Mi is subnak lenni?

 

Gondolom ez mindenkinél egyénfüggõ, és nagymértékben az is befolyásolja, milyen dommal-domokkal találkozik az ember.

Alárendelni magam valakinek, az akaratának, megszüntetni a saját akaratomat, és csak a másik utasításait követni. Néha nagyon nehéz, van, amikor gond nélkül megy. Néha saját magam a legnehezebb legyõzni, hogy ne fussak el messzire, a könnyebbnek tûnõ utat választva, hanem maradjak. Amikor sikerül, akkor jó érzés tölt el, hogy mégis meg tudtam csinálni.

Nem a pálcák, botok csipeszek a lényegesek. Persze kellenek, fõleg ha hibáztam, és bûnhõdni kell miatta, hogy még inkább megjegyezzem, mire is kéne figyelnem. De egy tekintet, egy hangsúly sokkal mélyebb nyomokat tud hagyni bennem. Uram szemébe nézek, és tudom, hogy nem vagyok, csak az aminek õ lát. És azt tesz velem, amit akar. Bármit.

Egyre több mindenre vagyok képes, amirõl régen azt gondoltam, hogy nekem soha nem menne. De ehhez az Uram kell, a figyelme és a szeretete. Hogy érezzem vigyáz rám, és nem lehet bajom.

Mennyivel másabb ez egy vanilla kapcsolatnál? Ott fel sem merülne, hogy néhány dolgot akár csak egyszer is kipróbáljak (amirõl utólag akár ki is derülhet, hogy jó :-)) És érdekes módon sokkal jobban el tudom magam engedni idõnként :-)

Rab vagyok és mégis szabad. :-)

Andrea rabnõ
andreajm@freemail.hu