|
hogy lehet ilyen kibaxott mazlista Rob Schneider...
Link
Jay Grey
on
Sunday 04 November 2007 - 15:50:36
Hozzászólás: 0
Test1
[Beküldte Jay Grey]
Jay Grey
on
Friday 02 November 2007 - 01:53:39
Hozzászólás: 39
Jókai Mór Életrajz by Wikipedia
Ásvai Jókai Mór (Komárom, 1825. február 18. – Budapest, 1904. május 5.) regényíró, a „Nagy Magyar Mesemondó”, az MTA tagja.
Komáromban, Jókay József és Pulay Mária gyermekeként, kisbirtokos nemesi családban született, mint Jókay Móricz (az y-t i-re később a polgárosodás jegyében cserélte). Apja elszegényedett nemes volt; miután a földjeit kénytelen volt eladni, ügyvéddé lett. Jókai Mór iskoláit Komáromban és Pozsonyi Református Gimnáziumban végezte, ahová a német nyelv elsajátítása céljából küldték szülei, majd a pápai református kollégiumba került, ahol végül az érettségit letette. Az önképző körben barátságot kötött Petőfi Sándorral. Ekkoriban jelentek meg első elbeszélései. Bár Kecskeméten jogi végzettséget, majd Pesten ügyvédi gyakorlatot szerzett, 1844-ben, első regényének, a Hétköznapoknak a sikere után hátat fordított a jogászi pályának és az írásnak szentelte életét. 1846-ban a Tizek Társaságának tagja lesz; kezdetben a társulat saját újságját, a Pesti Füzeteket, majd annak betiltása után a társaság új lapját, az Életképeket szerkeszti. Az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban tevékeny részt vállalt: segített a 12 pont megfogalmazásában, nemzetőrnek állt, a Pesti Hírlap és az Esti Lapok hasábjain Habsburg-ellenes írásokat publikált, küldöttségben járt a bécsi felkelőknél és a hivatalos lap társszerkesztőjeként Debrecenbe is elkísérte a menekülő kormányt. 1848-ban ismerte meg Laborfalvi Rózát, akit augusztus 29-én feleségül vett. A házasság komoly felzúdulást váltott ki mind családja, mind barátai körében (ekkor szakítja meg barátságát Petőfivel), mivel az akkor már ismert és sikeres színésznő idősebb volt Jókainál és volt egy házasságon kívüli gyermeke is. A szabadságharc bukása után bujkálnia kellett, ezért Tardonára menekült. Ezt az időszakot meséli el az Egy bujdosó naplója című műve. 1849-ben, részben felesége közbenjárására, aki számára komáromi menlevelet szerzett, kegyelmet kapott és visszatérhetett otthonába. Nagyon sok regényt írt és már az 1850-es években hatalmas népszerűségre tett szert. Az 1850-es évek volt legtermékenyebb időszaka; ezáltal ő lett az első magyar író, aki honoráriumaiból nagypolgári színvonalon élhetett. Sokat utazott, 1853-ban járt először Erdélyben. Feleségét is többször elkísérte fellépéseire, 1857. szeptember 3-án Jókai nyitóbeszédével és Laborfalvi Róza vendégjátékával nyílt meg a Miskolci Nemzeti Színház. Ugyanebben az időszakban derült fény tüdő- és szívbajaira. 1858 decemberében a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, 1860-ban a Kisfaludy Társaság tagjai közé választották. 1861-ben Siklósvárosának képviselője lesz; a Teleki-féle Határozati Párt tagja is lesz; annak feloszlása után a Tisza István-féle párt színeiben indul (1875) A Nagy Tükör, 1857. 3. Füzet Közben különböző újságokat indított: 1856-ban a Nagy Tükör, 1858-ban az Üstökös című élclapot, 1863-ban A Hon című folyóiratot alapította meg. A lap egyik vezércikkét a kormányzat sértőnek találta, így Jókait, mint felelős szerkesztőt, sajtóvétségért egy év börtönbüntetésre ítélték. A börtönből egy hónap múlva szabadult. Az 1880-as években visszavonult; sorra lemondott lapjai szerkesztéséről, csak a Hon és az Ellenőr egyesüléséből keletkezett Nemzetnek, majd megszűnése után utódjának, a Magyar Nemzetnek maradt haláláig névleges főszerkesztője. Ez időtájt sokat időzött külföldi gyógyfürdőknél, svábhegyi kertjében, illetve balatonfüredi villájában. 1894-ben Jókai Mór ötvenéves írói jubileuma alkalmából hatalmas lelkesedés kíséretében megjelentették műveinek százkötetes díszkiadását és a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem díszdoktorává is avatta. 1886. november 20-án meghalt felesége, Laborfalvi Róza. Jókai ettől kezdve fogadott unokája, Jókai Róza (Benke Róza leánya) házában élt, aki Feszty Árpád festőművész felesége volt. Viszonyuk 1899-ben megromlott, mert az idős író szeptember 16-án feleségül vette az akkor 20 esztendős Nagy Bellát. Az eseményt a közvélemény is óriási felháborodással fogadta. A pár nem törődött a támadásokkal, számos külföldi utazáson vettek részt, és Jókai töretlen lendülettel írta regényeit, mint Az én életem regénye, A mi lengyelünk, Ahol a pénz nem isten vagy A börtön virága, bár ezek színvonala már nem érte el a korábbi remekművekét. Jókai Mór 1904-ben, életének 79. évében hunyt el tüdőgyulladásban.
Jay Grey
on
Monday 03 September 2007 - 22:48:44
Hozzászólás: 0
Amy Lynn Lee
Amy Lynn Lee (született: 1981. december 13., Riverside, Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok) az Evanescence zenekar énekesnője (vokál és billentyű), de dalszövegíróként is működik.
Apja John, anyja Sarah, testvérei Robby, Lori és Carrie. Gyermekkorában West Palm Beachben (Florida), illetve Little Rockban (Arkansas) élt. Jelenleg New Yorkban lakik.
Magassága 162 cm, haja színe fekete (eredetileg barna volt), szeme színe zöld, de néha kék kontaklencsét hord.
Eredetileg zongorázni tanult, majd alapító tagja és vezető énekes lett a Grammy-díjas Evanescence rockzenekarnak. Hatott rá Mozart, Björk, Tori Amos, Danny Elfman és Plumb is.
Jay Grey
on
Thursday 02 August 2007 - 13:34:46
Hozzászólás: 25
Az Evanescence Története Röviden - Hála a www.evanescence.atw.hu-nak!
Az Evanescence története
Az alapítók Amy Lee énekesnő és a gitáros/dalszerző Ben Moody még fiatal tinikként találtak egymásra, ahogy Ben mesélte: „Egy nyári tábor alkalmával meghallottam Amy-t, amint Meat Loaf „I'd Do Anything For Love”-ját zongorázta. Odamentem hozzá, elkezdett énekelni, és úgy lenyűgözött, hogy rávettem, csináljon velem egy zenekart. Az a jó az egészben, hogy mindketten ugyanazt szeretjük a zenében, egyformák az elképzeléseink, és így dalszerzéskor is egy hullámhosszon vagyunk.”
A '90-es évek végén feltűnt Evanescence ugyanakkor sohasem illett a középnyugati állam zenei világába. „Errefelé csak azok a tipikus death metal, vagy az igazán szoftos, öregembereknek szóló muzsika megy - mondta Lee. Ráadásul olyan helyi együttesről sem tudok, amelynek női énekese lenne.”
Később már édes hármasban folytatták a munkát, hiszen ez addig két tagú csapathoz harmadikként csatlakozott David Hodges is, aki közel 5 éven át volt a banda oszlopos tagja. Később kivált a zenekarból, bár még a Fallen munkálataiban is részt vett, de a jövőt máshogy képzelte el.
"Amikor ott álltunk az ajtóban, David egyszer csak visszafordult, mintha nem akarna vagy nem merne átlépni a küszöbön. Nem hibáztatjuk emiatt, és remélhetőleg ő sem hibáztat minket, amiért mi viszont be mertünk lépni az ajtón." - Amy David Hodges kiválásáról
Ahogy más előadók, mint Björk, Danny Elfman és Tori Amnos, a csapat is EP-anyagokat kezdett megjelentetni.
A tehetséges társulat a 2003-as, Los Angelesben Dave Fortman producerrel (BoySetsFire, Superjoint Ritual) rögzített „Fallen” albumával mutatkozott be a Wind-up Recordsnál (bár voltak korábban független kiadós próbálkozásaik), s ez a mű arányos átmenetet képez a kellemes érzetet keltő szépség, illetve a nyers súlyosság között. Ebben fontos szerep hárul Amy Lee angyali énektémáira, míg hatásaik között olyan eloadókat tartanak számon, mint Björk, Danny Elfman, vagy éppen Tori Amos. „Határozottan egy rockzenekarnak tartjuk magunkat, de az őrület az egészben az, hogy a csapat egyfajta epikus, drámai, sötét rockzenét játszik.” Az említett alkotást a „Daredevil” filmzenealbumra is felkerült „Bring Me To Life” nóta vezette be a köztudatba, amely egy zongorás balladának induló, sötét és drámai rock 'n' roll szimfónia, a 12 Stones énekes, Paul McCoy vendégszereplésével.
Moody így fogalmaz: A “Bring Me To Life” valaminek vagy valakinek a felfedezéséről szól, ami egy soha nem érzett érzést éleszt fel. Felfedezhető, hogy a világ nagyobb, mint “a biztonságos buborékunk”.” Ugyanilyen jellemző a lüktető himnusz, a Tourniquet, és a titokzatos Haunted, a lüktető és diszharmonikus melódia (fokozza a kórus, Amy jóvoltából). Az utóbbit Moody erősíti meg: “Ez a dal leginkább “mi” vagyunk. Ez a legjobb összegzése annak, amit ki akarunk fejezni.”
Lírikusan, az Evanescence felfedezi a szerelem sötét, önelemző témáját, az elszántságot és a kétségbeesést.
De a csapat alapüzenete pozitív: “Az egész lemez és a banda azért van, hogy tudassa az emberekkel, nincsenek egyedül a negatív érzéseikkel vagy fájdalmukkal vagy bármivel, mert át tudnak lépni rajtuk – mondja Amy, aki a legtöbb dal írója – Ilyen az élet és ilyenek az emberek. Nincsenek egyedül és mi is keresztüljutunk a negatív dolgokon.”
Az azóta években sok minden történt az Evanescence-szel. Azt talán már mondanunk sem kell, hogy sikert-sikerre halmoztak, pillanatok alatt eljutottak a csúcsra, de a legfontosabb mégis az, hogy Ben Moody távozott a csapat soraiból (a pletykák szerint csupán azért, mert véget ért szerelme Amy-vel), és átpártolt Avril Lavigne-hez, akinek már javában írja a számokat második szólóalbumához. Amy Lee azonban korántsem esett kétségbe, és elhatározta, hogy továbbviszi az Evanescence nevet, méghozzá egy új gitárossal Moody helyén, a Coldból ismert Terry Balsamo-val. Az új album megjelenése előtt kilépett William Boyd is, a helyét Tim McCord vette át. A 2006 októberében megjelent "The Open Door" album már most több mint 3 millió példányban fogyott.
Érdekességek a bandáról
Név: Evanescence
Jelentés: Eltűnni mint a kámfor, elillanni.
Felfedezőjük: Pete Matthews
Kiadójuk: Wind-Up Records (Két évre szerződtek le)
Debütáló albumuk: Fallen (11 millió példányszám)
Producer: Dave Fortman
Találkozás: Ben(14) és Amy (13) egy nyári tábor alkalmával találkoztak. Ben akkor figyelt fel Amyre, amikor Meat Loaf „I'D Do Anything For Love"-ját zongorázta.
Akik hatást gyakorolnak zenéjükre: Nirvana, Danny Elfman, Korn, Tori Amos, Björk, Linkin Park, Type O Negative, Sarah McLachlan Gyakori jelzők zenéjük stílusára: Styles Goth Metal, Chamber Pop, Post-Grunge, Alternative Metal
Őket hallgatják a buszban: Chevelle, Wonder Whats Next ; Bob Dylan, The Essential Bob Dylan; Korn, Untouchables ; Janis Joplin, Janis Joplin's Greatest Hits ; Tori Amos, Scarlets Walk; Missy Elliot, Under Construction; Soundgarden, Superunknown.
* Az Evanescence NEM keresztény banda * Második daluk az Understanding 7 (!) perc hosszú * Az Understanding volt az első számuk, amit a rádiók játszottak * Mióta megírta Amy és Ben a Whisper, My Immortal, Imaginary számukat együtt dolgoztak * Az Origin NEM album, csak demo számok * 2003 őszén Ben Moody távozott az együttesből, szinte minden ok nélkül és mindenki nagy csodálkozására, s helyét nem sokkal később Terry Balsamo vette át * Ben énekel az Even In Death hátterében, míg David Hodges az Anywhereben * A Haunted című szám jellemzi legjobban a bandát * Szeretnének majd együtt turnézni a Linkin Parkkal * Helloweenkor Amy esküvői ruhát viselt Will Freddy maszkot, és John bohóc ruhát. * Rocky szerzeménye a Tourniquet
Jay Grey
on
Thursday 02 August 2007 - 11:38:47
Hozzászólás: 287
Egy fórumon olvastam és nagyon megfogott...elgondolkodtató!
Halee mindenkinek!! hömmm.....így olvasgatva a hozzászólásokat EGYETLEN kérdésem lenne minden magát "emo"-nak való kis"ember"nek (nem is igazán mondanám annak AZOKAT,mert ezek vm korcsok...)Miért is vagytok ti tulajdonképpen depressziósok??Csak egyetlen értelmes indokot kérnék és ha (számomra is az) akkor elgondolkodom,hogy tényleg embereknek hívom AZOKAT....Tévedés ne essék nem utálok én senkit meg nem nézek le csak vannagyon sok ismerősöm aki tényleg depressziós (mivel pszichológus tanonc vagyok) és Ők meg tudják mondani,hogy mi a problémájuk amiért magukba fordulnak...De hát ezek.... Amugy meg ennyi erővel én is lehetnék ez a korcs fajta hisz' 4évesen anyukám belehalt az öcsém szülésébe,apám pedig elvett egy számomra a mai napig idegen nőt aki próbálgatott "nevelni".Az általános iskola 8 osztályát 14 iskolába jártam,gimnázium is körülbelül hasonló volt 4 év alatt 10 iskola és ezeket még csak nem is egy városban.Az ország minden részén jártam már iskolába,most mégis Egyetemre járok mellette dolgozom,ami miatt még néha a vizsgáimra sem tudok bemenni.19 évesen a a párommal lakom és a 15 éves öcsémmel (akit mi nevelünk,iskoláztatunk stb...) egy 2 szobás bérházba.Apámról 3éve nem hallottunk (akkor jöttem el otthonról az öcsémet is elhozva),nem támogat minket,de még csak az sem érdekli ,hogy élünk-e még.Párom pedig árvaházban nőtt fel (mivel apja elhagyta Őket és anyukájától elvették,mert egyedül nem tudta nevelni,ebbe pedig belehalt).Nap mint nap elgondolkodom,hogy miért lett így és tény,hogy nekem is voltak nehéz pillanataim,de addig soha nem jutottam (még csak gondolatban sem),hogy eldobjam az életem,pedig 16 évesen "nyakamon" egy 12 éves gyerekkel iskola és munka mellett nem volt egy leányálom az életem (iskolába járni,tanulni,nevelni az öcsémet,dolgozni,főzni,mosni,takarítani).A legnehezebb pillanatokban nem számíthattam senkire mégis mindig felálltam és továbbmentem.Egy éve megismertem a páromat az Egyetemen azóta már hozzánk költözött és így kicsit egyszerűbb.Na de nem sajnáltatni akarom én magam CSAK SZERETNÉM MEGTUDNI,HOGY A DRÁGA EMOKNAK IS ILYEN AZ ÉLETÜK VAGY LEGALÁBB IS ROSSZUL ÉLNEK??Könyörgöm csak erre válaszoljanak azok akik mély depresszióba vannak... Na válaszokat várok. Páá mindenkinek!
Jay Grey
on
Saturday 28 July 2007 - 12:20:28
Hozzászólás: 23
|