|
Leköszönő SGP-k és Tátrák a kettesen 2014 októberében felgyorsultak az események, ugyanis vészesen
közeledtek az önkormányzati választások, ennek megfelelően pedig pár nap
alatt újabb 5 Skoda állt forgalomba, így október 10-én már 10 db
alacsonypadlós villamos szolgálta a miskolci utasokat. Két nappal később,
vasárnap „közlekedéstörténeti sikerként” már a teljes forgalom ellátható volt
velük (valójában szomorú, hogy a felújítással együtt 10 perces követést
kaptunk ajándékba). Ezzel együtt értelemszerűen 5 Tatra került a 2-esre, ahol
így már fele-fele arányban osztoztak az SGP-kkel.
Természetesen továbbra is az volt a célom, hogy minél több képet készítsek a
több mint 11 éve szolgáló osztrák vaskerekűekről, de közben nem ártott arra
sem figyelni, hogy ezzel együtt a KT8D5-ösök lassacskán elbúcsúznak az 1-es
vonaltól. Ezenkívül nekiláttak a Tiszai belső vágányának átépítéséhez is egy
az eredeti tervek szerint október 19-től 27-ig, valójában a „rossz időjárás
miatt” 31-ig tartó vágányzár keretében. |
|
|
|
|