Délután

Amikor a ház elé értünk, mintha csak meg lett volna elõre beszélve, mint ahogy valószínûleg így is volt, Péter hátrabilincselte a kezeimet, Zsuzsa pedig a számba tolt egy gumikarika szájpecket. Ez egy olyan holmi volt, mint amilyent a kutyáknak szoktak dobálni, és úgy helyezte a számba, hogy a karika függõleges volt, így a számat teljesen ki kellett tátanom, de a karikán keresztül kaptam levegõt, sõt, ahogy Zsuzsa ki is próbálta, bele lehetett nyúlni a számba. De beszélni, vagy bármilyen artikulált hangot kiadni nem tudtam. A karikához két szíj volt kötözve, amelyek végeit a tarkómon kötötték össze, így esélyem sem volt, hogy a pecket ki tudjam köpni.

Vasárnap koradélután az utcán kevesen jártak, az emberek inkább otthon pihentek ebéd után. Azt persze nem mondhatom, hogy senki nem volt az utcán, mert rajtunk kívül volt még néhány járókelõ, akik közül egyesek figyelemre sem méltattak, mások pedig talán hitetlenkedve nézték a jelenetet.

Ezután bekötötték a szememet, és azt hittem, hogy be fognak vezetni a házba, de nem ez történt.

Zsuzsa, ott az utcán letépte rólam a két kis rongydarabot, majd pedig valami csipeszfélét rakott az egyik mellemre. A csipesz nagyon szorított. Tudtam, hogy ez egy krokodilcsipesz, az erõsebb fajtából, apró hegyes kis fémfogakkal, amit elektromos szerelésekhez használnak, és láttam ilyeneket Zsuzsánál. A váratlan fájdalomra felnyögtem, és egy pillanatra azt is elfelejtettem, hogy a nyílt utcán vagyok meztelenül.

Ezután következett a másik mellem, és végül a csiklóm. Amikor a csiklómra is feltette a csipeszt, azt hittem, hogy felkiáltok fájdalmamban, de tudtam, hogy ezzel csak azt érhetem el, hogy több idegen ember fog odanézni. Amikor elengedték a csipeszeket, éreztem a hasamon, hogy a három csipeszt apró szemû lánc köti össze, amelyik most a hasam elõtt lógott.

Ott álltam az utcán anyaszült meztelenül, megbilincselve, bekötözött szemmel, kipeckelt szájjal, teljesen kiszolgáltatott helyzetben. Most még ha akartam sem mondhattam volna ki a menekülés szót. Szerencsére ott volt velem Zsuzsa, akirõl tudtam, hogy vigyáz rám.

- Na gyere. - mondta Zsuzsa, és megrántotta egy kicsit a láncot. A lánc egyszerre rántotta meg a két mellbimbómat és a csiklómat, és olyan fájdalmat okozott, hogy nem lehetett sem állva maradni, sem csendben. Felnyögtem, és követtem vakon Zsuzsát, amerre húzott. Nem kellett nagyon húznia, bár folyamatosan éreztem, hogy a lánc a kezében van. Csak pár lépést mentünk, amikor megszólalt Péter.

- Ne vidd messzire, mert nem fog visszatalálni.

- Jó. - hallottam most Zsuzsa hangját - Tulajdonképpen az is elég, ha a kapualjból feltalál az emeletre -éreztem, hogy elengedi a láncot. - Hilda, vezesd be a kapualjba!

- Igen. Mistress. - hallottam most Hilda hangját, és a következõ pillanatban éreztem, ahogy megfogja a láncot, és nagyot ránt rajta. Ez most váratlan volt, és rettenetesen fájt, fel is nyögtem. Azt hiszem, elég erõsem megrántotta a mellemet, mert most nem csak a mellbimbóba mélyedõ csipeszek fájtak, hanem az is, ahogy a mellemet meghúzta a lánc. Szerencsére valahogy úgy fogta a láncot, hogy inkább csak a melleimet rántotta meg, és a csiklómat nem. Automatikusan elõrehajoltam, és próbáltam vakon követni Hildát. Pár lépés után megálltunk. A bõrömön éreztem, hogy most mintha hûvösebb lenne, és ebbõl arra következtettem, hogy bementünk a kapualjba, és nem tûz rám a nap.

- Most bent vagyunk a kapualjban. -halottam Zsuzsa hangját, és tudtam, hogy csak nekem szólhat, hiszen ezt a tényt mindenki más láthatja. - Mi most felmegyünk, téged pedig itt hagyunk. Gyere majd utánunk, de ne sokat kóborolj, mert elunjuk magunkat, és akkor azért külön büntetést fogsz kapni. Azt pedig kapsz így is eleget, meglehetõsen felgyûltek a dolgok a mai nap folyamán. Bármi is történjen veled amíg felérsz, sosem tudhatod, hogy nem én rendeztem-e meg neked. Viselkedj mindig rendes rabszolgaként, úgy, ahogy az egy szófogadó kis puncihoz illik, amilyennek lenned kellene. Ez egy próba; remélem, kiállod. Megértetted?

Próbáltam nyögni, hogy igen Mistress, de nem nagyon ment, és bólogattam.

- Jó ennyi is elég. Az igazság azonban az, mielõtt túl nagy biztonságban éreznéd magad - folytatta Zsuzsa -, hogy nem szerveztem meg neked semmit. Egyszerûen fel kell jönnöd, és kész. És közben rettegj, hogy meglátnak, vagy, hogy nem a jó ajtón próbálsz meg bejönni. És mivel még nem foglalkoztam veled úgysem sokat, és egyébként is egy meglehetõsen nehezen kezelhetõ kis picsa vagy, aki nem sokat ér, ezért ne ringasd magad abban a hitben, hogy különösen vigyázunk rád. Felmegyünk mind, nem marad itt senki, és ha nem érsz fel, és soha többé nem látunk, akkor nem érdekel, hogy mi történt veled, ki dugott meg útközben, ki rabolt el, ki mit csinált veled. Legyél hûséges rabszolgám. Ennyi.

Valóban ennyi volt. Hallottam, ahogy mindannyian elindulnak felfelé a lépcsõn, és aztán csend lett. Az utcán hallottam, hogy néha egy autó megy el a ház elõtt, vagy hogy valaki elmegy a kapu elõtt, és csak reménykedhettem, hogy nem néz be, vagy ha be is néz, nem mer vagy nem akar bejönni.

Összerezzentem. Nem volt megszabva, hogy meddig ácsorogjak itt. Fel kell mennem a harmadik emeletre. Elindultam. Megpróbáltam megkeresni a lépcsõt. Óvatosan lépkedtem, de így is nekimentem az egyik szemetesnek, és fellöktem, magam is majdnem elestem. Az edény feldõlt, és hatalmas zajt csapott, ráadásul közöttem és a lépcsõ között feküdt. Milyen egyszerû lett volna kikerülni, ha nincs bekötve a szemem. Azért valahogy sikerült, és megtaláltam az elsõ lépcsõfokot. A karomat a korláthoz nyomtam, hogy tájékozódni tudjak, és óvatosan elkezdtem lépkedni felfelé. Tizenkét lépcsõfok után felértem a lépcsõfordulóba, majd ismét tizenkét lépcsõfok után az elsõ emeletre. Itt már könnyebben ment a liftajtó kikerülése és a lépcsõ megtalálása. Hamarosan felértem a másodikra. Itt azonban baj történt. Annyira biztosnak éreztem magam, és annyira szerettem volna már a harmadikon lenni, hogy minden óvatosság nélkül mentem a következõ lépcsõhöz, és megbotlottam. El nem estem, mert a botlást követõen reflexbõl elõreléptem, de így nekimentem a liftajtó mellett a korlátnak. A liftkorlát hálóval volt védve, és nem az a modern egyszerû, sima lapokkal határolt szerkezet volt, hanem cirádás, kovácsoltvas díszítésekkel telerakott mûremek. Ennek estem neki, ami már magában sem volt túl élvezetes, mert az egyik ilyen dísz megszúrta a hasamat, de ez csak a kisebbik baj volt. A nagyobbik baj akkor derült ki, amikor a korlátnak támaszkodva valamennyire visszanyertem az egyensúlyomat, és megpróbáltam tovább menni. A lánc, amely a mellbimbóimhoz és a csiklómhoz volt rögzítve, beleakadt valamibe.

Megpróbáltam megrántani, de nem ment, csak az egyik mellemet tépte a lánc. Próbáltam más irányba arrébb lépni, leguggolni, már amennyire ezt lehetett, de nem ment. Akkor megpróbáltam lazán tartva rázni a láncot, aminek csak annyi volt a következménye, hogy a korlát kovácsoltvasán úgy csilingelt, hogy az egész házban hallható volt a lánccsörgés. Nem ment sehogy. Tudtam, hogy csak egyféleképpen szabadulhatok, ha annyira megrántom, hogy a csipeszek lecsúsznak a mellemrõl és a csiklómról, bár azt is tudtam, hogy ez nagyon fájdalmas lesz.

Megrántottam az egyik mellemmel. A várakozásom egyik fele bejött. Fájt rettenetesen. A szemem a kötés alatt könnybe lábadt, de nem jött le. Megrántottam, most még erõsebben. Azt hittem leszakad a mellbimbóm, de nem ment a dolog. Közben hallottam, hogy valaki bejön a bejárati kapun. Emlékeztetett a helyzet arra, amikor reggel a folyosón feküdtem. Akkor azonban nem volt bekötve a szemem, és nem voltam a lifthez kötve. És a folyosón voltam, nem a lépcsõházban. Ha ez a valaki ide feljön, biztos, hogy meglát, és még elmenekülni sem tudok!

A léptek elindultak felfelé a lépcsõn. Számoltam, mint reggel: tizenkét lépcsõfok, aztán három lépés a forduló, majd ismét tizenkét lépcsõ. Most szünet következett. Nem jött tovább. Állt az elsõ emeleten. Aztán egy kis sercenést hallottam. Ugyanazt a sercenést, mint reggel. A pipás ember. Pedig õ fel fog jönni ide. Jött is. Hallottam a lépteit, ahogy közeledtek a második emelet felé. Számoltam megint. Tizenkét lépcsõfok a fordulóig, aztán tovább. A kilencedik lépcsõnél vehetett észre, mert megállt. Minden ízemben remegtem. Aztán elindult, és egyenesen odajött hozzám. Éreztem a pipaszagot, és hallottam azt is, ahogy közvetlenül mellettem megszívja a pipáját.

- Szegény kis madár. - mondta. A hangja egy kicsit furcsa volt, mert a pipa bent lehetett beszéd közben a szájában, de egyébként is furcsa akcentussal beszélt. - Várj egy kicsit, kiszabadítalak. - és elkezdett matatni a láncon. - Beakadt? - kérdezte.

Bólogattam. Éreztem, hogy kiakasztja a láncot, és legszívesebben mentem volna azonnal tovább a harmadik emeletre, de amennyire meg tudtam ítélni, pont elõttem állt, és a láncot is a kezében fogta. Ezt egy apró rántással az értésemre is adta. A foglya voltam. Halkan sírtam, és remegtem.

- Mi történt veled? - kérdezte, és leszedte az egyik mellemrõl a csipeszt. Amikor a csipesz szorítása megszûnt, elkezdett újra áramlani a vér a mellbimbómba, és elkezdett a megkínzott mellem zsibongani, mint amikor egy elzsibbadt végtagba áramlik be újra a vér.

- Ez igencsak fájhatott. - mondta a férfi, és elkezdte megmasszírozni a mellemet, de nem csak a bimbót, hanem az egész tenyerével az egész mellemet szorongatta. Ez nagyon, nagyon jól esett. Levette a másik csipeszt is. Most a másik mellemet masszírozta. Ez is nagyon, nagyon jól esett.

- Megengeded, hogy onnan lentrõl is levegyem a csipeszt? -kérdezte. Bólogattam. Éreztem, hogy matat a lábam között, hozzá is ért a puncimhoz, aztán kikapcsolta a csipeszt. Felnyögtem. Ahogy megszûnt a szorítás a csiklómon, és elkezdett bele áramlani a vér, olyan volt, mintha ezer hangya szaladgált volna rajta.

- Mi történt veled, kismadár? - kérdezte a férfi - Hogy kerültél ilyen kellemetlen helyzetbe?

- Habala bbabbaa - nem jött ki a számból semmilyen értelmezhetõ szó.

- Óh, hát persze! Kiveszem a szádból a pecket. - mondta a férfi, és kikötötte a zsinegeket, és kihúzta a gumikarikát a számból. Egy ideig még nem tudtam beszélni, mert az állkapcsom teljesen el volt gémberedve.

- Nos? - kérdezte a férfi.

- Az úrnõm szabta ki rám ezt a feladatot. - mondtam. Aztán eszembe jutottak Zsuzsa mondatai, hogy esetleg ezt az egészet õ rendezte meg, és hozzátettem: Uram.

- Milyen feladatot?

- Azt, hogy így megkötözve menjek fel hozzá a harmadik emeletre.

- És mond csak! Nem fogsz kikapni azért, mert nincsen rajtad a csipesz, és a szádban a pecek, amikor felérsz?

- De igen, Uram.

- És mi lesz a büntetésed?

- Nem tudom, Uram.

- Ha az én rabszolgám lennél, azt hiszem, nagyon megbüntetnélek. Érdekel, hogy hogyan?

- Nem, uram. Illetve igen, uram. - nem tudtam hirtelen, hogy mit is kellene válaszolnom.

- Hát ha érdekel, akkor majd még megtudod. - mondta - Itt mindenesetre nem maradhatsz ilyen meztelenül. Felöltöztetlek.

Azzal visszatolta a szájamba a pecket, és visszacsíptette a csipeszeket.

- Pá, pá. - mondta, és hallottam, ahogy távolodik. Újra egyedül voltam. Elindultam a harmadik emeletre. Most már nem történt semmi különös. Felértem a harmadik emeletre, és megtaláltam Zsuzsa ajtaját is és a csöngõt is sikerült elég hamar megtalálnom az orrommal. Reggelrõl már volt gyakorlatom. Kinyílt az ajtó, és valaki berántott az ajtón.

- Elég sokára értél ide. Mit csináltál? - hallottam Zsuzsa hangját. Válaszolni nem tudtam, mert a pecek a számban volt.

- Találkoztál valakivel? - kérdezte Zsuzsa. Bólogattam a fejemmel, hogy igen.

- Tudod, hogy most mi jön? - kérdezte. Bólogattam, hogy nem.

- Megkapod minden eddig elmaradt büntetésed. Kezdjük azzal, hogy Hilda megvesszõzi a melledet, mert nem sikerült úgy megverned, hogy nyögjön. Aztán a pinádat is elveri, mert te is elverted az övét. Engedély nélkül. Annyit ver rá, amennyit akar. Akkor sem állítom le, ha véresre veri a melledet és a puncid. Most elég sokáig nem lesz rád szükségem, legfeljebb begyógyul. Dugd ki a nyelvedet.

Kidugtam a nyelvemet. Közben levették a szememrõl a kötést. A szobában nem volt túl nagy a világosság, a függönyök is félig el voltak húzva, mégis hunyorogtam.

- Jobban dugd ki! - mondta Zsuzsa. Kidugtam a nyelvemet amennyire csak bírtam. Ekkor Zsuzsa két pálcikát rakott a nyelvemhez. Az egyiket a nyelvem alá, a másikat pedig fölé, keresztben. A két pálcát összeszorította, úgy, hogy azok erõsen megfogták a nyelvemet, és a pálcák végeit egymáshoz kötözte. Már az is elég kellemetlen volt, hogy a pálcák nagyon szorították a nyelvemet, de így nem tudtam visszahúzni a nyelvemet a számba. Ennek perceken belül két következménye lett. Az egyik, hogy kiszáradt a szám és a torkom, a másik pedig furcsa módon, hogy a nyál, ami azért termelõdött, elkezdett kifolyni a számból, és nem bírtam lenyelni.

- Apró trükk. - mondta Zsuzsa - Egy kínai barátomtól tanultam. Mi most a fiúkkal elmegyünk sétálni, Hildával ti pedig elszórakoztok. Hilda nagyon el fog verni, de tudja, hogy egy vagy két hét múlva újra szükségem lesz rád, így nyugodt lehetsz, nem öl meg.

Zsuzsa és a két fiú kiment a szobából, ketten maradtunk Hildával.

Hilda berángatott a szoba közepére, és hanyatt lelökött a földre. Egyáltalán nem volt kíméletes. Nagyon haragudott rám, és erre minden oka megvolt. Délelõtt a büntetéstõl való félelmemben elvertem a punciját, méghozzá nagyon, és egy vendég is seggbe kúrta, mert nem tudtam kielégíteni a számmal. Letérdelt mellém.

- Na kis picsa. Most megtanulod, hogy mi jár az ilyen kis szemeteknek.

Egy vékony pálcát tartott a kezében, és aprókat ütött a mellbimbóimra. Nem fájt, de a tudat, hogy bármikor nagyot üthet, és hogy fog is ütni, megrémisztett.

- Remélem, még emlékszel a menekülési szavadra: narancssárga. Csak ennyit kell kimondanod, és azonnal abbahagyom a verést.

Nevetett. Persze, kinevetett, hiszen szó sem lehetett arról, hogy ebben az állapotban bármit is ki tudjak nyögni. Még nyögni is alig bírtam. A következõ pillanatban hatalmasat vágott a mellemre a csipesz fölött. Nagyon fájt. Tudtam, hogy csendben kellene maradnom, de nem bírtam. Hörögtem. Hilda még néhányszor rávert ugyanarra a helyre, majd elkezdte masszírozni. Ettõl egy kicsit múlt a fájdalom.

- Nem lehet mindig verni, mert akkor egy idõ után már nem érzed. És nem kellenek ezek a csipeszek sem. - mondta, miközben levette a melleimrõl a csipeszeket. - Csak akadályoznak abban, hogy más helyeket is elérjek. - azzal néhány nagyot ráhúzott a melleim alsó részére. Ez sokkal jobban fájt, mint az elõzõ. Azt hiszem vonaglottam is.

Nem tudom, hogy még mennyit vert rá, de nagyon sokat. Verte felül és alul, a bimbókat. Többnyire oldalról vert, de egyszer ráült a hasamra is, hogy a pálca függõlegesen érje a melleim belsõ részét. Egyenletesen végigvert mindenhol. A melleim úgy fájtak, hogy nem is tudtam felhasadt-e, a bõr vagy sem.

Ekkor Hilda fogott egy tükröt, és elém, pontosabban fölém tartotta. A melleim olyan vörösek voltak, mint a frissen fõtt rák.

- Hamarosan ilyen lesz a puncid is. - mondta.

Egyelõre azonban még nem kezdett neki a verésnek. A lábaimra széles bõrbilincset csatolt, azokhoz kötelet rögzített és a plafonra szerelt csigákon átvetve felhúzta õket annyira, hogy a vállaim és a hátam felsõ része még a földön maradt, de a lábaim, a fenekem és persze a puncim a levegõben voltak felemelve, és mivel a csigák egymástól meglehetõsen messze voltak, a lábaimat teljesen széthúzta a két kötél.

Fölém térdelt a puncim felé fordulva, úgy, hogy most az arcom elõtt volt a feneke és a puncija. Jól láttam, hogy a rugó most is be van helyezve és teljesen széthúzza a punciját, és azt is jól láttam, hogy annak ellenére, hogy így a levegõ szabadon éri és szárítja, nedves. Fel volt izgulva.

A következõ pillanatban elkezdte verni a puncimat. Nem aprózta el, nem kívül kezdte, hanem az elsõ ütést egyenesen a csiklómra mérte, majd ezt követõen folyamatosan verni kezdte a kisajkaimat és a puncim közepét. A nagyajkaimra alig jutott ütés. Folyamatosan hörögtem, és vonaglottam.

- Túl sok a szöveg. - mondta Hilda, miközben egy pillanatra sem állt meg a veréssel - Inkább dolgozz. Használd a nyelved, nyaljál. - azzal ráereszkedett a számra. A nyelvem így is ki volt dugva, nem sokat tehettem ellene, és persze nem is akartam. De nyalni sem nagyon tudtam, mert ebben a helyzetben a nyelvemet meg sem tudtam mozdítani.

Nem emlékszem, hogy mennyi ideig verte így a puncimat, csak arra, hogy amikor a félig ájult kábulatból, amit a verés okozott, magamhoz tértem, majdnem megfulladtam. Hilda szinte teljes súlyával a számon ült, és mozgatta a punciját dörzsölte az arcomhoz és a nyelvemhez a kisajkait, és hangosan nyögött. Sajnos nem tudott elélvezni rajtam, talán ezért sem, mert Zsuzsa erre nem adott neki engedélyt. Egy idõ után abbahagyta a mozgást és felállt. Zihált, és nagyon izzadt volt. Valószínûleg én sem lehettem száraz.

= Remélem ennyi elég lesz. - mondta - És legközelebb mindent megteszel, hogy ne kelljen a seggemet odatartani egy vadidegennek. Nem a legnagyobb élvezet ám, majd te is megtudod. Eddig csak szopnod kellett, de majd megtudod.

Otthagyott a földön, és kiment a szobából Csend lett. Nagyon nagy csend. Ott feküdtem hanyatt, megkötözve, felhúzott lábakkal, rettenetesen kényelmetlen pózba, fõleg amiatt, hogy a szám teljesen kiszáradt, és nem tudtam a nyelvemet megmozgatni sem. A szám szélére és az arcomra rászáradt Hilda nedvessége, amit akkor kent rám, amikor a puncijával megkúrta a számat. És természetesen a verések helye, vagyis az egész testem fájt, lüktetett.

Fáztam, kezdtem libabõrös lenni. Sok sok perc kellett, hogy elteljen, és nem történt semmi. Hilda sem jött vissza, és Zsuzsáék sem érkeztek meg. Azt kívántam, hogy bárcsak valaki bejönne, hogy ne legyek egyedül. Azt sem bántam volna ha Hilda az, és megaláz, bár attól féltem, hogy újra verni kezdene. Persze igazán azt szerettem volna, ha Zsuzsa érkezik meg a két fiúval, és eloldoznak, fõleg a számat. De nem jöttek. Próbáltam valamit kiáltani, de egyszerûen semmi hang nem jött ki a torkomon. Még egy nyögés sem, csak a levegõ sípolt.

Nagyon sok idõ telt el. Talán órák is, és lassanként az ablakon beszûrõdõ fények is a késõ délutánt kezdték jelezni. Most már annyira száraz volt a szám, hogy minden egyes lélegzetvétel sípolt, és fájdalmat okozott. Ugyanakkor újra pisilnem kellett.

Egyszer csak nyílt az ajtó, és Hilda lépett be. Szó nélkül eloldozta a lábamat, a kezeimet, és a nyelvemrõl is levette a pálcákat.

- Állj fel. - parancsolt rám.

Próbáltam egy "Igen Mylady"-t mondani, de egyáltalán nem jött ki hang a torkomon.

- Rendben van. - mondta Hilda - Menj ki a mosdóba, mosd le az arcodat, igyál egy kis vizet, ha kell pisilj. Hozd rendbe magad, mert úgy bûzlesz, mintha csak egy nagy pina lennél.

No hiszen. Ebben neki is jelentõs része volt, ezek a szagok, amelyek nekem is igen kellemetlenek voltak, fõleg korábban, az õ puncijából származtak. Kimentem a fürdõszobába, és mindenek elõtt vizet ittam. Ahogy megnedvesedett a szám és ittam egy pár kortyot, köhögnöm kellett, mert az elsõ néhány kortynál még nyelni sem tudtam rendesen. Utána lemostam az arcomat, aztán meggondoltam maga, és úgy értelmeztem Hilda szavait, hogy akár le is zuhanyozhatok, és ezt tettem. A mosdóba nem mentem ki, hanem belepisiltem a zuhanyba. Egy pár másodpercig sárga volt a zubogó víz a lábaim körül, aztán újra csak a zuhany kristálytiszta vize.

Belefeledkeztem a zuhanyozásba. Folyattam az arcomra és a testemre a hûvös vizet, és élveztem, ahogy a megkínzott bõrömet hûsíti. Aztán eszembe jutott, hogy ez azért túl van azon, amit rendbe hozásnak lehet hívni, és erre már nincs engedélyem, és elzártam a csapot. Megtörölköztem. A fürdõszobában a teljes alakos tükörben végignéztem magamat. Tulajdonképpen jól néztem ki. A hajam ugyan csapzott volt, de amennyire lehetett, a törölközõvel megszárítottam. Egészen szexis volt. A testemen, bár már elmúlt a fájdalom, de mindenhol, a melleimen, a fenekemen, a combomon, és minden egyéb részen jól látszottak a vesszõütések nyomai. Kimentem a szobába.

Az ajtó elõtt Hilda állt:

- Viselkedj rendesen Geordina, vendégeink vannak. - mondta - Most átmész a másik szobába, megállsz a szoba közepén, és ahogy tanítottunk: nagy terpesz, és kezeket a hátad mögé, lehajtott fej.

Követtem az utasításait. A lehajtott fej miatt nem igazán láttam a vendégeket, de azt azért láttam, hogy Béla és Péter nincsenek a szobában, csak Zsuzsa és rajta kívül a két fotelben egy jólöltözött középkorú férfi és egy elegánsan öltözött hasonló korú nõ ült. Megálltam a szoba közepén terpeszben, hátratett kézzel és lehajtott fejjel. Egy kicsit szégyelltem magam, úgy, mint az ebédnél. Valahogy feszélyezett, hogy ezek az emberek fel vannak öltözve, méghozzá utcai ruhába, elegánsan. Ez valahogy még kiszolgáltatottabbá tett.

- Szép. - mondta a férfi.

- Határozottan. - válaszolta a nõ.

- És azt hiszem, hogy nevelhetõ is. - tette most hozzá Zsuzsa - Egy kicsit ugyan nehézkes, és szófogadatlan, de tanul, elég gyorsan.

- Igen, látom, hogy tanítják. - mondta most a nõ. Felállt, odajött hozzám, a kezével felemelte a fejemet a hajamnál fogva, és egész közelrõl az arcomba nézett - Mi a neved?

- Geordina, asszonyom. - válaszoltam.

- A teljes nevedet akarom! - és meghúzta a hajam.

- Geordina Corwax, asszonyom.

- Jól van, kis Geordina. Mondd csak, tudod-e a rendes választ arra a kérdésre, hogy mi vagy te?

- Igen, asszonyom. Én egy kis kurva picsa vagyok. - tudtam, hogy valami ilyesmit kell mondanom, és bár többször is kimondtam Zsuzsa és a többiek elõtt, most újra nagyon szégyelltem magam.

- Aki semmi másra nem jó, csak hogy megkúrják, igaz? - és megint megrántotta a hajamat.

- Igen, asszonyom. - nagyon húzta a hajamat, annyira, hogy automatikusan lábujjhegyre álltam - Csak arra vagyok jó, hogy megkúrjanak.

Elengedte a hajamat, és visszaült a fotelba. Megint lehajtottam a fejemet.

- Kérem, kezdje el. - hallottam mosta férfi hangját.

- Geordina, sorold fel, hogy milyen hibákat és bûnöket követtél el az ebédnél! - mondta most Zsuzsa.

Tudtam, hogy ezt elõbb vagy utóbb meg fogja kérdezni.

- Sok hibát követtem el Mistress. - mondtam - Az egyik vendégnek nem segítettem eléggé, és nem tudott a számba élvezni. A pincéreknek sem ajánlottam fel a szolgáltatásaimat, saját kezûleg kellett elélvezniük. És kértem Hildát, hogy élveztessen el, mert nagyon felizgultam, pedig erre nem is kaptam engedélyt.

- Igen - mondta Zsuzsa -, ez nagy bûn. Mást nem követtél el?

- Nem, Mistress. Azt hiszem nem.

- Kedves Geordina. - szólított meg most a férfi - Amikor elõször kiment a konyhába, és megtapsolták, akkor mit érzett?

- Szégyelltem magam, uram.

- Nos, én úgy láttam, mintha önkéntelenül is egy kicsit kihúzta volna magát. Nem volt büszke magára egy kicsit.

- Talán igen, uram.

- Kedves Geordina. Ha így van, mibõl gondolta, hogy a taps önnek szól? Furcsán hangozhat, de a beképzeltség nem egy rabnõ hibája. Azért mert élvezi, hogy uralkodnak felette, és talán még kielégítõen is tud szolgálni, meg mert sokat foglalkoznak önnel, már azt hiszi, hogy ön a világ közepe? Az a taps leginkább kiváló idomárjának, Zsuzsának szólt, hogy milyen szép haladást ért el máris, pedig meg csak most kezdte a tanítást. Nos, valóban érezte a büszkeséget?

- Igen, uram, egy kicsit.

- Amit éreznie kellett volna, az nem büszkeség, hanem önzetlen, szinte gyermeki öröm, hogy ilyen sok embert egyszerre tudott szolgálni úrnõje megelégedésére. Így van?

- Igen, uram. Így van. - válaszoltam.

- Köszönd meg az okítást! - mondta Zsuzsa - Ezekbõl a mondatokból nagyos sokat tanulhattál, ha odafigyeltél. Tõlem eddig csak a szófogadást tanultad meg, de ezekbõl a szavakból egy kicsit megérthetsz abból is, hogy mit jelent igazából szolgálni. A büntetéseket a hibáidért, mert felismerted azokat, most elengedem, elég verést kaptál ma már így is. De el kell gondolkodnod azon, hogy valóban szolgálni akarsz-e.

Megállt egy pillanatra, de mivel úgy éreztem, hogy az elõzõ mondat nem kérdés volt, hanem felszólítás, ezért nem szólaltam meg. Zsuzsa folytatta:

- Amikor elõször idejöttél, azt mondtad, hogy szeretnél beszállni a játékba. Így mondtad: a játékba. Nos, azóta tapasztalhattad, hogy ez nem játék. Ha szolgálni akarsz, akkor azt nem elég megjátszani, hanem úgy is kell érezni. Bár a szolgán nincs felelõsség, csak azt kell tennie, amit az ura vagy úrnõje kér, mégis sokkal nehezebb jó szolgának lenni, mert nem elegendõ megtenni, amit a mester kér, de úgy is kell érezni, ahogy egy igazi szolga érez a mestere iránt. Ha nem ezt akarod, csak játszani, akkor csak menj, és keress magadnak egy kispajtást, akivel megkötözgethetitek egymást, meg elverhetitek egymás popsiját. Nálam viszont szolgálhatsz. Mint úrnõd, leveszem minden döntés terhét a válladról. Nem kell semmin gondolkodnod, nem kell semmire vigyáznod, csak arra, hogy engem szolgálj. Nem kell eldöntened, hogy lefeküdj-e valakivel vagy sem, legyen az nõ vagy férfi. Nem kell eldöntened, hogy leszopd, vagy a segged add oda. Egy valakivel fekszel le, vagy többel egyszerre. Én ezt eldöntöm helyetted, úgy, hogy az jó legyen neked. Cserébe szolgálnod kell. És egy idõ után a szolgálás is olyan örömmel fog eltölteni, hogy amikor elélvezel, akkor az orgazmusnál is nagyobb örömet fog neked okozni, hogy az én parancsomra élvezel el, és az én örömömre. Most gondolkozz el ezen.

Ott álltam, és gondolkoztam a szavakon. Közben Zsuzsa a párhoz fordult:

- Mit gondolnak?

- Azt hiszem jó lesz. - mondta a nõ.

- Én is azt hiszem. - ismételte a férfi - Persze még egy csomó szex technikát meg kell tanulnia, de az csak idõ kérdése, és közben az érzései is kialakulnak. Azt hiszem igazi szolga lesz ebbõl a kis pinából. Talán egy fél év kellhet még neki, aztán majd meglátjuk.

Egy ideig még beszélgettek valamit halkan Zsuzsával, aztán búcsúzkodtak, és elmentek. Én csak álltam a szoba közepén, és közben hallottam, hogy Hilda valamit nagyon rendez a fürdõszobában.