Lelki igények, lelki kötöttségek, és lelki sérülések

Minden embernek vannak a testi igényei mellett lelki igényei is. Az az ember, aki testi vagy lelki igényeit nem tudja kielégíteni, az boldogtalan lesz. A lelki igények között a legfontosabbak a biztonság- és szeretetigény. Az, hogy egy embernek miből mennyire van szüksége, személyfüggő is, és adott pillanattól, sok egyéb apró hatástól is függ.

(A munkahelyi jó hangulat könnyebbé teszi a lelket, és ez meglátszik este otthon is, ahogy az esti veszekedés is észrevehető másnap reggel, amikor munkába megy az embe...)

• A biztonságra, szeretetre (társra), barátokra, megértésre vágyás minden emberben benne van. Ha valaki minél bizonytalanabb élethelyzetben van, annál jobban vágyik rá, hogy szeretve érezze magát, meg tudjon pihenni mások védelme alatt.
• Ha valaki minél kevesebb elismerést és bíztatást kap, annál jobban vágyik a dicséretre, elismerésre.

Engedjetek meg nekem egy kis kitérőt. Had beszéljek egy kicsit a pedagógiáról. (Talán annyira nem is lesz kitérő, hiszen a szülő és a tanár is hatni próbál a gyerekre, a gyerek akaratára, motivációjára, ahogy egy Dom próbál hatni a sub lelkére...)

A pedagógia jól ismeri az ember ilyen jelegű vágyait, igényeit.

Az elmúlt évszázadokban egyre többet változott is az iskolai rendszer, ahogy egyre jobban ismerték meg, hogyan is lehet a hatékonyabban tanítani, hatni a másik emberre, elérni, hogy a másik ember akarja azt, amit mi is, segíteni a másik embert, hogy a lelkesedése a munka/ tanulás során ne csökkenjen, ne vesszen el...

(Gondoljunk csak arra, hogyan váltották fel az oktatásban a nádpálcát más módszerek, amik segítségével a tanárok biztosítani szeretnék, hogy a gyerek valóban tanuljon. A büntetést felváltotta a jutalmazás: piros pontok, csillagok, matricák... ami segítségével szeretnék elérni, hogy ne kényszer, hanem belülről induló vágy legyen a tanulás.)

A modern pedagógia egyik legelfogadottabb módszere, hogy minden jó teljesítésért megdicséri a gyereket. Aki nem hiszi, nézzen csak bele egy oktatóprogramba, amit gyerekeknek árulnak, tele vannak "ügyes vagy" , "jól csináltad", "ez most nem sikerült, de legközelebb biztosan fog"... és hasonló visszajelzésekkel a gyerek számára. Hiszen ezzel próbálják elérni, hogy a gyerek motivációja ne csökkenjen annyit, hogy már tehernek érzi, fájdalmasnak, kínzónak érzi a feladatot, a tanulást, és már elfogy a megfelelési kényszere is, és az érdeklődés megszűnésével feladja a munkát.

Azonban a modern pedagógia kimondja, hogy nem is maga a tanítás, hanem a tanulás, a diák, aktív részvétele a döntő, ezért egyre több és több könyv jelenik meg -talán a legrégebbi ilyen könyvek, a PET és TET kézikönyvek, amik a tanári és a szülői hatékony nevelésre próbálnak jó tanácsokat adni- azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet hatékonyan rávenni a gyerekeket arra, hogy tanulni akarjanak, hogy meg akarjanak tanulni valami újat. Szeretnék elérni, hogy a gyerek akarjon jobbá válni, és ne büntetést elkerülni.

Most aztán nyugodtan megkérdezheti bárki, hogy pedagógia szakkönyvet ismertetek, vagy pedig a BDSM-ről próbálok itt valamit mondani. Hiszen eddig még csak pedagógiáról és gyerekek motivációjáról volt szó, és a nádpálcáról is csak annyit jegyeztem csak meg, hogy divatjamúlttá vált az iskolában, mert rájöttek, van olyan, ami hatékonyabb.

De tényleg olyan távol áll ez a BDSM-től?

Kedves Domok és Dominák, nem épp arra vágytok Ti is, hogy a sub önként és magától adjon minél többet és minél jobban? Persze, persze... büntetni is élmény... de legyünk őszinték arra is mindig ad okot egy sub, viszont hatni rá, változtatni, hogy jobb subbá, emberré, boldogabbá váljon sokkal nehezebb, mint egyszerűen megnevelni egy fenekeléssel, vagy épp csipesszel és gyertyaviasszal.

Nem azt szokták a Dom feladatának tekinteni, hogy rávegye a subot a megfelelő magaviseletre?

Nem azt szokták a dominálás csúcsának hívni, amikor a Dom el tudja érni, hogy a sub saját akarataként élje meg azt, ami a Dom számára kedves viselkedés?

Nem valami hasonló a cél akkor is, amikor egy gyereket nevelnek a szülők, tanárok?

Biztosan nem segít egy Domot a helyes dominálásban, ha rendelkezik elég orvosi ismerettel ahhoz, hogy tudja, mi milyen sérülést okozhat, mi milyen fájdalmat okozhat?

Vagy nem segíthet-e szerintetek egy Domot a dominálásban, ha tudja, hogyan lehet hatni igazán a másik ember lelkére? Ha tudja milyen személyiség-típusok, vannak és melyike hogyan lehet a legkönnyebben hatni?

Nem szeretnék félreértéseket...

Nem hiszem, hogy egy jó Dom orvos, pedagógus és pszichológus is kell hogy legyen, ahhoz, hogy jó Dom legyen.

Nem hiszem, hogy ha valaki nem járt 1-2 évet orvosira, pszichológiára és/vagy nincs pedagógia szigorlata, akkor már nem lehet jó Dom.De azt hiszem, ahogy "jó pap is holtig tanul", egy Dom is mindig tanulhat új trükköket.

Tudom, hogy egy jó anya éppúgy tudja ösztönből, mint a legjobb szakember, hogy mire van szüksége a gyermekének. De hiszek abban, hogy ezeket a dolgokat csak akkor tudja akár egy anya a gyerekével, akár egy tanár a diákjával, akár egy Dom a subjával szemben jól és hatékonyan használni, ha elég magas az EQ-ja. Azaz az érzelmi intelligenciája.

Kedves anyukák, tanárok és Domok, Dominák, gondoltatok már arra, hogy ha ezt vagy azt csináljátok, akkor a másik ember lelkében mi zajlik le, hogyan éli azt meg?

Apám sokszor mondogatta "egy pofon a megfelelő pillanatban többet ér, minden tanítgatásnál". Nem tudom igaza volt-e- de az lehet, hogy, gyorsan észrevette, nálam nem éri el a kívánt hatást? -mert az biztos, hogy nem kaptam sok pofont életemben. Márpedig a dominálás pontosan azon az apróságon áll vagy bukik, hogy az ember észreveszi-e mikor van a kezében a másik ember lelke. Mikor tud igazán hatni a másik ember lelkére.

Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a D/s kapcsolatban olyan emberekről beszélünk, olyan emberek közötti kapcsolatról beszélünk, akik önként mennek bele, és akik vágynak egy alá-főlé rendelt viszonyra életük ez területén, ahol szabadon választhatnak (azaz most konkrétan arra gondolok, hogy nem a munkahelyükön, bár érdekes kérdés lenne az is, hogy egy Dom vagy egy sub milyen munkát végez, milyen munkát keres...).

Milyen is egy sub?

Jeromos Mester oldalán a következő megfogalmazások olvashatók, annál a résznél, ahol az alárendelt személyiségtípusokat ismerteti:

"Az engedelmes szolgát főleg az foglalkoztatja, hogyan szolgálhatják urukat. Számukra a szolga szerepének eljátszása izgató, és a középpontban az Úr/Úrnő áll. Élvezetet okoz nekik, ha valaki más a saját örömére "használja őket..."
"Az Endorfinfaló, az intenzív élmény egy olyan különleges formáját igényli, amit fájdalomnak hívunk. A típus annyira sajátos, hogy nyugodtan sorolhatjuk külön kategóriába. Az o számukra a BDSM a legkülönfélébb fájdalmak átélésére nyújt lehetőséget. Példának okáért azért vállalják a megkötözést, mert csak így biztosítható, hogy az erős korbácsütéseket a megfelelő helyzetben viselhessék el, mely alatt a számukra az élvezethez szükséges endorfinok mennyisége felszabadulhat. Az endorfinok, s ezáltal a test (nomeg a szellem) felszabadítása a cél, mely a BDSM, a megkötözés révén érhető el."

Érezhető már ebből a két csoportból is, hogy az egyiket a testi fájdalom mozgatja, a másikat pedig, valami egészen más. Erről az egészen másról kell most elsősorban beszélnünk. Mert ez az, amit nem kötözések, korbácsütések, és büntetések ígérete elégítenek ki elsősorban.

Ezeknek az embereknek a dolog sokkal inkább szól lelki játékról, lelki folyamatokról.

"A mutáns autoritás" című írásban a következőt olvashatjuk a kiszolgáltatottsággal kapcslatban:

"Témánk szempontjából ezeknek az elnagyoltan vázolt védekezéseknek fontos eleme a biztonság keresésének az a módja, amikor a személy átéli egy hozzá képest nagy hatalmúnak érzékelt személy vagy intézmény hatását, ami olthatatlan vágyat ébreszt benne a hatalmas figurával való azonosulásra. Más eszköze ugyanis - korai traumáiból kifolyólag - nincsen ahhoz, hogy egy számára kiszolgáltatottságot jelentő helyzetben biztonságba helyezze magát. Ezt a folyamatot nevezzük heroikus azonosításnak. Ez jelenik meg - vegetatív jelenségek, mint borzongás, elgyengülés, fényes szemek és kipirulás stb. kíséretében - a rajongásban, a "nagyszerűvel" való találkozásban, a "rendkívüli" által történő megragadottságban. A heroikus azonosítás alapozza meg a vallási ideológiák és a politikai mítoszok hatékonyságát. Az ilyen azonosítás lényege illuzórikus részesedés a hatalomban, a nagyszerűségben, amely védelmet és narcisztikus kárpótlást nyújt.
A későbbi élethelyzetek kiszolgáltatottsága az egyénben többé-kevésbé összekapcsolódik a korai kiszolgáltatottság élményanyagával, mintegy a tudatosság megkerülésével felidézi azokat. A hatalom irracionalitása, ami a karizmatikus konstellációban testesül meg, ilyen módon a tápláló anyai princípiummal, pontosabban annak hiányosságaival és a nyomában keletkező hiányérzetekkel függ össze. A karizmatikus hatalom csábító és félelmetes közvetlensége erre az irracionális magra tud építeni, ez mintegy előfeltétele hatékonyságának."

Viszont megkülönböztetném a subtól és a mazotól, az eddig említett csoportoktól azokat is, akik félelemből, szerelemből, alázatból vagy más mély érzelmi vagy lelki hatásra visel el testi vagy lelki szenvedést.

Nem BDSM a reménytelen szerelemért vállalt cselekedet, vagy a családért, gyerekért való értelmetlen vagy épp életmentő önfeláldozás.

A BDSM valami egészen más, valami, ami nem a másik vágyairól szól, hanem a saját vágyainkról szól, megfelelő partnerrel.

Erről a fajta feláldozásról és szenvedésről olvashatunk az "Érintetten" című írásban is:

"A szerelem-szeretetben a kitettség és kiszolgáltatottság érzése még jobban felerősödik. Az a tekintet, amely számomra a legfontosabb, életet adhat, és életet vehet el. Ady kegyetlen mondata (sajnos) igaz: Általam vagy, mert meg én láttalak, / s régen nem vagy, mert már régen nem látlak."

Viszont térjünk vissza ahhoz, ami tényleg BDSM, és annak lelki hatásaira:

A BDSM azonban nem csak a Dom és a Szadista boldogságáról, kielégüléséről szól, hanem a sub és a mazo vágyairól és azoknak a beteljesedéséről is. Márpedig a sub és a mazo is belső vágyat érez arra, hogy ezeket a kalandokat átélje, hogy ezt a fajta életstílust válassza. Azt hiszem a mazo és a sub között, közel sincs olyan, nagy különbség, mint azt hangsúlyozni szeretnék. Bár ha a másik oldalról nézzük, akkor pont ez a kis különbség az, ami eldönt mindent. Bár hangsúlyoznám, hogy véleményem szerint tökéletesen lehet ez ember különböző vágyain belül is elgondolkozni azon, hogy ez most sub vagy mazo vágy, de igazából én csak definiálás szinten lehet ilyen elkülönítésről beszélni, mert az életben semmi sem szélsőségesen ez vagy az.

Én úgy gondolom:

• Egy mazo attól mazo, hogy a testi fájdalomra, a testi kiszolgáltatottságra vágyik. Egyszerűen, ahogy az ételt kívánja az ember, vagy az alvást, úgy vágyik arra, hogy a fájdalmat érezze.
• Egy sub pedig attól lesz sub, hogy neki egyfajta lelki szolgálatra van szüksége. Hogy Ő egy másik embernek, egy másik általa szeretett embernek szeretne megfelelni, az Ő szabályait szeretné betartani, azok által szeretne jó lenni. Egy másik embert szeretne szolgálni, várva a figyelemre, hogy a másik lássa, hogy Ő jó-e, megfelel-e vagy sem, és e megfelelés következtében kapjon jutalmat vagy épp büntetést. Azaz egy sub a lelkét teszi le a másik ember kezébe, és próbál úgy létezni, hogy a másik embert boldoggá tegye, Neki megfeleljen.

Azonban, ha azt nézzük, hogy minden ember "csak" annyira vágyik, hogy a testi- lelki vágyait kielégítsék, akkor máris nem olyan nagy ez a különbség. Hiszen, ahogy a mazo a testét adja a másik kezébe vágyva a fájdalomra. Jól működő esetben ugyebár egy szadista vágyakkal teli partnernek, ami aztán mindkettőjük számára élvezet lesz. De nem szabad elfelejteni, hogy a mazo fél ezt megbízva partnerében teszi. Bízva abban, hogy a Szadista nem megy túl a határokon.

Miközben valami nagyon hasonlót tesz a sub a lelkével. Amikor átadja magát a Domnak. Vágyva arra, hogy a Dom nevelje őt, jobbá tegye őt, miközben azonban ki is elégíti őt a Dom. Hiszen a sub a Dom által az igényelt figyelmet és külső kontrolt kapja mag, és biztonságot és boldogságot érez, látva, hogy a Dom nevelésével, büntetéseivel és jutalmaival, elégedettségével mutatja ki törődését. Éreztetve eközben a subbal, hogy meg tud felelni, hogy még akkor is ha rossz, azért Ő min ember fontos, és hogy szükség van rá.

Számomra a Dom és a Szadista felelőssége nem kisebb és nagyobb, hanem egészen más jellegű. De mindkét esetben egy ember a testért és a lélekért való felelősségről van szó, azaz egy egész emberért felelős. Ebben pedig számomra nincs kisebb vagy nagyobb, hanem mindkettő elengedhetetlen.

Viszont egy talán mégis nagyon fontos különbség van. Hiszen, a szadista hibáját, ha hibázik és sérülést okoz a testen, olyat ami már nem férne bele a vállalt keretekbe, azonnal látni, és esetleg hetekig tartó testi lábadozás, vagy műtét vagy egyéb kezelés formájában rögtön észrevehető. Miközben a lelki szenvedés -amit ugye egy-egy ilyen élmény okoz- a lelki fájdalom és sérülés lassú és alattomos. Még sokkal később egy egészen másik kapcsolatban is látható lehet, adhat okot alaptalan rettegésre, egy korábbi élmény, amire akár már maga sem emlékszik az ember. A legtöbb lelki fájdalmat és sebet, pedig még alaktomosabban szerzi az ember, ugyanis sokáig nem látni, sőt sokan soha nem veszik észre saját lelki sebeiket, mert mindig csak egy kicsit fáj jobban. Hasonló ez ahhoz, amit a verésről is tudunk, hogy az egyre erősebb veréshez is hozzászokik az ember. Az egyre erősebb lelki szenvedéshez is hozzá lehet szokni, aztán amikor észrevesszük, hogy már mosolyogni sem tudunk, akkor nem is tudjuk mi is okozza ezt. Van, aki évekig él úgy, hogy már észre sem veszi, hogy minden nap egy kicsit jobban megsebződik a lelke. Ahogy a körülöttük lévők sem veszik észre, és ahogy mi is sokszor nem vesszük észre a minket körülvevő emberekben a lelki sebeket.

Pedig a lelki sebek sokkal nehezebben gyógyulnak. Sokkal nehezebb megtalálni a megfelelő gyógymódot a kezelésükre. Márpedig a Dom elsősorban a lélekben tud sebeket okozni... "Akkor vedd ki a másik szeméből a szálkát, ha már kivetted a sajátodból a gerendát." Tökéletes mottó lehetne sokaknak. Nem egyszer hallottam már chaten, hogy valaki a másik Dom hibáját ezen a téren észreveszi, és kimondja egy subról "látszik, hogy elhanyagolja az Ura, lehet küzdeni Érte, hiszen a kapcsolata már nem menthető meg". Aztán a Dom a chaten küzd, elmondja a subnak, hogy Ő jó subnak látja, és Ő pont egy ilyen subra vágyik, és Ő egy ilyen figyelmes és kedves és szerető subot bizony nem tudna így elhanyagolni... Aztán megkapja a subot. Egy darabig valóban emlékszik is az ígéretekre, majd idővel szép lassan megváltoznak a dolgok, és ugyanígy felejt el Ő is, vigyázni a sub lelkére, ápolni őt, szeretni, már csak bünteti, vagy éppen azt sem.

Mert amíg a más subja, addig ki meri mondani a Dom, hogy "Te jó sub vagy", "jól viselkedsz", "ügyes vagy"... de amint már az övé lesz, akkor már csak a hibáit, a tévesztéseit veszi észre. A sub pedig azt érzi, Ő már nem elég jó, más kell a Domnak, ahogy ezt éli át egy sub akkor is, ha a Domja más subbal ismerkedik, vagy más subot akar dominálni miközben felé nem mutat elégedettséget.

Ez pont az, amit a gyerek is átél, ha édesanyja a szomszéd fiút állandóan megdicséri, míg őt magát folyton csak akkor szólítja meg, amikor elront valamit. És a gyerekek esetében mindenki érzi, hogy az anya mennyire hibázik, ha a saját gyerekének csak a hibáit látja / említi meg, hiszen akkor a gyerek folyton azt érzi nem tud elég jó lenni és egy idő után a gyerek úgy érzi, nem jó Ő semmire, nem tud megfelelni, és már meg sem fog próbálni megfelelni. Más célokat fog keresni, olyat, amiben még mer próbálkozni. Eltávolodik a gyerek a szülőtől és a szülő értékrendjétől, és ezen senki sem lepődik meg, hiszen meg lehet érteni a gyereket, hiszen a szülő üldözte úgymond bele őt ebbe.

De ha ezt ennyire jól átlátják tanárok, szakemberek, és józan gondolkodású szülők is, akkor miért lepne meg bárkit is, hogy ha egy Dom a subját többet szidja és bünteti, mint amikor kimondja Neki, hogy most elégedett Vele, akkor miért hiszi mindenki azt, hogy ez helyes? Miért gondolják sokan, hogy a Dom csak jót akar a subnak, és a D/s játék arról szól, hogy a Dom a sub minden hibáját észrevegye és megtorolja? Miért olyan ritka az, amikor szavakba önti egy Dom az elégedettségét, és annyit mond: "ezt a kényeztetést most jutalomból kapod"? Miért kéne egy subnak annyival beérnie, és ettől boldog és kielégített lelkűnek lennie, hogy a kínzások, büntetések végén ha jól viselte, akkor a jóságaiért elélvezhet, kap egy kis kényeztetést és vége.

A mai napig hálás vagyok annak a Domnak, aki rávett egy ilyen két subos játékra, de utána kettesben maradt velem, még egy órán át, és kényeztetett. Csak kényezetet. Mert így elfelejtettem az aggódó gondolatokat, hogy ez azért kellett Neki, mert én nem vagyok elég, mert én túl csúnya vagy rossz vagyok... mert így nem az az emlék maradt bennem, hogy a másik sub azért kellett, mert Ő szebb és jobb, és én már csak arra vagyok jó, hogy keressek új subot, hanem érezhettem, hogy én önmagamban, is el vagyok fogadva és szeretnek.

Vigyázni kell azonban, mert nem mindenki, aki verésre, nevelésre vágyik valóban mazo vagy sub. És jól meg kell gondolni mielőtt, magunkról vagy másról, kategorikusan azt mondjuk ilyen vagy olyan. Csak egy példát mondok:

• A pedagógia külön témaként kezeli azokat a gyerekeket, akik csak azért rosszalkodnak, hogy ezzel vonják magukra a figyelmet. Mert a jóságért nem kapnak semmit, és szeretnének már valami visszajelzést kapni, és még a szidás és a büntetés is öröm nekik, mert végre figyelmet kapnak.

És persze, ahogy az ilyen gyerek is örülni tud a büntetésnek, azaz legalábbis igényli azt, úgy tud sok ember is BDSM-et keresni csodaszerként, és meg is tudják élni, hogy ez jó Nekik, holott igazából törődésre és figyelemre vágynak és nem pedig nevelésre és verésre, és szolgálatra.

Bár igaz, a subok is sokszor megteszik ezt a fajta provokatív lépést, ha elhanyagolva érzik magukat. Ennek a viselkedésnek mintatörténete van ábrázolva a Titkárnő című filmben. Amikor az egy gépelési hibáért kapott fenekelésre gondolva direkt ír el szavakat.

Igen igaz, a "toping the bottom", azaz a sub irányítása, és zsaroló játéka tényleg nem megengedhető, de nem megengedhető az sem, hogy valaki a D/s kapcsolatot úgy értelmezze, hogy a sub csak adjon és legyen hálás mindenért, hogy a sub ne követelődzőn, csak fogadjon el. A sub ne akarjon irányítani, ez tökéletesen igaz, de jogosan várja el, mint ember, hogy megkapja, amire a teste és a lelke vágyik, és a nem törődés elhanyagolás, kényeztetés nem megadása, abban a percben, hogy már nem nevelési szándékkal, hanem nemtörődömségből, vagy lustaságból, vagy oda nem figyelésből következik be, abban a percben teljesen jogosan vált ki a subból feszültséget. Abban a percben a sub reklamációja is jogos.

Hiszen a sub subként való megfelelést. Elfogadást vállalt, de nem azt, hogy a lelke ezentúl semmit se várjon és akarjon. Márpedig az emberi lélek egy bizonyos szenvedést már nem tud elfogadni.

A sub az alárendeltség és kiszolgáltatottság vágya mellet mégis törődést, szeretet és figyelmet vár, és szeretne kapni. Furcsa ellentmondás. De talán jól fedi Gabriel Marcel gondolata, hogy egyes emberek miért is tudják pont így és ebben megtalálni azt amit keresnek:

"A remény valódi kezdetei ott tűnnek fel, ahol az elkeseredés és kétségbeesés kísért." (Gabriel Marcel: Homo Viator )

Én ebben a mondatban tudom leginkább benne látni a vágyaimat. Szükségem van erre a mélységre, hogy tudjam élvezni a jót. A tökéletes uralmat a testem és a lelkem fölött, amit utána a nyugalom és a biztonság követ. Nem tud igazi örömet adni számomra egyik a másik nélkül.

Lashlie