Gondolatok a szabadságról

-egy meg nem jelent újság címlapjára-

Ezeréves gondolat. Inkább kétezer. Még annál is több. Kíséri az emberiséget, mióta az elsõ városállam elûzte tyrannusait. E gondolat lázította Spartacus seregét, késõbb császárok szívét járta át hideg acél, a nép üvöltött, még késõbb lobogó máglyák tüzében kiáltották, leírták szelíden, vitáztak róla indulattal, míg körülbelül kétszáz éve hármas eszmévé nemesült. Lánglelkû költõk rajongták, felkeltek, harcoltak, öltek és meghaltak nevében, majd elárulták, sárba tiporták, megbecstelenítették, hazudták, írták és leírták, és csak a legutóbbi idõben vált egyetemes elvvé, hogy egyik embernek a másik ember szabadságát elvenni nem szabad.

Visszagondolva a nem is olyan messzi múltra, gondolatok törnek elõ a rabságról is. Mert ez is végigkíséri az emberiséget. Mióta az elsõ leányt akarata ellenére valaki ágyába vonszolták. Mióta az elsõ felügyelõ korbácsával az elsõ verejtékezõ hátra sújtott. Késõbb egész társadalmak épültek e gondolatra, néha megélhetést és egzisztenciát jelentve, ám többnyire csak elnyomást és kiszolgáltatottságot hozva. Még késõbb húzták az evezõt, szedték a gyapotot, az eszme bõr- majd faji színt kapott, hogy végül lágerek füstjében semmisüljön meg, és hogy aztán bújtatott formában, gazdasági jelszavak mögé rejtõzve üsse fel fejét ismét, illetve egyáltalán nem bújtatott formában, törzsi harctereken vagy leánykereskedõ maffiák képében jelenjen meg.

Szabadságból csak egy van, de rabságból rengeteg. Mert minden elnyomás rabság.

Ülök a gép elõtt, kezem hangosan üti a kemény billentyûket. Közben te az ágyon fekszel. Rengeteg különbség van köztünk. Rajtam ruha van, a te tested mezítelen. Ez is a dolgok része. Én gépelek, a te kezed erõs kötelek szorítják hátra, a két csuklód két bokádhoz húzva, már-már elviselhetetlenül. A hátad homorú ívben, az izmok fájdalmasan nyögnek, a tested verítékben úszik, pedig nem is csinálsz semmit, nem is tudnál. E verejtéket gyöngyözni látni mindig nagyon szeretem. Én kényelmesen ülök egy kényelmes fotelben, te kényelmetlenül hasalsz és mocorogni próbálsz. A te szádat saját nedveidtõl lucskos bugyid tölti ki, arcodon tapasz, az én számon mosoly. Te folyamatosan engem nézel, én néha pillantok reád. Rengeteg különbség van köztünk. Én szabad vagyok, te rab.

Férfi és nõ, alá- és fölérendelt kapcsolatok, függõség és kiszolgáltatottság. Erõszak, testi fenyítés, megalázás. Súlyos szavak, még súlyosabb tettek ezek egy szabad világban. Ám ez is végigkíséri az emberiséget. Matriarchális õsközösség, patriarchális birodalmak, asszonyállat, használati tárgy, háremek. Eredendõ bûn, csikló-kivágás, erényöv. Késõbb jogfosztottság és "csupán" szexuális alárendeltség. Fõleg eme szexuális rész az, ami izgalmas: Sade márki és a Justine, Apollinaire és a Tizenegyezer vesszõ, Pauline Réage és O története, hogy csak a legismertebbeket említsem. Eközben a Távol-Keleten, ahol sem vallás, sem erkölcs nem köti gúzsba a szexualitást, technikai bravúrok és mûvészet, néha már-már misztikus emelkedettség -- tessék csak megnézni egy középkori japán metszetet! Végül szüfrazsettek, emancipáció, oktatás, választójog majd feminizmus, mely felülír minden szerepet. Vagy mégsem?

Akad egy világrend, mely kinyilatkoztatja, hogy nõ és férfi egyenjogú. Jól teszi. Akad egy világrend, melyben aki asszonyát elveri, korlátozza, megalázza, bántja (vagy fordítva!), az bûncselekmény. Legyen is az! Mert minden elnyomás rabság.

Rád pillantok megint. Mozdulatlan fekszel, próbálsz úgy fordulni, hogy minél kevésbé fájjon és folymatosan láthass. A hangulatvilágítást csupán egy olvasólámpa és a monitor fénye adja. Látom, amint a sejtelmes félhomályban a homlokodról legördül a következõ verejtékcsepp. Két összeszorított kezed lassan, de megállíthatatlanul vörösödik, ujjaid hasznavehetetlenül csápolnak és próbálnak fogódzót keresni a kötélen. Ezért késõbb majd nem szabad, hogy elfelejtselek megbüntetni. Talán neked is ez jut eszedbe, mert amikor rád nézek, felnyögsz. Gyönyörû vagy, ahogy ott fekszel, magatehetetlenül, kipeckelt szájjal verejtékezve. De térjünk vissza a szabadság gondolatához.

Adott tehát egy világrend, melyben az emberek eldöntötték, hogy a szabadság mindennél elõbbrevaló, és hogy minden elnyomás rabság. Aki mást mond vagy tesz, az bûnt követ el, ha szexuális téren teszi, akkor még perverz is. Jobb esetben beteg, akit azonnal meg kell gyógyítani.

És mégis, mit látok? A délutáni talkshowban két lakkbõrben pompázó nagymellû nõszemély lovaglópálcát lenget, és a nép, az istenadta nép, kéjesen üvölt. Az esti filmben a rossz fiú elrabolja és megkötözi a jófiú barátnõjét. A galád. Ám az ilyen jeleneteket erre szakosodott nagyforgalmú szájtok gyûjtik! A modernkori szexrabszolgaságról szóló késõ esti sorozat is nézettségi rekordot döntöget. De az írott médiában sem más a helyzet, a Justine-t háromévenként kiadják, a modern költõnek kötete jelenik meg fenekelõs verseibõl. A tengeren túl, a szabadság szülõhazájában pedig külön irodalma fejlõdött ki annak, hogyan kötözzük meg magunkat, partnerünket, vezessünk bele áramot, fogjuk be száját, orrát, égessünk rá billogot úgy, hogy közben mégse haljon bele! Tessék csak keresgélni picit az amazon.com-on. Legvégül egy kedves ismerõstõl levelet kapok, hogy milyen jó volna írnom egy heti sajtóorgánum tervezett különszámába.

De folytatom tovább! A szexshopok kínálatának kötelezõ részét képezik a bilincsek, szájpeckek, maszkok, korbácsok, hogy a bonyolultabb eszközökrõl szót se ejtsünk. Klubok nyílnak, szombat esténként emberek öltöznek hordhatatlan ruhákba, jelennek meg nyakörvben, társukat pórázon vezetve, partnert keresni, bemutatókon részt venni, vagy csak hogy egy jót beszélgessenek és megosszák egymással tapasztalataikat. De a legszebb és leggyorsabban fejlõdõ terület az internet. Ma már mindenki szabadon választhat magának partnert akár a szerint is, hogy a nádpálcát vagy a belékötözött vibrátort szereti-e jobban. Nyílt szakmai vita folyik arról, hová szabad és nem szabad szúrni a tûket, és hogy szívrohamhoz vezethet, ha valakinek áramot vezetnek a méhszájába. De a legnagyobb pezsgés a chatszobákban folyik, ahol tizenöt évestõl hatvanig az összes korosztály fékezhetetlen tombol.

Mi folyik itt? Egy a szabadság eszményétõl megdicsõült és megrészegült világban? Pfujjol, szörnyülködik, zártosztályért kiált a kórus, de valami nagyon bûzlik Dániában!

Minden egyetlen kérdés körül forog. Megengedi-e a szabadság, hogy valaki ne akarjon szabad lenni?

Rád pillantok megint. Na, te aztán biztos nem akarsz szabad lenni. Tudom, hogy megöl a kíváncsiság, hogy megnézhesd mit írok, de ehhez messze vagy. Kár, mert még sokkal kéjesebb kíváncsiság lehetne, ha rálátnál, de én tiltanám meg, hogy elolvasd. Nem baj, ez most elmarad. Nézzél hát továbbra is engem. Van elég "problémád" enélkül is. Kevés jobb nevelõ eszköz van egy szoros és hosszan tartó gúzsbakötésnél! Mostanra már az arcod is vörös. Az erõlködéstõl, hogy valahogy megtartsd magad, és kezed-lábad ne szakadjon ki a helyébõl. Közben az izgalmadat is kordában kell valahogy tartanod. Ha nem sikerül, az még több mocorgással, még több plusz fájdalommal jár. Érdekes és izgató harc ez. Többnyire veszíteni szoktál. Ha most odatennék egy lágyan zümmögõ vibrátort, meghalnál. De ez most nem az élvezet ideje, pontosabban nem azé az élvezeté.

A szabadság, rabság, uralkodás és behódolás nem csupán morális kérdés. A biológiai szempontok is érdekesek. Mi az agresszió, hogy megy a hatalom kinyilvánítása vagy a megadás a fõemlõsöknél? Ha megnézzük, az összes erre vonatkozó gesztus szexuális jellegû. Bizony ám! A vezérmajom büszkén döngeti mellét, miközben a legyõzött majom alázatosan lekuporodik, és felkínálja piros seggét. Hol itt az egyenjogúság? Hol itt az ösztönök szabadsága?

A fenekelés gondolata szép emlékeket ébreszt bennem. Megint rád pillantok. Nem tudod, mennyi van még hátra, mert nem árultam el. "Amíg meg nem írom, rabnõm…". És te tudod, milyen lassan írok. Fogalmad sincs, elkészültem-e már, vagy, hogy hol tartok.

Mi az, amit a mi, szabadságtól megittasult korunk nem tanult még meg? Miért kényszerülnek egymást szeretõ, kívánó, érzésekkel és érzelmekkel teli emberek a hálószoba sötét félhomályában megtenni, amire vágynak? Miért kell titokban tartani a munkahelyen, a család elõtt, miért nem tudhatják meg az évtizedes cimborák? Miért nem lehet komolyabb nyomokat hagyni, miért baj, ha meglátják ezeket az utcán, az orvosnál, az uszodában? Miért nem szólíthatlak nyilvános helyen, társaságban rabnõmnek, úgy, ahogy otthon megszoktam és aki számomra vagy, és miért nem szólíthatsz engem Uradnak, ugyanígy? Hát hol van itt a szabadság, kérdem én???

Megint rád nézek. Nagyon szeretnél már szabadulni. Kéjes érzés nekem a téged eltöltõ kéjes érzés. A boldogságot pedig, hogy e kifacsart pózban heverõ, meggyötört, szenvedõ múzsám lehetsz, ajándékba adom neked!

Megmondom én! Minden elnyomás rabság, de nem minden rabság elnyomás! Bizony ám! Ezt kéne nem, nem elfogadni, nem, hanem felfogni elõször! Mert papolhatunk bármennyit nyitott társadalomról, a felnõtt emberek önrendelkezésérõl, szabad akaratról, az ellentábor erkölcsrõl, beteg perverziókról vagy a vallásról (mintha nem a Biblia lenne a nemek közti alá- és fölérendeltség egyik legelszántabb szószólója), a meg nem értés oka legtöbbször nem más mint a tudatlanság, az elõítélet, sõt, rosszindulat, és amíg ezen nem tetszik változtatni, addig hiába is beszélünk akármilyen toleranciáról, elfogadásról, hiába meséljük, mesélik maguk a "szenvedõ" alanyok, hogy a fizikai-lelki magatehetetlenség micsoda öröm, mennyi energiát szabadít fel, addig hiába minden!

Megint rád nézek. Rengeteg azonosság van köztünk. Mindketten érezzük, tudjuk, mi kell nekünk, és már régóta meg merjük tenni! Szolgálsz engem, és a legnagyobb jutalmat kapom, amit csak kaphatok. Elfogadom szolgálatodat, és a legnagyobb jutalmat adom, amit csak adhatok! Általad leszek szabad, általam leszel rab!

Találkozik a tekintetünk. Megszûnik körülöttünk a világ. Elszáll fejembõl minden magvas gondolat. Felállok a fotelbõl. Mi ketten már tudunk mindent.

Aranyló szemeidben a szabadság gyönyörû tüze lángol.

Jeromos Mester