Index page

First image

Previous image

Next image

Last image

 

of 50

 

img_6526.JPG

Egy 2-essel a Ring keleti részét is beutazva ismét a Karlsplatzon kötöttünk ki, ahol már sötétben lencsevégre kaptam a WLB 122-es pályaszámú SGP-járművét.

A szerelvényt rendszerint egy 100-as SGP, illetve egy az U6-osról már ismert, itt 400-as sorozatú Bombardier alkotja, amelyek számunkra meglepő módon képesek a csatolt üzemre.

 

Ezután még nem ért véget az este, ezzel a vonattal kimentünk Wien Meidling állomásra, majd az U6-ossal egy félkört megtéve döngettünk végig a város felett az U4-essel közös állomásig, Spittelauig. A másik Stadtbahn-vonalat, valamint az U3-ast és az U1-est is igénybe véve jutottunk végül vissza a Hauptbahnhofra, ahonnan rj165-tel, illetve az 5108-as gyorsvonattal, közel 24 órás ébrenlét után tértünk haza Miskolcra.

 

Köszönöm a figyelmet!