2008.szeptember 8.

Gillian élménybeszámolója a TIFF - ról

Hol is kezdjem? Oké, szóval megérkeztem a városba, leparkoltam az autóval és elindultam az Elgin felé. Az Elgin igazából két színház egyben – az egyik a Winter Garden, amelyik az épület legtetején van, és az Elgin az első emeleten helyezkedik el. Elég kivételes éjszaka volt ez, mert az épületben két premier is folyt: az egyik a Good, a Winter Garden színházban, és egy Colin Firth - filmpremier az Elginben. Elég kevés hely volt ennélfogva, hatalmas sorok kígyóztak az épületben, mert mindkét filmre sokan voltak kíváncsiak. Szóval nem is volt rossz ötlet korán érkezni. Fel s alá sétáltam, elővettem a telefonomat, ahogy megbeszéltük Jane-nel, hogy így azonosítom magam, és majd felhívom, ha megérkeztem. Mivel még kevesen voltak, elég könnyű volt beazonosítani őt egyetlen intéssel. Miután megtaláltuk egymást, megtörtént a bemutatkozás és Jane meg én leültünk, vártunk.

Elég kellemes, csendes, kissé felhős este volt, de ez hamarosan megváltozott, amikor az ég csatornái megnyíltak és mindenki lökdösődni kezdett, hogy elférjen az esernyővel. Jane és én elég jól helyezkedtünk, egy masszív első vonalas Viggo-fan-csoport mögött, akik az elsők között voltak és közel a bejárathoz. Így közel voltunk a színészekhez, akik bevonultak.

Nem sokkal később sikolyokat és izgatott pisszegést hallottam és könnyű volt kitalálni, hogy Viggo érkezett meg a limojával és a tömegnek integetett. Viggo nem tűnt túl csüggedtnek az esős idő miatt. Minden kérdésre rögtön válaszolt, megállt autogramot osztogatni a rajongóknak és kiválóan állta a sarat az esőben.

 Jane és én csodálattal néztük, mennyire nem izgatja, hogy egyre többen lesznek körülötte, belemásznak a privát szférájába. Aztán érkezett egy másik limo, és még mielőtt megláthattuk volna, felhangzottak a „Jason!”- kiáltások.

Ezek felerősödtek, amikor kiszállt.  Jason nem volt olyan bevállalós, mint Viggo, de őszintén szólva nem vádolom érte. Az eső már SZAKADT. Aztán Jason felugrott a járdára és utána hamarosan elvesztettük szem elől.

Talán tizenöt percen belül mi is bejutottunk, és ahogy az ajtók erdején átküzdöttük magunkat, egyszer csak ott álltunk Jason, Viggo és Jodie mellett, pár lépésre tőlük, ők pedig interjúkat adtak a sajtónak. Meglepődtem ezen, bevallom, mert nem számítottam rá, hogy ilyen közel kerülhetünk hozzájuk, de nem volt sok időm ezen tűnődni, mert Jane találékonyan megtalálta a legjobb helyeket és gyorsan lefoglalta a székeket. A színház egészen elképesztő épület, rengeteg kacskaringós lépcső, több lift vezet fel, és olyan az egész, mintha egyenesen a csillogó plafonon kötnél ki. Lenyűgöző, bármerre nézek.

Jane és én a helyünkre mentünk, leültünk szemben a pódiummal. Ekkor vette elő Jane a kék lufikat. Nagyon jó helyen ültünk, és bár csak pár lépésre ültünk a pódiumtól, mégis felfelé kellett nézni, mert magasabban volt – ezt a döntést, hogy az első sorba üljünk, kissé megbántam a film nézése közben.

Na, de aztán végre a fények kialudtak és egy férfi (akinek elfelejtettem a nevét, de sokat utalt a TIFF-re –Toronto International Festival) kilépett a pódiumra és beszélt egy keveset a fesztiválról és a „Good”-ról. A legviccesebb dolog akkor történt, amikor a TIFF kalóz-ellenes befolyásáról beszélt. Egy csapat ember elkezdett hörögni ’ARRRRRGGGGHHH!!!!’, a legkalózosabb hangjukon. Az egész terem megbolondult aztán.

Először Vincente Amoriom üzletember beszélt, mielőtt bemutatták volna a producert és a szereplőgárdát. Miriam Segal követte, aztán jött Jodie, Jason és az elázott, de mosolygós Viggo Mortensen. Jason a tradicionális fekete zakót, és nadrágot viselte , és hihetetlenül sármos és nyugodt volt – egyáltalán nem tűnt olyan kimerültnek, mint általában az ilyen eseményeken. Ezt Rhode Island közelségének tudtam be. A bemutatásuk után elhagyták a pódiumot, és elfoglalták ők is a helyüket a színház félemeletén.

A képernyőn először egy rövid trailer tűnt fel. Azt hiszem, ez a TIFF promója volt, de nem lényeges. Egy kicsit a BAFTA hatvanadik évfordulójára emlékeztetett. Aztán Vincente édesapjának (vagy nagyapjának?) szólt egy ajánlás, még egy kalózkodás-ellenes jelenet (és még több hörgés….) és aztán… Good!!

OK, innentől kicsit nehezebb elmesélni. Eléggé élveztem a filmet. Számos része ugyan elég lassú és vontatott volt, de a nagy részében a színészek remek játékát élvezhettük. Egyedül az volt a nehéz, hogy a helyemen üljek és a filmre koncentráljak és ne folyton hátra pillantgassak, a nyakamat igénybe is vettem rendesen, szóval elnézést a rövid film-beszámolóért.

 Viggo játszotta Haldirt, és volt valami hihetetlen naivság a játékában, ahogy a körülötte lévő világot szemlélte, de a személyes tragédiái láttán az ember könnyebben megbocsát neki, amiért – ahogy Maurice gyanúja beigazolódott – SS-tag lett.

 Jason, mint Maurice, intellektuálisan és érzelmileg is pontosan az ellentétje Haldirnak. Őszinte, vicces, néha vulgáris ( ezeknél a részeknél halk nevetés hallatszott onnan, ahol ők ültek), és nagyon hangsúlyos a játéka, amikor arról beszél, mi folyik a Náci Pártban. Teljesen ellentétes Haldir és Maurice látásmódja (van egy jó mondata Haldir felé: „Én is annyira vagyok német, mint te, Johnny”), és könyörög Haldirnak, hogy segítsen a zsidókon, ami tele van érzelemmel és szomorúsággal.

Egy nagy meglepetés ért a filmben- Gemma Jones, aki Haldir édesanyját alakítja. Volt valami hihetetlen pátosz és egyfajta humor a szenilitása körül. Érdekes volt a párhuzam az ő története és Haldir munkája körül, amire a náciknak szükségül volt, az eutanázia kapcsán. Látni kell, hogy megértsétek, miről beszélek.

 Még meg kell említenem a zenét. Hilary nagyszerűt alkotott, érezni rajta szinte a spekulációt. Mahler is közreműködött, de nem túl hangsúlyosan. Megint csak azt tudom tanácsolni, nézzétek meg, ezt látni kell.

 Többet nem akarok írni a spoiler-veszély miatt. Ami biztos: a film nem kerül be a top tízes listámba, de jó film és elég provokatív.

A film után kb. 20 perces kis beszélgetés volt. Jason egyszer beszélt csak és a saját részvételéről volt szó. Associate Producer volt ebben a filmben, és amikor valaki megkérdezte a közönségből, hogy miért, nevetve azt válaszolta, hogy „Mert szükségük volt a pénzemre.” De valójában neki sokat jelentett, hogy jóbarátjával, Mariam Segal-lal dolgozhatott, és mindketten fontosnak tartják a témát, amit feldolgoz a film.

Viggo mesélt egy érdekes sztorit az SS-egyenruháról, amit viselt. Szó szerint beteg lett tőle, mert valami allergiás reakciót váltott ki nála a viselése – nem a ruha anyaga és nem is pszichésen, de mégis allergiás volt rá. nagyon érdekes. Jodie is minden kérdésre briliánsan válaszolt, Viggo is viccesen replikázott.

Ezek után Jane felpattant, mert ő tudta, melyik lépcsőn kell elindulnunk, hogy a hátsó kijárathoz érkezzünk. Ahogy rohantunk az utcán, elmentünk Martin Landau mellett. Nagyon király. Épp csak odaértünk az ajtóhoz, egy perc múlva már jöttek is ki a színészek- Jodie volt az első és rögtön beszállt a limóba. Viggo jött utána, ő eltöltött pár percet még autogram-osztással. Aztán jött Jason. Az emberek egyre gyűltek és megijedtem, hogy nem tudunk elég közel kerülni hozzá, de Jane, és én utána, araszoltunk egyre beljebb, addig, amíg végül Jane elég közel került hozzá, hogy felhívja a figyelmét. Nagyon vicces volt valójában. Nem tudom, mit látott meg először, a naptárat, amit szorongattunk, a lufikat vagy egyebet, de egyszer csak kitágult a szeme és megszólalt. „Óh helló! Honnan kerültetek elő ezekkel?!” – vagy valami hasonlót. Amíg autogramot osztott, Jane tartotta körülötte a frontot és intett nekem. Aztán megemlítette Jasonnek, hogy én is ott vagyok, Jason erre felém fordult és rám köszönt:” Helló!”. Odaadtam neki a Percy képet (végre! Négy és fél év után végre van egy dedikált képem!) és azt mondtam: „ Nagyon boldog vagyok, hogy találkoztunk, Jason!”

Sajnos, ez a találkozás nagyon rövidre sikeredett. Már csak egy aláírást adott, mielőtt beszállt volna a limójába, de szerencsém volt, mert tudtam köszönni még Viggonak is, ahogy a limóban ült és kinyílt az ajtó.

Wow!

Óh, aztán amint elmentek, egy kisebb csapat jött az utcán felfelé. Colin Firth volt, amint elhagyja a színházat, a saját premierjéről jött ő is. Ő nem állt meg aláírást osztogatni, de felé mentem és lekaptam a fényképezőmmel, egyetlen borzalmas képem van róla. (Jane, hidd el, tényleg szörnyű. Nem is látszik, hogy ő van rajta. De elküldöm azért majd hamarosan.)

Szóval ez volt az én kalandom. Elnézést, hogy ilyen bő lére eresztettem. Azt hiszem, fel kell készülnöm több premierre, amiket eddig elmulasztottam. Mindenesetre itt van néhány fotó. Elnézést a minőségért, de ez volt a legjobb kép, amit csinálhattam.