzete egy sártócsában landolt a pad
mellett…
- Várj,
engedd, hogy befejezzem! – Tapmancs is felugrott a földről, és megfogta
a lány karjait, nehogy dühében elszaladjon. – Nem bántottuk őt, csak...
megtréfáltuk...
Lily
nyelt egyet és elhúzta a fiú kezéből a karját.
- Nem
kell fognod. Nem alélok el a gyönyörtől – jegyezte meg kissé mérgesen. –
Mit csináltatok velük?
Tapmancs
megadóan engedte el Lily karjait.
- Táncolt
egyet a karácsonyfájuk… meg a mézeskalács-emberkék. – Sirius bűnbánó
arccal, de mosolyogva pislogott Lily-re.
Lily
először értetlenül pislogott, és igazán dühös akart lenni, de rájött,
hogy Sirius-ra képtelen haragudni, azok az ezüstös, csillogó szemek
huncutul nevettek rá és a lány rájött, hogy csak őt akarták ezzel is
védeni… valahogy… felsóhajtott és arcon legyintette a fiút.
- És Ti
meg csak ültök a babérjaitokon és örvendtek önnön eszeteknek! Merlinre…
Black és Potter… - vigyorodott el Lily. – Nem gondolod, hogy ennek lesz
még következménye?!
Sirius
elvigyorodott és megrántotta a vállát.
- Ha
következménye lesz, vállaljuk... de kérlek, ne mondd el senkinek, James
soha nem akart volna ezzel dicsekedni, pont azért, hogy nehogy
megbántson vele Téged.
Lily
megcsóválta a fejét.
-
Megbántani engem… nem vagyok én porcelánlelkű! Különben meg azt hittem,
Potter már megváltozott… semmi kicsapongás, semmi balhé… - szedte össze
a holmijait Lily, Peter füzetét egyetlen pálcamozdulattal tisztára
varázsolta.
- Naná,
hogy megváltozott... de forrófejű maradt... ilyenek a szerelmesek. –
dúdolta Sirius könnyedén, mikor elindultak visszafelé. Az utolsó
mondatnál látta, hogy Lily
arca kissé elkomorul
és már nyitotta volna a száját, hogy Sirius ne jöjjön megint ezzel a
dologgal,
így
mielőtt a lány megszólalhatott volna, Tapmancs egy hatalmas tábla csokit
varázsolt, ami félig eltűnt a boszorka szájában.
- Ne
mondj semmit, inkább egyél egy kis csokit, ahogy Remus ajánlaná. –
Sirius a választ meg sem várva, kezet csókolt Lily-nek, és beviharzott a
kastélyba.
Lily
kikapta a csokit a szájából és letörölte a szája szélét, majd vigyorogva
nézett Sirius után.
- Te
bolond. Ti mind bolondok vagytok. Mi lenne velem nélkületek… - sóhajtott
fel Lily, aztán lesétált a pinceszobába, hogy megnézze, a szintén bolond
szerelme tud-e rá szakítani egy kis időt… útközben James Potteren
töprengett. Lily már nem tudott elbújni a fiú szerelme elől. Nyelt
egyet. Nem tudta, mihez kezdjen ezzel a helyzettel… aztán, mivel Piton
még nem volt a szobában, fogott egy pergament és James Potternek címezte
a sorokat.
James
Potter, a táncoló karácsonyfák királya!
Mondd,
mit adhatnék az én hősömnek? Mézeskalács-figurát? Tejbe mártogatva? Majd
tudasd velem, mikor akarod átvenni a jutalmadat. Nálam.
De
legközelebb a nővéremet hagyd rám, James. Akkor is, ha majd’ megesz a
fene, hogy bosszút állj.
Kérlek,
ígérd meg nekem, hogy nem teszel ellene többé.
Mindemellett… köszönöm. Igaz barát vagy. És a fantáziád kiapadhatatlan…
Lily
Dumbledore azonnal
akart cselekedni, amint megüresedett az SVK-poszt Roxfortban. Pontosan
tudta, hogy Pitonnak igaza van, a minisztérium bábkormánya minden
lépését figyeli és kihasználja a pillanatnyi hezitálást is. Ezért Albus
Dumbledore pár nappal Igor Karkarov csúfos tette után az irodájába
hívatta James Pottert is Lily Evanst.
Jamesben
éppen csak csillapodtak az indulatok Lily megtámadása óta. Az elmúlt
napokban szinte senki nem merte megszólítani a fiút, aki bősz
oroszlánként járkált fel s alá Roxfortban. Dumbledore levele meglepte,
miután elolvasta, tanácstalanul forgatta kezében a mandula illatú
pergament.
Lily nem lepődött meg
a levélen. Számított rá, miután Perselus említette neki a dolgot, hogy
őt javasolta SVK-tanárnak. Felsietett az irodához.
Ágas
ekkor már az ajtóban ácsorgott, teljesen tanácstalan volt. Amíg haladt
az igazgató szobája felé, agyában végigpörgette az elmúlt napok
eseményeit, hogy vajon mit is követhetett el, amiért maga Dumbledore
hívatta magánbeszélgetésre. Mikor meglátta felbukkanni Evanst a
lépcsőfordulóban, azonnal beugrott neki a boszorkány múltkor küldött
levele.
Talán a
karácsonyi tréfájukkal kapcsolatos ez a szívélyes meghívás.
- Helló
Lily – intett félszegen a boszorka felé. Nem tudta mire számítson. – Te
sejted, miért hívatott magához az öreg minket?
Lily megvonta a
vállát.
- Nem tudom, mit
akarhat… - jobbnak látta, ha nem említi, mit beszélt Pitonnal.
Dumbledore ajtaja
ekkor kinyílt és az agg mágus beljebb invitálta a két diákot és rájuk
mosolygott.
- Üljenek le. Egy kis
epres cukorkát?
Lily halvány vigyorral
megrázta a fejét.
James
jókedvűen belemarkolt az édes eperillatot árasztó édességbe, és három
szem már a szájában is landolt. Szinte biztos volt benne, hogy itt nem
lesz tetemrehívás, hiszen akkor az öreg nem osztogatna nyalánkságot.
Ledobta magát Lily mellé, az egyik süppedős fotelbe.
- Nos, rendben.
Fiatalok, nem kertelek, mert sürgető a dolog. Mint tudják, Igor Karkarov
eltávozott iskolánk falai közül. Mivel pár hónap van vissza ebből a
tanévből, ezért új professzort nem szándékozom felvenni. Az egyik ifjú
tanárunknak volt egy javaslata, mely szerint Önök közül kellene
választanom.
Lily James-re
pillantott.
James
majdnem félrenyelte a szájában olvadó cukrot. Aztán a vörös hajú
boszorkány felé nézett. Kérdőn felhúzta a szemöldökét, némán kérdezve a
lányt, mit is szól ehhez.
Dumbledore észrevette
a pillantásukat, elmosolyodott.
- Önök mindketten
kiváló diákok, az eredményeik tekintetében tökéletesen megfelelnek
ideiglenes professzornak. Már csak az a kérdés, vállalná-e valamelyikük
azt, hogy erre a kis időre átveszi a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgy
oktatását?
Lily nyelt egyet. Nem
nagyon kívánta ezt a pozíciót, talán Karkarov miatt… megköszörülte a
torkát és Dumbledore-ra pillantott.
- Igazgató úr. Ez
hatalmas megtiszteltetés… és nagyon köszönöm, hogy rám gondolt, de… azt
hiszem, nem vállalhatom.
James
egyre jobban belenyomódott a fotelbe, szeme nyugtalanul járt az idős
mágus és a térdszoknyát viselő boszorka között. Feszültsége azonban
rohamosan alább hagyott, ahogy egyre elmélyültebben kezdte tanulmányozni
Evans csinos lábait. Karácsony óta minden éjjel úgy hajtotta álomra a
fejét, hogy a csókjukra gondolt: a fenyőfánál és a konyhában. A kezdeti
vágyat lassan átvette egy teljesen más, mély érzés.
Beleszeretett Lily Evansbe.
Dumbledore figyelmesen
hallgatta Lily-t.
- Evans kisasszony,
köszönöm az őszinteségét. Megtudhatom az okát, miért nem vállalhatja?
- Természetesen.
Nagyon sok a feladatom. Prefektus vagyok, rendszeresen segítek Slughorn
professzornak, rengeteg külön bájitalt készítek, elvállaltam az új
könyvek rendszerezését a könyvtárban és öt ajánlott órát vettem fel
ebben a félévben, a kötelezők mellé. Sajnos, uram, ezek mellett képtelen
lennék színvonalas órákat tartani, azt hiszem.
Dumbledore biccentett.
- Rendben, kisasszony.
Köszönöm, hogy meghallgatott és sok sikert a továbbiakban! – mosolygott
Dumbledore, majd intett Lilynek, hogy elmehet, aztán James-re
pillantott.
- Nos, Mr Potter, Ön
is ilyen elfoglalt?
James
rajtakapottan ugrott fel a fotelból, a cukorkamorzsák a szőnyegre
szóródtak.
-
Valójában igen – dadogta. – Hiszen kapitánya lettem a Griffendél
kvidicscsapatának, korrepetálom az alsósokat SVK-ból és bűbájtanból.
És...szóval
Dumbledore
elmosolyodott.
- Dicséretes, hogy
ennyi mindent vállal, de ha jól érzékelem, Önnek nem lenne ellenére a
poszt.
Potter
elvörösödött, az igazgató a veséjébe látott.
- És
mivel járna ez a kinevezés? Mennyivel lennék több egy egyszerű diáknál?
Dumbledore bekapott
egy cukorkát és bólintott.
- Remek kérdés.
Természetesen teljes rangú tagja lenne a tanári karnak, ezzel járnak
bizonyos privilégiumok, a zárt részleg használata, a manók utasítása, és
elhagyhatja a Roxfortot éjjel is, no és még sok egyéb dolog.
James
mogyoróbarna szeme felcsillant a szemüvege mögött, ahogy az igazgató
felsorolta a tanársággal járó előjogokat. A zsíros hajú Pipogyi innentől
semmivel sem lenne több nála, és a terve, amivel meg akarta buktatni
Pitont már nem járt annyi buktatóval, mint pár perccel ezelőtt.
Dumbledore mosolygott,
kék szeme most derűsen villant egyet.
- Én a magam részéről
nagyon örülnék annak, ha vállalná, Mr Potter. Ha gondolja, kaphat
holnapig gondolkozási időt, de lássa be, nem várhatunk sokat. A
minisztérium még egyszer nem teheti rá a kezét erre a posztra.
-
Vállalom – vágott közbe hevesen James. – Nincs szükségem gondolkodási
időre. Egyetlen hitvány halálfaló sem teheti be többé a lábát Roxfort
falai közé. Erről kezeskedem!
- Ez remek, Mr Potter!
– állt fel Dumbledore és kezet nyújtott a fiúnak. – Mától Ön a hivatalos
SVK-professzor! Kérem, holnapra állítsa össze vázlatosan, mivel szeretne
foglalkozni az elkövetkező pár hónapban. És ha bármiben elakad,
forduljon bizalommal McGalagony professzorhoz, vagy egyenesen hozzám –
mosolygott Potter szemébe Dumbledore.
James
Potter szíve csordultig telt hálával az agg varázsló iránt, ahogy kezet
rázott vele. Mélységesen tisztelte az előtte álló igazgatót, akit a
legnagyobb mágusnak tartott a világon, és az egyetlennek, akit képesnek
hitt, hogy legyőzi Voldemortot.
-
Köszönöm a bizalmát, igazgató úr! Ígérem, nem fog csalódni bennem.
TOVÁBB