Miskolc új üdvöskéje a síneken

 

A történet 2008-ban kezdődött, mikor is befejeződtek a „Zöld Nyíl” nevezetű projekt tervezési munkálatai, benyújtásra került a támogatási kérelem az EU felé, illetve előtte megszületett az erről szóló politikai döntés.

A 37,7 milliárd forintból megvalósuló, az Európai Unió által 76 %-ban támogatott beruházás célja Miskolc város kelet-nyugati tengelyén a gyors, biztonságos, megbízható és környezetbarát közösségi tömegközlekedés megteremtése, ami természetesen a már meglévő villamosvasút teljes felújítását - illetve meghosszabbítását -, valamint új, korszerű járművek beszerzését foglalja magában.

A tényleges munkálatok 2010. május 3-án kezdődtek meg, sok felfordulást és villamospótlást követően pedig bő másfél évvel később, 2012. január 16-án már megindulhatott az első menetrend szerinti járat a Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között.

A járműbeszerzés sajnos nem ment ennyire zökkenőmentesen, a már szokásosnak mondható közbeszerzési hercehurca után a negyedik kiírt tendert egy jogorvoslatot követően 26THU3 típusjelű villamoskocsijával végül a cseh Skoda nyerte meg.

A prototípusok gyártása 2012 júliusában kezdődött meg, egy évvel később, 2013. július 2-án hajnalban pedig végre megérkezett Miskolc városába a 32 méter hosszú, légkondicionált, 100 %-ban alacsonypadlós jármű második legyártott példánya. (Az elsőt továbbra is Pilsen városában vetik alá üzemi próbáknak.)

Mindenkinek a figyelmébe ajánlom a jármű első néhány napjáról készült videó-összeállításomat a YouTube-on.

 

Previous index page

 

of 2

 

601(28).JPG

601(29).JPG

601(31).JPG

100 es 151.JPG

601(32).JPG

100(14).JPG

151.JPG

151(2).JPG

601(33).JPG

601(34).JPG