Kellemes délután
Kellemes délután,
ragyogó napsütés, napocskázni megyünk a tópartra. Csendes, eldugott
hely, a madarakon, békákon kívül csak mi járunk arra. Kora tavasz van,
a víz még hideg. Engem nem zavar, nem is vágyom belé. Levetkőzünk,
lefekszünk a matracra, testünk cirógatja a szellő, melegíti a nap.
Szeretem nézni a felhőket, hallgatni a békakuruttyolást. Megnyugtat,
kikapcsol.
Kedvesem már
sokallja is a napot, bemerészkedik egy úszásra a tóba. Ez alatt
sétálni indulok. Hosszabbra sikerült, mint az ő úszása. Mivel nem
láthat éppen, rákérdez: Vesszőt keresel? Kivételesen nem azt keresek,
pedig szokásom. :-) Sok
vesszőt téptem, hámoztam már... Készségesen válaszolok. Nem. Keressek? A
válasznak a hangsúlya lep meg. Keressél. Nem csak úgy mondja, hogy
"jól van, na, ha erre van kedved", kifejezetten felszólítás. Egy
pillanatra meghökkenek, majd komolyan véve a feladatot, igyekszem
lehetőleg gyorsan találni megfelelőt. Tóparton elég egyszerű, a fűzfák
bőven kínálják szép, egyenes ágaikat. Buzgón hámozgatom a
kiválasztottat... Közben pörög az agyam. Neki kerestem. Neki hámozom.
Miért önt el a félelem és izgalom fura keveréke? Engem, akinek mindig
akkora szája van, hogy milyen finom is a frissen hámozott vessző?
Igen, régen éreztem már a csípését. Akkor nem én hámoztam, és nem az Ő
kezében volt. Az már történelem, kedves emlék. Már közeledem, ül és a
tó felé néz. Félig a háta mögött állok, átadom. El fog verni vele?
Tényleg el fog verni?
Feküdj le. Egy
matracnyi hely, kétoldalt sás. Hasra fekszem, Neki nem marad szinte
talpalatnyi hely. Mögöttem áll. Szisszen a vessző, szisszenek én is.
Lehetne így is, csak valahogy nem az igazi... Oldalról kellene,
mormogja. Teljesen egyetértek. Megoldja. Néhány vesszőcsapás, olyan
puhatolózó féle. Ennek már íze van, a félelem elpárolgott... Talán
kicsit lejjebb kellene. Kezemmel takarom a derekamat. Átadom magam a
játéknak. Igyekszem nem nagyon mozdulni. Égő nyomok rajtam, időnként
megfeszül a testem, kis szünet, rákészülök (rákészülünk?) a
folytatásra.
Szép piros már, és
csíkos. Csacsi mondat, de jólesik Tőle. "Kár hogy nem mindig oda megy,
ahova akarom." Na, ezen már nevetnem kell. Persze Ő is nevet.
Elégedettek vagyunk egymással. Rajta egészen konkrétan látszik ;-)
Nekem meg mindig vannak ötleteim! Felülök, mögém kucorodik, átölel,
puszilgat. Mazo berzenkedik magában, bár kis idővel korábban még azt
hitte nem is fog tetszeni neki a dolog. Felhívás keringőre. Szétnyitom
a térdem, és mutatom hogy a combom belseje, s ami közé esik: Itt nem
lehet rossz helyre ütni. Legfeljebb túl jó helyre. Nevetgélünk. Óvatos
próbálkozás után mindketten megállapítjuk, működik ez, semmi hiba.
Csíp, fáj, izgat, nagyon jól érzem magam. Kitör belőle a kreativitás.
Hasam, dombom, mellem is kap csíkokat. Hálás dorombolásom a válasz.
Lassan elolvadok... Kicsit furcsán veszem a levegőt. Ez jó, jaj de jó!
Megérzi, félreteszi
a vesszőt. (Soha többet nem találjuk meg. Kár érte...) Kezét odahúzom,
érezze milyen nedves vagyok belül. A büszke szadista és az elégedett
mazo, vagy csak egy fiú és egy lány a tóparton. Közben lelkesen süt
ránk a nap és rengeteg időnk van még egymásra...