Miért jó subnak lenni?

A "sub" egy rövidítés, ami az angol submissive szóból származik, melynek jelentése alázatos.

Magyarban leginkább alárendelt szerepben lévõt, azaz rabnõt/szolgát jelent. Ez nem egyenlõ azzal, hogy mindent a sub csinál, s porig alázzuk, ha épp olyan kedvünk van. Ugyanolyan emberként kell kezelni, mint bárki mást. A rabnõt megilletik ugyanazok a jogok, mint az Urát. A legjobban úgy lehetne megfogalmazni, hogy "egy sub a Domjával egyenjogú, de sosem egyenrangú". Nagy igazság!

Számomra a "subság" nem egy szerep, amit olykor el kell játszanom, mert a másik ezt várja el tõlem. Sokkal többet jelent egy szónál, egy betûkupacnál. Ez egy érzés! S ez az érzés vagy jön természetesen, s akkor mind a két félnek felejthetetlen élményt nyújt, vagy kár erõltetni, csak rosszul sül el a dolog. Persze, hogy megtudja valaki, hogy sub-e, ahhoz ki kell próbálni. Álmokban, vágyakban több százszor átéli az ember, hogy egy misztikus személy elõtt térdel, aki a "Nagy Õ" is egyben, aki mellett nap mint nap ébred. Sajnos nagyon kevesen találják meg Õt, ha úgy is érzik, hogy megvan, pár év elteltével szétválnak. Utálatos dolog a statisztika.

Visszatérve, az elsõ alkalom elõtt legyen az ember sub/Dom, retteg, hogy tényleg sub/Dom-e, mi van, ha valójában nem is élvezi?

Mindenkiben megvan ez a fajta félelem. S ez nem múlik el, csak átalakul. Minden szeánsz elõtt félelem kerít hatalmába. Valamilyen szinten mindig tudni lehet, mire számítson a sub. A büntetéstõl való félelem, esetleg a megszidástól való rettegés soha nem akkora mértékû, hogy a sub elmeneküljön elõle. Egy "hatalmas bûn" után kimondottan jó túl lenni a büntetésen, egyfajta feloldozást ad. "Megkaptam érte az adagom, el van felejtve, már nem dühös érte az Uram/nõm!" Valami ilyesmi járhat egy sub fejében.

De vajon mit érezhet egy sub a szeánsz alatt? Szerény személyem kétféle sub típust különböztet meg, de meg kell hagyni, ezerféleképp lehet csoportosítani, de két egyformát sosem fogsz találni. Személyiségbõl adódóan mind más és más.

Az egyik csoportba azokat a subokat sorolnám, akik nemcsak magánéletükben és a szex terén alárendeltek, hanem a "hétköznapi" életükben is. A másik csoport a mindennapi életben erõs, domináns karakter, elsõ beszélgetésnél hihetnénk azt is, hogy Dom/inával van dolgunk. Persze változik az ember. Aki engem ismer el se hinné, hogy valaha az egyes csoportba tartoztam. Köztes állomás nem igazán létezik szerintem, bár minden lehetséges, nem vagyok tévedhetetlen.

A kettes csoport könnyen megismerhetõ. Elég bemenni egy chatre, és figyelni a beszélgetést. A subok nagyszájúak, kötekedõk, mindig vissza tudnak vágni. Legtöbbször provokálnak, s ezt általában nagyon élvezik. Aztán megismer egy Domot, úgy dönt, hogy a subja lesz, s a Dom is elfogadja, mégsem szûnik meg ez a fajta viselkedése a rabnõnek. Szeánszok alkalmával viszont rá sem ismerünk. A feleselõs helyett egy engedelmes rabnõ áll a Dom elõtt.

Szeánsz közben megszûnik a külvilág, csak a DOM létezik, s a megfelelésre való törekvés. Küzd a sub a dicséretért, azért, hogy Ura büszke legyen rá. Egy Dom ritkán dicsér, de ha füledbe súgja, hogy "ügyes vagy", leírhatatlanul jó érzés, mikor sikerül megfelelni az elvárásoknak. S pont a sub érzései miatt, könnyen büntethetõ. Nem feltétlenül az a legnagyobb büntetés számára, ha testi fájdalmat okozunk neki, legtöbbször a lelki sokkal mélyebb nyomot hagy benne.

Hogy tulajdonképpen miért jó ez az egész? Nem jó. Önmagába véve nem. Egy subot igazi subbá az érzései, a ragaszkodása az Ura felé tesz teljes értékûvé. Ez a ragaszkodás, kötõdés az, ami miatt érdemes subnak lenni. A félelem, mikor nem tudja az ember, hogy verést vagy simogatást fog-e kapni a következõ pillanatban. (Még simogat, de tudni lehet, hogy bármelyikpillanatban abbamaradhat, s már csattan is az ütés, majd újra simogatás) Macska-egér játék. A sub ki van szolgáltatva a domjának, ami feltétlen bizalmat követel meg. A bizalomhoz pedig rögös út vezet. Ami elsõsorban a dom harca.

Csodálatos dolog remegve térdelni a nagy Õ elõtt, tudni, hogy meg fog kínozni, tudni, hogy a kínzás nagyon fog fájni. Át akarja élni a sub, de mégis menekülne elõle, de nem menekül el sohasem. Odatartja fenekét a verésnek. Az elsõ néhányat még talán élvezi is, majd egyre inkább fáj, s kis idõ elteltével már megbán mindent, csak legyen vége a büntetésnek. Igyekszik nem könyörögni, nyafogni, hisz a Dom dönti el, mennyire kell megbüntetnie subját, s a Dom azzal is tisztában van, hogy mennyit bír a subja, hol a határ. S jó esetben, a sub is tudja, hogy jó kezekben van. S újra a bizalom kérdésköréhez jutottunk.

A sub létet tehát az érzések sokszínûsége, egyidejûsége teszi igazán fantasztikussá.

Keni