Két félév között

 

A cím két egyetemi félév közötti időszakot jelöl, ugyanis az év első felében ez a körülbelül kéthetes időszak állt a rendelkezésemre, hogy készítsek néhány képet, majd sajnos júniusig a polcon porosodott a fényképezőgépem. :(

Jókora változások történtek a miskolci villamosközlekedés terén, ugyanis január 27-től már 25 Skoda szolgálta az utasokat, így pedig szép lassan megjelentek a 2-es vonalon is. Ennek köszönhetően az SGP-k végképp eltűntek az utcákról, a Tátrák pedig a 2-esre és a 0-sra szorultak egészen február 23-ig, amikor az utolsó 5 új szerzemény is forgalomba állt. Ezt követően már csak elvétve, tanulójáratokon, vagy a Skodák problémái esetén találkozhat(t)unk a sárga-zöld-kék járművekkel, ezzel egy korszak lezárult a miskolci közlekedésben.

Az album képei az utolsó (ezer)kilométereket, illetve a kocsonyafesztivál idejére bevezetett rendkívüli forgalmi rendet örökítik meg.

 

Previous index page

 

of 3

 

613 es 625.jpg

613 es 614.jpg

202(29).jpg

212(8).jpg

204(12).jpg

205(8).jpg

215(12).jpg

610.jpg

206 es 600.jpg

613(3).jpg

202(30).jpg

212(9).jpg

205(10).jpg

201(10).jpg

202(31).jpg

202(32).jpg

200(17).jpg

211(19).jpg

212(10).jpg

603 es 611(2).jpg

603(7).jpg