“Egy ember nem föltétlenül abban a pillanatban a legbűnösebb, mikor felemeli a fegyvert, hogy megöljön valakit. A bűn előbb van, a bűn a szándék.”

Márai Sándor

 

 

 

 

 

 

 

Harmincötödik fejezet

 

 

Bellatrix szülése nem maradhatott titokban sokáig, az újév első napjaiban már mindenki erről suttogott. Az újdonsült anyuka megunta a pusmogást, és rájött, hogy a szüleinek is be kell mutatnia a gyereket, ezért húga segítségét kérte a nagy naphoz. Küldött egy levelet neki, hogy látogassa meg, amint tudja.

Narcissa egész nap lustálkodott, az újév meglehetősen unalmasan indult a számára. Amikor Bella baglya kocogtatni kezdte a jégvirágos ablakot, Cissy örömtől csillogó szemekkel engedte be, és mohón a levél után kapott. Nagyon szerette volna újra látni Bella-t, de nővérére bízta a közeledést, hiszen a boszorkány most sokkal elfoglaltabb volt a babával, Narcissa pedig nem akarta zargatni. Amint átolvasta az üzenetet, a szőke nő azonnal magára kapott egy egyszerű, meleg ruhát és Bella-hoz hoppanált.

Bellatrix épp a kis Reginával sétálgatott fel s alá a nappaliban, valami sejtelmes zene szólt, béke és nyugalom uralkodott a házban.

- Szép napot, kedves hölgyek! – köszöntötte őket tréfásan Cissy. Néhány percig az ajtóban álldogált, és boldogan figyelte nővérét, aki igencsak megváltozott, és Narcissa ennek borzasztóan örült.

- Cissy! – mosolyodott el Bella. Ritkán örült ilyen őszintén bárminek is, csak amióta anya lett, mintha kisimultak volna a vonásai is időnként. Odalépett húgához és átölelte fél kézzel. Regina gügyögni kezdett és Narcissa felé nyúlt. Bella nevetve figyelte a kislányát. – Imád Téged. Persze, Téged ki nem imád… - legyintett kissé gúnyosan a fekete boszorkány.

Narcissa majd elolvadt a kislány reakciója láttán.

- Jaj Regina, milyen gyönyörű vagy. Megengeded? – kérdezte Bella-t, és a kislány felé nyújtotta a kezét. – Úgy örülök, hogy elhívtál! – mosolygott aztán nővérére, ügyetlenül kihámozta magát a kabátjából. – Van valami különleges oka?

Bella átadta a kicsit, majd a fogasra varázsolta Narcissa elegáns kabátját.

- Nos, azért hívtalak, mert ideje lenne anyámnak megismernie az unokáját – mondta kissé kelletlenül Bella. – Segítesz?

- Hát rászántad magad végre? – Cissy arca felragyogott. – Itt volt már az ideje, ugye tudod? – pillantott komolyan Bella-ra, miközben Regina-t ringatta a karjában. – Persze, hogy segítek...szervezzünk esetleg egy nagy partit? Mik az elképzeléseid?

Bella hátrarázta a haját.

- Nem, nem zajos ünneplésre gondoltam. Azt magam is meg tudnám… szervezni. Egyszerűen… kellesz nekem, Narcissa, mert ha Te mellettem vagy, erősebbnek érzem magam – mondta Bellatrix és az őszinteség sugárzott a szemeiből. – Anyánkkal csak Te találod meg a hangot. Én kijövök a sodromból. Kérlek, holnapután, szombaton gyere el velem és Rodolphus-szal hozzájuk.

Narcissa meglepve hallgatta Bella-t, aki még sosem mondott ilyesmit korábban. Hogy kell neki a húga...őszintén. Cissy szép szemébe könnyek gyűltek.

- Ó...hát...én...jaj Bella! – a nő szó nélkül Bella nyakába borult.

Bellatrix kissé elhúzta a száját, mert számított húga szentimentalizmusára, de aztán elmosolyodott, átvette Reginát és arcon csókolta húgát.

- Te mindig mellettem álltál, pedig én egy szemétkedő… ostoba szajha vagyok.

- Ne kezdd szidalmazni magad már megint. – korholta Cissy szigorú arccal Bellatrix-ot, karjait összefonta a mellkasán. – Nem vagy szajha, sem szemét...csak forrófejű. – mosolyodott el aztán Narcissa.

- Ejj Cissy! Az vagyok! Nincs mit szépíteni ezen! De a lányom kedvéért… ez már a múlté – Reginára pillantott, magához ölelte. A kisbaba anyja nyakához bújt és apró ujjacskái a nő hajfürtjeit markolták. Bella percekig becézgette a babáját, majd letette a kis bölcsőbe, aztán megfogta Narcissa kezét. – Gyere, igyunk egy teát.

Narcissa Regina-t csodálta még pár másodpercig, majd megszorította nővére kezét.

- Az jól fog esni, kutya hideg van kint. Mielőtt idejöttem, elintéztem pár dolgot, és teljesen átfagytam. – Cissy megborzongott.

Bella a húgára pillantott.

- Veled minden rendben? Az a maj… szóval Malfoy rendesen bánik Veled?

- Igen, minden rendben van, tényleg nincs miért aggódnod. – mosolygott Bella-ra a boszorkány. – Mindenünk megvan, és bár Te sosem hitted el, szeretjük egymást. Csak szeretném, ha nagyobb lenne a család....idővel remélem, megoldódik ez is. – Cissy elábrándozott, ahogy mindkettejüknek kitöltötte a teát.

Bella felsóhajtott.

- Nem tudod letagadni, mennyire vágysz egy gyerekre. Tudom én jól, Cissy, hogy ez a Te szívfájdalmad. De élvezd ki az életet, mert ha megérkezik a kis szőkeséged, nem mehetsz Párizsba ruhákat venni egy ideig – vigyorgott gúnyosan Bella.

Narcissa is elvigyorodott, aztán kényelmesen hátradőlt a széken.

- Ez legyen a legnagyobb bajom...hogy nem mehetek ruhát venni. – Cissy bár hiú volt, valóban nem érdekelték a külsőségek, ha a családról volt szó. – No de hogy is szeretnéd az összejövetelt a szüleinkkel? – váltott témát a nő, őszintén felvillanyozta a meghitt társalgás.

A nővérek egész este beszélgettek, majd megállapodtak, hogy szombaton a szüleik kúrájában találkoznak.

Bella küldött egy villámbaglyot az anyjának. Druella a könnyein át olvasta a sorokat, majd azonnal Cygnus-hoz rohant a hírrel, aki két pöfékelés között felhorkant, de egyebet nem tett. Druella így is úszott a boldogságban, hogy láthatja az unokáját végre.

 

Szombaton Bella és Rodolphus kicsípték magukat, s nagy egyetértésben hoppanáltak a Black-kúriához.

Narcissa sokáig készülődött, a legjobb formájában akart lenni, hogy ezzel is segítse Bella-t. Kicsit késve érkezett szüleik házához, de még időben. Kedvesen biccentett Rodi felé, majd átölelte nővérét, és apró csókot lehelt Regina homlokára.

- Jól vagy? – kérdezte Bella-t, mert látta rajta, hogy ideges.

Bella megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor meglátta a húgát.

- Csak túlélem ezt a pár órát… - morogta. Regina édesdeden aludt a karjaiban.

Druella tűnt fel a következő pillanatban. Valami sötétzöld borzalmat viselt, a haját pedig feltupírozta. Bella, amikor meglátta, akkorát röhögött, hogy Regina azonnal felébredt és érdeklődve körülnézett, majd sírni kezdett.

- Anyám! Rád zuhant a függöny?! – kérdezte Bella gúnyosan, ám Druella nem törődött a lányával, sokkal inkább a bömbölő csecsemőhöz kezdett gügyögni.

- Kici, pici drágáckám! Édes babám! Hát ki a jó nagyi??

Regina elhallgatott és okos szemeivel Druellát nézte. Bella felmordult.

- Anyám, ne nézd idótának a gyereket. Beszélj hozzá emberhez méltóan!

- Ej, ej...Bella, a nagymamáknak jár ennyi boldogság, hadd élje ki magát. – mosolygott Cissy Bella-ra, és megpaskolta anyja kezét. – Ne morgolódj már, nehogy rögtön veszekedésbe torkolljon a délután. – tette hozzá, Bella fülébe suttogva.

Bella elhúzta a száját, de aztán bólintott.

- Rendben, nem akarok veszekedni…

Megérkezett Cygnus is, kivette a pipát a szájából, majd megnézte a gyermeket.

- Hömm. Szép. Fekete. Khm.

Narcissa alig tudta visszanyelni feltörő nevetését, apja megjegyzése hallatán.

- Ugye, hogy az? Kész tünemény. – értett egyet Cissy, miközben két cuppanós puszit nyomott Cygnus arcára. – Látom ám, milyen büszke a nagypapa! – Narcissa végigpillantott a családtagjain. Hosszú ideje nem érezte ilyen jól magát közöttük. Magában köszönetet mondott, méghozzá egyenesen Regina-nak. Érezte, hogy a kislány különleges, és már most sok mindenen változtatott, anélkül, hogy tudott volna róla. (aztán majd kiderül...mi lesz belőle ;) –Zs.)

Bella is vigyorogni kezdett. Az apját mindig jobban szívlelte.

- Apám! Egy értelmes megállapítás… - ölelte át, közben Regina már Druella karjaiban fickándozott, a nagyanyja orrát markolgatta, meg a haját… a nyakékét…

- Bellám, édesem! A Te szemedet örökölte… hogy milyen gyönyörű….

Rodolphus büszkén ácsorgott, és hol csodaszép nejére, hol a babára vigyorgott. Tökéletesen boldog volt és nem érdekelte, hogy nem az övé a kölyök.

Az ismerkedő délután egészen kellemesre sikeredett. Bellatrix pedig mélyen elhallgatta bűnös, sötét titkát: hogy Regina Lestrange valójában Tom Denem elsőszülött leánya… és magában hálát adott Merlin összes rücskös lábujjának, hogy Regina nem vörös szemekkel született…

 

 

 

Lily Evans nem szerette a sötét varázslatok kivédése tantárgyat. Legalábbis ebben a félévben. És ennek az utálatnak semmi köze nem volt a lustasághoz. Sokkal inkább a professzor személyéhez, akinek a szakértelmében Lily erősen kételkedett, de ami sokkal rosszabb volt: tartott tőle, de nemcsak ő. Számos diáklány így volt ezzel. Lily sokszor szemtanúja volt annak, hogy Igor Karkarov (leánykori nevén Farkarov…-B) egész egyszerűen megfogdossa osztálytársnőit, sőt, állítólag néhány hetedéves lánnyal már szexuális kapcsolatot is létesített. Igaz, az érintettek erről sosem nyilatkoztak.

Lily a leghátsó padba ült minden órán, de még így is magán érezte a férfi vizslató tekintetét.

Karkarov egyre kevésbé törődött tanári kötelességeivel, inkább elmerült a diáklányok okozta kisebb-nagyobb gyönyörökben, melybe általában a lányok is beleegyeztek, de ha nem az, sem volt túl nagy probléma, Igor tudta, hogyan lehet meggyőzni a kétkedőket egy kis varázslattal. Lily nagyon is izgatta a fantáziáját, valahogy eddig nem sikerült a közelébe férkőznie.

Lily említette már Pitonnak egyszer Karkarovot, de nem akarta a fiút jobban terhelni, volt egyéb baja úgyis a fiatal tanárnak. Ezen a tavaszi napon Lily és Piton a pincéből jöttek fel, egymás mellett, elmélyülten beszélgetve.

- ...a legfontosabb, hogy minden nap gyakorolj. Velem... vagy a többi aurorjelölttel - tette hozzá kelletlenül Piton. - Azért a haladóknak szóló könyvet ajánlom, mert abban sokkal több a gyakorlati ismeret. Nem hiszem, hogy Karkarov olvasta egyáltalán.

- Lemegyek Hagridhoz, csak tíztől lesz órám. Bár nem is tudom, miért járok SVK-ra. Felesleges – közölte Lily tömören. – Neked meg jó tanítást… - mosolygott a fiúra.

Piton megfogta Lily karját.

- Nem szoktál így beszélni... Megértem, hogy Karkarov nem tartozik a kedvenceid közé, de azért talán érdemes odafigyelni rá.

- Valóban nem szoktam így beszélni az órákról, de ez tényleg semmit nem ér – válaszolta Lily kitérően és lezártnak tekintette a témát. Inkább gyorsan megcsókolta a fiút és mosolyogva elsietett az előcsarnok felé.

Piton sokáig nézett utána, majd felment a könyvtárba, ahol a zárt részlegben kutakodott, amikor éppen nem volt órája.

Igor mindent hallott, bár teljesen véletlenül járt arra, amerre a fiatalok. Sértődötten húzta el a száját, mikor Lily lebecsmérelte az óráit, de amikor a lány egyedül indult tovább, elvigyorodott, és követni kezdte az oszlopok árnyékában. Kissé megelőzte Lily-t, aztán egész egyszerűen elé állt.

- Jó napot, Ms Evans. – szólította meg Lily-t rekedtes hangján.

Lily nem vette észre a leskelődő tanárt, így meglepődött, amikor az egyik oszlop mellett találta.

- Jó napot, uram – köszönt gyorsan, majd ment volna ám…

Karkarov nem mozdult előle, sőt közelebb lépett a boszorkányhoz.

- Ne siessen úgy, kedves. Tudom, hogy kiemelkedően tehetséges, talán tudna nekem segíteni, egy könyvet keresek. Illatos Kert a címe. A kedvencem...de sajnos a Roxfortba nem hoztam magammal. Esetleg ismeri? – Igor olyan könnyedén társalgott, mintha az időjárásról csevegett volna McGalagonnyal. 

 

Lily nyelt egyet. Nem nézett rá, de érezte a különös, kellemetlen kisugárzását.

- Én nem… tudok segíteni ebben, professzor… a könyvtárosnőtől… kérjen segítséget!

- Nem kedvelem a könyvtárosnőket...magát annál inkább. – Igor beszívta a lány édes illatát, gyengéden elkapta az állát és megemelte Lily arcát.

Lily felpillantott. Nagyon kellemetlenül érezte magát.

- Nem tudom… - nyögte rekedten. – Tényleg nem ismerem … ezt a könyvet! – nem bírta tovább a férfi közelségét, el is felejtette, hová indult, visszarohant a folyosóra. Még látta Piton talárját meglebbenni a könyvtár felé nyíló folyosó fordulójánál.

- Pers! – kiáltott utána. – Pers, várj!

Piton megperdült. Látta, hogy Lily nagyon zaklatott, de nem tudta az okát.

Lily lihegve odaért. Kifújta magát és szó nélkül átölelte a fiút a kihalt folyosón.

Piton körülnézett, de senki sem látta őket. Megfogta Lily kezét, a szemébe nézett.

- Mi a baj?

- Csak… elfelejtettem valamit – mondta sápadtan, de már jobban volt. – Csak… ezt – ölelte meg újra kedvesét. Megnyugodott tőle. Valahogy nem akart beszélni Karkarovról. – Tudsz maradni még velem egy kicsit? Csak öt percet… - suttogta a lány.

A fiatal tanár behúzta Lilyt egy széles oszlop mögé.

- Nem akarom, hogy elkéss miattam az órádról. Történt valami?

- Semmi nem történt, csak… maradj velem kicsit, kérlek – pillantott a szemébe.

Piton átölelte a lányt, a haját simogatta percekig.

- Mondd el, ha valami gond van... Tudod, hogy melletted állok, akármi történik. A Roxfortban biztonságban vagyunk... - A fiú próbálta lágy csókokkal, gyengéd öleléssel megnyugtatni Lily-t, habár fogalma sem volt, mitől tart a lány.

 

 

Lily az SVK-órára teljesen megnyugodott, és próbált úgy bemenni, hogy nincs mitől tartania. Ám Karkarovnak még a látványa is taszította. Rendkívül kifinomult érzékei bejeleztek. Meghúzódott a hátsó padok egyikében; a Tekergők is a közelében ültek, ezért kicsit jobban érezte magát.

Ágas komoran bámult maga elé, egyre jobban unta Roxfortot. Az iskola már nem adta azt neki, amit régen. Eltűnt a nyugalom, a gyermeki ártatlanság az épületből. Úgy érezte már nem védi meg őket semmi a kinti gonosztól. Az eddig biztonságot nyújtó falak közé beszivárgott az ádáz fenevad. Az egyikük Karkarov volt, akit hiába a minisztérium helyeztetett ide, csak az ostobák hitték is el azt, hogy emögött nem Voldemort állt. A szemüveges fiatal férfi arca akkor derült csak fel, mikor a terembe belépett Lily.

- Ne szórakozz már – fordult hátra a mögé leült lányhoz. – pattanj ide mellém.

Lily nem kérette magát. Azonnal átcsusszant James mellé.

- Hú, de jó, hogy felszabadult itt egy hely, James… - fogta meg a fiú karját. – Ki nem állhatom Karkarovot. Egyszerűen egy vén undormány – sziszegte a lányka.

- Na de kisasszony, ez egyenesen felháborító – utánozta James Umbridge hanghordozását -, ahogy kétségbe meri vonni a Minisztérium döntését. És ezzel becses miniszterünket is gyanúba keveri.

Lily felnevetett halkan. Az óra elkezdődött.

Karkarov enyhén részegen érkezett az órára, dühítette, és csalódottá tette Lily elutasítása, ráadásul bár próbált már ott a folyosón behatolni a boszorka agyába, ám a lány sokkal erősebb volt, mint gondolta. A mágus viszont nem szerette, ha valami nem úgy alakult, ahogy ő akarta. Levágta magát a tanári székbe, valami ostoba párbajozásra kért fel egy Hollóhátas és egy Mardekáros diákot, ő pedig felpakolta hatalmas, csizmás lábait az asztalra.

Lily egész órán másra figyelt, vagyis sokkal előrébb tartott a tananyaggal. A pad alatt olvasta a haladóknak szóló SVK-könyvet és melegen ajánlotta az előtte ülő Remusnak és Siriusnak, meg Peternek és James-nek is, hogy tegyék ezt. Ám arra nem számított, hogy Karkarov figyel rájuk…

- Mivel foglalkozik a kisasszony, ha szabad kérdeznem? – Igor Lily fölé magasodott, ridegen nézett rá. Amikor kiszúrta, hogy a csapat nem az ő utasításait követi, mérge magasabbra csapott.

Lily összerezzent a kemény hangra. Nyelt egyet és gyorsan a táskájába csúsztatta a könyvet. Azaz csak csúsztatta volna.

Karkarov elmarta a könyvet mielőtt Lily eltehette volna.

- Mit olvasgat maga az én órámon? – dörrent a lányra. – Néhány órával ezelőtt lett volna alkalma velem olvasgatni. – susogta Igor úgy, hogy más ne hallja.

- Ez csak egy… témába vágó könyv – felelte Lily gyorsan. – Utána olvastam a… szóval sok mindennek.

Karkarov gúnyosan húzta fel az egyik szemöldökét.

- Valóban? – ordított Lily-re. – Az én óráimon, rám figyeljen, ne sok minden másra!

Lily behúzta a nyakát az üvöltésre. Még sosem üvöltött vele egy tanára sem.

- De nem mással foglalkoztam óra alatt… - mondta a lány védekezőleg. – Ez SVK haladóknak…

- Szóval haladónak érzi magát.... – vágott Lily szavába Karkarov, és elvigyorodott. – Lássuk, hogy viseli, ha büntetést kap. Álljon fel! – Igor hangja újra szigorúvá vált. Elméjében új terv fogalmazódott meg.

James egyre feszültebben hallgatta kettejük párbeszédét, és ahogyan emelkedett Karkarov hangszín úgy nőtt a gyilkos düh a griffendéles fiúba. Ágas már a pálcáját szorongatva készült nekiugrani Karkarovnak, hogy leátkozza a tökeit, amikor megérezte magán a boszorkány tekintetét.

Lily rápillantott.

- Hagyd… - súgta neki. – Nem érdekel, ha megbüntet! – aztán felállt.

Karkarov felhorkant.

- Helyes beszéd. Azonnal induljon a prefektusi fürdőbe, ahol letölti majd a büntetés idejét. – jelentette ki a tanár, ellentmondást nem tűrően.

Lily először azt hitte, rosszul értette.

- A prefektusi fürdőbe… menjek… büntetésre? – hökkent meg.

Igor lassan bólintott, hideg szemeit le nem vette a lány alakjáról.

- Jól hallotta. – morogta.

Lily megvonta a vállát, majd összeszedte a füzeteit és elindult kifelé.

- Meddig maradjak ott, uram? – fordult vissza.

Karkarov elgondolkodva simogatta a szakállát.

- Úgy két óra elég lesz...közben gondolkodjon a valódi képességein. – Igor látta, hogy Lily semmit nem sejthet, és nem is gyanakszik. Visszafordult a párbajozók felé, és új instrukciókkal látta el őket.

Lily felhúzta a szemöldökét, majd hátat fordított és kisietett a teremből. Ez hülye. Két óra a prefektusi fürdőben… marha nagy büntetés… de legalább tovább tudom írni a házidolgozatomat…

James Potter viszont nem látta olyan rózsásan a dolgokat, mint a lány. Ágas észrevette a leplezhetetlen vágyat annak a mocskos hegyvidékinek a szemében, mikor az a vörös hajú boszorkányra nézett. Féltette Lilyt, ezért elhatározta, hogy innentől le sem veszi a szemét erről a neandervölgyiről.

Lily beért a fürdőbe. Csend volt, a hatalmas medence vizén megcsillant a napfény, ami a kupoláról vetült oda. A lány nem sokat szokott itt mosakodni, hiszen megvolt a saját kis fürdőszobájuk Perselus-szal, de természetesen már járt itt. Tetszett neki mindig a hely hangulata. Most letelepedett a medence szélére és lehúzta a harisnyáját, meg a cipőjét, belelógatta a lábát a vízbe, az ölébe vette a tanulnivalót és elmélyedt benne.

Igor, unalmában nagyokat ásítva, türelmetlenül várta az óra végét. Mikor a diákok kiözönlöttek a teremből, gyorsan a szobájába sietett, hogy felfrissítse magát, miközben válogatott fantáziaképek cikáztak az agyában a kis vörös boszorkáról.

James magyarázat nélkül Sirius kezébe nyomta a könyveit, és Karkarov után sietett.

 

Slughorn a délelőtt folyamán megkérte Pitont, hogy helyettesítse a negyedévesek bájitaltan-óráján, mivel elcsapta a gyomrát. Túl sok ananászos-mézes-mákos süteményt falt be, és a szervezete tiltakozott ellene. Piton örömmel fogadta a lehetőséget, hiszen amikor nem volt órája, Dumbledore rendszerint valami unalmas, adminisztratív feladattal bízta meg, aminek a fiatal tanár semmi értelmét nem látta. Gyorsan telt az idő. Aznap Piton az ebédről is megfeledkezett.

Lily nem is észlelte az idő múlását, azt, hogy már rég véget ért az óra, és letelt a két óra is a fürdőben… annyira elmélyült egy transzformációs elemzésben. Az ebédet is kihagyta.

Karkarov önmagára mosolygott a tükörben. Úgy készült erre a találkára, mint egy igazi randira, kétsége sem volt afelől, hogy most végre megkapja a sudár griffendéles lányt.

Potter éppen követte volna a szobájából kilépő barbár északit, amikor Mrs Norris a lába közé tekeredett és a varázsló fiú átesett a vernyákoló macskán. Frics azonnal ott termet, és kezeit dörzsölgetve különböző fenyítéseket sorolt fel a fiúnak állatkínzás címén.

Ágas még az utolsó pillanatban egy nyomkövető bűbájt dobott Igor után, és megpróbálta magát kidumálni Frics előtt. Kénytelen volt magyarázkodni, mert McGalagony professzor már több heti bezárással fenyegette meg, ha még egyszer panasz lesz rá a gondnoknál. A türelme egyre jobban fogyott, ahogy a vén kvibli válogatott szidalmait hallgatta.

Piton délután lement a pinceszobába. Remélte, hogy Lily-t ott találja, de minden úgy volt, ahogyan reggel hagyták. A mágus tűnődve nézett szét, majd elindult, hogy megkeresse a lányt. Benézett a könyvtárba, majd egy másodéves Griffendélest is megkérdezett, hogy Lily fent van-e a klubhelyiségükben.

- Nem láttam - rázta a fejét a kislány.

Lily nem is sejtette, hogy mindkét fiú őt keresi, igaz, mindegyik máshol… és, hogy valaki szintén őt keresi, de ez a valaki pontosan tudja, merre találja.

A tanár percek óta leste Lily-t, de már nem bírt magával, elindult a medence felé, lassan, egy hang nélkül.

Lily nem vett észre semmit a besettenkedő alakból. Elmélyülten kuporgott a medence partján. Haját egy laza konytba fogta és egy pennát szúrt a közepére, ami megtartotta.

Ahogy Karkarov Lily-hez közeledett, a padló nedves kövén apró csattanás kísérte a lépteit. Igor levette a talárját, és megállt a boszorka háta mögött, kéjes arckifejezés ült a képére.

Lily felriadt a lépésekre és hátrapillantott, de ideje már nem volt arra, hogy felpattanjon.

Karkarov Lily felé kapott, hogy azonnal a karjába zárja, és ha kell kissé elkábítsa, de a mozdulat túl hirtelenre sikerült, és ezzel belökte a boszorkányt a vízbe.

- Óh ezer bocsánat! – röhögött fel, és elkezdte kigombolni az ingét. – De ha már így történt, én is csatlakozom, galambocskám!

A lány sikoltott egyet, ahogy a medencében kötött ki. Pont rosszul vette a levegőt, és benyelt egy adag vizet. Ahogy a felszínre került, hatalmasat köhögött és elképedve nézte, ahogy Karkarov ledob mindent magáról. Lily ekkor már mindent értett. Zihálva a pálcája felé kapott, amit a medence szélén hagyott.

- No-no...ne csinálj butaságot! – figyelmeztette Lily-t Igor, és megmarkolta a lány kacsóját. A férfi már teljesen pucér volt, arra számított, hogy Lily elámul a látványtól...és a méretektől, esetleg nem is tiltakozik tovább, de ismét csalódnia kellett.

Lily félrecsapta a hatalmas férfi kezét ( kár, hogy nem mást ütött félre :DD – L ) és menekülni próbált.

- Hagyjon… - nyögte és újra a víz alá bukott, hogy kicsússzon Karkarov karjaiból.

Karkarov is elmerült a vízben, nevetve figyelte Lily kapálózását, de próbálta a víz alatt magához húzni a ficánkoló testet.

- Add fel, és engedj az ösztöneidnek...nem bántalak...sőt....imádni fogod! – bíztatta Igor a lányt.

A lány alig bírt elmenekülni előle. Kapálózott a vízben, ami mintha fogva tartotta volna… sok vizet nyelt, szinte percenként a víz alatt kötött ki. Köhögött, fulladozott, kapálózott, ahogy csak bírt…

Igor kezdett türelmetlenné válni, ostoba módon a pálcáját a medencén kívül hagyta, így egyelőre kénytelen volt testi erejét bevetni. Átfogta a boszorka derekát, majd belemarkolt a fenekébe, és hörögve tépni kezdte a szoknyáját.

Lily felsikoltott, ahogy a perverz halálfaló elkapta. Érezte a ruhája reccsenését… rúgott egyet hátrafelé.

- A rohadt... – nyögte a mágus, szemeit összeszorítva. Lily pontosan az ágyékába rúgott.

Lily ezzel kis időt nyert. Zihálva, remegve úszott arrébb, köhögve, kifáradva.

James éppen a tizenhetedik kifogással jött, mikor meghallotta Lily kiáltását. Többet nem foglalkozott azzal, hogy megértesse magát a vén idiótával. Egyszerűen faképnél hagyta.

- Ezt nem hagyom annyiban!! – rázta utána az öklét üvöltözve Frics. – Jelentem a házvezető tanárának.

- Tegye azt! – kiáltott hátra James, mielőtt befordult volna a prefektusi fürdőhelyiség felé haladó ámbitusba. – És mondja McGalagonynak, hogy siessen a prefektusi fürdőbe!

 

Piton, ahogy lefelé jött a toronyból, látta egy pillanatra Potter hátát, és abban egészen biztos volt, hogy vele nem akar találkozni. De talán Lily igen... - futott át az agyán egy cseppet sem szívderítő gondolat. Befordult a prefektusi fürdő felé vezető folyosóra, követte a griffendéles fiút.

Lily közben a medence szélén kuporgott és egyre közelebb csúszott a pálcájához.

- Ne hidd, hogy elmehetsz...még hátravan a büntetésed. – bődült fel Igor, és a lány után evickélt a vízben.

- Mit akar… - nyögte Lily, ahogy közeledett felé a hatalmas északi. – Professzor, ne csinálja ezt… ezért ki fogják csapni… - zihálta a lány.

- Ne játszd az ártatlant kis ribanc...nagyon jól tudod, mit akarok...jobb lenne, ha Te is akarnád...a karrierem nem a Te dolgod. – Igor egyre közelebb ért Lily-hez, tekintete csaknem eszelőssé vált elementáris vágyától.

Lily arcizma megrándult. Annyira taszította a férfi, főleg félmeztelenül, hogy csaknem elájult. Ujjai már a pálcája közelében jártak… még egy kicsit… már majdnem elérte…

Karkarov megunta a játékot, erőteljesen Lily felé lendítette hatalmas karját, és a lábánál fogva próbálta végre az ölébe húzni.

Lily hatalmasat sikított, ahogy a férfi elkapta a lábát. A kastély beleremegett a sikolyába.

Piton meghallotta sikítást, abban a pillanatban, amikor az ajtóhoz ért. Pálcája máris a kezében volt, az ajtóra szegezte, elhadart egy Alohomora-t. Ám a fürdő ajtaja nem nyílt ki, és Piton nem tudott másra gondolni, minthogy Potter bűvölte meg.

Ha erőszakoskodik Lilyvel, megölöm - fogadkozott magában a fiatal feketemágus, majd egy erősebb varázslathoz folyamodott. Hátrább lépett, és Bombarda-val berobbantotta az ajtót, ami kiszakadt a keretéből. A fiú beugrott, majdnem feldöntötte James-t, aki pár másodperccel érkezett Piton előtt. Éppen a kábító átkot akarta kilőni Karkarovra, mikor Perselus varázslatának a szele oldalra lökte, és ettől az egyik oszlopnak csapódott.

Igor közben azon igyekezett, hogy letépje Lily-ről a bugyit is, férfiassága készen állt a behatolásra...vagy bármi másra, amitől kielégül. Belemarkolt a lány selymes hajába, és végignyalta a vékony nyakat.

Lily arcon karmolta a férfit, ekkor értek oda a fiúk.

- Perselus…! – kiáltotta Lily zihálva-sírva.

Piton egy pillanat alatt felmérte a helyzetet. Belegázolt a vízbe, hátulról elkapta az északi férfi nyakát, és megpróbálta lerángatni Lilyről.

- Engedd el, te vadállat!

- Mit képzelsz, kis nyomorék.... – prüszkölt a vízbe Igor, elengedte Lily-t, de csak azért, hogy letépje magáról a támadót. Ahogy megfordult, hatalmasat ütött Piton arcába.

 

James megrázta a fejét, hiszen erősen megszédült az ütéstől, ami a homlokát érte. A medence felé rohant, hogy kihúzza onnan Lily-t, mikor felvillant szeme előtt az a tetoválás, amit tavaly ugyan ebben a helyiségben fedezett fel Regulus Black bőrén. Nem tartott sokáig a pillanat, de James Potter biztos volt benne, hogy Perselus Piton alkarján a Sötét Jegy rajzolódott ki.

Karkarov kimászott a medencéből, dühtől vöröslő arccal nézett körbe, felvette a földről a talárját, és próbálta megkeresni a varázspálcáját. Akár az egész bandát a halálba küldte volna.

Piton letörölte a kicsorduló vért a szája sarkából, majd újult erővel támadt az északi férfira. Amikor Karkarov a nedves padlóra került, pálcáját a torkának szegezte:

- Avada Ke...

-Capitulatus! – fordította varázspálcáját Piton ellen James, ép időben kapta el az egykori mardekáros diákot, mielőtt az gyilkolhatott volna.

A fiatal tanár csak azt érzékelte, hogy kiröppen a kezéből a pálcája. Vicsorogva meredt James Potterre. Aztán felkapta a pálcáját, de most már a Griffendéles fiúra szegezte.

- Elment az eszed, Potter?

- Most jött meg igazán Pipogyusz – suttogta Ágas vegytiszta undorral a szemében. Szinte könyörgött a percért, hogy a fekete hajú mágus támadjon ellene. Aljas, mocskos halálfaló, száguldott át az agyán. Olyan, aki meggyilkolta a szüleit. James agya elborult. Bosszúra vágyott.

A lány halálra váltan figyelte a történéseket. Hol az egyik fiúra kiáltott rá, hol a másikra, hogy ne csináljanak őrültséget… kifutott a folyosóra. Ekkor ért oda Minerva McGalagony.

- Evans, mi van magával?!

 

James ekkor mozgást látott Piton háta mögött. Azonnal a tagbaszakadt férfire irányította a varázspálcáját, hiszen nem lehetett biztos abban, hogy nem támadnak mindketten ellene.

Piton megperdült. Újra Karkarovra szegezte a pálcáját, aki éppen ki akart slisszolni a terem oldalában lévő titkos ajtón, vicsorogva nézett vissza Pitonra, de nem ment tovább.

Lily elhadarta, mi folyik odabent és mi történt.

- Ó szentséges Merlin… ó atyaég… Evans, ez… biztos?! Nem értette… félre?!

A lány vacogva, halálsápadtan nézett a tanárnőre.

- Nem… értettem félre… erőszakoskodott a medencében… - nyögte rekedten. – James és Perselus… bent…  vannak… - köhögött.

Piton kábító átkot szórt Karkarovra, közben Jamest is szemmel tartotta.

- Pálcát merészeltél emelni egy tanárra, Potter? Ennek még lesznek következményei... - mordult a fiatal tanár a vele egyidős diákra, és fenyegetően megindult felé.

- Örülj neki, hogy a képedet nem vertem be! – morgott vissza James, majd ismét ráfogta a varázspálcáját Pitonra. – Ne fenyegess te mocskos halálfaló, mert itt neked van inkább félnivalód! Gyere csak, használd ellenem a pálcádat, alig várom, hogy ezt elrendezzük!

McGalagony belépett a fürdőbe.

- Potter! Azonnal jöjjenek ide! Igor! Maga pedig haladéktalanul menjen Dumbledore-hoz – sötétült el Minerva pillantása. Olyan fenyegető volt, amilyennek még sosem láthatták. A keze remegett.

Karkarov az átoknak köszönhetően moccanni sem tudott, de a vérnyomása az egekbe szökkent megalázó helyzetében.

 

James leengedte a pálcáját, és házvezetője felé indult. Most még Lilyre sem volt képes ránézni, nem értette, hogy a lány miként képes bármit is érezni egy ilyen csótány iránt.

- Helyes... - törölte meg a homlokát Piton. - Tanárnő, nem javaslom, hogy feloldja a bénító átkot Karkarovon... Inkább zárjuk be valahová! Potter, csinálj valami hasznosat, vidd innen ezt a barmot - sziszegte dühösen a másik fiú képébe.

- Ne parancsolgass nekem! – szólt vissza mérgesen Ágas. – Nem sok hiányzik ahhoz, hogy az Azkabanba kerülj.

 

McGalagony végignézett rajtuk. Láthatóan remegett most már a szája széle is.

- Jól van. Most menjenek a körletükbe. Evans, szárítsa meg magát, és felmentem a délutáni órái alól. Vagy ha gondolja, menjen fel a gyengélkedőre…

- Nem… köszönöm, tanárnő. Megvagyok. – Lily közelebb húzódott Pitonhoz. Dideregve fonta össze a karjait maga előtt.

McGalagony sápadtan Pitonra nézett, majd felsóhajtott.

- Vigyázzon Evans-re, professzor – mondta rekedten.- Értesítem Dumbledore-t… - a tanárnő elsietett. Lily a fiúkra pillantott. Minden ízében remegett.

- Jobban vagy Lily? – köszörülte meg a torkát Ágas, és a lány felé fordult, a hátát mutatva Pitonnak.

A lány kimerülten átölelte James-t, majd a szemébe nézett.

- Köszönöm… - mondta rekedten. – James, nem is tudom, mit mondjak… Nem esett bajod?

- Semmi említésre méltó – simogatta meg a boszorkány haját Potter. – Már az órán gyanús volt ez a vadkeleti barom, és követtem. Ha az a szűklátókörű Frics nem tart fel, előbb ide érek. Ne haragudj, hogy elkéstem, ez többet nem fordulhat elő!

Lily bólintott, majd halvány mosollyal végigsimította James karját; kissé megnyugodott, majd Piton mellé lépett és egy tétova mosolyt vetett Potterre. Fogalma sem volt, mit mondjon és főleg, hogyan… de a szeméből sütött, mennyire hálás James-nek.

Piton összeszűkült szemmel figyelte a két Griffendélest. Pottert még Karkarovnál is jobban megvetette, annyira ellenszenvesnek találta, ahogy a hős megmentő szerepét játssza Lily előtt. Elfordult, mert a hányinger kerülgette attól, ahogyan James nézett a lányra. Közben megszárította magát egy varázslattal.

- Menjünk, Lily! - fogta meg a lány kezét és elhúzta James-től. - Potter, tedd magad hasznossá, kísérd a fogdába Karkarovot!

- Te is tégy szívességet Pipogyusz! – ragadta meg Karkarovot James, és elindult vele kifelé. – Dögölj meg!

Az északi mágus behunyt szemmel tűrte, ahogy elvezették, már azon agyalt, hogyan fogja ezt megmagyarázni Dolores-nek...és a Nagyúrnak, közben fohászkodott is, hogy levegyék róla a bénító átkot, akkor végre hozzáférhet a laposüvegéhez is. ( LOL – L )

Kis idő múlva Pitonnal lementek a közös szobájukba. A lány azonnal forró tust vett és immár száraz ruhában az ágyra dőlt.

Piton szája széle még mindig remegett. Sejtette, hogy Karkarov meggondolatlan akciójának még lesznek következményei. De meg kell várnia Dumbledore döntését. Legszívesebben haladéktalanul jelentette volna az esetet a Sötét Nagyúrnak. Piton biztos volt benne, hogy Voldemort sem akarná, hogy Karkarov a Roxfortban maradjon egy ilyen botrány után. Talán ez volt az utolsó csepp a pohárban, most már örökre búcsút mondhat az igazgatósággal kapcsolatos terveinek... Miközben ezen töprengett, Piton főzött egy erősítő koktélt Lilynek. Leült az ágya szélére, a kezébe fogta a lány kezét.

- Jobban vagy, kedvesem?

 Lily megdörzsölte a szemeit és Pitonra pillantott.

- Most még… elég rossz. De majd elmúlik. Éreztem, hogy ez lesz – mondta szinte rezignáltan és magához szorított egy párnát. A fiút nézte, majd felsóhajtott. – Jól vagy, kedvesem? Nagyon félelmetes voltál, ahogy rátámadtál… - Lily nyelt egyet. Egyszerűen képtelen volt szavakba önteni, mit érez most. A hála úgy terült szét benne, mint valami forró ital a gyomorban…

- Meg tudtam volna ölni... - Piton keze ökölbe szorult. Aztán villogó szemmel nézett Lilyre. - Tartottál tőle... én meg nem értettem, miért vagy annyira... riadt - kereste a megfelelő szót Piton. - Szólnod kellett volna, ha számítottál rá, hogy próbálkozni fog!

Lily bólintott.

- Igen. Éreztem, de nem akartalak ezzel terhelni. Reméltem, hogy rosszak a megérzéseim. Ezek után az sem érdekel, ha megbukom, de nem fogok bejárni az óráira. – Lily még mindig nagyon sápadt volt. – Gyűlölöm a férfiak mohó pillantásait… nem akarom… nem akarok nő lenni!

Piton végigsimított az arcán.

- Én megértem, hogy ez egy... szörnyű élmény volt számodra. És ha ezek után nem kívánod, hogy közeledjek hozzád... ha nem akarsz többé... - Piton nyelt egyet, nem tudta befejezni. Felfoghatatlan volt, hogy nem közeledhet többé a lányhoz.

Lily kedvesére pillantott.

- Hogy gondolhatod azt, hogy Téged sem akarlak?! Csak Téged akarlak. Csak a Te vágyadat akarom, senki másét! Ha nem lennék… szép… akkor is szeretnél? – kérdezte váratlanul Lily.

A fiatal tanár sápadt arcán halvány mosoly suhant át.

- Gyönyörű nő vagy, Lily. És én mindig szeretni foglak.

A lány magához húzta kedvesét és szorosan átölelte. Percekig nem is nagyon mozdultak, aztán Lily felnézett.

- Ha nem jöttök James-szel, én nem is tudom… annyira leblokkoltam… iszonyú negatív aura vette körül azt az állatot… elveszítettem a józan gondolkodásomat is.

Piton szája széle megvonaglott.

- Hát semmit sem ér a vérvarázslat? Én... biztos voltam benne, hogy sérthetetlenné tesz. Csak akkor hatástalan, ha Te már... ha már mást szeretsz. Túlságosan közel kerültél Potterhez - állapította meg komoran Piton. - Láttam, hogy átöleled...

A lány meglepve nézett a fiúra.

- Igen. Átöleltem James-t. Ez ebben az esetben azt hiszem, természetes reakció volt. Téged is csókolgat folyton Holly meg a többiek… - mondta Lily. – Perselus! Nem lehetne, hogy elfogadd James-t? Én kedvelem őt. Teljesen más lett, mint ami volt. Nagyon sokat segített nekem az elmúlt időszakban.

Piton elfordult, komor hallgatásba burkolózott. Majd fakó arccal fordult újra Lilyhez.

- James Potter fülig szerelmes beléd - közölte színtelen hangon a letagadhatatlan tényt.

A lány bólintott, bár elég komoran.

- Igen. Tudom, hogy szerelmes belém. Most már… tudom. Pers… el kell mondanom… szóval történt valami… - nyelt egyet Lily.

Piton arca még fakóbbá, tekintete még üresebbé vált.

- Te is szereted őt?

Lily látta a fiú arcán a változást. Gyorsan megcsókolta az arcát.

- Semmi komoly. Csak James… karácsonykor megcsókolt… - mondta halkan. – Csak éppen, hogy és… nem is viszonoztam… ( HAZUG!!! :D – James) sokat ittunk, aztán… hirtelen megpuszilta a… számat – pirult el Lily önkéntelenül.

Piton megvonta a vállát, majd felkelt, ő is ivott egy pohár főzetet.

- Nem először tette, igaz? - Bár nem akarta faggatni a lányt, ez mégiscsak számonkérésnek hangzott. A lány megköszörülte a torkát. Nem akart hazudni.

- Nem. Ez már a második próbálkozása volt. Egyszer már… futólag szájon csókolt – pillantott Pitonra.

Piton arcán gúnyos vigyor suhant át.

- Ki nem állhatom Pottert! - tört ki aztán. - Hagynom kellett volna, hogy Karkarov szétszedje! Kis hülye! Utálom, amiért Téged csókolgat... Te meg hagyod!

Lily hátradőlt az ágyon, a plafont kezdte vizsgálni.

- Tökéletesen megértelek. Én is utálnám, ha azt mondanád, csókolgat Téged egy másik lány. De tudnod kell, mert egy hullámhosszon vagyunk, hogy mennyire szeretlek és James-t nem akarom bátorítani, de… jólesik a barátsága! De gyere… - húzta magához a fiút Lily és hozzáérintette a homlokát az övéhez. Lehunyta a szemét és ellazította magát. Engedte, hogy Piton szabadon járjon ki-be a gondolatai között. – Mondd el, mint érzékelsz… - suttogta Lily, s egyre fényesebben ragyogott a szerelem a szívében és a lelkében. Perselus Piton iránt. Ujjai lassan simogatták kedvese arcát. – Nagyon szeretlek – suttogta. – Az életem vagy. Te sötét hercegem…

Piton mentális csápja mélyen fúródott Lily elméjébe. Mohón szívta magába az információt, talán fel sem fogta, hogy éppen olyan erőszakos most a lánnyal, akit szeret, mint a Sötét Nagyúr a szolgáival és az ellenségeivel. Beletelt néhány másodpercbe, amíg Piton felfogta, hogy amit tesz, a legsötétebb varázslat...

- Bocsáss meg... Nem kételkedem benned. Nagyon szeretlek, Lily. Kellesz nekem - suttogta a fiatal férfi, és erősen szorította Lily kezét, mintha soha többé nem akarná elengedni.

 

 

James a fékezhetetlen dühtől fuldokolva lépett be a közös hálóba, ahol egyedül csak Siriust találta. Egyenesen az fekvőhelyéhez rohant, és az ágy alól kirángatta a pár napja varázsolt életnagyságú Piton babát.

- Te szemét, mocskos állat! – rúgott bele egy hatalmasat, amitől a bábú a szemközti falnak repült.

Sirius döbbenten ült fel az ágyán, úgy figyelte James kirohanását. A Piton babán jót röhögött, mikor Ágas megalkotta, most már azt is látta milyen megfelelő eszköz a feszültség levezetésére.

- Reducto! – üvöltötte James, és a Piton baba darabokra szakadt. Barátjára sem nézve az ágyához ment, és ledobta magát rá. A bábúból maradt cafatok lassan lebegtek a szobában.

- Hé...hééé, Ágas, mi van veled? – Tapmancs ordítva felpattant az ágyról, köhögött párat, elhessegette a bábúból származó szöszöket, aztán leült James mellé. – Elmondanád végre, hogy mi idegelt fel ennyire???

- Bárcsak halálfaló lennék Tapmancs – ült fel váratlanul Ágas, és megragadta a mellett lévő fiú karját. – Akkor megölhetném!

Sirius tágranyílt szemekkel fürkészte barátja arckifejezését.

- Ilyet ne is mondj! Kit akarsz most éppen megölni? Megint Pipogyi van terítéken? – Black halványan elmosolyodott, bár tiszta szívből sajnálta Ágast, amiért állandó konfliktusban állt a denevérrel.

- Persze, hogy Pitont! – horkantott fel Potter. – Ki mást?

- De mi a fene történt megint? – forgatta a szemét Tapmancs.

James pár szóban elmesélte a prefi fürdőben történt eseményeket, elmondta kétségeit, ami feltámadt Lily Evans iránt, majd várakozva nézett a barátjára.

Sirius egy ideig lehajtott fejjel elemezgette magában a hallottakat.

- Régóta sejtjük, hogy Piton halálfaló...de amit most elmondtál...ezek szerint, most már biztosak lehetünk benne? – Tapmancs maga is égett a vágytól, hogy a Rend tagjaiként leleplezzenek bárkit, de főleg Pitont.

- Ez az Sirius! – pattant fel ekkor Potter dühöngve. – Nem vagyok benne száz százalékig biztos! Azaz rosszul mondom, tudom, hogy ez a zsíros hajú, görbe orrú méregkeverő halálfaló, de ezt be is kell bizonyítani.

- Na és Lily? A szünetben valami elindult kettőtök között...vagy rosszul látom? Talán végre megjön az esze. – bíztatta Sirius James-t.

- Lilyvel most nem foglalkozom – suttogta Ágas lehajtott fejjel.

Sirius nagyot sóhajtott, és járkálni kezdett a hálóban.

- Pedig tennünk kell valamit, és Lily-t is segítenünk kell, ha magától nem képes továbbra sem tisztán látni! Ő is a Rend tagja...talán emlékeztetnünk kellene rá? – Tapmancs agyában cikáztak a gondolatok.

- Kitalálok valamit, Tapmancs! És amikor eljön az idő, felteszem Lily Evansnek a szükséges kérdéseket – veregette meg a Black fiú vállát James és az ablakhoz sétált. Kinyitotta azt, és élvezte a beáramló friss tavaszi levegőt. Mikor kissé magához tért, újra a barátja felé fordult. Arcán megjelent a jól ismert, pajkos mosoly. – Már tudom is, hogy mit kell tennem, de szükségem van a segítségedre. Velem tartasz?

Tapmancs szigorú arccal állt meg Ágas előtt, aztán elnevette magát.

- Mikor nem tartottam én veled, kisfiam? – kacsintott barátjára Sirius, aztán várakozva ült vissza az ágyra, hogy többet is megtudjon James terveiről.

 

 

Albus Dumbledore, köszönhetően McGalagonynak, hamar értesült arról, mit tett Igor Karkarov az egyik diáklánnyal. McGalagony sápadtan mesélte el a történteket.

Dumbledore egyre komorabb lett.

- Köszönöm, Minerva. Miss Evans-nek lett valami komolyabb baja?

- Nem, szerencsére időben odaért a két fiú… lelkileg össze kell szedje majd magát, de egyébként…

Dumbledore a tanárnő szemébe nézett.

- Két fiú.

McGalagony bólintott.

- Potter és Piton. Piton már pálcát is emelt Karkarovra…

- Ölni tudna a lányért – fejezte be Dumbledore. Szeme sötéten megvillant. – Köszönöm, Minerva, még egyszer. Haladéktalanul intézkedem.

Miután a professzorasszony elment, az agg mágus írt egy levelet a minisztériumba, Dolores Umbridge-nek, melyben tudatta vele, hogy Igor Karkarovot azonnali hatállyal elbocsájtja. De Albus Dumbledore előbb még Lily Evans-szel is beszélni akart. Küldött egy levelet a lánynak, egyenesen a pinceszobába. Pontosan tudta, hogy a fiatalok ott töltik minden idejüket.

Lily épp aludt, Perselus pedig órát tartott. A kis bagoly huhogva érkezett meg a kéményen át. Lily feje felett körözött. A lány csakhamar felébredt a huhogásra, majd a bagoly egyenesen a fejére ejtette a levelet. Lily ásítva elolvasta, majd feltápászkodott, megmosta az arcát, lesimította a ruháját és felment Dumbledore-hoz, aki már várta.

- Jöjjön csak, kisasszony! – invitálta az öreg varázsló a vörös boszorkányt. Lily illedelmesen köszönt és helyet foglalt a fotelben, Dumbledore asztala előtt. Az ősz hajú mágus elmosolyodott.

- Hogy van, Miss Evans?

- Köszönöm, jól, igazgató úr - nyelt egyet.

Dumbledore érzékelte Lily bizonytalanságát.

- McGalagony professzor mindent elmondott. Azért hívtam ide, hogy magától is halljam. Bár nem kételkedem a történetben. Igor Karkarov a legrosszabb választás volt a sötét varázslatok kivédése tantárgy oktatására.

Lily felsóhajtott, majd bólintott, és elmesélte az egészet, töviről hegyire, mi történt, s azt sem titkolta el, hogy már a kezdetektől tartott az északi férfitől.

- Miss Evans. Volt valami konkrét oka a félelmének? – érdeklődött Dumbledore.

- Pontosan… konkrétan, semmi. Csak rossz volt a közelében… - vallotta be Lily. Dumbledore hihetetlenül kék szemébe nézve a lány ugyanazt az erőt érezte, amit Piton közelében szokott. Bármennyire is más volt a két férfi, valamiben rettentő módon hasonlítottak: az erejük elképesztő volt.

Dumbledore is Lily csodazöld szemét fürkészte. Érezte a kis boszorkányon, mennyire erősek az intuíciói. És azt is, hogy mennyire igaz szíve van. Épp ezért volt különös számára, hogy szerelem szövődött közte és Perselus Piton között. Dumbledore aztán ismét elmosolyodott, derűsen cukorkával kínálta Lily-t.

- Már nincs mitől tartania, sem másnak. Azonnali hatállyal elbocsájtottam Karkarovot.

Lily megkönnyebbülten bólintott, majd felkelt. Dumbledore azonban még megállította.

- Miss Evans. Egyéb mondanivalója is akad? Csak bátran!

Lily elképzelni sem tudta, mire gondolhat az öreg mágus.

- Nem, uram… semmi egyéb.

Dumbledore biccentett egyet, majd megvárta, míg Lily kilép az ajtón, aztán leült a székébe és töprengeni kezdett azon, vajon Karkarovon kívül mást nem kellene-e menesztenie az iskolából…

Lily különösnek találta Dumbledore-t. Homlokráncolva ment vissza a pincébe, Perselus még nem volt ott. A fiatal lány lefeküdt az ágyra és csakhamar újra elaludt…

 

 

Piton rengeteg feladatot kapott Slughorntól, aki teljes mértékben elégedett volt a fiatal tanárral. Éppen egy nagy kupac javítandó házidolgozattal tért be a tanári szobába, ahol a Roxfort tanárai éppen azon tanakodtak, ki lehetne Karkarov utóda.

- Hívja vissza Longbottomot - javasolta Slughorn Dumbledorenak, aki töprengve nézett végig a többieken.

- Drága Horace, figyelemreméltó ötlet, de Longbottom professzornak van elég dolga a Rendben és az újoncok felkészítése is rá vár. Valamint biztonságosabb, ha a főhadiszálláson tartózkodik ezekben az időkben.

- Akkor vállalja el maga - fordult McGalagony Dumbledore-hoz.

Dumbledore derűsen McGalagony felé biccentett.

- Megtisztel, Minerva. Egyelőre nézzünk még szét. Talán van más választásunk is.

Piton megköszörülte a torkát. Ő volt a legfiatalabb, valójában még csak próbaidős tanár, éppen ezért eddig nem is szólalt meg az értekezleteken, most viszont nem tudta megállni, hogy önként ajánlkozzon.

- Igazgató úr... én el tudnám vállalni a sötét varázslatok kivédése tanítását a tanév hátralévő részében.

A javaslatot döbbent csend fogadta. Piton végignézett a kollégáin, akik nem is olyan régen még a tanárai voltak. Slughorn szeme felcsillant, ő feltétel nélkül támogatta Pitont, a többiek azonban kétkedéssel méregették a fiatal halálfalót.

Dumbledore kék szeme villant egyet.

- Dicséretes az elszántsága és az önbizalma, Piton professzor. Látom, ambícióban sincs hiány. Mégsem gondolom, hogy Ön lenne az ideális ebben az esetben – mondta ki kerek-perec Dumbledore a véleményét.

- Én sem javaslom Piton jelölését, Albus - szólalt meg váratlanul McGalagony. Piton döbbenten nézett rá. A professzorasszony folytatta. - Maga nagyon tehetséges fiatalember, Perselus, nem kételkedem benne, hogy idővel kitűnő tanár lesz. Viszont csaknem kimondta a halálos átkot Igor Karkarovra.

- Így volt - ismerte el kelletlenül Piton. Dumbledore szemébe nézett, a hangjában nem volt megbánás.  - Ha Potter nem lép közbe, megöltem volna.

Dumbledore bólintott. Tekintete kissé borúsabb lett.

- Minden bizonnyal ez lett volna életének eddigi legrosszabb döntése, professzor! – emelte meg a hangját Dumbledore. – Mi a Roxfort-ban nem alkalmazunk főbenjáró átkokat!

- De uram! Karkarov megtámadta Lilyt! Nem hagyhattam, hogy...

Dumbledore azonban hallgatásra intette Pitont.

- Igor Karkarov bűnét senki sem vitatja, fiam. Ám fegyvertelen mágusra nem támad senki, akinek cseppnyi jóérzés van a szívében. Sajnálatos, ami Miss Evans-szel történt. De gyilkolással nem old meg semmit – nézett Piton szemébe az agg mágus. – És nem nyer meg általa senkit.

- Valóban fegyvertelen volt, amikor rátámadtam - bólintott Piton. Tudta, hogy az öregnek igaza van. Kivételesen. Vállat vont, a hangjából ezúttal sem érződött alázat, inkább valami fölényes pimaszság. - Ezzel az erővel akár James Pottert is megbízhatná az óraadással. Bár az óráimon semmi jelét nem adta annak, hogy bármilyen tehetsége lenne a tanításhoz, esetleg megtapasztalhatná, milyen a katedra másik oldaláról szembe nézni a hozzá hasonlóan nagyképű és ostoba diákokkal.

Dumbledore felderült.

- Nocsak, egy értelmes javaslat. Tehát James Potter-t javasolja a posztra? – érdeklődött derűsen Dumbledore.

- Dehogy javaslom! - hökkent meg Piton. - Még, hogy én javasolnám Pottert? Csak fel akartam hívni a figyelmét, igazgató úr, hogy év közben aligha talál képzett tanárt erre a posztra. Egyébként... ha érdekli a javaslatom, Lily Evanst minden tekintetben alkalmasnak tartom. Kitűnő prefektus, a diákok hallgatnak rá.

Dumbledore leplezetlenül nevetni kezdett.

- Miss Evans az egyik legjobb diák, valóban, de megbocsásson, fiam, maga nem tud a kisasszonnyal kapcsolatban elfogulatlanul dönteni.

- Nem vagyok elfogult! - tiltakozott a fiatal mágus. - Sokat beszélgetünk Lilyvel, ez igaz, átvettük az auror-felkészítés anyagát is. Éppen ezért javaslom, hogy engedélyezze számára a vizsgát. Alastor Mordon bizonyára elvállalná a... maga kiválasztottjainak a soron kívüli vizsgáztatását, professzor úr!

Dumbledore bólintott.

- Látom, mindent előre eltervezett… de el kell keserítsem, professzor. Ebben az ügyben jól megfontolt döntést kell hozni.

Piton mélyen Dumbledore szemébe nézett. Érzékelte az igazgató bizalmatlanságát. Nyílt titok volt előtte, hogy Dumbledore a Főnix Rendjének vezetője, és tisztában volt vele, hogy a vén mágus tudja, ki tartja az ő pórázát. Kissé lehalkította a hangját, amikor újra megszólalt.

- Ha nem nevez ki valakit sürgősen, majd a minisztérium intézkedik. Abban pedig nem lesz köszönet. - Bár Piton nem akarta, mégis úgy hangzott, mintha fenyegetné Dumbledore-t.

Dumbledore összevonta a szemöldökét. Érzékelte, hogy Piton most csaknem úgy viselkedik, mint egy hisztis kisgyerek. Elmosolyodott.

- Köszönjük, hogy felhívta erre a tényre a figyelmünket, professzor. Ígérem, ennek fényében hozzuk meg a döntést. Majd tudatjuk Önnel is – biccentett szórakozottan, aztán elfordult Piton-tól, a részéről lezártnak tekintve a beszélgetést a fiatal mágussal.

A fiatal tanár felkapta a füzethalmot, biccentett Slughornnak és McGalagonynak, majd Dumbledore-ra rá sem nézve távozott a tanári szobából. Egyre inkább erősödött a meggyőződése, hogy Dumbledore-ral kapcsolatban a Sötét Nagyúrnak van igaza. Nyilvánvaló, hogy az igazgató nagy mágus, de nem tévedhetetlen, és Piton biztos volt benne, hogy vele szemben is alaptalan előítéleteket táplál.

Lily az ajtócsapódásra riadt fel. Álmosan felpillantott. Követte pillantásával a fiút.

Piton indulatosan lecsapta a füzethalmot az asztalra.

- Nem lát tovább az orránál... Szenilis vénség... - dohogott magában.

A lány felült és értetlenül nézett barátjára. Eltűrte a haját, majd megszólalt.

- Pers? Mi történt? Csak nem James-szel csináltatok valamit… - hirtelen nem tudott másra gondolni.

- Hogy James-szel? Nem... Dumbledore nem akarja rám bízni a sötét varázslatok kivédését!

A lány odalépett az íróasztal elé, ahol Piton ült, majd rákönyökölt. Arcuk közel volt egymáséhoz. Lassan megcsókolta Perselus ajkát, aztán sóhajtott egyet.

- Dumbledore? Megint veszekedtél Dumbledore-ral? Én is voltam nála, nem is olyan rég.

- Erről sem szólt egy szót sem! - morogta Piton. Most már igazán nagyon dühösnek látszott. - Mit akart tőled?

- Csak megkérdezte, mi történt Karkarovval és tudatta velem, hogy azonnal kirúgta – vonta meg a vállát Lily. – Velem normális volt… na, meséld már el, mi történt… - nógatta barátját.

Piton kifújta a levegőt és a mérgét is. Lily karjára tette a kezét, a másikkal végigsimított a csodás, vörös hajzuhatagon. Aztán elmondott mindent.

- ...végül azt mondtam, hogy Téged minden tekintetben alkalmasnak tartalak a posztra. Megérdemelnéd, hogy kinevezzen.

Lily figyelmesen hallgatta, majd a nevének hallatán meghökkent.

- Hogy… engem SVK-tanárnak?! – egyenesedett fel és még egyszer meglepve kedvesére nézett. – Engem javasoltál?

- Hát persze, ki mást? - nézett kissé csodálkozva Piton a csodazöld szemekbe. - Hiszen mindent tudsz, amit én. Keresztülmentél olyan eseményeken, amelyeket mások elképzelni sem tudnak. És én melletted állnék...

Lily elmosolyodott és Piton ölébe telepedett.

- Hízelgő, szerelmem! Csak… én meg a tanítás… hát nem tudom. Dumbledore mit szólt?

- Semmit! Majd meggondolja - legyintett Piton. - Nem értem, miért nem képes egy gyors döntést hozni.

Lily bólintott.

- Igaza van. Nem jelölhet ki csak úgy egy diákot.

- Nincs igaza! Karkarovot is azért tudta a minisztérium a nyakára ültetni, mert nem tudott senkit javasolni Longbottom után. - Piton Lily szemébe nézett. - Remélem, nem haragszol, amiért javasoltalak. Tényleg minden tekintetben alkalmas lennél... Vállalnád?

A lány elgondolkozott a kérdésen, majd bólintott.

- Igen. Azt hiszem, elvállalnám, ha felkérne, de csak akkor. Tudod, hogy nem szeretek túlzottan sok ember előtt… beszélni. Főleg SVK-ból? Nem tartok annyira előre… persze Tőled rengeteget tanultam – mosolygott hálásan Lily és gyengéden átölelte a fiút. – Kollégák lennénk… ebben lenne valami hihetetlen perverzió, nem gondolod? – vigyorodott el és beharapta játékosan Piton alsó ajkát, majd mélyen megcsókolta. – Különben Dumbledore azért elég furcsa volt, amikor beszélt velem. Megkérdezte, Karkarovon kívül nem akarok-e még mondani neki valamit. Fogalmam sincs, mire gondolhatott.

- Ahogy időnként rám néz, én is azt érzem, mintha valami magyarázatot várna a ki sem mondott kérdéseire. Vagy ki tudja? Az efféléknél sohasem lehet tudni, mit akarnak valójában. De bizalmatlan velem, és ezt érezteti is... Lehet, hogy csak félt Téged tőlem, de már arra is gondoltam, hogy esetleg féltékeny, amiért Veled vagyok és nem vele. Figyeltet akkor is, ha nem vagyok a közelében. Talán arra vár, hogy valami rosszat mondj rólam.

Lily Piton arcát fürkészte.

- Rád célzott volna? Szemmel tart Téged… világos. De semmi oka rá, hogy rosszat feltételezzen Rólad. Hiába is célozgat nekem akármire – csóválta a fejét Lily. – Már csak ezt a pár hónapot kell kibírni az öreggel. Túléljük… - sóhajtott fel a lányka és Piton vállára hajtotta szép fejét. – Hogy utána mi lesz… arra még ne gondoljunk. Nekem fogalmam sincs, hová fogok menni – mondta halkan és elkomorodott. – Tényleg nincs hová. Túni birtokolja a szüleink házát, ha odaköltöznék, kitúrna. Merlinre… elkeserítő a helyzetem… - hunyta le a szemét a fiatal lány.

- Ugyan már! - Piton nem akarta, hogy átragadjon Lilyre a rosszkedve. A Spinner's Endre ő sem akart visszatérni, hiszen a házuk közel volt Lilyékéhez. - A Bájitalfőzők Exkluzív Társaságánál biztosan kapunk munkát. Elköltözhetünk Londonba... Vagy akár maradhatunk a Roxfortban. Annyi lehetőség van! - biztatta Piton a lányt, bár egy pillanatra átfutott rajta valami jeges borzongás: a bizonyosság, hogy ezekeből semmi sem fog megvalósulni.

 

Szeles tavaszi reggel volt, Sirius épp a kviddics-pályáról igyekezett a kastély felé, miután befejezte a gyakorlást Alicia-val. A lány nem játszott, viszont lelkes szurkoló volt, hihetetlenül éles szemekkel, ezért sokat tudott segíteni Tapmancsnak. A varázsló fütyörészve törölgette az arcát, mikor nem messze megpillantotta Lily-t, aki táskáját hanyagul lóbálva lefelé igyekezett, a kviddicspálya melletti lejtőn. Haja két rakoncátlan fonatban verdeste a vállait.

- Szia Lily! – Sirius mosolyogva integetett a boszorkának, és elindult felé. – Csak nem Hagridhoz igyekszel? – Tapmancs lihegve állt meg a lány mellett. – Elkísérhetlek? Rég jártam már én is a közös barátunknál.

Lily megörült Sirius-nak. Karácsony óta különösen jó viszonyt alakított ki a Tekergőkkel.

- Ó, a nemes kitagadott sarj – vigyorgott. – Hagridhoz megyek, gyere velem nyugodtan! A Te fogaid sem úszhatják meg a sütijét… - nevetett fel Lily, aztán rugdosni kezdett egy követ, ahogy lépkedett.

Sirius közben megszabadult a védőruhájától, amit a hátizsákjába hajított. Komótosan baktatott Lily mellett.

- Nagyon csendes vagy... ugye nincs semmi gond? – puhatolózott óvatosan a fiú, miközben a lányra sandított.

Lily a fiúra pillantott.

- Á, nincs semmi gond. Miért lenne… - vonta meg a vállát. – Csak mostanában egyre többet gondolok a jövőre és nem látom tisztán… nem látom… előre, és gyűlölöm ezt a bizonytalanságot! De főleg a nyár aggaszt. Még csak elképzelésem sincs, mi lesz – mondta némileg halkabban és tovább rugdosta a követ maga előtt.

- Nos igen, én sem tudom mit fogok még csinálni a nyáron, de már alig várom, hogy befejeződjön a suli. El tudod hinni? Ez az utolsó évünk. – Sirius ábrándos arccal vigyorgott bele a Napba. – Mennyi minden történt... – tette hozzá halkan.

Lily valamit motyogott maga elé, majd megrántotta a vállán a táska szíját. Hagrid kunyhója már látszott a domb mögül. Lily váratlanul megfogta Sirius karját. Kicsit megállította.

- Jó lenne hinni benne, hogy mi mindannyian… együtt leszünk a Roxfort után is. Sirius én nem akarok egyedül maradni – sápadt el a lányka.

Tapmancs sejtette, hogy Lily a szüleire gondol. A Roxfortban még csak-csak elviselhető volt az élet, hiszen elfoglalták magukat, de most hogy elhagyják a kastély falait, ki tudja mi vár rájuk. A Főnix Rendje sok mindent biztosítani fog számukra, de család nélkül...valóban csak egymásra számíthattak.

- Lily, én tudom, hogy mind együtt maradunk.... valahogy... na... tessék mosolyogni! – Sirius vigyorogva oldalba lökte a boszorkányt.

Lily halványan elmosolyodott és visszalöködte a fiút, így indultak tovább, egymást löködve és bökdösve… immáron nevetve.

Közben odaértek Hagrid madárlátta kunyhójához, a félóriás pont ekkor döcögött ki az ajtón.

- Nahát, szervusztok! – köszönt a fiatalokra nevetve. – Csak nem hozzám jöttetek?

- De bizony! – bólogatott Sirius, és egy dobozt halászott elő a táskájából. – Hoztam egy adag lótetűt, múltkor mondtad, hogy kifogytál belőlük. Már napok óta magamnál hordom, de nem tudtam elszabadulni, és kijönni hozzád. – Tapmancs Hagrid felé nyújtotta a csomagot, aki boldogan dugta el valamelyik feneketlen kabátzsebének a mélyére.

- Hejj, igazán köszönöm, Sirius! – hálálkodott Hagrid, majd Lily-hez fordult. – És Te, kedves Lily, mi járatban vagyol?

Lily felpislogott a félóriásra.

- Csak újabb pletykákat akarok hallgatni, mi újság Roxmortsban? Hetek óta nem voltam lent… Madam Rosmerta tényleg összeveszett a férjével és bevarázsolta a családi kriptába? Vagy… nem érsz rá most, Hagrid? – kérdezte Lily, mert látta a vadőrön, hogy készül valahová.

- Úgy szeretnélek Titeket behívni egy tejára, de sürgősen a Tiltott Rengetegbe kell mennem, a kentaurok megin összebalhéztak! – a hatalmas ember elszontyolodva csóválta a fejét.

Lily a Rengeteg felé pillantott.

- Hát… rendben, majd máskor pletykálunk – vigyorgott. – Csapj szét a kentaurok között.

- Megpróbálunk később visszajönni. – helyeselt Sirius. Hagrid intett egyet feléjük, majd lassan eltűnt a fák között. – Vigyázz magadra! – kiáltott még utána Sirius. – Hát akkor, visszamenjünk a kastélyba? – pillantott a varázsló Lily-re.

Lily nyújtózott egyet és a nap felé fordította az arcát.

- Szerintem maradjunk kint, ha épp nincs más dolgod Neked sem… szuper az idő! Gyere, ott egy pad! Nem ártana a tananyaggal sem foglalkozni…

- Ez jó ötlet, kikérdezzem az anyagot? – kérdezte Sirius lelkesen, ahogy lecsüccsentek egy közeli napos padra.

Lily elővett egy füzetet, meglobogtatta.

- Én már kész vagyok, most Peter esszéjét nézem át… az a kis szerencsétlen öt sort sem tud megírni hiba nélkül… - csóválta a lány a fejét.

Tapmancs meglepett arcot vágott, szórakozottan tépkedett le néhány százszorszépet.

- Te komolyan kijavítod Peter házidolgozatát? – Sirius észrevette már, hogy Lily – akár sajnálatból, akár nem – nagyon barátságossá vált Peterrel szemben. – Minden elismerésem, kisasszony, bevallom nekem nincs türelmem hozzá. – Sirius vigyorogva nyújtotta át a pár szál virágot Lily-nek.

Lily mosolyogva vette át a százszorszépeket, majd a hajába tűzte őket.

- Ugyan… ki segítene rajta, ha nem az egyik barátja… - mondta Lily szerényen, majd belemélyedt Peter füzetébe és kapásból áthúzta az első öt mondatot. Közben a nap ragyogóan sütött, holott még március eleje volt csak.

- Igazi csapat lettünk, nem csak a Rendben. – jegyezte meg Tapmancs, és elnyúlt a füvön. – Te tényleg, Lily! Nem akarod velünk tölteni a nyarat? – kérdezte aztán a fiú hirtelen, és felkönyökölt.

Lily megállt a javításban és Sirius-ra nézett.

- Fogalmam sincs, mi lesz nyáron… - mondta bizonytalanul. – De köszi… tök rendes tőled, hogy rám is gondoltál. Nem mindenki teszi ezt – mondta Lily komoran, majd a tóra szegezte pillantását.

- A nővéred még mindig nem áll szóba Veled? – bukott ki a kérdés Sirius-ból önkéntelenül.

 

Lily meglepődött.

- Honnan tudsz erről? – kérdezte összehúzott szemekkel.

Tapmancs zavartan pislantott a lányra.

- Hát öööö... én csak... na jó... James mondta, hogy ezért voltál szomorú karácsonykor. Ennyi. – A mágus lehajtotta a fejét.

Lily elvigyorodott. Valójában rettenetesen jólesett neki a fiúk törődése. Kihúzta magát, lecsapta Peter füzetét és lebiggyesztette az ajkait.

- Micsoda?! Hogy merrrészelte kibeszélni a legbensőőbbb titkaimat az a szeméttt alak?!!! – vicsorgott, Túnit utánozva, még az orrát is felhúzta, ahogy nővére szokta. – Ezzz borzalmasss! Tönreteszi a tökéletes életemeeeet!!

Sirius tátott szájjal figyelte Lily-t, ahogy a lány a nővérét utánozta, átkozottul jól csinálta, Black-ből szinte kirobbant a hangos röhögés.

- HÁHÁ... hát ezt nem hiszem el! Ez... ez... komolyan pont olyan, mint amikor sivalkodott karácsony... – Sirius hangja el-elcsuklott, mikor felidéződtek benne az emlékek, ám hirtelen észbekapott és vöröslő fejjel hallgatott el. – Én marha... – nyögte.

Lily elhallgatott, kissé megköszörülte a torkát és összefonta karjait a mellkasa előtt. Gúnyos mosollyal vizslatta Sirius-t.

- Szóval mi van?! Karácsonyi sivalkodás? Gyerünk, Sirius. Ebből már úgysem jössz ki jól.

- Semmi... semmi... izé. – Tapmancs nagyot nyelt, sikerült pont Lily szemeibe pillantania, és képtelen volt hazudni. – Ígérd meg, hogy nem haragszol. – suttogta szégyenlősen.

Lily sürgetően bólintott.

- Nem haragszom. Miért is nem haragszom?

Sirius sóhajtott egyet, majd törökülésben elhelyezkedett a pad mellett, ahol Lily ült.

- James-t annyira bántotta a szomorúságod... ezt nagyon fontos, hogy tudd! Hát karácsonykor... elmentünk... a nővéred házába... és – Sirius egy szuszra be akart vallani mindent, de Lily közbevágott:

- Elmentetek a Privet Drive-ra?! Tisztára meghülyültetek?! – fakadt ki a lány és felugrott a padról. Peter füzete egy sártócsában landolt a pad mellett…

- Várj, engedd, hogy befejezzem! – Tapmancs is felugrott a földről, és megfogta a lány karjait, nehogy dühében elszaladjon. – Nem bántottuk őt, csak... megtréfáltuk...

Lily nyelt egyet és elhúzta a fiú kezéből a karját.

- Nem kell fognod. Nem alélok el a gyönyörtől – jegyezte meg kissé mérgesen. – Mit csináltatok velük?

Tapmancs megadóan engedte el Lily karjait.

- Táncolt egyet a karácsonyfájuk… meg a mézeskalács-emberkék. – Sirius bűnbánó arccal, de mosolyogva pislogott Lily-re.

Lily először értetlenül pislogott, és igazán dühös akart lenni, de rájött, hogy Sirius-ra képtelen haragudni, azok az ezüstös, csillogó szemek huncutul nevettek rá és a lány rájött, hogy csak őt akarták ezzel is védeni… valahogy… felsóhajtott és arcon legyintette a fiút.

- És Ti meg csak ültök a babérjaitokon és örvendtek önnön eszeteknek! Merlinre… Black és Potter… - vigyorodott el Lily. – Nem gondolod, hogy ennek lesz még következménye?!

Sirius elvigyorodott és megrántotta a vállát.

- Ha következménye lesz, vállaljuk... de kérlek, ne mondd el senkinek, James soha nem akart volna ezzel dicsekedni, pont azért, hogy nehogy megbántson vele Téged.

 

Lily megcsóválta a fejét.

- Megbántani engem… nem vagyok én porcelánlelkű! Különben meg azt hittem, Potter már megváltozott… semmi kicsapongás, semmi balhé… - szedte össze a holmijait Lily, Peter füzetét egyetlen pálcamozdulattal tisztára varázsolta.

- Naná, hogy megváltozott... de forrófejű maradt... ilyenek a szerelmesek. – dúdolta Sirius könnyedén, mikor elindultak visszafelé. Az utolsó mondatnál látta, hogy Lily arca kissé elkomorul és már nyitotta volna a száját, hogy Sirius ne jöjjön megint ezzel a dologgal,

így mielőtt a lány megszólalhatott volna, Tapmancs egy hatalmas tábla csokit varázsolt, ami félig eltűnt a boszorka szájában.

- Ne mondj semmit, inkább egyél egy kis csokit, ahogy Remus ajánlaná. – Sirius a választ meg sem várva, kezet csókolt Lily-nek, és beviharzott a kastélyba.

Lily kikapta a csokit a szájából és letörölte a szája szélét, majd vigyorogva nézett Sirius után.

- Te bolond. Ti mind bolondok vagytok. Mi lenne velem nélkületek… - sóhajtott fel Lily, aztán lesétált a pinceszobába, hogy megnézze, a szintén bolond szerelme tud-e rá szakítani egy kis időt… útközben James Potteren töprengett. Lily már nem tudott elbújni a fiú szerelme elől. Nyelt egyet. Nem tudta, mihez kezdjen ezzel a helyzettel… aztán, mivel Piton még nem volt a szobában, fogott egy pergament és James Potternek címezte a sorokat.

 

James Potter, a táncoló karácsonyfák királya!

 

Mondd, mit adhatnék az én hősömnek? Mézeskalács-figurát? Tejbe mártogatva? Majd tudasd velem, mikor akarod átvenni a jutalmadat. Nálam.

De legközelebb a nővéremet hagyd rám, James. Akkor is, ha majd’ megesz a fene, hogy bosszút állj.

Kérlek, ígérd meg nekem, hogy nem teszel ellene többé.

Mindemellett… köszönöm. Igaz barát vagy. És a fantáziád kiapadhatatlan…

Lily

 

 

 

Dumbledore azonnal akart cselekedni, amint megüresedett az SVK-poszt Roxfortban. Pontosan tudta, hogy Pitonnak igaza van, a minisztérium bábkormánya minden lépését figyeli és kihasználja a pillanatnyi hezitálást is. Ezért Albus Dumbledore pár nappal Igor Karkarov csúfos tette után az irodájába hívatta James Pottert is Lily Evanst.

Jamesben éppen csak csillapodtak az indulatok Lily megtámadása óta. Az elmúlt napokban szinte senki nem merte megszólítani a fiút, aki bősz oroszlánként járkált fel s alá Roxfortban. Dumbledore levele meglepte, miután elolvasta, tanácstalanul forgatta kezében a mandula illatú pergament.

Lily nem lepődött meg a levélen. Számított rá, miután Perselus említette neki a dolgot, hogy őt javasolta SVK-tanárnak. Felsietett az irodához.

 

Ágas ekkor már az ajtóban ácsorgott, teljesen tanácstalan volt. Amíg haladt az igazgató szobája felé, agyában végigpörgette az elmúlt napok eseményeit, hogy vajon mit is követhetett el, amiért maga Dumbledore hívatta magánbeszélgetésre. Mikor meglátta felbukkanni Evanst a lépcsőfordulóban, azonnal beugrott neki a boszorkány múltkor küldött levele.

Talán a karácsonyi tréfájukkal kapcsolatos ez a szívélyes meghívás.

- Helló Lily – intett félszegen a boszorka felé. Nem tudta mire számítson. – Te sejted, miért hívatott magához az öreg minket?

Lily megvonta a vállát.

- Nem tudom, mit akarhat… - jobbnak látta, ha nem említi, mit beszélt Pitonnal.

 

Dumbledore ajtaja ekkor kinyílt és az agg mágus beljebb invitálta a két diákot és rájuk mosolygott.

- Üljenek le. Egy kis epres cukorkát?

Lily halvány vigyorral megrázta a fejét.

James jókedvűen belemarkolt az édes eperillatot árasztó édességbe, és három szem már a szájában is landolt. Szinte biztos volt benne, hogy itt nem lesz tetemrehívás, hiszen akkor az öreg nem osztogatna nyalánkságot. Ledobta magát Lily mellé, az egyik süppedős fotelbe.

- Nos, rendben. Fiatalok, nem kertelek, mert sürgető a dolog. Mint tudják, Igor Karkarov eltávozott iskolánk falai közül. Mivel pár hónap van vissza ebből a tanévből, ezért új professzort nem szándékozom felvenni. Az egyik ifjú tanárunknak volt egy javaslata, mely szerint Önök közül kellene választanom.

Lily James-re pillantott.

James majdnem félrenyelte a szájában olvadó cukrot. Aztán a vörös hajú boszorkány felé nézett. Kérdőn felhúzta a szemöldökét, némán kérdezve a lányt, mit is szól ehhez.

Dumbledore észrevette a pillantásukat, elmosolyodott.

- Önök mindketten kiváló diákok, az eredményeik tekintetében tökéletesen megfelelnek ideiglenes professzornak. Már csak az a kérdés, vállalná-e valamelyikük azt, hogy erre a kis időre átveszi a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgy oktatását?

Lily nyelt egyet. Nem nagyon kívánta ezt a pozíciót, talán Karkarov miatt… megköszörülte a torkát és Dumbledore-ra pillantott.

- Igazgató úr. Ez hatalmas megtiszteltetés… és nagyon köszönöm, hogy rám gondolt, de… azt hiszem, nem vállalhatom.

James egyre jobban belenyomódott a fotelbe, szeme nyugtalanul járt az idős mágus és a térdszoknyát viselő boszorka között. Feszültsége azonban rohamosan alább hagyott, ahogy egyre elmélyültebben kezdte tanulmányozni Evans csinos lábait. Karácsony óta minden éjjel úgy hajtotta álomra a fejét, hogy a csókjukra gondolt: a fenyőfánál és a konyhában. A kezdeti vágyat lassan átvette egy teljesen más, mély érzés.

Beleszeretett Lily Evansbe.

Dumbledore figyelmesen hallgatta Lily-t.

- Evans kisasszony, köszönöm az őszinteségét. Megtudhatom az okát, miért nem vállalhatja?

- Természetesen. Nagyon sok a feladatom. Prefektus vagyok, rendszeresen segítek Slughorn professzornak, rengeteg külön bájitalt készítek, elvállaltam az új könyvek rendszerezését a könyvtárban és öt ajánlott órát vettem fel ebben a félévben, a kötelezők mellé. Sajnos, uram, ezek mellett képtelen lennék színvonalas órákat tartani, azt hiszem.

Dumbledore biccentett.

- Rendben, kisasszony. Köszönöm, hogy meghallgatott és sok sikert a továbbiakban! – mosolygott Dumbledore, majd intett Lilynek, hogy elmehet, aztán James-re pillantott.

- Nos, Mr Potter, Ön is ilyen elfoglalt?

James rajtakapottan ugrott fel a fotelból, a cukorkamorzsák a szőnyegre szóródtak.

- Valójában igen – dadogta. – Hiszen kapitánya lettem a Griffendél kvidicscsapatának, korrepetálom az alsósokat SVK-ból és bűbájtanból. És...szóval

Dumbledore elmosolyodott.

- Dicséretes, hogy ennyi mindent vállal, de ha jól érzékelem, Önnek nem lenne ellenére a poszt.

Potter elvörösödött, az igazgató a veséjébe látott.

- És mivel járna ez a kinevezés? Mennyivel lennék több egy egyszerű diáknál?

Dumbledore bekapott egy cukorkát és bólintott.

- Remek kérdés. Természetesen teljes rangú tagja lenne a tanári karnak, ezzel járnak bizonyos privilégiumok, a zárt részleg használata, a manók utasítása, és elhagyhatja a Roxfortot éjjel is, no és még sok egyéb dolog.

James mogyoróbarna szeme felcsillant a szemüvege mögött, ahogy az igazgató felsorolta a tanársággal járó előjogokat. A zsíros hajú Pipogyi innentől semmivel sem lenne több nála, és a terve, amivel meg akarta buktatni Pitont már nem járt annyi buktatóval, mint pár perccel ezelőtt.

Dumbledore mosolygott, kék szeme most derűsen villant egyet.

- Én a magam részéről nagyon örülnék annak, ha vállalná, Mr Potter. Ha gondolja, kaphat holnapig gondolkozási időt, de lássa be, nem várhatunk sokat. A minisztérium még egyszer nem teheti rá a kezét erre a posztra.

- Vállalom – vágott közbe hevesen James. – Nincs szükségem gondolkodási időre. Egyetlen hitvány halálfaló sem teheti be többé a lábát Roxfort falai közé. Erről kezeskedem!

- Ez remek, Mr Potter! – állt fel Dumbledore és kezet nyújtott a fiúnak. – Mától Ön a hivatalos SVK-professzor! Kérem, holnapra állítsa össze vázlatosan, mivel szeretne foglalkozni az elkövetkező pár hónapban. És ha bármiben elakad, forduljon bizalommal McGalagony professzorhoz, vagy egyenesen hozzám – mosolygott Potter szemébe Dumbledore.

James Potter szíve csordultig telt hálával az agg varázsló iránt, ahogy kezet rázott vele. Mélységesen tisztelte az előtte álló igazgatót, akit a legnagyobb mágusnak tartott a világon, és az egyetlennek, akit képesnek hitt, hogy legyőzi Voldemortot.

- Köszönöm a bizalmát, igazgató úr! Ígérem, nem fog csalódni bennem.

 

 

 

 

 TOVÁBB