Hogyan (ne) írjunk BDSM történetet?

Sokan írunk, és még többen olvasunk BDSM történeteket a világháló oldalain. Van, ami tetszik, van, ami nem – ez többnyire ízlés dolga, gondoljuk. Megpróbáltuk három különböző történet kapcsán megfejteni a jó és a rossz történetek titkát, és levonni néhány általános tanulságot. Osztatlan sikert egyedül Pauline Réage regénye, az O története egyik kiragadott részlete aratott, ami itt olvasható. A másik két történet a neten megjelent amatőr írások közül való, és bár mindkettőt figyelemreméltó írásnak tartom, szerzőjüket nem szeretném kényelmetlen helyzetbe hozni azzal, hogy nevesítem őket. Mindenesetre ezúton is köszönjük nekik, és általában a neten megjelenő írások szerzőinek, hogy írásaikkal lehetővé teszik, hogy beszélgessünk és vitatkozzunk róluk, de mindenek felett örömünket lelhessük bennük.

A történetekre vonatkozó általános, nem BDSM-specifikus észrevételek

Helyesírás, külalak: alapvető elvárás egy történettel szemben, hogy ne tartalmazzon elírásokat, helyesírási hibákat. Ha ezek nagy számban fordulnak elő, szinte automatikusan besoroljuk a szerzőt a primitív vagy a gondatlan kategóriába, ami ösztönös ellenszenvet szül az olvasóban. Ügyeljünk arra is, hogy a szöveget tagoljuk bekezdésekre. A párbeszédek kövessék a helyesírás szabályait.

Párbeszédek: a sok dialógus élvezetessé, pergőssé, életszerűvé teszi a történeteket. A párbeszédek azonban csak akkor hitelesek, ha olyan mondatokat adunk a szereplők szájába, amiket egy valós szituációban is ugyanígy elmondhatnának.

A cselekmény követhetősége: sokszor nehezen követhető a cselekmény, a helyzetek (akár testhelyzetek) leírása. Célszerű az elkészült írást a neten történő megjelentetés előtt másokkal is elolvastatni, az esetlegesen hiányzó átvezetéseket, leírásokat pótolni. A lineáris történetvezetés monotóniához vezethet, de ez még mindig jobb, mintha avantgárd művészieskedésünk követhetetlenné teszi a cselekményt. Olyan feladatot próbáljunk magunk elé állítani, amit meg is tudunk oldani. Az elbeszélés végül is eredetileg egy történet egyszerű, körítés nélküli elmesélését jelenti. A táncban is annak érdemes elkezdeni saját figurákat bedobni, aki az alaplépéseket már rutinból hozza.    

A történet indítása: ne lohasszuk le az olvasó érdeklődését hosszú, unalmas, körülményes bevezetőkkel. Nagyon hatásos rögtön az események közepébe vágva indítani, ilyenkor azonban ügyeljünk arra, hogy néhány szóval teremtsük meg a helyszínt, a hangulatot.

A történet íve: a történet ne legyen mondatok vagy történések laza, összefüggéstelen halmaza. Indítsuk el valahonnan, és jussunk el valahová. A történet ívét, egységét a cselekmény vagy az érzelmek egyaránt megadhatják, a lényeg, hogy legyen valamilyen szál, amire felfűzzük az elbeszélést.  

A történet vége: zárjuk le az elbeszélést, kerekítsük le a történetet, hogy ne hagyjunk hiányérzetet az olvasóban. A zárás lehet csattanó, egy találó összegző mondat, vagy akár az érzelmek letisztulása, mint a csendes együttlét a szeretkezés utáni percekben. Valamilyen ügyes, szokatlan megoldás persze még jobb lehet. 

A történet hossza: az elbeszélés minősége nem függ a történet hosszától, de sokan kedvelik a rövidebb írásokat. A hosszabb írások esetében nehezebb lekötni az olvasó figyelmét, ez több rutint, jobb íráskészséget igényel.

Trágár/szókimondó stílus: teljesen megoszlanak a vélemények a trágár szavak használatáról, úgy tűnik, ez inkább ízlés kérdése. Mindenesetre, aki megkockáztatja ezek használatát, az számítson arra, hogy az olvasók egy része ezért elutasítja az írását. Többek szerint ugyanakkor a szókimondó stílus nem feltétlenül egyenlő a hiteltelenséggel, az igénytelenséggel és a primitívséggel.   

Emelkedett stílus: a patetikus, fellengzős megfogalmazások ellentábora hasonló nagyságú, mint a trágárság elutasítóié. 

A stílus, a hangnem egysége: lehet egy nyers, vad történet ugyanolyan jó, mint egy kifinomultabb, érzelmesebb elbeszélés, a lényeg az, hogy ne keverjük hiteltelen módon a nyersebb és az emelkedettebb stílust („ne pancsoljuk a tállyai aszút a kerítésszaggató pálinkával”).

Beleélés vagy távolságtartás: bár a hűvös, személytelen hang ugyanolyan jó lehet egy történetben, mint a szereplők érzelmeinek bemutatása, az érzelmek hiteles (de nem feltétlenül mélységekbe menő) megjelenítését általában elvárja az olvasó. Nehéz feladat megtalálni a középutat az érzelgősség és az érzéketlenség között. 

Fantázia vagy valóság: van, aki nem szereti a fantáziatörténeteket, van, akit hidegen hagynak a személyes beszámolók. Mégis, mindkettő lehet jó, ha a maga módján hiteles. A hitelesség nem feltétlenül korlátozódik azokra az írásokra, amik a valóságban is megtörténhetnének, de sokan csak az ilyen elbeszéléseket tudják elfogadni. Még többen úgy gondolják, hogy legalább illik utalni a történetben arra, hogy fantáziáról van szó, különösen, ha a fantázia a valóságban megvalósíthatatlan. Ez természetesen nem irodalmi vagy írástechnikai, hanem etikai kérdés, ami a BDSM praktikák sokszor viszonylag magas egészségügyi, lelki kockázata miatt kiemelten fontos. Ne hitessük el a laikusokkal és a kezdőkkel mégoly szépen megírt fantáziatörténetekben sem, hogy a szenvedő alany mindent kibír, sőt élvez.  

És ami már kifejezetten a BDSM történetekre vonatkozik…

Az írás mint BDSM feladat: sok történet bevallottan vagy érezhetően a domináns fél parancsára születik. Az ilyesfajta önvallomások, ha kikerülnek a netre, érdekesek, mint intim hangvételű beszámolók vagy feladatmegoldások, de sokszor kevéssé élvezhetők önálló elbeszélésként. Sokukra jellemző az iskolás stílus, a kanonizált BDSM terminológia és klisék kipipálása, a „BDSM lecke felmondása” (pl. „ezzel tágítottad a határaimat [limit]”). Az ilyen bennfentes, sőt, kissé tudálékos szakszó-használat komikusnak hathat, laikusok számára pedig érthetetlen. A BDSM lecke iskolás felmondása a személyesen megélt élményt is közhelyekké silányíthatja, hiteltelenné teheti.  

Nelli

Melléklet

Hogyan kell jól írni?

(Umberto Eco: Gyufalevelek, Európa Könyvkiadó Budapest, 2001)

Jó tanácsokra bukkantam az interneten: eligazítanak, hogyan kell jól írni. Némi változtatással közzéteszem őket, azt hiszem, sokaknak kapóra jönnek majd, kivált azoknak, akik írótanfolyamra járnak.

1. Kerüld az alliterációt: csacska csali az csak.
2. Kerüld a frázisokat: a frázis üres szócséplés.
3. Ne használj jeleket & rövidítéseket stb.
4. Ne felejtsd (soha), hogy a zárójel (még ha nélkülözhetetlennek véled is) megszakítja a mondat fonalát.
5. Vigyázz, nehogy... túlzásba vidd a hármaspontokat.
6. Használj minél kevesebb macskakörmöt: nem "sikkes" dolog.
7. Sohase általánosíts.
8. Az idegen szavak nem segítik a bon-ton-t.
9. Bánj fukarul az idézetekkel. Jól mondta Emerson: "Gyűlölöm az idézeteket. Csak azt mondd, amit magadtól tudsz."
10. A hasonlat olyan, akár a frázis.
11. Kerüld a redundanciát; ne ismételd el kétszer ugyanazt; ismételni felesleges. (Redundancián azt értjük, hogy valaki ok nélkül magyaráz olyasmit, amit az olvasó egyszer már felfogott.)
12. Seggfej, aki csúnya szavakat használ.
13. Fejezd ki magad mindig többé-kevésbé pontosan.
14. Ne alkoss egyszavas mondatokat. Kerüld.
15. A túl merész metafora kerülendő: toll a kígyó pikkelyén.
16. Oda, tedd a vesszőt ahova, kell.
17. Tudd, mikor használj pontosvesszőt és mikor kettőspontot: ez persze nem könnyű.
18. Kerüld a képzavart akkor is, ha "hét nyelven beszél": a rossz hasonlat kisiklik, mint a vöcsök.
19. Minek annyi szónoki kérdés?
20. Légy tömör, igyekezz hosszú - vagy a kevéssé figyelmes olvasót óhatatlanul zavarbaejtő közbeékelések által megszakított - mondatok helyett a lehető legkisebb számú szóval kifejezni, amit gondolsz, nehogy magad is hozzájárulj az információs környezetszennyezéshez, amely (különösen ha a mondandó föŹlösleges vagy legalábbis nélkülözhető pontosításokkal van megspékelve) minŹden kétséget kizáróan ennek a média sújtotta kornak az egyik tragédiája.
21. Ne lelkendezz! Takarékoskodj a felkiáltójelekkel!
22. Írd helyesen az idegen neveket, mint például azt, hogy Beaudelaire, Roosewelt, Niecse és így tovább.
23. Mindenekelőtt élj a captatio benevolentiae eszközével, hogy megnyerd magadnak az olvasót (bár lehet, hogy ezt sem érted, amilyen hülye vagy).
24. Gondossan ügyej a hejesirásra.
25. Mondanom sem kell, milyen bosszantó kifejezőeszköz a preteríció.
26. Ne ismételgesd magad. Legalábbis fölöslegesen ne.
27. Sose használj fejedelmi többest. Bizonyosak vagyunk benne, hogy nem kelt jó hatást.
28. Ne keverd össze az okot az okozattal: félrevezetne, tehát rosszul tennéd.
29. Ne alkoss olyan mondatot, amelyben a konklúzió nem következik logikusan a premisszákból: ha mindenki ezt csinálná, akkor a premisszák következnének a konklúziókból.
30. Ne hódolj az archaizmusoknak, a hapax legomenon-nak és más szokatlan lexémáknak, melyek, bármennyire úgy érzed is, hogy grammatológiai différance nyilatkozik meg bennük, és dekonstrukcióra csábítanak, mindenképp - kivált, ha netán még fenn is akadnának az aggályos szövegmegközelítés rostáŹján - meghaladják a szöveg címzettjének kognitív kompetenciáit.
31. Ne fecsegj, de kevesebbet se mondjál, amennyit.
32. A mondat akkor kerek, ha

1997

Mészáros Ferenc tördelő-szerkesztő kiegészítése:
33. Vigyázz a félregépelésekre, mert a sok sajthiba hanyag disszartációt eredményez!

2006