Index page

First image

Previous image

Next image

Last image

 

of 35

 

601 es 199.JPG

Közben azért ne feledkezzünk meg az öreg vasakról sem, hiszen ellentétben a Skodával, ezek évtizedes munkájukkal már bizonyították rátermettségüket, emberek millióit segítették utazási céljuk eléréséhez.

 

A kép előterében a 199-es tanuló SGP látható, mögötte jobbra pedig a 100-as Bengáli állomásozik, illetve az M5-ös hósöprő is feltűnik.

A Skodák érkezésével a bécsiek sorsa megpecsételődni látszik, a 199-es pedig kifejezetten régen lehetett már forgalomban, hiszen járművezető-képzésről a nem túl stabil anyagi helyzetű cégnél mostanában szó sincs.

A 100-asra ezzel ellentétben valószínűleg hosszabb távon is számítanak, mint a nosztalgia flotta tagjára. Ő legutóbb a Múzeumok Éjszakája alkalmával volt kint a városban, de a péntek esti „bulinál” is akad majd dolga.

A hóseprő a pályafelújítás óta nem teheti ki a lábát innen.