Jeromos Mester

A hetedik

-átköltés-
(készült a József Attila emlékév alkalmából)

 

E világba ha vezet utad,
Hétszer verjen el az Urad!
Egyszer verjen kemény náddal,
Egyszer nedves selyemsállal,
Egyszer búgó lovaglóval,
Egyszer zengõ légycsapóval,
Egyszer kegyetlen tenyérrel,
Egyszer szigorú szemével!

Nyûszíts, sikolts, kiáltsd: Még!
A hetedik te magad légy.

 

Persze Dom után ha járkálsz,
Hét Úr legyen, akit találsz!
Egy ki felhõn lábat lógat,
Egy ki sebet meggyógyíthat,
Egy ki õsök nyelvén szólít,
Egy ki sírni ingyen tanít,
Egy ki készít hûs nyakörvet,
Egy ki rád se nézve tör meg!

Ülj gyöngyszemként tenyerén!
A hetedik te magad légy.

 

Ha bûnös vagy, s nincs rá mentség,
A büntetést heten kérjék!
Egy ki tûri csendben, némán,
Egy ki tombol, tépi láncát,
Egy ki bõg, önként hajolva,
Egy ki számolja suttogva ,
Egy ki behunyt szemmel lakol,
Egy ki halk hálával dalol!

Hiába, mindez nem elég.
A hetedik te magad légy!

 

Ha megvan már, s veres orcád,
Azt az Urat hétszer szolgáld!
Egyszer gyengéd alázatban,
Egyszer maró, égõ kínban,
Egyszer põrén, vetett ágyban,
Egyszer magas lakkcsizmában,
Egyszer kéjes félelemmel,
Egyszer könnyes, meleg szemmel!

Boldogságod nem tiéd!
A hetedik te magad légy!

 

S ha mindez volt, hogy írtam,
Hét rabnõként érj a célba.
Egy ki ketrec rácsát fogja,
Egy ki lágy tekintet foglya,
Egy ki térdel meggyötörten,
Egy ki csendben reszket éppen,
Egy kit durva, merev szíj tart,
Egy ki szelíden fejet hajt!

Burokként ölel az ég.
A hetedik te magad légy.