A-mazo-n
A tengerpart a boldogság. A boldog aranykor anyaméh-szagú,
-ízû, -selymû emléke. Fényes izzadó
testek fekszenek a napon, homokszemek peregnek a bõrön oda-vissza,
pereg az idõ és visszapereg, idõtlen, lusta, nyújtózó
örökkévalóság. Krónosz jelen idõben
falja fel és hányja vissza minden egész órában
gyermekeit a beach-en, de ez csak játék, showelem, mûhorror,
ketchup és színpadi festék, aranyfénybe,
latin zenébe vonva, örökké tart a lebegés
a könnyû, sós hullámokon.
...
Csendesen lopózik be a vágy a jelen idõ után
az agyamba. Történjen valami. Mozduljon valami. A mulandóság
érték. A törékenység érték.
A fájdalom érték. A feladat érték.
Három nap egy esztendõ - a mesék õsi világában
ugyanúgy, mint most, az örök nyaralás mozdulatlanságában.
Három nap. Csak három. És a negyedik napon megfakul
az aranyfény, bosszantó a lebegés, fárasztó
a pihenés, idegen a hedonista nyüzsgés.
...
Kagyló- és csigahéjakat gyûjtök a tengerparton.
Éles, formás-formátlan kis emlékezetszilánkok,
felszikráznak az erõs napfényben. Kékes
héjdarabka - a pálca suhintása a beszûrõdõ
lámpák fényében a hálószobában;
bíborszín szegélyû körömnyi gyûszûdarab
- a mellbimbó színe százpercnyi csavarás-nyújtás
után; napfény gyûlik össze egy félkagyló
gyöngyházszínû belsejében - a szememet
elvakító fény, ahogy lekerülnek a csipeszek
a meggyötört testrõl orgazmus elõtt... fényes
horgászzsinórra fûzöm fel a képeket.
Ez az én ékszerem, bizony.
...
A szikla gyönyörû. A szikla könyörtelen a
fenyõkkel tarkított hegyek oldalában. Lezúzza
a tenyerem, a térdem, a könyököm, ahogy verítékezve
mászom egyre feljebb. Nem merek lenézni, félek
látni, milyen magasra jutottam...vagy éppen csak nincs
idõm, nincs erõm lenézni. Csak a feladat van, hágni
egyre feljebb, csak a következõ lépés, a következõ
kúszómozdulat, kicsi részfeladatokra tagolják
és formázzák az idõt, ami fájdalommal
és a feladat örömével telik meg. Messze még
a csúcs, de ha megint felérek, ha megint fent leszek,
ahhoz semmi nem fogható. Nem számít a könnytõl
maszatos arc, a horzsolások, a szivárgó vér,
a világ tetejére a fájdalmon keresztül vezet
az út.
...
Büszke vagyok a feladatra. Büszke vagyok a fájdalomra.
Az eufória, a pihenés nem teljes a combokban sajgó
ólmos fáradtság nélkül. Az örömért,
a gyönyörért küzdeni és áldozni
kell. A gyönyör bölcsõje az út, a küzdelem,
az áldozat. Bene gesserit, bene gesserit... a beavatás
valódi szentsége a fájdalom elviselése.
...
Micsoda könnyebbség, hogy nem vagyok egyedül.
Micsoda hálát érzek, hogy van, aki felkészít,
aki beavat.
Micsoda kincs a személyi edzõ, aki jobban ismeri a testem
és a teljesítõ képességem, mint jómagam.
Micsoda áldozat részérõl a gondosság,
amivel felépíti az edzéstervet.
Micsoda mozdulat, ahogy engem, a tanítványt emel madonnai
piedesztálra mesterem.
Micsoda fényt látok a szemében, ahogy fürdik
a belõlem áradó fájdalomban.
Micsoda ékkõ a könny a szemében, ahogy büszkén
látja, ahogy újra és újra leküzdöm
önnön határaim.
Micsoda ívben feszül meg a testem, ahogy a fájdalom
és a gyönyör elválaszthatatlanul, egymásba
fonódva repít a csúcs felé.
Micsoda panorámát látok ott, abban a pillanatban,
lehúnyt szemekkel, sajgó mellel, combokkal, ágyékkal
a világ tetején.
Micsoda hálát érzek, hogy te vagy a mesterem, én
csodálatos, szeretetteli, türelmes, szadista mesterem.
...
Messze van most a tengerpart, nagyon messze...bár, ha leveszem
a szememrõl a kötést, és merek igazán
nézni, úgy, mint a királyfi mesebeli messzelátó
barátja...ellátok odáig.
Karcsú alak sétál a parton.
...
Ropog a homok a lábam alatt, nézem tajtékait,
a kagyló- és csigahéjdarabkákat. Éles,
pontos fájdalom a talp belsõ ívén, a lágyrészen.
Belém hasít a fegyelem, tiktakol az óramû,
megnyugtató, könyörtelen, pontos tiktakolás.
Szépen, mívesen ketyeg a mellkasomban az óraszerkezet.
Lassú táncot kezdek lejteni az ütemére, adja
a ritmust a ketyegés és a lüktetõ fájdalom
a talpamban. Szép, pontos mozdulatokkal ellenpontozni a fájdalmat...áramlik
a testemben, hûvös hullámként vonul át...szép
a tánc, ahogy a fájdalom és az izmok játéka
összecsavarodik, összesimul...könnyû vagyok, könnyû
léptekkel táncolok tovább a kicsapó, csípõs
sós hullámok között.
Férfiszempárt érzek a bokámon. Nõ
vagyok. Igazán, teljes testtel, teljes szívvel, teljes
örömmel, teljes fájdalommal.
Nelli32