|
|
|
Fél órával az előző után újabb vonat érkezett
a Nyugati felől, 431-337 és 7 Bmx kocsi megszemélyesítésében. Kisebb vágányhiány alakult ki az állomáson, így a
szerelvénynek a 4. jobb átmenő vágányra kellett érkeznie, ráadásul
egyhamar nem is mozdul innen, hiszen a Szilinek körül kell járnia. A mozdonyvezető a kép szempontjából nem a legjobb
helyen állt, de megvolt rá az oka, hiszen ő már a Párkány felől
közelítő kokszvonat 037-es Gigantját várta. Közben a 2. vágányon bent áll a mi vonatunk is, ami
szintén 100-as Bmx kocsikból áll, végén két Bhrv-vel, elején pedig a 303-as
papagájjal. Ezen kívül még két mozdonyos, 6-7 posta Bhv-s szerelvény
is dolgozott a vonalon, melyek száma tovább nőhet, hiszen holnaptól
nyári menetrend van érvényben, a Bmx-ek, illetve az ezekből átépített,
kerékpárszállító Bdmpeee-k pedig mennek a Balaton északi partjára. |