Az ebéd

Elmegyünk tehát ebédelni. Tudtam, hogy meztelenül nem lehet kimenni az utcára, és arra gondoltam, hogy Zsuzsa vajon milyen ruhát ad nekem. Abban persze biztos voltam, hogy nem leszek túlöltözve. Nem is csalódtam. Zsuzsa elém dobott két darab rongyot. Mind a kettõ vékony strech anyag volt, fehér, szinte átlátszó, egy-egy zárt szalag.

- Ezeket veszed fel! - mondta Zsuzsa.

Nem volt sok lehetõség azzal, hogy hogyan kell felvenni õket. Mind a kettõt a testemre húztam, az egyik a mellmagasságban, a másik csípõnél. Amelyiknek a mellemet kellett takarnia, az még valahogy elment, mintegy húszcentis csíkban takarta a melleimet. A másikkal, amelyik alig volt szélesebb, már komoly gondok adódtak. Amikor leültem, azonnal felcsúszott valamelyik oldalon, és minden kilátszott. Hogy hátul mi látszott ki, azt nem tudom, de ott sem takarhatott túl sokat. A nyakörvet levehettem, de a magas sarkú szandál maradt.

Hilda és Béla sem voltak túlöltözöttek, de azért sokkal decensebben néztek ki, mint én. Hildán egy miniszoknya volt, és könnyû blúz, Béla pedig nadrágot vett fel és inget.

Elindultunk. A folyosón nem volt senki. Olyan volt az épület, mintha teljesen kihalt volna. A lépcsõház is üres volt, és az utcán sem voltak sokan. Egy kicsit szorongtam, amikor az utcára kellett a kapuból kilépni, hiszen szinte meztelen voltam. Ehhez még hozzájárult az, hogy Zsuzsa gyors lépteihez kellett igazítanom magamat, mindezt magas sarkú szandálban, és közben rettenetesen kellett pisilnem. Ez el is vonta a figyelmemet, és folyamatosan szorítanom kellett. Néha úgy éreztem, hogy egy csepp kicsordult, és azon rettegtem, hogy le ne csurogjon a lábamon.

Nem mentünk messzire. Hamarosan egy vendéglõnél voltunk. A vendéglõbe Péter ment be elsõnek, utána Zsuzsa, Hilda, Béla és végül én. Pár lépcsõn kellett lemenni. A helységben csak helyi világítás volt az asztaloknál, és gyakorlatilag minden asztalnál ültek férfiak, nõk vegyesen. Tömve volt a helység. Nem tudtam, hogy hova fogunk ülni, de Zsuzsa határozott léptekkel haladt, most már Péter elõtt. A terem hatalmas volt. Lehetett vagy tíz méter széles, négy asztalsorral, fal melletti bokszokkal, és legalább húsz méter hosszú. A terem túlsó végébe mentünk egy olyan bokszba, amely majdnem teljesen takarta a bent ülõket.

A vendégek teljesen decensen, szokásos módon voltak öltözve, és kis csapatunk igen nagy feltûnést keltett. Fõleg engem bámultak meg igen sokat, mivel gyakorlatilag majdnem meztelen voltam. Minden asztalnál rólunk kezdtek beszélni, de nem nagyon értettem, hogy mirõl beszélnek, csak szófoszlányokat értettem meg, de az is elég volt ahhoz, hogy nagyon kellemetlenül érezzem magam. Tisztán ki tudtam venni a "kurva", "pina" szavakat, és egy asztal mellett elhaladva egy egész mondatot is megértettem. Valaki azt mondta:

- Ma megint lesz bemutató.

Biztos voltam benne, hogy ez a mi megjelenésünkre vonatkozik, de elképzelni sem tudtam, hogy mire gondolhat.

A bokszban két asztal volt. Az egyik normális magasságú, a másik kisebb, és sokkal alacsonyabb. Péter és Zsuzsa leültek a normális magasságú asztalhoz, Hilda és Béla pedig Zsuzsa intésére a kisebb asztal mellé a földre. Nekem már nem jutott hely, és Zsuzsa nekem nem is intett, hogy hova üljek, így állva maradtam. Ez nem is volt baj, mert a hólyagom nagyon feszült, és lehet, hogy nem is bírtam volna visszatartani a pisilést ha leülök, azonkívül a földre ülve biztos, hogy mindenem kilátszott volna a kis darab anyag alól.

Hamarosan megjelent egy fiatal pincér fiú:

- Jó napot kívánok. Hány személyre lesz az ebéd? - kérdezte.

- Négyre. - válaszolta Zsuzsa - A szokásos, de most saját kiszolgálásunk lesz.

Majd hozzám fordult:

- Geordina. Vedd le a szandálodat, és vedd fel ezt. - azzal átnyújtott egy másik szandált, amelyet egy szatyorban hozott magával.

Nos, ha az a szandál, amely rajtam volt magas sarkúnak minõsült, akkor nem tudom, hogy hogyan nevezzem azt, amelyet most kellett felvennem.

Tudtam, hogy nem ülhetek le, de tudtam azt is, hogyha lehajolok, akkor mindenem ki fog látszani hátul, ezért megpróbáltam úgy fordulni, hogy minél kevesebb embert részesítsek a különleges látványban. Lehajoltam, és kicsatoltam a szandált, kiléptem belõle, és lehajolva belebújtam a másikba. Elõször csak az egyik szandált vettem fel, és csatoltam be. A szandálnak végig vastag volt a talpa, így mezítláb tele talppal, a jobb lábammal a földön állva a bal térdem egy kicsit behajlott. A másik szandál felvétele már sokkal nehezebb volt. Amikor beleléptem meginogtam, és csak úgy sikerült megtartanom az egyensúlyomat, hogy megkapaszkodtam a bokszot határoló paraván szélébe. Aztán valahogy sikerült
egyensúlyoznom, és becsatoltam a másik szandált is, de közben még egyszer meg kellett kapaszkodnom. Közben a pincérfiút láttam a két lábam között, amikor hátrapillantottam: mögém ment és gátlástalanul bámult mindent, amit a kis ruhadarab nem takart el.

Felálltam, és lehúztam a felcsúszott szoknyámat. A szandál rettenetesen magas volt, és alig bírtam benne megállni. Azt, hogy menni hogyan lehet benne, elképzelni sem tudtam. Pedig biztos voltam benne, hogy ezt kell majd tennem. A lábujjaim is vagy tíz centi magasan voltak a vastag talp miatt, de a sarkaim alatt még sokkal magasabb volt a szandál, így gyakorlatilag lábujjhegyen álltam.

- Indulhatunk? - kérdezte a pincérfiú.

- Igen. - válaszoltam. A fiú eleve sem volt magas, de ebben a cipõben sokkal magasabb voltam, mint õ.

- Neked, igen, uram. - mondta, és felnyúlva megpaskolta az arcomat. Meghûlt bennem a vér erre a bizalmaskodásra. Kérdõn Zsuzsára néztem.

- Rajta! - mondta Zsuzsa.

- Igen, Uram. - jött ki nagy nehezen a számon.

Elindult, és nem túl gyorsan, de ahhoz, hogy nekem ebben a cipõben gondot okozzon a követése, elég gyorsan elindult keresztül a termen a bejárat felé. Persze nem az utcára ment, hanem a konyhába, amelyik egy másik ajtón keresztül volt elérhetõ, nem messze a bejárattól. Gyakorlatilag megint át kellett mennem az egész termen, és megint mindenki engem nézett. Lépni nem nagyon tudtam, azért gyorsan, szinte futó tempóban tipegtem utána. A kövön a szandál talpa hangosan kopogott, és ez a kopogás betöltötte az egész termet. Ha valaki netán elmélyedt volna az étkezésben ez a kopogás akkor is felhívta a figyelmét rám. A konyha ajtajában intett, hogy álljak meg. Nemsokára visszatért egy hatalmas tálcával. A kezembe nyomta:

- Vigyed.

A tálca nem volt túl nehéz, de négy tál leves volt rajta, és négy pohár víz, mindegyik pohár csurig. Már annyira kellett pisilnem, hogy a poharak látványa is zavart. Elindultam, lassan, óvatosan lépkedve, minden egyes apró lépést megfontolva. Bár nem néztem oda, hiszen a poharakra kellett figyelnem, mégis éreztem, hogy minden szem engem figyel. Sajnos akármennyire is vigyáztam, a poharak annyira csurig voltak, hogy nem tudtam kilötyögtetés nélkül végigvinni. A tálcának pedig nem volt széle, és a víz lecsorgott a földre. Amikor megérkeztem, óvatosan letettem a tálcát, és kiraktam a leveseket és a poharakat Zsuzsa, Péter, Béla és Hilda elé.

- Minden rendben van? - kérdezte Zsuzsa.

- Igen, Mistress, csak a poharakból lötyögött ki a víz. - válaszoltam.

- Akkor nincs minden rendben. A földre is lement?

- Igen, Mistress.

- Akkor imádkozz, hogy hamar felszáradjon, mert a tulaj nem szereti, ha bemocskolják a vendéglõ padlóját.

- Igen, Mistress.

Elkezdtek enni, én pedig csak néztem, állva. Lehet, hogy nem is tudtam volna leülni, annyira kellett pisilnem. Egyik lábamról a másikra álltam. Nem voltam éhes, vagy ha igen, azt nem éreztem, annyira kellett koncentrálnom, hogy el ne engedjem a vizeletemet. Zsuzsáék hamarosan befejezték a leves evését.

- Nem vagy éhes? - kérdezte Zsuzsa.

- Nem, Mistress. - válaszoltam.

- Nem baj. Akkor is enni fogsz. Fordulj meg és tedd hátra a kezed.

Megfordultam. Zsuzsa a csuklóimat egy pillanat alatt összebilincselte. Ez már egyértelmû volt. Eddig azt lehetett mondani, hogy rövid a szoknya, áttetszõ a melltartó, kicsit kihívó. Na jó. Nagyon kihívó. Azt, hogy nincsen rajtam bugyi, csak nagyon kevesen látták, amikor becsatoltam a szandálomat. Egy hátrabilincselt kéz azonban egyértelmûen, és letagadhatatlanul mutatta alárendelt szerepemet mindenki elõtt. Egyenlõre ugyan nem látták a bilincset, mert a hátam mögött volt, és takarta a paraván, de biztos voltam benne, hogy
elõbb utóbb meg fogják látni, Zsuzsa meg akar szégyeníteni ennyi idegen ember elõtt.

Gondoltam erre. Tudtam, hogy elõbb, vagy utóbb el fognak vinni valahova, ahol sok, számomra idegen ember elõtt aláznak meg, kényszerítenek disznóságokra. Azonban mindig úgy gondoltam, hogy ez valamilyen szex klub lesz, ahova azért jönnek az emberek, hogy szolgákat lássanak megalázva, kiszolgáltatottan, megkínozva. Ezek az emberek azonban ebédelni jöttek ide. Ezeket megbotránkoztatja a jelenlétem, és az, ahogy viselkedem. Ettõl pedig jobban szégyelltem magam, mintha egy klubban kellett volna teljesen meztelenül
megjelennem. Legalábbis akkor így gondoltam.

Zsuzsa a fenekemen felhúzta az anyagot. Most teljesen szabadon volt a fenekem.

- Terpeszbe. - parancsolta.

- Igen, Mistress. - válaszoltam halkan, és terpeszbe álltam.

Benyúlt a lábaim közé, megtapogatta a puncimat. Ezt mindenki jól láthatta. Nem néztem oldalt az emberek felé. Magam elé bámultam, lehajtott fejjel a padlót néztem. Benyúlt a hüvelyembe, és bent tartotta az ujját.

- Fel vagy izgulva? - kérdezte fennhangon. Azt hittem ott süllyedek el szégyenemben. Be kell vallani õszintén, a puncim nedves volt. Nagyon nedves. Annak ellenére, hogy nagyon szégyelltem magam, vagy éppen azért, egyre jobban fel voltam izgulva.

- Igen, Mistress. - válaszoltam halkan.

- Nem hallom. - mondta még hangosabban - Fel vagy izgulva? - szinte már kiabált.

- Igen, Mistress. - válaszoltam most már hangosabban.

- Nem baj. Most nem az elélvezésnek van itt az ideje. Hanem az evésnek. Virslit fogsz enni. Pincér!

A fiú jött, kezében egy tányér, rajta virslik, ketchup és mustár. Megállt elõttem, odahúzott egy széket és leült rá. Kezében a tál. Megfogott egy virslit, és elkezdte a tányér fölött
himbálni.

- Megetessem? - kérdezte félig tõlem, félig Zsuzsától, de mindenesetre jó hangosan. Valószínûleg mindenki minket nézett.

- Igen, Uram. - válaszoltam. Tudtam, hogy Zsuzsa ezt várja el tõlem.

- Talán, ha megkér rá. - mondta a srác.

- Kérem, Uram, etessen meg.

- Na jó! - sóhajtott, és felém nyújtotta a virslit. - Hajolj le szépen és kapd be a virslimet.

Lehajoltam, de a dolog meglehetõsen nehézkes volt, mert a magas sarkú cipõben
hátrabilincselt kézzel meglehetõsen labilisan álltam. Lassan hajoltam le, és közben a virslire koncentráltam. Akkor észre sem vettem, csak késõbb jutott eszembe, amikor fényképeket mutattak, amit ekkor készítettek, hogy folyamatosan nyitva volt a szám és rettenetesen obszcén volt a jelenet. Milyen lett volna.

Amikor már majdnem elértem a virslit a fiú lejjebb húzta, én még lejjebb hajoltam elvesztettem az egyensúlyomat, és beleestem az ölébe. Elõtte térdeltem, az arcom tiszta mustár meg ketchup lett, a hajam is ragadt.

- Te kis mohó malac! - kiáltotta, felpattant a székrõl és úgy pofonvágott, hogy szikrákat hányt a szemem. - Mit csináltál!

A nadrágszára lett egy kicsit mustáros, és a keze. Ahogy ott térdeltem, a kezét a hajamba törölte, és a mellemet takaró anyagba, de olyan hevesen, hogy a bal mellemrõl letolta az anyagot, és elõször csak kilátszott a bimbó, de a következõ pillanatban még lejjebb csúszott az anyag, és az egész mellem szabadon volt.

- Mocskos disznó. - kiáltott újra, és most a másik oldalról vágott pofon. Ettõl a másik keze lett piszkos. De valószínûleg nem volt elég, mert belenyúlt a tálba, a kezével kikanalazta a ketchupot, és belekente a hajamba. Most már teljesen ragacsos voltam. A könnyeim potyogtak a két pofon miatt, rettenetesen szégyelltem magam.

- Bocsánatot kérek, Uram. - jött ki valahogy nagy nehezen a torkomon, és nagyon
reméltem, hogy már nem vág többet pofon.

- Takarítsd fel a mocskot, amit csináltál. - hallottam a hátam mögül Zsuzsa hangját, és a következõ pillanatban elõre lökött. Elterültem, mint egy levelibéka.

- Nem fekhetsz le! - kiáltotta Zsuzsa - Térdelni!

Valahogy feltérdeltem, de így is a melleimen feküdtem, és közben ahogy hátrabilincselt kézzel próbáltam feltérdelni, a melltartóm, ha ugyan lehet így nevezni azt a darab rongyot, elszakadt, és alig tartott. A melleim mindenesetre teljesen szabadon voltak, és hozzányomódtak a hideg kõhöz. Elkezdtem nyalni a mustárt a földrõl. Rettenetesen csípett. Közben Zsuzsa szétrúgta a lábaimat, így teljesen nyitva volt a puncim, és most úgy fordultam éppen, hogy mindenki láthatta is.

- Takaríts rendesen, kis kurva. - mondta a pincérfiú, vagy rákenem a maradékot a pinádra. Meg is tette. Éreztem, hogy valami hideget ken a puncimra. A következõ pillanatban azonban olyan volt, mintha meggyújtották volna. Pillanat alatt lángba borult az egész puncim, lüktetett, izzott, rosszabb volt, mint bármilyen verés.

Nem bírtam magammal. A fájdalom annyira váratlan volt, és annyira intenzív, hogy
felkiáltottam, lihegtem, nyögtem, de ez a fájdalom nem múlt el, hanem tovább égetett, izzott, lüktetett. Fetrengtem a földön, próbáltam hátrabilincselt kezemmel elérni a puncimat, hogy letisztítsam róla a csípõs mustárt. Persze nem ment. Közben a fenekemrõl feltolt ruhadarab teljesen összepöndörödött, és valahol a köldököm táján volt összepöndörödve a hasamon keresztben. A fiú megfogta a két lábamat, megfordított, hogy hanyatt feküdtem. Beállt a két lábam közé, és a két lábfejemet a csípõje magasságában tartva széthúzta. Várt
egy kicsit, amíg lenyugodtam.

A vendégek mind odajöttek, és körülöttem álltak, és leplezetlenül bámultak. A fiú a lábfejemnél fogva feltolta a lábaimat, úgy, hogy a térdem a mellemhez közeledett, és a fenekem is teljesen szabad lett.

- Tartsd így. - mondta. Nem mertem ellenkezni. Felhúzott egy gumikesztyût a jobb kezére.

- Ugye megértik, hogy nem akarok szabadkézzel belenyúlni. - fordult nevetve a közönség felé. A mutatóujjával felvett egy kis mustárt a tányérról, leguggolt és elkezdte vele bekenni a
fenekemet.

- Jobb, ha ellazítod, kicsim. - mondta nekem, de nem várta meg, amíg megteszem, pedig megtettem volna, hanem betolta az ujját.

- Milyen szûk vagy! Nem szokták megdugni a seggedet? - kérdezte.

- Nem, Uram. - válaszoltam. Most valahogy kevésbé szégyelltem magam. Rájöttem, hogy ezek az emberek mind ezt akarják látni, ezeket nem botránkoztatja meg, amit látnak, ezért jöttek ide.

- És ez itt mi? - kérdezte, és megnyomta a hólyagomat. A következõ pillanatban elkezdtem pisilni. Nem tudtam mit csinálni, nem lehetett mit csinálni. Egyszerûen lehetetlen volt. A hólyagom már így is pattanásig feszült, és õ teljes erejébõl megnyomta. Ahogy a fenekem fel volt húzva, a sugár egyenesen a hasamra ment. Nagyon szégyelltem, hogy ennyi ember elõtt bepisiltem, még akkor is, ha tudtam, hogy nem tehetek róla. És ráadásul lepisiltem magamat. Pillanatokon belül még a mustár szagát is elnyomta a pisi bûze. Ahogy
abbahagyta a hólyagom nyomását abbahagytam a pisilést, bár még jócskán pisilnem kellett, de most már nem feszített annyira, viszont nagyon kellemetlen volt így félbehagyni.

- Te mocskos disznó. - kiáltotta a pincérfiú. - Összepisáltad magadat. Még az utcára sem lenne szabad kiengedni téged, nem a vendéglõbe. Azonnal dobják ki innen!

Felállt, és intett két másik srácnak, akik távolabb álltak. Azok felkaptak, és elkezdtek a kijárat fellé vonszolni. Megijedtem. Ezek tényleg képesek lettek volna kidobni az utcára.

- Mistress, kérem segítsen. - kiáltottam Zsuzsának. Zsuzsa nem mozdult értem. A szemem sarkából láttam, hogy visszaül az asztalhoz. Már a lépcsõn vonszoltak felfelé, kinyitották az ajtót, és kilöktek az utcára. Elterültem az aszfalton. A kezem hátra volt bilincselve, a lábamon szinte elképzelhetetlenül magas szandál. A fenekem, a puncim teljesen meztelen, a melleim is takaratlanok és össze vissza volt kenve minden részem ketchuppel, meg mustárral. Hunyorogtam a napfényben. Néhány járókelõ széles ívben kikerült. Próbáltam felállni, de nem nagyon ment. Bevertem a lábam és fájt a térdem. Az ajtót nyitva hagyták, megpróbáltam a vadidegen járókelõk látóterébõl kikerülve visszamenni, bár tudtam, hogy
újra ki fognak dobni. Valahogy félig hanyatt, félig hason csúszva elvergõdtem a nyitott ajtóig. Sírtam.

- Mistress, kérem.

Egyszer csak megjelent fölöttem Zsuzsa. Úgy állt, hogy pont nem takarta el a napot, és így a nap teljesen a szemembe sütött. Nem nagyon láttam.

- Egy haszontalan kis picsa vagy. Nem vagy jó semmire. Egyszerûen nem érdekelsz, nem foglalkozom veled többet, itt hagylak. - azzal megfordult.

- Bármit megteszek, Mistress. - kiáltottam utána.

- Ez már késõ. Ezt eddig is meg kellett volna tenned, de nem tetted. Talán valamennyiért így is el tudlak adni, esetleg fedezi a kárt, amit itt ma okoztál. - majd a két pincérfiúhoz fordult - Hozzák le!

A két fiú felkapott, és levitt a lépcsõn. Leállítottak a terem közepén. A gondolatra, hogy eladnak, megrémültem. Eddig játék volt a dolog. De mi lesz, ha most tényleg eladnak? Zsuzsa a terem másik vége felé, ment a bokszhoz.

- Narancssárga, Mistress, narancssárga! - mondtam ki a menekülési szót - Nem akarom, hogy eladjon. Önt akarom szolgálni.

Nem tudom, hogy hogyan jutottak eszembe pont ezek a szavak. Féltem attól, ami velem történhet, de attól is féltem, hogy Zsuzsát nem látom többet, hogy nem szolgálhatom, nem lehetek a szolgája. Zsuzsa megállt lépés közben. egmerevedett, szinte szoborrá vált egy pillanatra. Lassan, nagyon lassan megfordult.

- Lehet, hogy tévedtem. - mondta, hozzám fordulva - Talán mégsem reménytelen. Rendben van, Geordina. Teszek még egy kísérletet. Most kapsz rendes ruhát, haza mégy. Nem nyúlsz magadhoz. Egy hétig nem látjuk egymást. Lehet, hogy kettõig, vagy még tovább. Éled az életed, amíg nem kereslek. De akkor azonnal elsõ szavamra jössz, és rabszolgám vagy. Többé nem lesz menekülési szó, és az elsõ hibára eladlak, akinek akarlak. Megértetted?

- Igen, Mistress. - válaszoltam.

Zsuzsa megfordult, elindult a boksz felé. A kezével intett, mire a pincérek kicsatolták a bilincset, és átvezettek a mosdóba. Ruha is került valahonnan. Rendbe szedtem magam, aztán kikísértek a hátsó ajtón.