"Van bennem némi kegyetlenség"

by Jasper Rees

Jason Isaacs szerint az élet felkészítette arra, hogy vigyen valami speciálisat a nem túl vonzó karakterekbe. Jasper Rees-szel beszélgetett.

Jason Isaacs, akit leginkább az ördögi Lucius Malfoy megformálójaként ismernek szerte a planétán, egy láthatatlan sztár. Utazhat akár a metrón is, felismerhetetlen.
„Csak annyit gondolnak rólam legfeljebb, hogy ki ez a fazon a fekete zakóban?!” – mondja Jason. „Ám amint feltűnök a vörös szőnyegen, elindul a sikítozás és csak sikítoznak és sikítoznak… vicces, mert amikor vége ennek a felhajtásnak, hazamegyek és ugyanúgy metrózom. „

Jason Isaacs legtöbbször főgonoszt alakított eddigi pályafutása során. Még világosan emlékszik, milyen volt először a sötét oldalra állni, még fiatal színészként.
„A Capital City-ben játszottam egy fogatlan havert, amikor a a Soldier, Soldier című tévésorozat meghallgatására mentem. Aztán telefonáltak és azt mondták: ’Túl édes és szelíd a hadsereghez.’ Még ugyanezen a héten beválogattak a Lynda La Plante’s Civvis-be, mint veszélyes és sérült ex- ejtőernyős.”

Mel Gibson Hazafijától a Pán Péter Hook kapitányáig, egy egészen új amerikai sorozattól, a Brotherhood-tól a Scars-ig, szerepek széles skáláját mondhatja magáénak, a veszélyes és/vagy kissé őrült karakterekben.

Amikor Isaacs bekerült a BBC sorozatába tavaly, a State Within-be, ahol a brit nagykövetet alakítja, a színész erőteljesen lobbizott egy háttérsztoriért. „Azt mondtam nekik: ez a pasas gusztustalanul tiszta ember. Erre ők: Nos, igen, ő egy hős, és ennyi. Én azonban úgy véltem, muszáj valami vaj a füle mögé.
Ez volt Jason második látogatása a kitalált Washingtonban, hiszen 2004-ben forgatott néhány epizódot a The West Wing-ben.

A most 43 éves, jéghideg kék szemű Isaacs újra a színpad felé irányult. Harold Pinter The Dumb Waiter című darabjában vállalt szerepet.
A darabot először 1960-ban mutatták, be; kétszereplős dráma arról, hogyan gyilkolnak meg valakit egy hotelszobában, intsrukciókat követve.
A két színész közül ismét Jason Isaacs-é lett a brutálisabb szerep, míg a félénkebb, idegesebb karaktert Lee Evans alakítja.

„Több van emögött a darab mögött, mint amit gondolhat mindenki. Lee az egyike azoknak, akik művészeti iskolába mentek, s szinte családias kapcsolatban van Beckett-tel és Pinter –rel. Én csak akkor vállaltam el ezt a szerepet, miután elolvastam az egészet. A végletekig vicces az egész. Rájöttem, mekkora köszönetet érdemel Tarantino. Pinter kicsit másképp képzelte az egészet, ám Lee, Harry Burton s én meggyőztük, hogy vigyünk bele valami reálisan izgalmasat is. Elképesztő lett, hisz az egész darabot végiglengi valami félelem s paranoia. Kibírhatatlan lehet egy ilyen világban élni, és ez a két fickó egy szobában próbálja megtalálni a kiutat ebből a helyzetből.”

Ez Isaacs első színpadi szerepe hat év óta. Ritka szereplését azzal a pozitív tapasztalattal magyarázza, amikor bekerült az Angles in America produkcióba a National Theatre-ban. „Bármelyik színházban szerepeltem is azóta, s ez nem volt éppen soknak mondható, épp csak összeállt az egész, s arra gondoltam, a Nationalban ezt egész évben csinálhatnám. És ezt nem szívesen csináltam így tovább.”

Tehát Isaacs a mozit és a filmeket választotta. Hónapokat töltött Amerikában, a Brotherhood kedvéért, Ausztráliában a Pán Péter forgatása során. Aztán itt van a Harry Potter produkció falánk gyomra is. Első jelenetében, amelyben Richard Harris-szel játszott együtt, idegesen be kellett rontania a helyiségbe.
„A rendező, Chris Colombus odasuttogta nekem: ne felejtsd el bevágni az ajtótt magad mögött! Erre én megkérdeztem, nem csinálhatnám-e mágiával, hogy mondjuk meglendítem a kezem? Chris a techikus srácokra nézett, akik hevesen bólogattak: OK, persze! Ez a munka remek szórakozás, de nem igazi színészet, a szó legszorosabb értelmében.”

Ahogy ő mondja magáról, a karrierje egy nagy tévedés. Liverpool-ban született, aztán joghallgató lett a Bristol Univerity-n. unalmában feliratkozott a drámatagozatra is, s onnantól kezdve tudta, „a p*csába is, hát ez az, amit nekem csinálnom kell!”.
Mindemellett teljesen össze voltam zavarodva. Egy teljesen ismeretlen világba csöppentem, ahol minden lehetséges. Lehetsz ruhában, ruha nélkül…
„Játszottam egy olyan darabban, amiben egy sajtvágó dróttal lettem kasztrálva.”

Csaknem lemaradt a Drámaiskoláról, de az utolsó pillanatban döntött. Az igazgatónő megmondta neki: „Ez egy igazi hivatás. Vagy akarja csinálni, vagy nem. Ha nem érdekli az egész, most mondja meg.” És én voltam olyan angol úriember, hogy nem hazudtam neki.

Isaacs azt vallja, a gyerekkora kiválóan felkészítette azoknak a karaktereknek az eljátszására, amiket vállalt. „Van bennem némi kegyetlenség, ami kétségkívül a hátteremből adódik. Négyen vagyunk testvérek. Négy kölyök. És sokszor nagyon barátságtalanok voltunk egymással. Sokszor piszkáltak, vagy a suliban, vagy a bátyáim. Nem volt olyan könnyű egy zsidó kamasznak lenni, amikor a National Front röpiratokat szórt szét az iskola körül.”

Nagy segítség volt, hogy akárcsak Isaacs, Pinter is zsidó. Hackney-ben nőtt fel, kelet-Londonban, Oswald Mosley „uralkodása” alatt.
„Az egyik ok az volt, amiért elvállaltam ezt a darabot, az, hogy Harold Pinterrel lehetek egy helyiségben. Lee és én nagyon tartottunk tőle. Emlékszem, amikor először szólt be nekünk egy mikrofonon keresztül, hogy ’Hello, itt Harold Pinter’, ránéztem Lee-re, akinek az arcába szökött a vér és nyávogó, cincogó Minnie-egér hangon annyit bírt kinyögni: ’Helló’.
Harold azt mondta nekünk, tisztában van vele, hogy adnia kell nekünk pár hetet, mielőtt lejön s ő is megnézi a darabot.
Erre én azt mondtam:” Csak figyelj, s mire észbekapsz, alsónadrágot cserélek.” Aztán Lee-re néztem, és ilyesmi arcot vághattam: egy alsógatyás viccet mondtam egy Nobel-díjasnak?!”